Dunaújvárosi Hírlap, 1969. december (14. évfolyam, 96-104. szám)
1969-12-02 / 96. szám
VÓT ° S' ^ «• »>5* 67 -AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM. 96. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1969. DECEMBER 2., KEDD Megtartotta küldöttértekezletét a Dunai Vasmű KISZ Bizottsága A Dunai Vasmű KISZ Bizottsága november huszonkilencedikén tartotta küldöttértekezletét. A vasmű Művelődési Házának színháztermében tartott értekezleten hetvenöt küldött és számos vendég vett részt. Jelen volt Takács Imre, a városi pártbizottság első titkára, Tringer Gyula a KISZ Fejér megyei bizottságának első titkára, Gadó József, a KISZ városi bizottságának titkára, a küldöttértekezlet vendégei között volt Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója, valamint a vasmű gazdasági, politikai, társadalmi szervezetének vezetői. A küldöttértekezlet résztvevői több mint ezerötszáz vasműs KISZ- tag nevében érkeztek. A szombati ünnepnapot megelőzően hetekig tartottak a tagösszeírások, alap- és csúcsszervezetek vezetőinek választásai. A vasműben 2620 KISZ-komi fiatal közül 1593 KISZ-tag van, küldötteik ezúttal az elmúlt két év, az 1967 óta eltelt időszak eredményeinek, sikereinek és gondjainak beszámolójára, értékelésére és az elkövetkezendő két év programjának megbeszélésére, a KISZ-bizottság vezetőinek megválasztására gyűltek össze. A leköszönő KISZ-bizottság beszámolóját a küldöttek már az értekezlet előtt írásban megkapták. Ily módon lehetőség nyílt a részletes áttanulmányozásra, és arra, hogy küldöttek észrevételeiket, javaslataiakat, vagy bírálataikat előre elkészítsék és az értekezlet nyílt plénuma előtt elmondhassák. Az írásos beszámoló a KISZ három fő tevékenysége köré csoportosítva adott tájékoztatót a bizottság munkájáról. _______ . . kül állíthatjuk, hogy nagyszerűek — valósággá váljanak.” A leköszönő KISZ bizottság szóbeli kiegészítőjét Verbó Géza, a Dunai Vasmű KISZ- bizottságának megbízott titkára mondta el. Kiegészítőjében a fiatalok munkássá válásának fontosságáról, az idősebb munkások, a törzsgárda tagok és az ifjúmunkások kapcsolatainak erősítéséről szólt elsősorban: „A KISZ-nek arra kell törekednie, hogy az ifjúmunkások egymás közötti, és az idősebb munkásokkal való kapcsolataikban a szocialista vonások váljanak uralkodóvá. Sajnos, nincsenek kialakult módszereink, amelyek megnyugtatóan biztosítanák a kezdő munkavállalókkal való foglalkozást A jövőben több figyelmet kell fordítanunk a személyes és munkahelyi problémáikra, különösen a munkásllányok és fiatalasszonyok, a bejárók, és a munkásszálláson lakó fiatalok beilleszkedési gondjaira.” Az írásbeli beszámolóban már említett politikai nevelő kulturális tevékenységről munkáról, részletesebb elemzésit is adott a kiegészítő. A küldöttértekezlet résztvevői nagy figyelemmel hallgatták a szinte valamennyiüket érintő lakáshelyzettel kapcsolatos tájékoztatót. Verbó Géza megbízott bizottsági titkár utalt arra, hogy az országos arányt, mely szerint a kiutalt lakások húsz százalékát fiatal házasok kapják, a dunaújvárosi arányszám magasan meghaladja. A legutóbb kiutalt száznegyven lakás 50 százalékát 26 éven aluli fiatalok kapták, a 30 éven aluliak száma pedig száznál is több. Elhangzott az a javaslat is, hogy az újonnan megválasztott bizottság „a fiatalok körében jelentkező igények alapján vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a