Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-04-18 / 16. szám

255 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 256 fedező útra kell indulniok ebben a városban. És én megvagyok arról győződve, hogy a Petőfi téren a város által kijelölt és adott telken építendő templom pezsgő vérforgást hoz gyülekezetünk zsibbadt testébe. Az egyháziasság élénkítésére és szegény ügyünk felkarolására szükségesnek vélem gyülekezetünk kebelében egy református nőegyesület létrehozását. A nőket ott látjuk már az apostoli korban a keresztyénség bölcsőjénél a szent szolgálatban, azóta mindenütt, valahol a hitről bizonyságot tenni, Krisztus testét, az anyaszentegyházat belsőleg és külsőleg építeni, könnyeket törölni, elesetteket fölemelni szólít a keresztyén kötelesség. A protestáns egyháztörténelem lapjai az ő neveikkel ragyognak a legfényesebben. Áldott kezük munkáján virág nyílik, gyümölcs érik. Hívjuk őket mi is segítségül! Végül egyházi adóügyünk is követelőleg hívja fel gondoskodásunkat. Az anyagi szegénység s ennek révén az egyházi adózás a mi könnyen sebezhető gyenge oldalunk, ezen az oldalon támadnak, ostromolnak lelkekre éhes elleneink! Bárcsak nélkülözhetnénk az adót, desajnos — nem tehetjük. Vannak (ezek a beköltözöttek) akik az adó miatt elhallgatják -- míg csak tehetik — hozzánk tartozásukat. Vannak, akik a kötelezőleg kivetett adót önkényüleg leszállítják. Vannak, akik egyáltalában nem fizetnek. Mitevők legyünk? Az új egyházpolitikai törvények óvatosságra intenek. Mert attól lehet tartani, hogy ha kényszerítő eszközhöz nyúlunk, a hitben gyengébb testvéreink, egyházunk élőfájának ezen fonnyadt, száraz levelei lehullanak. Különben — nyíltan kimondom — hogy ezen, csak névleg hozzánk tartozók távozását nem is tartanám veszteségnek, mert hiszen a mi erőnk nem a hívek számában, hanem lelkületében, buzgóságában áll! Észrevételek Szabó Zsigmond, ev. ref. lelkész. Kemenczky Lajos urnak „Gazdasági Számtartás az egyházban“ cz. czikkére. K. L. ur közleményében annyi igazság van, hogy annak minden szava komolyan vehető; így p. o. nagy igazsága van ott, hol azt mondja, hogy gazdálkodás alatt nem a falusi lelkész földmívesszerű gazdálkodását érti, én sem azt értem, mert ez nagyon hálátlan munka, de érti K. L. úr és én is úgy fogom fel, hogy itt a lelkésznek mindenkor irányadó azon terhes és küzdelmes munkája, melylyel egyházának vagyoni rendben tartását és okos, észszerű vezetését tűzi ki czéljául, a miben sajnos sokszor egyházunk intelligens, vagyonosabb tagjai akadályozzák a lelkész jó törekvését. Ilyenkor, hogy gyakorolja a lelkész a gazdasági számtartást ? vagy ha gyakorolja is, hogy lehet eredményt várni ? K. L. úr felmutatja a bajokat is, hogy t. i. a gazdaság rendben nem tartása az oka, ha baj van, mivel vannak gyülekezetek, ahol az évi számadást hiánynyal is lezárják, de hogy ezen mégis hogyan segíthetünk, arról egészben nem nyilatkozott *). Meg volt a jó szándék, melyért a magam, de talán hiszem, hogy a jól gondolkodók részéről is kifejezem elismerésemet. Azt írja K. L. úr, hogy e lelkész az egyház vagyonának kezelője, — ettől Isten mentsen minden jótét lelket. — Legyen a lelkész felügyelője a vagyonkezelésnek, de hogy valaha csak egy krajcrárjának kezelője legyen, abba a lelkész bele