Dunaújvárosi Hírlap, 1975. június (20. évfolyam, 44-51. szám)

1975-06-24 / 50. szám

S. oldal Egy felmérés tanulságai Terítéken: a bébiétel A legkedveltebb magyar bébiétel kétségtelenül a te­jes sütőtökpüré, mégis rit­kán kerül belőle a dunaúj­városi csecsemők asztalára. Részben az üzletvezetők fi­gyelmetlensége miatt, akik minden kapható bébiételből egyformán, egy-egy karton­nal rendelnek alkalmanként. A fenti megállapítás tu­lajdonképpen önkritika: a DUNAKER Vállalat egyik jelentésében találkoztunk vele. A jelentést — Koleszár István közgazdász vezetésé­vel — a vállalat piackutató csoportja készítette, miután a csecsemők közül száznak „belenéztek a tányérjába’. Szakszerűbben fogalmazva: száz családból álló reprezen­tatív fogyasztói mintát ké­szítettek, amely az érintett fogyasztói réteg 8,7 százalé­ka. Ennek során megállapítot­ták, hogy a kismamák 59 százaléka rendszeresen vásá­rol bébiételt, továbbá, hogy a vásárlók 57 százaléka elé­gedetlen a választékkal. Hazánkban ugyan jelenleg 30 fajta — 14 magyar, 8 bol­gár és 8 nyugatnémet — bé­biétel van­ forgalomban, ám a DUNAKER üzleteiben leg­feljebb 6-8 fajtát találhat­nak meg rendszeresen a vá­sárlók. Kétségtelen, hogy a hi­ányosság jelentős része ob­jektív tényezőkre vezethető vissza, a rendelkezésre álló áruk is akadozva, rendszer­telenül érkeznek be a FÜ­­SZÉRT Vállalat dunaújváro­si telepére.A piackutatók azonban nemcsak a hibákat, hanem a jelenlegi helyzet javításának lehetőségeit is számba vet­ték. Javaslatuk értelmében nagyobb gondot kell fordí­tani a jövőben a kevésbé is­mert, de kiváló minőségű bébiételek propagálására, de főként: nagyobb figyelmet kell fordítani a megfelelő választék beszerzésére! Hiszen az elfoglalt kis­mamák, a kalóriára-vitamin­­ra éhes csecsemők mellett üzleti érvek is erre mutat­na: megfelelő választék ese­tén — a jelenlegi 5—7 ezer­rel szemben — 10—11 ezer bébiétel-adag is elfogyna Dunaújvárosban ,egy-egy hó­nap alatt. (kj) Közlekedési balesetek Dunaújvárosban a Vörös­­hadsereg út és az Apáczai Csere János út kereszteződé­sében a felfelé haladó Far­kas Györgyné kerékpáros­nak nem adta meg az el­sőbbséget csütörtökön a csuklós autóbuszt vezető Hess János dunaújvárosi so­főr. Az autóbusz az asszonyt elütötte, aki a kórházban be­lehalt sérüléseibe. A rendőr­ség Höss János jogosítványát bevonta. A baleset körülmé­nyeinek tisztázására vizsgá­lat indult. A 6-os fő közlekedési úton, a külső benzinkút közelében átlépte a záróvonalat sze­mélygépkocsijával Horváth Imre budapesti lakos és ne­kiütközött egy szembejövő autóbusznak. Az autóbusz egyik utasa, Budai Attila budapesti kisgyermek, vala­mint Horváth Imréné kön­­­nyen, Horváth Imre súlyo­san megsérült. Ercsiben Kovács Etelka is­kolai tanuló kerékpáron szál­lította Berta Mária iskola­társát. A lejtős úton nem fogott a fék, a kerékpárral az árokba szaladtak. Mind­két lány súlyosan megsérült . A 6-os fő közlekedési úton Adony közelében elromlott a vasúti átjáró fénysorom­pója, amely előtt egy Zsi­guli megállt. A személygép­kocsi mögött haladt cement­szállító gépkocsival Gál Zol­tán dunaújvárosi