Dunaújvárosi Hírlap, 1967. január (12. évfolyam, 1-9. szám)
1967-01-03 / 1. szám
Z MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA ÉVOLYAM. 1. SZÁMÁRA: 60 FILLÉR 1967. JANUÁR 3., KEDD Országgyűlési képviselő - és tanácstagválasztás 1967 március 19-én ihány óta megjelentek a falvaok, hitemények arról, hogy a Köztárság Elnöki Tanácsa az évi irtörvény 33. paragrafusábán azszággyűlési képviselőkanácstag általános választását március 9-re tűzte ki, s már Inaújvárosban is elinak az ösnróbiztosok, hogy csztítsák a riasztók névjegyzékét,tren ösííróbiztos minden laa érinti névjegyzékbe vesz len magv állampolgárt, akinek dó lakása megadott választó lelben va akik 18. évüket beszéli, illet akik 1949 március ott születt, avagy akik házasötössel lett nagykorúak, bár 18 évüket még*m töltötték be. ndenkit az illandó lakhelyén összeírni. >g akkor is, ha az 1 munkaválás miatt tartózkod távol lakbértől. Vonatkozik ez lakásszállás lakóira is, de nem okozik a d*otthonokban lakó okra. Ez azt ien*j hogy az ideesen Dunaújrosban tartózkoállandó lakh»ükön kapnak öszó lapot, de t is jelenti, hogy a dunaújvári polgárok, akik ílenesen tartodnak távol áló lakóhelyük in vételnek, egyzékbe, összeíró lapot amelyet az őszóbiztos visz hhoz), mindenki kezűleg tölts^j. Amennyiben kasba állandó,bejelentett szedők közül valak nem tartózkodik on, és a rendeletrtelmében szanti joga van, hoztartozója vagy szomszédja, esetleg lakóbizottság elnöke, vagy a házjndnok is átveheti az összeíró lapot, sőt azt ki is töltheti. A választók összeírása január 3- án kezdődik és 7-én már befejeződik. Ezután készül el a választók ideiglenes névjegyzéke, amelyet a lakóházakban is kifüggesztenek. Aki úgy véli, hogy a névjegyzékből törvényellenesen kihagyták, vagy valamilyen ok miatt kimaradt, február 6 és 14 között kifogást emelhet a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságánál. Törvényellenes névjegyzékbe vétel miatt bárki szót emelhet. A választók véveges névjegyzéke március 3 és 7 között a lakóházak lépcsőházában lesz megtekinthető, illetve hivatalos idő alatt a tanács hivatali helyiségében. Az a választó, aki az ideiglenes névjegyzék összeállítása után állandó lakhelyét megváltoztatja, új lakóhelyén, az illetékes tanácstól kérheti névjegyzékbe vételét. A kérelemhez csatolni kell a korábbi lakóhelyen illetékes tanács igazolását. Csütörtfikfin: kommunista negyaktíva a Művelődésházban Az MSZMP Dunaújvárosi Bizottsága 1967. január 5-én, csütörtökön este 6 órai kezdettel kommunista nagyaktíva értekezletet tart a Bartók Béla Művelődésházban. Az aktíva-értekezlet előadója: dr. Tapolczai Jenő elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Városi Tanács elnöke. Az előadó az MSZMP IX. kongresszusa határozatainak végrehajtásával és a tanácsválasztások politikai jelentőségével foglalkozik. A IV. c) osztály is szilveszterezet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Jelmezes jelenetekkel, tréfás fa lókkal búcsúztak a gyerekek az óévtől. Még a tombola sem maradt el. Mindenki nyert! ozuveszter — félmillió forintért egységeiben félmillió, pontosan 525 ezer forintot költöttek a vendégek. A zsebből, tárcából hiányzó százasok feltehetően a pezsgők, borok, konyakok, sültmalacok ellenértékeként ott lapulnak a vendéglátó vállalatok széfjeiben. A pénz tehát nem vész, nem veszett el. Csak átalakult. Többek között 1500 üveg pezsgővé, 60 liter csapolt borrá, 4400 üveg palackozott borrá és mintegy 10 hektó rövid itallá. Ennyi ital elfogyasztása után nem csoda, hogy fél mázsa kávéból főztek feketét a szórakozóhelyeken. És