Dunaújvárosi Hírlap, 1966. július (11. évfolyam, 52-60. szám)
1966-07-01 / 52. szám
KISZ politikai oktatás a Vasműben A Vasmű KISZ Végrehajtó Bizottsága június 28-i ülésén tárgyalta meg a KISZ politikai oktatás eredményeit és hibáit. Az 1965—66-os oktatási évben 4 oktatási formában 28 kör indult 389 fővel. Ez a létszám 103 fővel több, mint az előző politikai oktatás indulási létszáma. A beiratkozottak között 45 KISZ-en kívüli fiatal volt. Az oktatási év indulása után kiütköztek azok a hibák, melyeket az alapszervezetek a jelentkezésekkor követték el. A kiadott szempontok ellenére nem beszélgettek el a fiatalokkal. Nem folyt széleskörű tudatos agitáció, hogy a fiatalokat meggyőzzék a politikai képzettség fokozásának szükségességéről és fontosságáról. Néhány propagandista kiválasztása sem érte el a kívánt színvonalat. A fenti hiányosságok, a rossz szervezés és a politikai tevékenység elhanyagolása következtében, az oktatási év elején 4 kör megszűnt, mely 39 fő kiesését jelentette. Az ágit. prop. munkacsoport az ellenőrzéseket elhanyagolta, ennek következtében a mechanikában is megszűnt egy 10 fős csoport. Végeredményiben 23 kör 276 fővel eredményesen befejezte a KISZ politikai oktatást. A Végrehajtó Bizottság megállapította, hogy javulás állt be az alapszervezeteknél a végzett munka területén. Javult a kapcsolat az ágit. prop. titkárokkal is. A kapcsolatot tovább kell javítani az oktatáson kívül a faliújságok színvonalának emelése és a sajtóterjesztés felé is. A legjobb propagandistákat elismerő oklevéllel és könyvjutalommal fogja megajándékozni a Vasmű KISZ VB, míg a hanyagok rossz munkájáról értesíteni fogja az illetékes pártalapszervezetet és kéri felelősségrevonásukat. L. 3. * • Megkezdődnek szabadtéri vetítések A múlt év nyarán a város több pontján rendeztek szabadtéri vetítéseket. Kezdeményező a Bartók Béla Művelődési Ház volt. A mai nap, június elsején ismét megkezdik a vetítéseket a Ságvári városrészben, a DX épületnél és a Barátság városrészben. De, ha a vetítések iránt nagy lesz az érdeklődés, akkor a hét többi napján is rendeznek más-más helyeken. — Milyen filmeket láthatnak az érdeklődők? — Feladatunk az ismeretterjesztés — válaszol Gerendás Andor a Művelődési Ház művészeti előadója, — de ha csak ezt nyújtanánk, lapossá, unalmassá merevednének műsoraink. Az a törekvésünk, hogy szórakoztatva tanítsunk. Ezért kísérőfilmként vidám kisfilmeket iktatunk be, és egy meglepetés: a városban működő amatőr filmklub filmjét is műsorra tűzzük. — S a vetítések helye? — Udvarokban. Például az Erkelkertben. Főként áramforrások közelében. Egy-egy városrész nem nagy s ha mi kivonulunk a berendezésekkel és működtetjük a hangszórót, már meg is van a nézőtábor. 1 — Tehát, a szó szoros értelmében házhoz mennek. Ebben az évben már volt egy vetítés. A színvakságról, a Balatonról... — Különösen a „Szabálytalan városnézés” című film — folytatja Gerendás Andor — és egy trüikkfilm nyerte meg a nézők tetszését. — Előzetes az esti filmekből? — A Városi Tanács forgatócsoportjának filmje a „Messziségek üzenete” címet viseli. A Római városrészben folyó ásatásokról szól. „A névtelen” című kisfilm egy műalkotás születését mutatja be, ezt követően néhány más vidám , szórakoztató film. Jó szórakozást! M. J. IS Ünnepélyes tennévzáró a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen Szerdán délután a Párbizottság tanácstermében rendezték meg a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemének ünnepélyes tanévzáróját. Az idei tanév