lakos. Hi­ába fékezett, a kocsi fékcsö­ve eltörött és fékezhetetlen­­né vált. A gépkocsivezető, hogy a balesetet elkerülje, a fénysorompónak kormányoz­na járművét, s azt kidöntöt­te. * Pusztaszabolcson a fürdőn motorozott Papp Vince hely­beli lakos, és elütötte Frid­­rik Csaba 6 éves kisfiút, aki súlyosan megsérült. A rend­őrség a motoros jogosítvá­­nyát bevonta. * Ittasan vezette segéd­mo­torkerékpárját Nagyvenyi­­men Temesi Pál dunaújvá­rosi lakos, és felborult jár­művével. A motoros kön­­nyebben megsérült. Vezetői engedélyét a rendőrség be­vonta. * Réckeresztúr és Martonvá­­sár között egy útkanyarban az árokba sodródott a 14. Volán teherautója, amelyet Bodó Péter székesfehérvári lakos vezetett. A vezetőfül­kében ilő két személy kön­­­nyen, a gépkocsivezető sú­lyosan megsérült. A kár 50 ezer forint. * Cece és Simomornya kö­zött előzés közben megcsú­szott a személygépkocsi, amelyet Simay László szol­noki lakos vezetett. A kocsi egy útmenti fának ütközött. A gépkocsivezető súlyosan, felesége és gyermeke kön­­­nyebben megsérült. A kár húszezer forint. Burgonyatároló. Nem­sokára eltűnnek a MÉK te­lephelyéről a hagyományos prizmák, a földdel és szal­mával borított „ősi” burgo­nyatárolók. A 26-os építők már megkezdték az új, több mint 1500 négyzetméter alapterületű, szellőzéses rendszerű tároló építését, amely egyszerre 210 vagon burgonya korszerű raktáro­zását teszi lehetővé. a Kaszkadőr-bemutató a vasmű délután kultúrteremben. Ma fél háromkor P­o­­ly­á­k József és tíz társa nyújt ízelítőt a kaszkadőrök veszélyes és látványos mun­kájából. * Hol szorít a cipő­? Hol szorít a cipő? címmel a Dunaújvárosi Vegyesipari Vállalat munkájáról tájékoz­tattuk olvasóinkat június 6- án megjelent lapszámunkban. Cikkünk egyik megállapítása, tudniillik, hogy a magasabb szintű közgazdasági munká­hoz nincs megfelelő szak­ember, helyesbítésre szorul. A mondat helyesen így hang­zik: A magasabb szintű köz­­gazdasági munkához nincs elegendő szakember. A cikkben elemzett és levont következtetések természete­sen helytállóak. Balesetek hátterében az alkohol A hét végi túlié át meleg s az alkohol számos baleset forrása volt a hét végén. Sokszor kellett kivonulniuk a mentőknek olyan balese­tekhez, amelyek nem történ­tek volna meg, ha kevesebb hallal beérik az áldozatok. Erősen ittas állapotban a halastó ka­rácsonyban csúszott Nagyka­Szabó István helybeli lakos. Könnyebben megsérült. Előszálláson az autóbuszhoz sietett Lengyel Tamás gyürei lakos. Eleset, sérülése miatt kór­házba kellett szállítani. Schi­ffer Ferenc a Benin té­ren vágódott el úgy ittasan, hogy a mentőktől kellett se­gítséget kérni. Dalos József pusztaszabolcsi lakos ivócim­boráitól kapott olyan ütést a fejére, hogy kórházba kellett szállítani. Csőke Imre, Vízügyi Építő Vállalat dolgo­­­zója pedig ittasan látott mun­kához, s munka kezben érte baleset. , - V Dunaújvárosi Hírlap Időjárás jelentés A Meteorológiai Intézet je­lenti: fülledt, meleg marad az idő. Várható időjárás ma es­tig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan helyi záporesővel, zivatarral. Mér­sékelt, változó irányú, ziva­tar idején átmeneti szél­erősödés. