Dunaújvárosi Hírlap, 1971. november (16. évfolyam, 88-96. szám)

1971-11-16 / 92. szám

víV'Víí;'-' Mihail Leszecsko Dunaújvárosban A magyar—szovjet gazda­sági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság hazánkban tartóz­kodó szovjet tagjai Mihail Leszecskonak, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökhe­lyettesének vezetésével va­sárnap Dunaújvárosba láto­gattak. Társaságukban volt Vályi Péter, a miniszterta­nács elnökhelyettese és dr. Szita János miniszterhelyet­tes, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok titkárságának vezetője is. A vendégeket a tanácsháza előtt Sudár Iván, a városi pártbizottság titká­ra, dr. Illyés József, a vá­rosi tanács vb. titkára és Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója, va­lamint dr. Kocsis József, a kohó- és gépipari miniszter első helyettese köszöntötte. A tanács végrehajtó bizott­sági termében előbb dr. Illyés József vb-titkár tájé­koztatta a vendégeket a huszonegy esztendős város fejlődéséről, majd Borovszky Ambrus vezérigazgató a ko­hászati kombinát fejlődését és munkáját összegezte. Hangsúlyozta, hogy a sokol­dalú szovjet segítséggel fel­épített, valamint szovjet gé­pekkel, berendezésekkel fel­szerelt kohászati kombinát ma már hat és fél milliárd forint értékű terméket ad a népgazdaságnak. A tájékoztatókat követő beszélgetés végén Sudár Iván, a pártbizottság titkára köszöntötte a szovjet szak­embereket, s a delegáció ve­zetőjének, Mihail Leszecsko­nak a főtéri Lenin szobor kicsinyített mását ajándé­kozta. A vendégek ezután rövid körutat tettek a városban. Megtekintették a Castrum városrész új lakóházait, majd a dunai kilátónál megnézték a partvédő műveket és a ki­kötőt. Később a vasművet keresték fel. A hengerművek bejáratánál Hajdú András és Rába Imre, a gyárrészleg vezetői köszöntötték a szov­jet és magyar vezetőket, szakembereket, akik előbb a meleg-, majd a hideghenger­mű termelő munkáját tekin­tették meg.­ A csőgyártó üzemben is időztek, ahol Ti­hanyi Ferenc üzemvezető je­lentette, hogy az egyébként vasárnap nem termelő üzem­ben a KISZ-fiatalok kezde­ményezésére ünnepi kong­resszusi műszakot tartottak. Ennek eredménye háromszáz méternyi 608 mm átmérőjű cső. Az ónozó üzem után még a profilhajlító és radiá­torgyártó üzemeket is felke­resték. Ott éppen akkor ért véget a KISZ-kongresszusi műszak. Kiss B. János üzemi párttitkár közölte a vendé­gekkel, hogy náluk is ered­ményes volt az ünnepi mű­szak, összesen 1500 négyzet­méternyi radiátort gyártot­tak a műszakban résztvevő fiatalok és idősebb társaik. A gyárlátogatás végén Mi­hail Leszecsko tudósítónk kérdésére elmondotta, hogy nagyon tetszett a gyár tele­pítése, az üzemek korszerű felszereltsége. Ezekben az üzemekben, tudomása sze­rint kitűnő termékeket állí­tanak elő. Majd elmondotta, hogy igen kellemes benyo­mást tett rá és a delegáció tagjaira az első magyar szo­cialista város, amely ifjúko­rát éli. A szovjet delegáció tagjai nevében sok sikert, örömet és boldogságot kívánt a város lakóinak. Befejeződött a KISZ Fejér megyei küldöttértekezlete öt dunaújvárosi fiatal megyénk kongresszusi küldöttei között A Kommunista Ifjúsági Szövetség legmagasabb me­gyei fórumát, a KISZ Fejér megyei küldöttértekezletét pénteken tartották Székes­­fehérváron. Megyénk hu­szonhatezer ifjúkommunistá­jának képviseletében két­száztíz küldött jelent meg az értekezleten. Dunaújváros fiataljai ötvenöt kiszest de­legáltak a megyei tanácsko­zásra. A küldöttértekezleten számot adtak a fiatalok az elmúlt négy év munkájáról, vázolták a jövőbeni felada­tokat, megválasztották az if­júsági szövetség megyei tisztségviselőit és a küldöt­teket,­­ akik a KISZ VIII. kongresszusán vesznek részt, képviselve Fejér megye dol­gozó és tanuló ifjúságát. A küldöttértekezleten meg­jelent Herczeg Károly, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Fejér megyei Pártbizottság első titkára, dr. Tapolczai Jenő, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei