Dunaújváros, 2016. július-december (5. évfolyam, 26-50. szám)

2016-10-14 / 41. szám

MOZAIK Telefontolvaj Azzal gyanúsítanak a rendőrök egy huszonhárom éves férfit, hogy augusztus 4-én egy helyi hipermar­­ketből két mobiltelefont lopott el úgy, hogy azokról eltávolította az áruvédelmi eszközt, majd amikor a biztonságiak megpróbálták feltartóztatni, elmenekült a helyszínről. Őszi ünneplés Hagyománnyá vált az elmúlt években, hogy a Dunaújvárosi Epilep­sziások Egyesületének tagjai minden negyedév­ben összegyűlnek és jó­kedvűen ünneplik egy­mást, az évfordulókat, vagy a nagyobb ünnepe­ket Ezúttal a harmadik ne­gyedév végét ünnepelve a Campus Étteremben gyűl­tek össze, hogy a szüreti bál mellett az idősek világ­napja alkalmából eltöltse­­nek egy kellemes délutánt együtt. Ittas vezető szenvedett balesetet Egy férfi egy Skodával a padkának hajtott október 9-én éjszaka, és nem tudott továbbhaladni. A kiérke­ző rendőrök igazoltatták a 26 éves balajti sofőrt, aki­ről kiderült, hogy ittas, ezért az egyenruhások továb­bi mintavételre előállították, valamint jogosítványát a helyszínen bevonták. i, í­iffínT­ irr­il 11 Ilii 1 Ifi­­­n#Ém iitîaÉ^^AÉlÉfciÉMÉÉÉiiBÉÉiÉMÉlÉiÉÉ>Mi (ír Ufím: HmTiï7ifïïlT3l i Támogatás a családoknak A családi adókedvezménynek köszönhetően 2015-ben összességében 195 milliárd forint maradt a családoknál. Tavaly mintegy 22 ezer első házas vette igénybe a havi öt­ezer forintos állami „nászajándékot”, és több mint 687 ez­ren éltek a hagyományos adócsökkentő kedvezményekkel - mondta Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes-államtitkár. Gyerekeikre tekintettel 2015- ben csaknem 1,1 millióan csökkentették adóalapjukat. Mintegy 542 ezren egy, 357 ezren kettő, 169 ezren három, míg 28 ezren háromnál több gyermeket jelöltek meg bevallásukban - elemezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által feldolgozott személyijövedelemadó-bevallások adata­it a helyettes államtitkár. A családi kedvezmény 2011 óta önmagában 935 milliárd forintot hagyott a családoknál - összegezte az elmúlt öt év szja-bevallásainak kedvezmé­nyekre vonatkozó sorait Tamásné Czinege Csilla. Szüreti mulatság A békevárosrészi Bóbita óvodában szü­reti mulatságot tartottak. A rossz időre való tekintettel a tornaterem adott helyet a szórakoztató feladatoknak. A gyerekek a nevelők segítségével kipróbálhatták, hogy milyen is egy igazi szüreti előké­szület, darálhatták a leszemezett szőlőt, majd ihattak a présből kifolyó friss must­ból is. A mulatságon mindenki jól érezte magát, a kicsik élvezték a különböző feladatokat és a közös táncot is, melynek lépésit akkor tanulták meg. 2016. OKTÓBER 14. Mesés felolvasás Tovább folytatódott a József Attila Könyvtár programso­rozata az Országos Könyvtári Napok alatt. Ezúttal Kálnay Adél látogatott el a gyermek­­könyvtárba, hogy elsősorban az Embermesék, tündérmesék című új könyvéről beszéljen a kicsiknek és felolvasson né­hány nekik szóló rövid törté­netet ebből és a korábbi műve­iből egyaránt. A Szivárvány Tagóvoda apróságai ellátogattak a Kádár­völgyi arborétumba, ahol kisállatokat simogathattak és a tanösvény különféle növényeivel is megismerkedhet­tek, mindezt az Állatok Világnapjához kapcsolódóan, melyet 1931 óta minden év október 4-én ünnepelnek. Az óvodások kacsákat, nyulakat, libákat, birkát és kecs­két is etethettek, majd bejárták az arborétum tanösvé­nyét is, ahol a különféle fa- és gombafajtákat tanulmá­nyozták, megnézték az arborétum ismertető táblácskáit és gyűjtögettek az ősz kincseiből. Tóth Ferencné, a Szivárvány Tagóvoda vezetője elmondta, intézményük úgynevezett zöld óvoda, és kitűzött célként tekint az ál­lat- és növényvédelemre, amit igyekeznek a gyermekek mindennapjainak részévé tenni. Világnapi séta

Next