eredményeit Hiller István elvtárs, az MSZMP Városi Bizottságának propaganda és művelődési osztályvezetője méltatta. Június 20—26 között zajlottak le az évi végi beszámolók, amelyeken általában jó eredmények születtek. Az idén az első évfolyamot 88, a második évfolyamot 63 hallgató végezte el. A tanévzárón első ízben búcsúztattak ünnepélyesen olyan végzős hallgatókat, akik az esti egyetem mindhárom évfolyamát Dunaújvárosban végezték el. A 65 végzős hallgató közül nyolcan minden vizsgájukat jeles eredménnyel tették le a három év alatt. A végzős hallgatók a szerdai évzárón végbizonyítványukat is kézhez kapták. ,, Városaink testvéri kapcsolata a magyar-szovjet barátságot szimbolizálja " Munkatársunk felkereste a Dunaújvárosban tartózkodó kommunarszki testvérvárosi küldöttség vezetőjét, D. F. Kolesznyoskov elvtársat, az SZKP kommunarszki bizottságának titkárát és arra kérte, számoljon be lapunk olvasóinak Dunaújvárosiban és hazánkban szerzett tapasztalataikról. — Elsősorban szeretném a Dunaújvárosi Hírlapon keresztül a kommunalszki dolgozók üdvözletét tolmácsolni a dunaújvárosiaknak — kezdte Kolesznyikov elvtárs nyilatkozatát, majd így folytatta: — Dunaújváros és Kommunarszk kapcsolatának már múltja van. 1963 óta a harmadik küldöttségünk látogat Dunaújvárosba, s ezt a dunaújvárosiak két turista csoportja viszonozta Kommunarszkban. De nem az egyetlen kapcsolat a két város lakói között. Kommunarszk dolgozói, üzemi brigádjai dunaújvárosi munkásokkal, brigádokkal leveleznek, ugyancsak leveleznek a dunaújvárosi iskolák úttörői kommunarszki pionírokkal. A Szovjetunióban Magyarországról szóló folyóirat jelenik meg, ennek a folyóiratnak Kommunarszkban népes olvasótábora van. A városban a Magyar-Szovjet Baráti Társaságnak 14 alapszervezete működik, ami azt mutatja, hogy városunk lakói élénken érdeklődnek a szocializmust építő magyar nép sikerei, élete iránt. — Mostani küldöttségünk tagjai először járnak Magyarországon — molytatta Kolesznyikov elvtárs — Ötünk célja az volt, hogy megismerkedjünk Dunaújváros tömegszervezeti életével, megismerkedjünk a pártszervezetek, a Városi Tanács munkájával és általában a tömegek között folyó politikai munkával. Mi tetszett legjobban Dunaújvárosban és mit tudunk hasznosítani itteni tapasztalataink közül? A Vasműben járva nagyon tetszett a munka pontossága és szervezettsége az egyes üzemekben, a gyártott termékek jó minősége. Tetszett, hogy a vállalat vezetői nagy gondot fordítanak a gyártás gazdaságosságára üzemenként is. G. A. Makszjucsenko elvtárs, a kommunarszki nagyolvasztó Lenin-renddel kitüntetett főgázkezelője, az ottani nagyolvasztó párttitkára, külön meglátogatta a Dunai Vasmű nagyolvasztó gyáregységét. Azt tapasztalta, hogy itt az üzem esztétikai szépségére, tisztaságára és parkosítására is gondot fordítanak. Kommuniarszkban semmi zöld nincs az üzemek körül, s a testvérvárosi küldöttség javasolja majd, hogy telepítsenek parkokat a kohászati kombinátban. A kommunarszki testvérvárosi küldöttség járt az Épületelemgyárban is. — Megismerkedtünk az üzemben folyó szocialista brigád mozgalommal — mondja Kolesznyikov elvtárs — sőt az egyik brigáddal, a női Zója szocialista brigáddal küldöttségünk építő brigádvezető tagja, P. P. Sztorozsemko felvette a kapcsolatot. Ezek után a kommunarszki pártbizottság titkára a város vezetőivel folytatott megbeszélések eredményeire tért ki. — A Városi Pártbizottság és a Városi Tanács vezetői részletesen ismertették a társadalmi munka megszervezését, módszereit. Ezt