Új Dunántúli Napló, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-16 / 112. szám

EGY PERCBEN Új köntöst kap a Ferencesek PÉC5 A napokban megkezdődik a Fe­rencesek utcájának felújítása a me­gyeszékhelyen. A várhatóan jövőre is áthúzódó munkálatok több közmű ki­váltásával is járnak, a fejlesztés lebo­nyolítója előzetes egyeztetést kezde­ményezett az érintett lakókkal és ke­reskedőkkel. ► 6 Szabálylesen két keréken BARANYA Ahogy beköszöntött a ta­vasz, úgy sokasodtak az utakon a kerékpárosok és a motorosok is. A balesetmentes közlekedés nemcsak az ő érdekük, hanem az autósoké is, ezért érdemes áttekinteni pár fon­tos szabályt. ► 2 Megjárta Kínát a gyógyvizünk HARKÁNY A Kínai Népköztársaság első alkalommal rendezett csúcsta­lálkozót az idősödő társadalom kihí­vásainak kezelésével kapcsolatban, melyre meghívást kaptak a Zsig­mondy Vilmos Harkányi Gyógyfür­dőkórház képviselői is. ► 12 Bérelőnyt hoz a diploma MAGYARORSZÁG Százezer forintos bérhátránnyal indul a diplomások­hoz képest az, akinek csak érett­ségije van, a legtöbb álláshirdetés azonban ennek a körnek szól. A főiskolai vagy egyetemi diplomával 400 ezer forint feletti átlagkereset­re lehet számítani. ► 7 A Például mikor külföldön dolgoztam diákként, a cég biztosított ne­künk szállást. Két munka­társammal és egyikük kutyájával él­tünk együtt. Minden este becsuktam az ajtómat, hogy ne másszon fel az ágyra miközben alszom. Az egyik reggel a munkába igyekezve azon­ban a kezemben maradt a kilincs, és nem volt más rajtam kívül otthon, csak a kutya. Mivel a kilincs másik fele az ajtóban volt, ezért igyekeztem odacsalogatni, hogy a kilincsre tá­maszkodva kinyissa nekem. Bő fél óra kopogás és édesgetés végül meg­hozta gyümölcsét. Kijutottam a fog­ságból, és még a munkahelyemre is beértem, hála az ebnek. Nem véletle­nül mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja. B. D. Kísérleti nedűk kerültek a pohárba PÉCS A Pécsi Tudományegyetem a hagyományokhoz hűen min­den év májusában megrendezi az előző szüretből származó sző­lőkből készített borok kóstolóját. A Szőlészeti és Borászati Kuta­tóintézet 70., jubileumi évében a borkóstolóra meghívott szak­mai vendégek mellett 70 érdeklődő vendégnek is lehetőséget ad­tak, hogy a több mint 50 kóstolható minőségi nedűn keresztül be­pillantást nyerhessenek a kutatóintézet műhelymunkájába. A bor­kedvelők tizenkét borsort kóstolhattak végig, ebbe beletartoztak például fehér rezisztens szőlőfajták borai, olaszrizling élesztőkísér­let és furmint klónszelekció is. Fotó: Laufer László ► 3 Településeken javul az ivóvíz SELLYE Jó minőségű, az egészségügyi határértékek­nek megfelelő ivóvíz bizto­sítása a célja annak a 22 te­lepülést érintő fejlesztésnek, amelyet tegnap indítottak el Sellyén. A nyitórendezvé­nyen részt vett Nagy Attila polgármester és Nagy Csa­ba országgyűlési képviselő is. A beruházás tartalmazza többek között a víztisztító te­lepek korszerűsítését, az el­osztóhálózat fejlesztését és a vízműtelepek kútjainak fel­újítását. M. R. Látogatási tilalmat rendeltek el PÉCS Az elmúlt napok sze­les időjárása Pécs belterüle­tén és a városi parkerdő te­rületén több tucat fát dön­tött ki, így a kialakult hely­zetre való tekintettel, a váro­si parkerdőre látogatási tilal­mat rendeltek el. B. D. A Mediaworks Hungary Zrt. közleménye a Facebookról Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook.com letil­totta a Mediaworks Hunga­ry Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. Kiadónk hivatalos érdeklődé­sére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, nem érkezett konkrét válasz. Az elmúlt he­tekben a Facebook terveiről érkezett hírek alapján azon­ban nyilvánvaló, hogy az ame­rikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak. Ezért most a közösségi ol­dalon olyan hírekre és tartal­makra sem tudjuk felhívni ol­vasóink figyelmét, amelyek­nek nincs politikai vonatko­zásuk. A Facebook döntésé­nek áldozatul esett többek kö­zött a Nemzeti Sport, a mind­­megette.hu receptoldal, a like­­balaton.hu. programmagazin, megyei és városi kiadvány. Többmilliós olvasótábo­runk azon tagjait, akik az el­múlt években a közösségi ol­dalon is követik híreinket, ar­ra biztatjuk, hogy ne a Face­­bookon, hanem az eredeti in­ternetes címeken keressék tartalmainkat. MW Fix ár védi majd a meggytermelőt MAGYARORSZÁG Habár még egy hónap hátravan a meggyszezonig, legkésőbb május 15-ig kellett megálla­podniuk az ágazati szerep­lőknek az árakról. A hatá­ridőt egy tavasz elején, a ter­melők védelme érdekében elfogadott jogszabály rögzíti. A meggyre és az almára idén bevezetett fix áras szabályo­zás célja annak a gyakorlat­nak a megszüntetése, hogy a felvásárlók csak a szezon kezdetekor közlik az átvéte­li árra tett ajánlatukat. ► 7 A viharos időjárás nagyon sok munkát adott a tűzoltóknak a megyében A gazdák nem bánnák, ha még esne BARANYA A heves esőzés és a viharos szél sok munkát adott a megye tűzoltóinak az elmúlt napokban, számolt be róla a Baranya Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság. A hétvégén még csak öt, hétfőn már tizennégy, ked­den pedig huszonkét eset­ben riasztották a tűzoltó­kat az időjárás miatt. Az esetek többségében fák dől­tek ki, amelyek útzárat ké­peztek, vagy épületben, au­tóban tettek kárt, vezetéket szakítottak le. Gyakori volt, hogy nagy méretű ágak tör­tek le, amelyek veszélyeztet­ték a gyalogosforgalmat. Né­hány épület tetőszerkezetét is megbontotta a viharos ere­jű szél, ezek a lelógó darabok szintén veszélyt jelentettek a gépjármű- és gyalogosforga­lomra egyaránt. Az elmúlt két napban le­hullott csapadék mennyisé­ge megközelítette a 40 mil­limétert a megyénkben. Az előrejelzés szerint a tartósan csapadékos időnek átmeneti­leg vége, bár a gazdák nem bánnák, ha még esne. Szára­zabb és egyre melegebb lég­hullámok érkeznek. A hétvé­gén országszerte 20 fok fölé emelkedik napközben a hő­mérséklet. Zs. J. Esőkabát, esernyő, az elmúlt napokban mindenki úgy védekezett, ahogy csak tudott Fotó: L. L. SZERKESZTŐSEG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP —­ 14 18 Lassan, de csak lassan, elvonulnak az esőfelhők, aztán napról napra melegszik az idő, a hétvégén még a napot is láthatjuk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Botond és Mózes nevű olvasóinknak!

Next