tanács elnöke, Jelinek István, a KISZ Központi Bizottságá­nak tagja. Az elnökségben helyet foglalt Khaut András, a KISZ Fejér megyei bizott­ságának első titkára, Barsi Tornai, a KISZ dunajvárosi bizottságának titkára, Szűcs- Gáspár György, a KISZ me­gyei bizottsága pénzügyi bi­zottságának elnöke, Pál­falvi András, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára. Az elnökség tagjai közt volt többek között Cső­­regi László, a Dunai Vasmű üzemfenntartási gyárrészleg közbeeső KISZ-bizottságának titkára, aki a küldöttértekez­let egyik elnöki tisztjét töl­tötte be. Első napirendi pontként a tanácskozás résztvevői meg­hallgatták a KISZ Fejér me­gyei Bizottságának vitaindí­tó beszámolóját, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentését, a Szervezeti Szabályzat mó­dosítására tett javaslatokat, és a kongresszusi levéllel kapcsolatos bizottsági állás­­foglalást. Második napirendi pontként került sor az előbb beterjesztettek vitájára, majd a választásra. A KISZ megyei bizottságá­nak írásbeli beszámolóját va­lamennyi küldött előre meg­kapta. A beszámoló szerint megyénk lakóinak mintegy fele, 189 900 harminc évét még nem töltötte be. 79 ezer a KISZ-korosztályúak száma, s ez azt jelenti, hogy tízezer­rel több mint a legutóbbi küldöttértekezlet idején. A megye iparának fejlődése a munkásifjúság számszerű nö­vekedését is magával hozta, s az ipari munkások 34 száza­léka fiatal. Tizenhatezer szakmunkástanuló és közép­­iskolás van megyénkben, je­lentős a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok száma is. Ti­zenháromezernél többen tag­jai az ifjúsági szocialista bri­gádoknak, kétezren vesznek részt évente a szakmai tudást gyarapító mozgalmakban. Fe­jér megye' „fiatal életkora­" igen nagy feladatot ró az if­júsági szövetségre is. óta A KISZ VII. kongresszusa eltelt időszakot a KISZ munkájában a jelentős ak­ciók, kezdeményezések és az eredményes munka időszaka­ként értékeljük — állapítja meg az írásos beszámoló. — Megyénkben az ifjúsági szö­vetség alapvetően teljesítette feladatát. Fokozódott a fia­talok közéleti aktivitása, fej­lődött a mozgalmi élet de­mokratizmusa, erősödött KISZ tekintélye. Döntő je­­­lentőségű volt az MSZMP Központi Bizottságának 1970. februári és a megyei pártbi­zottság 1971. áprilisi ifjúság­­politikai határozata. A KISZ VII. kongresszusa óta a po­litikai nevelőmunka, agitá­­ciós és propagandamunka tartalmasabb lett. Több olyan (Folytatás a 2. oldalon) MA: A LEGNAGYOBB KÉRDÉS, HOVA? . * „ÉRTŐK ÉS KÍVÁNCSIAK” * A 34-ES SZOCIALISTA ÉPÍTÉSVEZETŐSÉG # FELNŐTTOKTATÁS 1971 * TUDÓSÍTÁS TATÁRÓL Átadták az új Volán-telepet Rövidesen nyolc új autóbuszt kap Dunaújváros Tegnap délután ünnepélye­sen átadták a 14. számú Vo­lán Vállalat dunaújvárosi új telephelyét. Az átadáson részt vett dr. Tapolczai Jenő, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a megyei ta­nács elnöke, Homoki József, az MSZMP megyei bizottsá­gának titkára, Sárosi József, az MSZMP városi bizottsá­gának első titkára, továbbá a megyei és városi politikai és társadalmi szervezetek szá­mos képviselője, az építésben részt vett vállalatok vezetői és dolgozói, valamint a leg­­érdekeltebbek, a Volán-vál­lalat munkatársai. Tapolczai Kálmán, a Volán Tröszt vezérigazgatója ünne­pi megnyitójában méltatta az 56 milllió forintos beruházás­sal épült telephely jelentősé­gét és a többi között meg­állapította: az új telep lehe­tővé teszi, hogy a dunaújvá­rosi részleg a helyi forgalom lebonyolításában is az orszá­gos elsők közé lépjen. Erre elsősorban azért van lehetőség, mert az új telep­helyen egyszerre harminchat autóbuszt lehet korszerű kö­rülmények között és főleg gyorsan javítani, ellenőrizni. A gyorsaság és a pontosság ez esetben a forgalomban lé­vő buszok számát növeli, de — amint azt megtudtuk — még az idén nyolc új autó­buszt is kap a dunaújvárosi Volán-telep. Jelenleg háromszázhúsz gépjármű tartozik a telephez, de