a szervezetet igen magas fokúnak, hasznosnak és értékesnek tartjuk. Hazaérkezésünk után tanulmányozni fogjuk ezt a kérdést, hogy ennek a szervezeti formának egyes részeit átültessük a nálunk folyó társadalmi munka szervezetébe. Dunaújváros igen szép és modern város — folytatta Kolesznyikov elvtárs — küldöttségünk tagjainak nagyon tetszett a nagypaneles építészeti stílus és a gyönyörű Vidám Park. De legjobban a város vezetőinek és dolgozóinak szívélyessége ragadott meg minket. — Lehetővé tették számunkra, hogy az ország más városait is megtekinthessük, s bárhol jártunk, mindenütt tapasztaltuk az irántunk megnyilvánuló őszinte barátságot. Láttuk a Parlamentet Budapesten, ezt a csodálatos épületet a magyar nép kiemelkedő építészeti alkotásának tartjuk. Köszönetünket tolmácsoljuk Vass Istvánná elvtársnak, az Országgyűlés elnökének, küldöttségünk meleg, baráti fogadtatásáért a Parlamentben. Láttuk a magyar mezőgazdaságot, és feltűntek a jól szervezett gazdaságok, a gondosan megművelt földek. A régi építészeti alkotásokon, műemlékeken kívül a magyar városokban mindenütt megtekintettük Magyarország új alkotásait is mindez a magyar nép alkotó tehetségét, munkaszeretetét bizonyítja. Befejezésül D. F. Kolesznyikov elvtárs a következőket mondta: — Úgy gondoljuk, nagyon hasznos volt ez a látogatás, ennek az útnak a tapasztalatait hazaérkezésünk után fogjuk hasznosítani. Akkor kezdődik meg küldöttségünk igazi munkája. Tiszta szívből köszönjük Dunaújváros vezetőinek, dolgozóinak a meghívást, a meleg, baráti fogadtatást. Úgy véljük, Dunaújváros és Kommunarszk testvéri kapcsolata a magyar—szovjet barátságot erősíti, ezt szimbolizálja. A város pártbizottságának és tanácsának vezetőit viszontlátogatásra hívjuk meg, reméljük, ez a viszontlátogatás ugyanolyan hasznos és felejthetetlen lesz számukra, mint amilyen a mi látogatásunk volt — fejezte be nyilatkozatát D. F. Kolesznyikov, az SZKP kommunarszki bizottságának titkára. * A kommunarszki testvérvárosi küldöttség kedden Székesfehérvárra látogatott, ahol megtekintette könnyűfémművet és a város nevezetességeit. Délben Juhász János elvtárs, az MSZMP megyei Bizottságának első titkára ebédet adott a szovjet küldöttség tiszteletére. Az öttagú kommunarszki testvérvárosi küldöttség szerdán az esti órákban visszautazott a Szovjetunióba. Zs. Cs. Két nap múlva ismét felkerestem Borost, hogy betöltötték-e már a kút helyét, mert az előtte való nap Sárközi azt mondta, hogy haladnak a kutásással és már 15 méteren vannak. Én azért mentem azonnal felháborodva, hogy azt gondoltam, hogy már abbahagyták a további munkákat, és amikor a kúthoz mentem, lenéztem az emberekhez megkérdeztem, hány méter mélyen vannak. 22 métert mondtak, de a víznek még nyoma sem volt. Azonnal felhívtam az embereket a kútból, előkerestem Tárnok Bélát és Borost, és megmondtam, semmi körülmények között nem engedem meg a kútépítést, mert mindannyiunkat becsuknak, ha az emberekre rászakad a kút fala. Mikor elbontották a kút-csiga állványt és elrakták a pallókat, 3 méteren azonnal beszakadt a kút fala úgy, hogy azonnal be kellett temetni a kútgödröt, mert ilyen nagykaliberű kútásás mnál nem lehet dúcolás nélkül dolgozni, így maradtunk víz nélkül. A községből lajtokon hordtuk vizet. 