mire itták a vendégek ezt a félelmetes mennyiségű italt? Természetesen az új évre, és 1350 pár elfogyasztott virslire, 76 kilogram húsból készült vacsorára, 600 adag hideg ételre és 300 tányér kocsonyára. Ennyit a szórakozóhelyeken elköltött pénz igazolására. A házibulik nagyságára és gazdagságára nincsenek megbízható adatok. Erről csak a tizenkettediki fizetésnap előtt, a nagy palack-visszaváltások idején tudjuk olvasóinkat tájékoztatni. Miután többen hitetlenkedve számlálják zsebben, pénztárcában maradt kevéske pénzüket, igyekszünk felfrissíteni az emlékezetet. Szilveszter volt és a város vendéglátóipari ft Civ Mind a mnyyiunk új esztendeje Két napja, amikor az órák tizenkettőt ütöttek, amikor kihunytak a fények és elhallgattak a legsivárgóbb papírtrombiták is, amikor a Himnusz hangjaira mindenki elkészítette a maga érzelmi leltárát, tudatosan esztendőbe léptünk át egy új Új esztendőbe, mely a maga ismeretlenségével ígéri a jobbat, hiszen az ember természetétől fogva javíthatatlanul bizakodó. Hiszi és akarja a jobbat, vidáman nekiveselkedik, elhatározza, hogy az új évvel új életet is kezd, megváltoztatja önön sorsát... és ki tudja, hogy még mi mindent?! Ez az emelkedettség, ha olykor hajótörést is szenved a hétköznapok megújuló hullámain, a gondokon, kudarcokon, fájdalmakon, arra mindig képes, hogy reménnyel töltsön el mindannyiunkat, így írom, mindannyiunkat. Akik azért mindig túljutunk saját kis egyéni életünk tervezgetésein, érezzük a kötődést a nagy egészhez, a társadalomhoz, egy országhoz, egy vénhez, s tudjuk, egyéni terveink egy ponton találkoznak az egész társadalom, ország, nép terveivel. Az ember önmagában sosem fogalmazza ezt meg így. Minek is? Végeredményben elhatározások, akarások, munka dolga az egész, nem a szavaké. Olykor-olykor mégis jó figyelmeztetni önmagunkat az egymáshoz kötődésre, különösen új év kezdetekor. Azért is, mert az 1967-es esztendőnek kitüntetett rangja van az évek sorában. Olyan év ez — sporthasonlattal élve —, mint mikor két ökölvívó a döntő nnkőzés első menetére a ring lép. Számot vetnek esélyeivel, puhatolják, méregetik, n re képes a másik? Tudják győzelem demcsKk ütés, az munka kérdése, hanem az ész is. Gazadsági életünk irányításának reformja 1968-tól minőségi változást jelent, legalább is kell, hogy jelentsen szemléletünkben, életfelfogásunkban is. Az új mechanizmus sikere az emberi magatartások harcától, az emberek szemléletének változásától függ. A döntő ütközet éppen ez a harc lesz, így jelent első erőpróbát, amolyan tapogatózó első menetet 1967. A termelés dimenziójában egész sor olyan intézkedésre került sor, melyek már az új gazdasági mechanizmus szellemében születtek. A kötelező tervmutatók száma egyre csökken, a kötelező vállalati feladatok egyre inkább csak a leglényegesebbre redukálódtak. Kiegyensúlyozott gazdasági növekedést biztosító új irányítási rendszer előjátéka ez az év, önmagunk szoktatása a nagyobb felelősséghez, az önállósághoz, melynek hiányára oly nagyon kényelmes volt mindent ráfogni, ami nem sikerült. Tudunk-e idomulni az újhoz? Az első választ az idei év adja meg. Felnőttünk-e sürgető feladatainkhoz? A bizonyítás az 1967-es év feladata. Érettek vagyunk-e a döntésre? A választ adó megint csak ez az év. Az elvárások olyan magasszintűek! Nemcsak munkában való helytállást, nemcsak alapos szakmai tudást igényelnek, hanem emberi, politikai érettséget is. Ezért és így több a gazdaságirányítási reform egyszerű gazdaságpolitikai intézkedésnél. A siker kulcsa egy egész nép kezében van. Egy egész népében, mely hivatva van végrehajtani az önmagának kitűzött feladatokat.