fiatalok körében előtakarékosságot szervezzenek.” A kiegészítőt követő vitában Az eszmei, politikai nevelőmunka az elmúlt két évben tervszerűbbé, tudatosabbá vált, „a vasmű fiataljainak döntő többsége korunk ideológiai, politikai, erkölcsi kérdéseiben mindinkább világosabban lát, helyesnek tartja és támogatja pártunk politikáját. Erről tanúbizonyságot tett a mindennapi munkában, a különböző akciók során, de erről tanúskodnak a KISZ politikai oktatás keretében folyó viták is.” A Vádoljuk az imperializmust akció, vietnami műszakok, melynek sorána 1968-ban 110 000 Ft-ot fizettek be a fiatalok a vietnami nép megsegítésére. A Tranzisztor-akció nyomán 141 000 Ft-os segítség a vietnamiaknak, mind-mind azt bizonyítják, hogy a vasmű fiatalsága szellemi és kétkezi munkájával is részt vállalkozunk nagy nemzetközi problémájából. Többszáz KISZ-fiatal vesz részt a politikai oktatásokon, és az elmúlt két évben számuk fokozatosan növekedett A KISZ-vezetők részére megszervezték a marxista— leninista középiskola ifjúsági osztályát. A vasmű KISZ-bizottságának nevelő munkájában fontos helyet kapott a szabadidő felhasználásának helyes és célszerű szervezése. Ezzel kapcsolatban azonban megállapította a beszámoló, hogy a kulturális lehetőségeket még nem használják ki. A KISZ termelést segítő tevékenységének , mint írja a beszámoló „alapvető bázisa az ifjúsági brigád mozgalom. Ifjúsági brigádjaink kilencven százaaléka már legalább egyszer elnyerte megtisztelő —, szocialista — címet”. A beszámoló utal arra a valóban dicséretes tényre, hogy a Dunai Vasmű KISZ-bizottsága milyen sok védnökséget vállalt. A radiátorárás, a vasszerkezeti üzem felépítésekor, az oxigénigyár építési munkálatainál, a jövőben pedig a folyamatos öntőmű beruházása felett vállal védnökséget a KISZ. Továbbiakban az 1,2 milliárdos beruházással épülő „Barátság II.” kőolajvezeték megépítése, illetve csőgyártása jelent nagy feladatot a Dunai Vasmű fiataljainak. A „Kiváló mozgalmak”ban jelentősek voltak a Szakma Ifjú Mestere, a Kiváló Ifjú Mérnök, Kiváló Ifjú Közgazdász cím elérésére kiírt pályázatok, melyeknek alapelveit az elmúlt két évben az új gazdaságirányítási rendszer követelményeinek megfelelően módosították. A megyei és országos jubileumi versenysorozatokon rendszeresen részt vettek a vasmű alap- és csúcsszervezetei. A megyei szinten értékelt iparági versenyben, mint a beszámoló is kiemelte, a villamosjavító, a kokszvegyészeti II., az erőmű, a meleghengermű I. alapszervezet KISZ-fiataljai igen szép eredményeket értek el. A beszámoló harmadik része a KISZ szervezeti helyzetével foglalt választás óta fyus a vasműben a Kizottságának Dicsérő ban a legjobban vég rogram teljesítése Z Bizottság a villan KISZ-alapszervezeta a KISZ Közph : Vörös Vándorzás k a Dunai Vasmű ak birtokába kerül ?i bizottság által ind verseny első helyé ‘umi zászló.” Az emlények mellett a b a figyelmet a hib.. tömegbefolyását egyeknél nem tartják például a lemez felállító gyárrészlegnél. íű KISZ-bizottságában történt személyi változásokat a következőképpen érinti a beszámoló: „A bizottságban nyolc változás történt Ketten munkahelyet változtattak, négyen felmentést kértek, és kettőt fegyelmi okból kellett visszahívni. A bizottság munkáját megnehezítette az 1969-ben történt titkár-változás. Nem helyes, az ifjúsági szövetséget azonosítani