20—25 méteres kutaknál nem a tudtuk felszívatni a vizet, mert nem volt hozzávaló eszköz, stb. De az építkezésnek mégis meg kellett kezdődni, mert Szöges azt mondta, hogy még márciusban meg kellett volna azokat kezdeni. Kínlódtunk egy kis mészoltásnál, hogy honnan lehet egy kis vizet kapni. A tanyai kutakból szereztünk és ez nagyon lassan ment? Megjöttek a meleg idők. Nagyobb létszámmal dolgoztunk, több vízre volt szükség, tehát a vízhiány sok bajt, gondot okozott. Szöges gyorsan intézkedett és a víztoronyállványt összeszerelve és kettő 12 hektós vizestartályt küldtek le Pestről. Azonnal nekifogtunk a víztorony felállításához. A jelenlegi Kohász u. 6. sz. ház végén lett felállítva. Természetesen akkor még nyoma sem volt az építkezésnek. Két nap alatt felállítottuk a víztoronyállványt és feltettük a víztartályt. Mikor el akartam menni munkáról, Boros művezetőnek felhívtam a figyelmét, hogy jól kösse ki az állvány négy sarkát, nehogy eldőljön. Az én komám kinevetett engem, hogy gondolnék olyant, hogy ilyen súly eldőlne. Mégis három sarkon a cölöpöket drótkötéllel megerősítették, közben besötétedett és a munkát abbahagyták. Akkor Pentelén még kocsma is volt, útközben betértek és ittak egy kicsit előre a róka bőrére, hogy ma már úgyis jó munkát végeztünk, holnap megkezdhetjük a vízcsövek beszerelését és annyi víz lesz, hogy a Dunát ki lehet majd önteni. Másnap reggel sötét köd volt, amikor kifelé mentem munkára. Elhatároztam, hogy a arrafelé veszem az utat a víztorony felé és megnézem, hogyan lett kierősítve drótkötéllel előző este. A sűrű ködben nem lehetett messziről látni a víztornyot. Kezdtem képzelődni magamban, hogy biztosan eltévedtem, mert letértem az útról. Mikor láttam, hogy a köd kissé felszáll, rémülten kerestem újra a víztornyot. Utóbb még azt is gondoltam, hogy nem lopta-e valaki el, de akkor megláttam a földön hosszában eldőlve. Ha nem, szégyen lettem volna reáborultam volna az összetört állványra, és sírtam volna. Amikor elgondoltam, hogy napokba került a víztorony felállítása és a borzalmas vízhiány, percekig jártam körülötte, de hiába volt minden. Szaladtam a munkásokhoz a munka megindítása végett, és úgy szaladtam Boros művezetőt keresni, hogy értesítsem, hogy füstbe ment minden tervünk. A reggeli órákban Szöges és Tárnok jöttek és közösen megállapítottuk, hogy nem rendesen lett kikötve, ezen felül pedig az éjjel vihar is volt, ami kimozgatta a kikötő drótköteleket és ezért kellett hosszában eldőlnie. Három nap múlva ugyancsak állt újra a víztorony állvány, de már akkor az volt a legelső, hogy a feszítő drótköteleket gondosan leerősítsük, nem pedig a róka bőrére inni előre. Szorgos munkával sürgősen újra fel lett szerelve, a vízcsövek fel lettek húzva,és a szivattyúmotor rá lett állítva, és végül mégis lett vizünk. A nagy hiba azon mutatkozott, hogy nem volt sem párt, sem szakszervezet. Mint imét említettem, Oláh Lajos elvtárs, a mohácsi építkezésről jött Pentelére, de olyan kevesen voltunk. Olyan elvtársak, akik politikailag segíteni tudtak volna, alig voltak. Bár az a valóság, hogy olyan hirtelen kellett az építkezéseket megkezdeni, hogy idő sem volt gondolkodásra, mert ahogy már említettem, Szöges közölte, hogy már márciusban kellett volna megkezdeni az építkezéseket. Nagy hiba volt továbbá az akkori pentelei pártszervezet tájékozatlansága, mert nagyobb részben falusi parasztemberek voltak, és nem volt semmiről tudomásuk. Amikor tudomásinfóra jutott, hogy a város és a gyár építéséhez nagyobb földeket sajátítunk ki, ezekkel nem értettek egyet, mert valószínűleg nem voltak tájékoztatva a készülő nagy műről. Említettem, hogy szinte örültem, hogy ebben a szervezetlen munkában, vagy nem pontosan megszervezett munkában alig voltak balesetek. Talán nekem