Új Dunántúli Napló, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-13 / 61. szám
2018. MÁRCIUS 13., KEDD Ismerősei szerint Dér Edit minden évben kitüntetést érdemelne Siklósi lett az év óvónője SIKLÓS A Családháló minden évben díjazza a gyermekekért dolgozókat, köztük a bölcsődei nevelőket, szülészeket, védőnőket és óvónőket. Az idei évben siklósi hölgy kapta meg a 2017-es év legjobb óvónője díjat. Dér Editet a szülők terjesztették fel e kitüntetésre, melynek elnyerését követően beszélgettünk. Zsíros Krisztina krisztina.zsiros@mediaworks.hu - Mindig is óvónő szeretett volna lenni? - Úgy szoktam fogalmazni, hogy kényszerből lettem óvónő, mert nem lehettem tanítónő. Siklóson jártam általános iskolába és gimnáziumba, majd felvételiztem a tanítóképzőbe, de - azt hiszem, most már kimondhatom - a siklósi gimnázium akkori igazgatója és felesége politikai okokból mindent megtettek, hogy a főiskolai felvételim ne sikerüljön. Szegedre kerültem a nagynénémhez, aki óvónőként dolgozott, mellette megtanultam az óvónői szakmát, s az ott töltött évek alatt elvégeztem az óvónőképzőt is. - Szegeden, Kisharsányban és Villányban is dolgozott. Melyik volt a legkedvesebb időszak? - Szegedet azért szeretem, mert ott tanultam meg az alapokat. Kisharsány édesapám miatt nagyon kedves emlék számomra, ő ugyanis ott volt jegyző. Villánnyal kapcsolatban mindig jó érzés tölt el, mert azokban az években születtek a lányaim. A családomtól örökölt szőlőművelés szeretetét a gyerekeknek is sikerült átadnom. - Hogyan került vissza Siklósra? - Húsz évvel ezelőtt a Sztárai Mihály iskola akkori igazgatója, Szántó Ákos hívott, hogy indul az óvoda és jöjjek ide dolgozni. A semmiből építettük ezt az óvodát négy óvónőtársammal. Tizenhat gyerekkel indult az első csoportom. Azon túl, hogy az iskola akkori vezetéséhez családi, baráti szálak kötöttek azért is választottam ezt a nem éppen könnyű feladatot, hogy a semmiből létrehozunk egy új intézményt a városba, mert megfogott a családias, nyitott légkör, ami akkor az iskolába lépve megérintett. Úgy érzem, ezt a családias kapcsolatot sikerült megvalósítanom az óvodában is. - Már nem bánja, hogy tanítónő helyett óvónő lett? - Mindennap úgy jövök be dolgozni, hogy köszönöm a Jóistennek, hogy ezt az utat jelölte ki számomra. Azt a szeretetet, amit a gyermekek adnak, nem pótolja semmi. Igyekszem ezt viszonozni is. - A Családháló szavazásán az év óvónőjének választották, meglepődött az első helyezésen? - Azon lepődtem meg, hogy engem valamilyen díjra is jelöltek. Úgy tekintek erre, hogy ezt a díjat nem én kaptam, én csak lelkiismeretesen végzem a munkámat, úgy, ahogy tanultam. Ezt a díjat a szülők és a gyermekek kapták. - Hogy fogadták az elismerést? - Ismerőseim hívták fel rá a figyelmemet, hogy a közösségi portálon milyen nagy szeretettel írnak rólam. Valaki azt írta: „hogyha a Családháló tudná, hogy Edit néni esetében nem csak a tavalyi évről beszélünk”, „amikor felnőtt gyermekeink még mindig szeretettel beszélnek Edit néniről, az jelent valamit”, „úgy kerülnek ki a gyerekek, hogy feltöltöd őket annyi életszeretettel, örömmel, önbizalommal, hogy az segíti őket a nehezebb időkön is túljutni”. Számomra ezek a visszacsatolások a díjnál sokkal többet jelentenek. Dér Edit (középen) úgy véli, a gyermekek és a szülők érdemlik a díjat Forrás: D. E. PROGRAMSOROLÓ MOZI APOLLÓ: Ismael szellemei (16.00), A hely (16.00), Lady Bird (18.00), Sötétben (18.00), Az én XX. szá zadom (20.00), Teljesen idegenek (20.00). URÁNIA: A legsötétebb óra (16.00) , A víz érintése (18.15), Bosszúvágy (20.30). CINEMA CITY: 12 katona (14.20, 17.00, 19.40), A szabadság ötven árnyalata (14.00, 18.10), Valami Amerika 3. (13.15,15.30,16.45, 17.45, 19.00, 20.00), Ferdinánd (15.00) , Jumanji: Vár a dzsungel (16.00) , A víz érintése (19.30), Fekete párduc (14.00), Fekete párduc 3D (16.45, 19.30), Tad, az utolsó felfedező (13.00), A