személyekkel Ezt a súlyos hibát kijavítottuk, de hatását mindig érezzük a mindennapi életben.” Ezután a beszámoló a KISZ-érekvédelem jelentőségéről és a finalok anyagi megbecsülését biztosító kollektív szerződés eredményeiről szólt. A zárszóban a KISZ nemes célkitűzéséről olvashatunk, miszerint: „A mi feladatunk, hogy terveink — melyek szerénytelenség nél --------------------------------------------KC A frissen hullott vasárnapi hóból ekkorka hóembert sikerült alkotniuk az ifjú művészeknek. A mű mellett már gyúrják a kis étkezőt, s ha a hóból futja, talán szebb lesz, mint az első 1969 A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség dunaújvárosi bizottsága 1969. december 4-én, csütörtökön délelőtt fél 9 órai kezdettel tartja vezetőségválasztó küldöttértekezletét a városi pártbizottság nagytermében. Az alapszervezetek küldöttei először a KISZ-bizottság, majd a pénzügyi ellenőrző bizottság beszámolóját hallgatják meg, majd vita után kerül sor a KISZ városi vezető szerveinek megválasztására. ____________ Készülődés december 6-ra • Óváros felszabadulásának 25. évfordulójára 1945 decembr 6-án szabadította fel a Szovjet Hadsereg az egykori Dunapentlét, a mai Óvárost. A jubileumi évfordulón nagyszabású ünnepségsorozattal emlékezik meg a város és Óváros lakossága a felszabadulásról. December 6-án délután a város politikai és társadalmi szervezetei, Óváros lakói megkoszorúzzák szovjet hősök emlékművét, majd az a MSZMP városi tanács végrehajtó bizottsága, a városi bizottsága és a Hazafias Népfront városi bizottsága az óvárosi Szabadság Filmszínházban ünnepi gyűlést tart, melyen Illyés József elvtárs, a városi tanács vb titkára mond ünnepi beszédet. Ezután fővárosi vendégművészek adnak nagyszabású ünnepi műsort. A nagygyűlésen a dunaújvárosi gyárakat, üzemeket munkás-küldöttségek képviselik. Az úttörők ezen a napon ünnepi csapatgyűléseket tartanak és fogadják a felszabadulási úttörő staféta százhúsz tagját,lakik a felszabadító szovjet hősök nyomában Kisalpostagról, Apátszálasról és Dánieltelepről érkeznek a városba.,1A József Attila úttörőcsapat Vll a osztályos raja az óvárosi temetőben nyugvó szovjet katonák sírját koszorúzza meg, majd csapatgyűlésükön — az iskolában — meggyújtják az emlékezés és a hála lángját, mely 1970 április 4-ig ég. Az évforduló alkalmából több vállalat és intézmény tart ünnepi megemlékezést és gazdag sportprogram egészíti ki a december 6-i rendezvényeket. A 26. Építőipari Vállalat fiataljai, a Münnich gimnázium és a szakközépiskola diákjai rendeznek tornákat különböző sportágakban. húszan szólaltak fel. Szabó Mihály a négyszázas létszámú hengerműi KISZ-tagság nevében kért szót. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezentúl jobban kell törődni a KISZ-en kívüli fiatalokkal. Továbbá javasolta, hogy a nagylétszámú hengerműi KISZ-csúcsszervezetet üzemi KISZ-bizottsággá szervezzék át. Harangi Miklós meleghengermű spirálüzemének hegesztő csoportvezetője a gyárrészleg fiataljainak lelkes csatlakozását jelentette be a „Barátság II. Kőolajvezeték” védnökségvállalásához. Felolvasta a továbbfeldolgozó üzem KISZ-fiataljainak felajánlását, többek között megemlítette, hogy tervet dolgoznak ki, milyen módszerrel lehet csökkenteni a fajlagos anyagfelhasználást, fokozni a gyártó gépek üzemidőkihasználását, és a gyártott termék időegységre eső mennyiségének növelését. Ehhez