lett volna egy komolyabb balesetem, hogyha nem fanatikusan bízom abban, hogy nekem fel kell építeni a siklót, és az iparvágányokat úgy a gyár, mint a város területén ki kell építeni gyorsan, mert anélkül mozogni sem lehet. Most már reájöttem, hogyha ott kellett volna pusztulnom is, a város és a gyár akkor is felépült volna. Mikor a sikló földi munkálatai már befejezéshez közeledtek úgy, hogy a két végét már elvégeztük, s közepén megmaradt 70—80 méter és körülbelül 15—20 méter mélység, amit fel kellett tölteni. Elhatároztam, hogy hordozható iparvágányt rakok le, mert a töltés előtt és munkagödrök között körülbelül 120 a —150 méter távolság volt. Taligával túl messze volt, nem volt kifizető, mert abban az időben még semmi gépesítésünk nem volt, és nem is lehetett volna a földmunka végzésénél más eszközökkel dolgozni. Tehát azért folyamodtam a kisvasút felszereléséhez, hogy a munka gyorsabban menjen, hogy össze tudjuk kötni a pálya két végét. Akkor történt, hogy négy csillét felhozattam a rakpartról és megmagyaráztam az embereknek, hogy nagyon óvatosan és csúsztató fákkal megpróbáljuk engedni a megrakott csilléket. Az emberek azt akarták, hogy ők engedik saját csilléjüket, de én nem engedtem meg és újból megmagyaráztam nekik, hogy ez veszélyes és én magam sem bízom benne, mert egy 6 százalékos esésnél kézifékkel, ha megszalad a csille kereke, lehetetlen megállapítani, de mégis úgy gondoltam, hogy sikerülni fog. 4 csille volt összeakasztva. Az egyik ember véletlenül korábban kiütötte a csilletámasztó éket, mint kellett volna, mire a csillék megmozdultak és mindig gyorsabban, kezdek lefelé rohanni. Az emberek nem mertek hozzányúlni. Én egyedül akartam a fékeket még szorosabbra szorítani, de a csillék oly nagy erővel és sebességgel rohantak lefelé, hogy a közbe eső nagyobb darab fékező fa, amit a pályatesten keresztbe tettem, a súrlódástól tüzet kapott és lánggal égett. Én az utolsó csillére ugrottam és láttam, hogy a csillék menthetetlenek, de annyira észen voltam, és nyugodt voltam, hogy tudtam, hogy csak akkor ugorhatok le, amikor a szakadék előtt egy méterre vagyok, és végig kellett néznem ezt a rohanást, és már láttam az első csilléket, amikor lezuhantak a mélységbe, és amikor úgy éreztem, hogy az utolsó csille is zuhanni készül, abban pillanatban ugrottam le, és a tömtés szélén hasra vágódtam. Ezt azért kellett megtennem, mert az utolsó percig a csillén kellett maradnom, mert kidöntött fatörzsek voltak pálya mentén és attól tartottam, ahogy a nagy rohanásban nekivágódok egy fatörzsnek, és akkor menthetetlenül végem van. Ez pillanatok alatt történt. A csillék lezuhantak a mélységbe, borzalmas port felkavarva. Mindenki jajgatva menekült a munkahelyéről. Komorik mérnök a szemét eltakarta, hogy ne lássa. Nagyon sokan elfordultak, hogy ne lássák a szerencsétlenséget, csak akkor döbbentek meg, amikor én elkaramikodtam magam, hogy miért bámulnak a szaktársak ahelyett, hogy a csilléket gyorsan kibontanák és elhúznák a munkahelyről, hogy a munkát minél előbb folytathassák. Az egyike embertől azt a megjegyzést hallottam: nézd, az anyja jó istenit, ott áll a szakadék fölött, mink meg azt gondoltuk, hogy a csilleromok között fogjuk megtalálni. Kis idő múlva a rfiumka újra megindult, de tovább nem engedtem a csillével való kísérletezést. Komorik mérnök pedig felmászott a munkahelyre, megölelt és azt mondta: Pistám és nem tudom elképzelni, hogy hogyan maradt maga életben, mert én azt hit- A nagy felvonó — Garancz István naplója —