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 30 fok körül várható. Szerencsekerék Bár mindenki a maga sze­rencséjének a kovácsa, egy jó húzás­­ mégis Balogh Ferencné Kulcsi és Both Imréné dunaújvárosi lakost „szerencséltette” az elmúlt hét csütörtökén. A Magyar Posztógyár mintaboltjában dunaújvárosi ekkor sor­soltak ki néhány woolmark és jersey méter anya­got azok között, akik véle­ménynyilvánításukkal segí­tették az üzlet munkáját. Tekintve, hogy erre több mint 1300 városi és vidéki vállalkozott, a bolt dolgozói joggal érzik úgy, hogy a fő­nyeremény : az övék .., ő A 3-as körzeti párti alapszervezet párttaggyűlést tart június 26-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a Munkás­­otthon 210-es helyiségében. a A papírgyárban kigyul­ladt az I-es papírgép szárí­tókamrája csütörtök dél­után. Az idejében riasztott tűzoltók megakadályozták a tűz átterjedését a papírgép­re. Kár nem keletkezett. A tűz okának kiderítésére vizsgálat indult. a Már megvásárolták az új turistaszálló berendezését. Ősszel már vendégeket fogad a Castrum városzrészben fel­épült új turistaszálló. Az ide­genforgalmi hivatal már megvásárolta a szálló beren­dezési tárgyait. ♦ Leesett a fáról Ercsi­ben Kerti Sándor 19 éves helybeli lakos vasárnap dél­után. A fa alatt levő kerí­tésoszlop a lezuhanó ember hónaljába fúródott, s a fiatalember súlyosan meg­sérült. . /MőZItUŰi­&L DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Június 24—25-ig 4 és 6 óra­kor: A farkassziget rejtélye. Magyarul beszélő, színes, ro­mán film. Június 24—25-ig 8 órakor: Mi van doki? Színes, ameri­kai filmvígjáték. Június 26—29-ig 4 órakor: „Gyilkosság” másodkézből. Szovjet bűnügyi film. Június 26—július 2-ig 6 és 8 órakor: Egy kis előkelőség. Színes, angol filmvígjáték. (r6 éven felülieknek!) SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Június 24-én: Hé barátom, itt van Sabata­! Színes, olasz kalandfilm. Június 27—28-ig: Robinson Crusoe. Magyarul beszélő, szí­nes, szovjet film. PARK FILMSZÍNHÁZ Június 26-án este fél 9 óra­kor, Saint Tropezba költö­zünk. Magyarul beszélő, szí­nes, francia film. Rossz idő esetén a filmet a Szabadság filmszínházán vetítik 7 órakor. * Jlejfrelah h iileíékejek Dunaújváros Pf: 123. Közmegbecsülést és elismerést szereztek Az a megtiszteltetés ért, hogy a nemrég átadott gyer­mekparadicsomban, a balato­ni úttörővárosban június 9— 18-a között altábort vezethet­tem. A tábor jellegét tekint­ve zenekari szaktábor volt­, s itt ismertem meg egy céltu­datosan kézbentartott és irá­nyított közösséget, a dunaúj­városi úttörőzenekart. A cso­port felnőtt, ifi és úttörő tag­jai példás magatartásukkal, szolgálatkészségükkel és nem utolsósorban színvonalas mu­zsikálásukkal tá­borszerte köz­­megbecsülést és elismerést vívtak ki. Fújtak ébresztőt és takarodót, szolgáltattak tér­zenét a főtéren és a kikötő­ben, az ő indulóik ritmusára masíroztunk a nyitó- és záró , ünnepélyes táborgy­űlésen. Hadd említsem meg, hogy a­­­ szak-program tevékenységen túl, Tó­t­h Ottó és K­o­v­á­c­s Attila zenek­avvezetők