ne bocsátkozzék; legyen az egyház gondnokának, vagy az egyház pénztárnokának szigorú ellenőrje, de a pénz kezelője semmi körülmények között sem **). De hogy a gazdasági számtartás czélra vezető legyen és hogy az évi számadások deficittel ne záródjanak — erre nézve szükséges az évi költségvetési előirányzat és hogy a költségvetés kimutatása biztos legyen, el kell hagynunk az eddigi fizetési rendszert, — be kell hozni a birtokaránylagos egyházi fizetést, mégpedig egyenes adó alapon, — ekkor nem lesz deficit, —csak hogy itt van a legnagyobb bökkenő, én tapasztalatból szólok, a vagyonosabb nehezen akar többet fizetni, mint a szegény osztály, állítva, hogy az ő földje nem megy templomba, hiszen az Isten ad esőt szántóföldjére akár sokat, akár keveset fizet az egyháznak, azért a termés nem emelkedik, nem is száll és mért fizessen ő többet, mint régebbi időben ? Itt azután hiába minden rábeszélés, mert ott a zsebbe nyúl az ember, azt pedig nem igen szeretik ***). Nem mostani ember vagyok, sokat tapasztaltam, engedje meg, hogy saját tapasztalatomból mondjak el egy pár esetet. **) Fentebbi nyilatkozatában már jelezte nagyt úr szavaimnak intenzióját, miszerint én itt vagyonkezelés alatt értem a vagyonnak értelmi szakszerű vezetését és nem fizikai végrehajtását, mert hisz arra gondolni sem lehet, hogy a lelkész teljesítse a szó szoros értelmében vett pénztári tisztet. De azt hiszem Nt. úr is elismeri, hogy a falusi gondnoktól mint az egyház pénztárosától csak nem lehet kívánni, hogy költségvetést készítsen, a lejáratokat nyilvántartsa, a számtartás előzetes és utólagos fokozatai szerint a gazdálkodás menetét és rendezését vezesse. Avagy az egyházi számadási naplók, főkönyvek nem-e a lelkészi hivatalokban kezeltetnek? és az egyházi számadásokat nem írja-e alá a lelkész is ? K. L. ***) Én is tapasztalatból szólok, midőn nem ajánlom az adóalapon való kivetést, mert a birtokviszonyok és így a birtokévek is nincsenek minden községben kellőleg rendezve, pedig ezek irányadók az állami adó kivetésénél, azután meg az a fizető gazda nem veszi azt figyelembe, hogy az ő 10 hold földje 1-ső osztályú míg a másik 10 hold földbirtokosé középszerű vagy talán legutolsó osztályba sorozható s azoknak jövedelmök nem egyforma, hanem azt mondja: nekem 10 hold földem van, a másik atyámfiának is annyi van, tehát azzal egyenlően tartozom fizetni. Persze az államal szemben hiába okoskodik így. Legjobb és leghelyesebb az egyháznál a személy és birtok aránylagos kivetés. Természetesen ahol nincs birtok, ott csak személy adó vethető ki. Ennek helyes, tajintatos megállapítása és keresztül vitele már a lelkész feladata. Az olyan nyilatkozatokra, hogy a földje nem megy templomba, nem lehet, reflectálni, a józanabb gondolkozásnak nem tesznek ilyen kifogást. K. L. *) Úgy segíthetünk, hogy számviteli ismereteket szerzünk s azok szerint a körülményeket is mindig figyelembe véve — járunk el legjobb akarattal, nem restelvén azt a kis munkát, melylyel megtudhatjuk, hogy hol van a hiba, ha nem helyesen záródik a számadás. Útmutatásul ajánlom Dr. Bochkor államszámvitel tanát, aki azt alaposan áttanulmányozza és megérti, az nem szorul arra, hogy más keresse fel a hibákat, s nem jő zavarba, ha az anyagi ügyek rendezéséről van szó. K. L.