És ha a gyakorlatban a bizonyítás csak 1968-tól lehetséges, szemléletünk új mechanizmusának 1967 a próbája. Mit várok hát az új esztendőtől? Várom, hogy becsülettel élni tudjunk nagyobb lehetőségeinkkel. Várom, hogy TM»mim- népszerűségi-, dema-Ha Kl vanM„,ii„„, ------- _ most ne hőköljünk vissza. Száznyolc esztendővel ezelőtt, 1858 januárjában Marx Károly azt írta, hogy „az emberiség mindig csak olyan feladatokat tűz maga elé, amelyeket meg is tud oldani”. A mi új feladataink is úgy születtek meg, hogy megoldásuk feltételei adottak. A kibontakozás tőlünk, bátorságunktól függ. R. A. 1966: születési csúcs városunkban A városi tanács anyakönyvi hivatala a múlt év utolsó napjáig 1490 újszülöttet nyolcvannal anyakönyvezett. Eszerint több gyerek született 1966-ban Dunaújvárosban, mint az előző évben. Az újszülötteknek azonban csak egy része, mégpedig a kisebb része, mindössze 44 százaléka dunaújvárosi lakos, míg a többség a járásban lakó szülők gyermeke. A házasságkötések száma nem jelent csúcsot, annak ellenére, hogy elég sok, 339 házasság kötetett tavaly a városi tanácsnál. Az azonban említésre méltó, hogy Szilveszter napját öt pár választotta házasságkötése napjául. 160 ezer látogató A Fejér megyei Múzeumok Igazgatóságának összesítése szerint 1966- ban a megye kilenc múzeumának, a Csók István Képtárnak és a Romkertnek együttesen hatezerrel több látogatója élt, mint az előző évben. Legtöbben azt a tizennégy időszaki kiállítást keresték fel, amelyeket Székesfehérváron és Dunaújvárosban rendeztek meg. Nagyot emelkedett a vidéki vándorkiállítások látogatóinak száma is. A huszonegy vándorkiállításnak összesen huszonnyolcezer nézője volt a gye községeiben és falvaiban. A múzeumoknak és a különböző kiállításoknak összesen 160 ezer látogatója volt a megyében. / / Az új év első létesítménye Megnyílt a Ságvári városrész postahivatala intézni valójuk, be kellett gyalogolni a Dózsa György út elejére. Most ez a probléma is megoldódott. — Az új postahivatal mindennemű postai szolgáltatásával a lakosság rendelkezésére áll — mondja Fábos Attilánk, a hivatal vezetője. — 10 órától este 6 óráig leszünk nyitva. A pénztárt este 5 órakor zárjuk. A berendezés még szegényes — veszi át a szót dr. Körmendi Valér, a Budapest—vidéki Postaigazagtóság képviselője, aki január 2-án délelőtt átadta a hivatalt. — Két hónapon belül modern berendezéssel látjuk el a postát. A két távbeszélő fülke közül az egyik pénzbedobós lesz, nem kell majd érméket vásárolni. — Addig csak egy kezelő dolgozik — folytatja Fábos Attiláné —, de ha szükségessé válik, három postaalkalmazottat állítunk munkába. Mi csak felvételre rendezkedtünk be, a kézbesítést továbbra is az 1. számú posta végzi. Ez a posta körülbelül tizenhárom ezer lakos gondját hivatott megoldani. Tóth János, az 1. számú posta osztályvezetője mégis aggodalommal tekint a pénztári nyitvatartás elé. __ A pénzforgalom az esti órákban, a boltok bezárása után a legnagyabb. S mivel az új posta csak 7 óráig vesz fel pénzt, az esti 11 órakor záró boltok már nem tudják a réme [UNK]gyes számú hivatalnál feladni az aznapi bevételt. A torlódás íev rém kerülhető el. Viszont a levél, csórna «rmgal mai tnnveo'ecnn períl-Ven ‘ oni fogja. S ez már nagy eredre érm. m. j. A Szülőotthonnal szemben már egy hónapja a lakosság rendelkezésére áll a Fűszer-csemege bolt, s most január másodikén átadták rendeltetésének az új postahivatalt is. Régóta várja már az új postát a Ságvári városrész és a Kertváros. Hiszen eddig, ha a postán akadt el-