a védnökségvállaláshoz a felszólalók közül többen csatlakoztak, valamennyi érintett gyárrészleg képviselője bejelentette, hogy a maximális segítséget adják a ,,Barátság II.” kőolajvezeték zöldutas programjához. Czellér Béla, a Kohász Sportegyesületének KTSZ-titkára a szakosztályok munkájáról, a sportegyesültés a KISZ vezetőség kapcsolatáról számolt be. Felhívta a figyelmet arra, hogy a KISZ-nek nagy nevelő szerepe van abban, hogy az élsportolókat személyes példamutatásra ösztönözze a munkában, sportban, magánéletben. A küldöttértekezlet meghívottjai közül elsőként Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója szólalt fel. Kiemelte azokat a vállalati gazdasági eredményeket, melyeknek elérése, megvalósítása a KISZ-fiatalok nélkül nem történhetett volna meg, és egyben köszönetet mondott az elért nagyszerű teljesítményekért. Felszólalásában a fiatalok előtt álló perspektíváról beszélt. Borovszky Ambrus vezérigazgató felszólalása végén bejelentette, hogy a vállalat vezetősége egy autóbuszt ajándékoz az ifjúsági szervezetnek. A Fejér megyei és városi pártbizottság, a Dunaújvárosi Városi Tanács, és a Dunai Vasmű Szakszervezeti Bizottsága nevében Takács Imre, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte a küldöttértekezletet. Az elmúlt két év eredményeinek elérésében résztvevő valamennyi KISZ-tagnak gratulált és a további eredményekhez sok sikert kívánt. Megszívlelendő értékes javaslatokat mondott, harcosabb, fiatalosabb szervezeti életre hívta fel a figyelmet. A Dunai Vasmű KISZ-szervezetének városi, sőt országos viszonylatban is kiemelkedő szerepére és az ezzel járó követelményekre utalt felszólalásában. A társadalmi tevékenység felelőssége, a fiatalokat érő hatások, a KISZ agitációs munkája valójág köré csoportosította mondani- A KISZ segítő szerepét hangsúlyozta, mikor a szocialista brigádmozgalomról szólt: „Ne formális legyen ez a mozgalom, hanem a tudatformálás és szocialista emberré válás eszköze. Életkori sajátosság, hogy az újra, a nevelésre ál fiatalok fogékonyabbak. A helyes irányba történő formálásban a KISZ-vezetőknek nagy szerepük van ” A KISZ és a pártszervezetek kapcsolatáról a következőket mondotta: „A KISZ a párt tartalékcsapata, mégis az ifjúsági vezetők tizenöt százaléka lesz csak párttag. Ez kevés, ne engedjék eltűnni a mozgalomból azokat, akik már egyszer aktívan bekapcsolódtak a politikai életbe.” A vezérigazgatói ajándék mellé Takács elvtárs az új, a közeljövőben felépülő Ifjúsági Művelődési Ház tervéről szólt, ami a város ifjúságának régi álmát valósítja meg. A felszólalásokra Verbó Géza megbízott KISZ-titkár adott összegező választ. Örömmel állapította meg, hogy őszintén bírálva mondták el a küldöttek véleményüket. Ezt követően a szervezeti szabályok értelmében a KISZ-bizottság lemondott. A küldöttértekezlet második napirendi pontjaként megválasztották a városi küldöttértekezlet huszonhét résztvevőjét, és az új nagyüzemi KISZ-bizottságot. A megválasztás után a harmincegy tagú KISZ-bizottság megtartotta első ülését, ahol a végrehajtó bizottság tagjait és a KISZ-bizottság titkárát választották meg. A KISZ Dunai Vasmű bizottsága végrehajtó bizottságának tagjai: Ballai Gyula, Joó Mária, Kovács László, László Ferenc, Klein András, Verbó Géza, Siller Pál, Szarka Rudolf, Pálfi István. Az újonnan megválasztott KTSZ-bizottság titkára Verbó Géza lett.