az út­törőrendezvények, M­o­l­n­á­r Béla és Töke Árpád a sportprogram. Gelencsér Ilona az ügyeletellátás terén bármi­kor készségesen támo­gattak. Kötelességemnek érzem, hogy mindezekért ezúton, a város nyilvánossága előtt is köszönetet mondjak. Salamon Ferenc tanár, Dunaújváros Szerkesztői üzenet Egy olvasónk kérésére kö­zöljük: az öregek szociális otthoni gondozási költsége jó­val magasabb annál, amit — szociális helyzettől függően — a gondozottak, vagy hoz­zátartozóik térítenek. Az ott­hon fenntartási és üzemelte­tési költségei (fűtés, világí­tás, vízszolgáltatás, takarí­tás, mosás, szemétszállítás, épületkarbantartás) mellett a gondozás költségei (ügye­let, orvosi ellátás, ápolás, gyógyszerköltség) növelik az állami kiadásokat. Az élel­mezésre fordított pénz a ki­adásoknak csak töredéke. K. Gábornak üzenjük: so­kan szívesen vennék, ha la­kásukhoz közel állították vol­na fel városunk új szobor­­kompozícióját. A felszabadu­lási emlékmű, Kiss István Kossuth-díjas művész alko­tása — úgy érezzük — méltó környezetben van elhelyezve. Panasz a kenyérre A Dunai Vasmű kokszve­gyészeti gyárrészlegének dol­­gozói azt kérdezik, miért vál­tozik olyan gyakran a ke­nyér minősége? Szeretnék tudni, mi a minőségromlás oka, és javulás e téren mi­korra várható? Rábavölgyi Miklós kokszvegyészeti gyár­ részleg Tisztelt Szerkesztőség! kéenémásoft nincs minden nem­mi A Dunaújvárosi Hírlap ha­sábjain Rácalmás község fejlődéséről nyilatkozott Tó­t­h L­ászló tanácselnök. Az elhangzott tájékozt­atást örömmel olvastuk, de azt hiányoljuk, hogy a gondokról kevés szó esett. Arról van ugyanis szó, hogy a vízveze­ték építése vontatottan, halad, hónapokig nyitott árok szer­gélyezi az utcákat. Az árok miatt nem lehet gépkocsival bejutni a házak udvaraiba, s a téli tüzelőt fáradságos munkával messziről kell be­hordani a szeneskamrákba. Amikor ezt a gondot szóvá­­tettük, azt a választ kaptuk: luxus lenne átjárókat építe­ni az ideiglenesen kiásott ár­kok fölé. A­­ tüzelőszállítás , gondján ilyen válasz nem segít. Dénes György • Rác­almás, Marx tér I. -set Tőbe A minap Rácalmásról jöt­tünk Dunaújvárosba egy csuklós busszal. Az óvárosi megállóban szálltam le édes­anyámmal, akinek jobb kezét az ajtóhoz csukta a vezető. Számtalan esetben tapasztal­tam, hogy utasok kezét, lá­n­bát vagy táskáját csípte oda becsukódó autóbuszajtó. Több figyelmet kérünk a buszvezetőktől. Horváth Év­a Dunaújváros, Fáy András út Köszönet Nagykőrösről A­ Közelmúltban ötven tagú kirándulócsoporttal Dunaúj­­városba mentünk. A résztve­vők termelőszövetkezeti nyugdíjasok, valamint a szo­ciális otthonban elhelyezett idős emberek voltak. Közü­lük sokan most elsőízben utaztak szülővárosuk határán túlm. Számukra felejthetet­len nap volt, a­ dunaújvárosi fömndulás. Szeretnék köszönetet mon­dani a Dunai Vasmű vezér­­igazgatójának, aki lehetővé tette az üzemlátogatást, s a titkárságon dolgozóknak, akik egy készséges idegenvezetőt adtak mellénk. Vele végig­jártuk minden a gyárat. A csoport tagja számára él­mény volt a vasöntés. Még hetek múlva is arról beszél­tek. Köszönetet szeretnék mon­dani annak a fiatalembernek is, aki a csoportunkat Duna­­vecsére átszállító vízibuszon segített a beszálláskor. Egy nyomorék asszonyt az ölébe vett, és úgy tette fel, illetve vette le a vízibuszról.