a szerelő-javító kapacitás — már ami az épületet il­leti, 500 gépjárműre elegen­dő. Ez tehát a dunaújvárosi közlekedés fejlődését bizto­sítja. Az ünnepi beszéd elhang­zása után a vezérigazgató át­vágta a szerelőcsarnok osz­lopai között kifeszített­ szala­got és az összesereglett ven­dégek megtekintették az épületeket. Ülést tart a városi pártbizottság Az MSZMP városi bizottság­a tömegpropaganda munká­ja ma délután 13 órakor négyéves terve szerepel, va­­ülést tart. Napirendjén a va­­lamint beszámoló hangzik el ros negyedik ötéves terve, az a vb két ülésszak közötti te- 1972. évi városfejlesztési terv, vékenységéről. Kongresszusi műszak a Férfiruha­­gyárban A Vörös Október Férfim­­hagyár kiszesei a KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére kongresszusi műszakot hir­dettek meg. November 14-én, vasárnap reggel hat órától az üzem nyolcvan dolgozója vett részt a fiatalok akció­ján, amelyhez a felnőtt dol­gozók is csatlakoztak. A Táncsics Mihály szocialista brigád és a Radnóti ifjúsági brigád szinte teljes létszám­ban dolgozott ezen a vasár­napon. A munka ellenérté­keként kifizetendő száz szá­zalékos túlóradíjat minden dolgozó az üzem KISZ-szer­vezetének ajánlotta fel. Jól haladnak az őszi munkákkal a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben a kukorica. Ebből a termés­átlag kedvezőtlenebb volt a vártnál. Májusi morzsok­ban számítva az üzemi kukorica holdankénti átlaga 20 mázsa volt, az öntözött hibridkuko­rica­­ 32 mázsás átlagával szemben. Mivel terven felül vetettünk 400 hold vetőmag­nak szánt hibridkukoricát, amit jó áron lehet értékesí­teni, összességében a kuko­rica 800 ezer forint jövede­lemtöbbletet hozott a terve­zettel szemben. A zöldborsó is közel kétszázötvenezer fo­rint eredménytöbbletet ho­zott. A tervezettnél kedvezőtle­nebb, holdanként 100 mázsa volt a burgonya termésátla­ga. Ez fél millió forint be­vételkiesést jelentett a szá­mítotthoz képest. A viszony­lag kedvezőtlen burgonya­­termés oka részint a csapa­dékszegény időjárás volt, ré­szint az, hogy a II. számú öntözőtelep nem készült el időre és a burgonyatáblákat ezért nem lehetett rendsze­resen öntözni. Hasonló ará­nyú jövedelemki­esést okozott a 35 katasztrális holdnyi magról vetett vöröshagyma. Országosan is új, sokat ígérő módszer a vöröshagyma magról termesztése, ha meg­felelő fajtát választhat hozzá a kísérletező. A külföldi ve­tőmagok 45 mázsás átlagter­mést hoztak, ezért jövőre 10 holdon próbálkozunk az „al­sógödi" fajtával, amelyik ön­tözve 120—140 mázsás átlag­termést ad. Ezt a vetőmagot a Budatétényi Kertészeti Ku­tatóintézetből szaktanácsadás keretében kapjuk. Az egész évi termést ös­­­szegezve azt lehet mondani, hogy a­ tervezettet meghaladó és a számítottnál kedvezőt­lenebbül alakuló termésho­zamok jövedelme kiegyenlíti egymást. Ezt a képet mutat­ta az első háromnegyedév értékelése. Az eddig elért eredményt valamelyest kor­rigálhatja a készletben levő termékek értékesítése Vár­hatóan a tavalyihoz hasonló­­ eredmén­­yel zár a va­a«- Csillag Termelőszövet­kezet. Csaknem teljesen befejez­ték az őszi munkákat a du­naújvárosi Vörös Termelőszövetkezetben. Csillag Egy hete végeztek már a kuko­rica betakarításával. A ka­lászosok elvetése már októ­berben megtörtént. Mindös­­­sze 450 holdon az őszi mély­szántás és műtrágyázás van­ hátra, valamint ezután kell elvégezni 50 holdon a szer­vestrágyázást. Nemcsak az időjárás ked­vezett, a tagság szorgalma is hozzájárult ahhoz, hogy a betakarítás, és a jövő évi termést megalapozó őszi munkák egyaránt időben el­készültek. Az idei év eredményei ös­­­szességében elérték, vagy va­lamivel meghaladták a ta­valyi esztendő mérlegét — mondja Ficsor József nö­vénytermesztési ágazatveze­tő. — A kalászosok a 18,9 mázsás holdankénti átlag he­lyett 26,3 mázsás átlagter­mést hoztak. Ezzel a szövet­kezet 2 millió 286 ezer fo­rint terven felüli nyers jöve­delemhez jutott. A másik fő terménye a szövetkezetnek

Next