Pentagon titkai (14.10), Éjszakai játék (15.15, 18.20,20.30), Bosszúvágy (13.30, 15.45,18.00, 20.15), Derült égből család (14.50), Hivatalnok 2.: Éjjeli préda (16.30, 18.30, 20.30), Lady Bird (16.10), Vándorszínészek (13.00,17.20, 20.20), Vörös veréb (13.15.17.15.20.00) . SZÍNHÁZ JANUS EGYETEMI SZÍNHÁZ (Zsolnay V. u. 16.). Moliére: A Mizantróp (20.00). PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ (Hajnóczy J. u. 41.): Bemutatkozik a Radnóti Szakközépiskola (11.00- 15.00). PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ (Színház tér 1.): Addikt (19.00). KONCERT KODÁLY KÖZPONT (Breuer Marcell sétány 4.): Pannon Filharmonikusok: Babzsák VI. Komolyzenei sorozat 3 éves korig. A sorozat állandó közreműködői: Buborék Kvartett, Hrubi Zsuzsanna - zeneterapeuta (16.00): KODÁLY KÖZPONT (Breuer Marcell sétány 4.): Like A Rolling Stone. Az elmúlt 50 év legnagyobb világslágerei a 90-es évekig, olyan közreműködőkkel, mint Ónodi Eszter vagy Zséda (19 00). TURMIX MŰVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA (Széchenyi tér 7-8.): Világháborús emlékkiállítás - kamaratárlat. A Nagy Háború kitörésének 100. évfordulójára Emlékek és tárgyak, ami a Nagy Háborúból ránk maradt (191^-2014) elnevezéssel emlékkiállítást rendeztek a pécsi Csontváry Múzeumban 2014 decemberében. A Nagy Háború lezárásának évében egy kamaratárlat keretében kívánnak a szervezők ismételten megemlékezni a háború áldozatairól. A tárlat keretében interaktív történelemórák lesznek a pécsi iskolák diákjai számára. A kiállítás megtekinthető április 8-ig (10.00). PKK APÁCZAI KÖZÖSSÉGI HÁZ (Tolsztoj u. 10.): Kertészeti beszélgetés. Rózsák a kertben. Húsvétra készülünk. Búzás László nyugdíjas kertészmérnök előadása, mely után tanácsadást is tart (17.00). Unokázna már Dér Edit 1957-ben született Siklóson. A Kecskeméti Óvónőképző Intézetben szerezte meg óvónő képesítését. A Pécsi Katolikus Hitoktatói Főiskolán hitoktató képesítést is szerzett. 1975-ben a szegedi Móra Ferenc Általános Iskola és Óvodában kezdett dolgozni. 1979-től Villányban lett óvodavezető. 1991-től 1996-ig Siklóson, majd a kisharsányi óvodában is dolgozott. Húsz éve a siklósi Sztárai Mihály napköziotthonos óvoda alkalmazottja. Az idei tanév végéig dolgozik, nyugdíjba vonul, így több ideje marad az unokáira és a tenkesi szőlője művelésére is. Érdekeset látott, hallott? 06-80/200-088 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA WALD KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Dunántúli Napló, 7601 Pécs, Pf. 134 E-mail: katalin.wald@mediaworks.hu SMS: 30/35-11111 Telefon: 06-80/200-088, hétköznap 8.00-10.00-ig díjmentesen hívható. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00 óráig: Nógrádi László. Telefon: 06-72/505-075 POSTABONTÁS Az autósok tíz-tizenöt százaléka parkol úgy a fizetős zónákban, hogy nem fizeti meg a díjat - derül ki a Biokom kimutatásából, amiről a minap a DN-ben olvashattunk. Sajnos volt rá példa az elmúlt években, hogy engem is a szélvédőn mikulás csomag fogadott. A gyerekklinikára kellett vinnem a kisfiam - nem előre egyeztetett időpontra mentünk, miután az iskolában baleset érte, ezért kellett a sebészetre vinnem. Meg is vettem a parkolójegyet, de sajnos előre nem tudhattam, mennyi időt kell várakoznunk. Mire behívtak minket, már lejárt a parkolási idő. Nyilván nem mondhattam az orvosnak, hogy várjon pár percet, amíg kiszaladok, hogy újabb jegyet váltsak. Meg is kellett röntgenezni a gyerek lábát, ezért a vizsgálatok ideje elhúzódott. Mire végeztünk, meg is bírságoltak a parkolóellenőrök. Ezzel a történettel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy sajnos vannak olyan helyzetek, amikor hiába szeretne az ember a szabályokat betartva cselekedni, az élet úgy hozza, hogy ezt nem tudja megtenni. Nyilván az ellenőr nem mérlegelhet, mégis azt gondolom, egészségügyi intézmények közvetlen környékén valami más