­­ Meg­hatódva nézte mindenki a se­gítőkész fiatalembert, aki­nek lobogó frizurája és em­­berséges szíve volt. Fárado­zását ezúton külön is köszön­jük. Özv. Déry Miklósné a­ Szabadság termelőszövetke­­zet szociális ügyintézője ÉRTESÍTÉS Mély fájdalommal tudat­juk, hogy VADÁSZ LÁSZLÓ elvtárs, a párt és a szövet­kezeti mozgalom régi har­cosa, a Munka Érdemérem és a Haza Szolgálatáért Ér­demérem tulajdonosa, éle­tének 50. évében hosszú be­tegség után elhunyt. Teme­tése 1975. június 25-én dél­után 4 órakor a baracs­­templomosi temetőben lesz. i Baracsi MSZMP ’ Községi Pártvezetőség Községi Tanács VB „Béke'' MTSZ vezetősége Munkásőrség járási parancsnokság Jól szerepeltek a cs imervárosiak a megyei tűzoltóversenyen­ Vasárnap délelőtt megyei tűzoltóversenyt rendeztek Pusztaszabolcs nagyközség­ben, amelyen a megye köz­ségi és üzemi önkéntes tűz­oltócsapatai, valamint a szé­kesfehérvári és a dunaújvá­­rosi állami tűzoltók vettek részt. A versenyen szép dunaúj­városi siker született. A kü­lönböző kategóriákban­ meg­szerezhető 13 első helyezés közül hatot a dunaújvárosi járás és városunk csapatai szereztek meg, így 800-as kismotorfecskendő szerelés­ben a Dunai Vasmű koksz­­vegyészetének férfi raja, 400-as kismotorfecskendő szerelésben a Mezőfalvi Ál­lami Gazdaság leányraja, osztott sugárszerelésben a dunaújvárosi betonelemgyár női raja, a Dunaújvárosi Vegyesipari Vállalat férfi raja a perkátai ifjúsági leány­raj és a ráckeresztúri ifjúsági fiú raj szerezte­ meg az­­ első helyet. A dunaújvá­rosi és a székesfehérvári ál­lami tűzoltók versenyében is a dunaújvárosi csapat­ lett, a győztes. Vigyázat*! Nttg^feszestts&p! A DÉDÁSZ V_ttacat este« sí € i Dunaújváros lSrcóssáteátj Hogy Sándorházán az új 30 kV-os vezetéket és az ISZIER típusú transzfon­áv­tor állomást 193­5. június 21e* án feszültség alá helyezi. A Castrum városrészben a Martinovics utcán az újonnan megépített közvilá­gítást pedig 1975. június 211- én helyezi feszültség alá. Fenti időpont után a ve­zetékek és tartozékaik érin­tése ÉIsETV­ ES^BT­.'^RK TÍBQS'I mm) ^ 1975. június 24,, kedd 13042á UeNMíÜJ VÁROSI HÍRLAP A-<S Magyar Szocialista Munkáspíh* Városi Bizottsága és a Városi Tanács lapja Beszerkesztő: & Sasvári Györgyi Szerkesztőség; *j. ; Dunaújváros. » i Denin tér XI.. m. 302. Telefon;­­Ható­ság, panaszfelvétel 16-M» EwSgok: ipari 16-661, belpoEtacai 16-110, sport 16-5« Kiadja: BeJÉ* megyei Lapkiadó Vattai«* Székesfehérvár. Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Körmendi Kálmán igazgass Telefon: 12-524 Hirdetésfelvétel telefonszáma: 16-OM Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posta- MVafuokná­l és kézbesítőknél­­Az előfizetés díja egy hónapra 9.— F­t index: 25S07 Kéziratokat nem őrzü­nk meg és nem adunk vissza Erevélcim: 2400 Dunaújváros, postafiók: 123. Készült a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepén Ketelés vehető: Gjienü HáJ

Next