megoldás kellene. Persze, tudjuk, a mobil parkolás a megoldás. A történtek után én is megtanultam a leckét. Az idősebbek viszont nem hiszem, hogy ennyire rugalmasak lennének. Másik példaként említhetném a Lánc utcai rendelő környékét - oda idősebb emberek gyakrabban járnak, mint mondjuk a gyerekklinikára. A váróteremben töltött időt nem tudják ők se kiszámolni - mit csináljanak? Szaladgáljanak le az autójukhoz, ha a parkolási idejük lejárt, vagy fizessenek ki előre több órát? Ha pedig előbb végeznek, vegyék úgy, hogy ennyivel is támogathatták a városüzemeltetést? Név és cím a szerkesztőségben A parkolást nehéz kiszámítani Elkerülhetetlen az új Több hozzászólást is olvastam a DNsms és Postabontás rovataiban, amelyekben a Rókus-dombra tervezett összekötő út építését kifogásolják egyesek - nyilván a környéken lakók. Javaslom nekik, hogy üljenek autóba egyik reggel fél nyolc és nyolc óra között, és próbáljanak meg az Édesanyák útjáról az Ifjúság vagy az Alkotmány utca irányába kikanyarodni. Miközben a zebrán is jönnek-mennek a gyalogosok. A minap is két autó állt a kanyarban - nem voltam szemtanúja a történteknek, de azt gyanítom, hogy az elöl lévő autó kikanyarodott az Ifjúság útjára, majd fékezett, gondolom azért, mert a zebrára gyalogos lépett. Mindezt a mögötte kanyarodó autós későn reagálta le - nekikoccant az előtte lévőnek. Hosszú perce út építése kig vitatkoztak egymással a sofőrök, miközben a többi autós próbálta őket valahogy kikerülni. Hogy haladjon a forgalom. Ebből is látható, hogy balesetveszélyes a kereszteződés! Biztos vagyok abban, hogy sokkal többen vagyunk a városban, akik úgy gondoljuk, hogy elkerülhetetlen az összekötő út építése. Nagyon várjuk a beruházást! K. L. KORZÓ g SMS „REKLÁMÚJSÁG”: Tisztelettel kérem azt az egyént, aki a Vas Gereben utcában hordja a reklámújságokat, ne a kapu elé, a földre dobja, vagy a kerítés alapjára, hanem szíveskedjen a levélszekrénybe tenni. „KOVÁCSTELEPI”: Tudom, vannak, akiknek hobbija kisrepülőről várost, tv-tornyot nézni, de hogy ezt javarészt fölöttünk körözve teszik, ráadásul késő éjszakáig, az ijesztő és felháborító! „L. GY.”: A pékáruk összetapogatásával kapcsolatos írásomat a hozzászólásokból ítélve úgy látom, többen félreértelmezték. Arra akartam rávilágítani, hogy indokolatlan félelmet érezni amiatt, hogy a - nyilvánvalóan kezet mosott - vevők megérintik a pékárut. Ezt a gyakorlat igazolja. „KÖVEK”: Örömmel látom a fotót a DN-ben, hogy a városüzemeltetési társaság már csütörtökön hozzákezdett a síkosságmentesítést szolgáló kőzúzalék begyűjtéséhez. Köszönjük nekik a munkát, egyben reméljük, hogy nemcsak a belvárosban takarítanak, hanem másutt, a külsőbb körzetekben is! Megjegyzem, a házam körül engem is zavartak az apró kis kövek - össze is söpörtem. Másoknak is javaslom ezt a megoldást - ezzel is gyorsíthatjuk a munkát. „ADOMÁNY”: Rendkívüli és követendő kezdeményezésnek tartom az adománygyűjtő pontot a pécsi vásárcsarnokban. Hiszen már szóvá tettem az sms rovatban a karácsonyt megelőző időszakban, hogy nem csak a szeretet ünnepén kell a rászorulókra gondolni. Aki nélkülözik, annak az év egyéb időszakaiban is szüksége van a segítségre. Ezzel a pécsi kezdeményezéssel végre lehetőség nyílik arra, hogy az igazán nehéz helyzetben lévők bármikor azonnali segítséget kapjanak. Gratulálok az ötletgazdának! „URÁNVÁROSI”: Nem csak a Lánc utcánál indokolt a fokozottabb rendőri jelenlét. A Mecsek Áruház előtti téren is naphosszat üldögélnek a padokon, közben iszogatnak, hangoskodnak egyesek. Puszta jelenlétük rossz érzést kelt a hétköznapi járókelőkben. (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írások nem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) Mohács_____299 cm, áradó, 5,1 fok Ortilos______104 cm, ápadó, 5,0 fok Barcs_______149 cm, áradó, 5,8 fok Szentborbás 215 cm, áradó, 5,5 fok Právaszabolcs 276 cm, áradó, 5,8 fok TRAFFIPAX