Dunaújvárosi Hírlap, 1979. augusztus (24. évfolyam, 62-70. szám)

1979-08-14 / 65. szám

HNF-ülés Augusztus 16-án, csütörtö­­­­kön délután 4 órakor a Ha­zafias Népfront városi klub­­­­jában ülést tart a HNF vá­rosi elnöksége. Az ülés részt­vevői elsőként — az ifjúság­­politikai és munkabizottság ifjúságvédelmi vezetőjének előterjesztésében — a lakó­­területi ifjúságvédelmi mun­ka helyzetéről szóló tájékoz­tatót vitatják meg. Ezt követően megbeszélik a HNF városi elnökségének 1979. évi második félévi mun­katervét, majd háziünnepsé­gen köszöntik és méltatják az Alkotmány napját. A továbbiakban pedig a népfrontmozgalomban átla­gon felüli teljesítményt nyúj­tó személyeknek és kollektí­váknak átadják a HNF Fe­jér megyei Elnöksége ado­mányozta Kiváló társadalmi munkás kitüntetéseket, illető­leg a Kitüntető plaketteket, valamint a HNF dunaújvá­rosi elnöksége adományozta Érdemes társadalmi munkás kitüntetéseket. Tanács-vb Ma délután 13 órai kezdet­­­­tel ülést tart a városi tanács Végrehajtó bizottsága. A tes­­­­tület tanácskozásának napi­rendjén a városfejlesztési és a költségvetési terv első félévi végrehajtásáról szóló jelentés megvitatása szerepel. A dunaújvárosi kemping a május eleji kapunyitás óta el­telt hónapokban csaknem hatezer turistát fogadott, hat­százzal többet, mint a tavalyi esztendő hasonló időszaká­ban. A vendégek összesen mintegy tízezer napot töltöttek el a kemping faházaiban, vagy a magukkal hozott sátrak­ban, lakókocsikban. (Arany Gábor felvételei) POSTÁNKBÓL Az illetékes válaszol Lapunk augusztusi 3-i szá­mában ,.Van motorom és mégsincs” címmel olvasói le­velet közöltünk, amelyben ol­vasónk az alkatrészellátás nehézségeit tette szóvá, s a javíthatatlan motor kicseré­lését kérte. A levélíró még az olvasói levél megjelenése előtt visszakapta megjavított kis­motorját, így a Dunaújvárosi Vegyesipari Vállalat által küldött levélnek csak azon részét sokszor adjuk közre, amely kismotortulajdonos számára is hasznos lehet. .... .Vállalatunk a MOBIL, illetve a RAMOVILL válla­latok megbízása alapján fog­lalkozik motorkerékpárok ja­vításával, így a szükséges al­katrészeket is az említett vállalatoktól igényeljük. Az alkatrészellátás sajnos ezen a téren sem megfelelő, így a javításokra viszonylag hosszú ideig kell várni, még akkor is, ha az említett vállalatok engedélyével az alkatrész­­beszerzés más csatornáit is igénybe vesszük. A javítási szerződés értelmében az al­katrészhiány miatt javítha­tatlan motorok esetében cse­rére jogosító utalványt csak akkor áll módunkban kiadni, ha a várakozási idő a hatvan napot meghaladja. •.” Új helyen a szerviz Végleges helyére, a Ság­vári téri toronyház földszintjére költözött a Dunaújvárosi­­ Munkásszövetkezet hűtőgép­­javító szervize a Vasmű úti és Táncsics Mihály utcai pin­­ceműhelyekből. Az átköltözés eredményeként nemcsak az ott dolgozók munkakörülmé­­­nyei javultak, hanem kor­szerűbb műhelyberendezése­ket is üzembe helyezett az­­ új szervizben a munkás­szövetkezet. Az új szerviz megnyitásával egy időben megszűnt a szövetkezet javí­­tórészlegének Táncsics Mi­hály utcai és Vasmű úti fel­vevőhelye. + Megjelentek az augusz­tus 20-i plakátok. A Kossuth Könyvkiadó városi kirendelt­ségén négyféle, kisebb mé­retű, színes alkotmányünnepi plakátot árusítanak.­­ Az MSZMP I-es körzeti alapszervezet augusztus 17- én 16 órakor tartja taggyűlé­sét a Papíripari Vállalat munkásszállójában. A szabás-varrás tanfolyam hallgatóinak A Munkásművelődési Köz­pont értesíti a szabás-varrás tanfolyam­­ délutáni ha­ladó hallgatóit, hogy a fog­lalkozás augusztus 15-e he­lyett augusztus 14-én 15 és 17 órakor lesz. (393) * ÍTÉLETEK Mindennaposnak egyálta­lán nem mondható ítéletet hoztak Bourges-ban egy apa ellen, aki verte a gyerekét, elvették tőle a jogosítványát s örökre eltiltották a veze­téstől. Nem ismerem a francia polgári törvénykönyvet, s joggyakorlatot, nem tudom tehát megítélni, hogy miféle rejtett összefüggés van a gyerekverés és az autóvezetés (illetve nem-vezetés) között, de gondolatban kezet ráztam a bíróval: ott büntette meg a derék gyerekverő polgárt, ahol az a legfájdalmasabb volt. Fájdalmasabb lehetett ez számára, mint mondjuk­­ az, ha eltiltották volna a hagyományos vörös bortól, vagy arra kötelezték volna, hogy cipő helyett haláláig faklámpában csoszogjon. ..Vannak még bírák . . Így kell ezt csinálni! S ja­vasolom, hogy váljék ez ná­lunk is joggyakorlattá. Ha egy nagyevő sikkaszt, fogják nyerskosztra, ha egy házas­ság szédelgőről kiderül, hogy szenvedélyes focidrukker, tiltsák ki az ország összes lelátójáról, a lóversenyző zsebtolvajt kötelezzék arra, hogy minden futtatás idejét dominózással töltse, s ha egy bankrablóról kitudódik, hogy szenvedélyes horgász, akkor ne csak a vízpartok legye­nek számára tiltottak, ha­nem még azt is ellenőrizzék, hogy nem rejteget-e a kam­rájában egy-két doboz szardíniát. Sőt, maradhatunk a Bour­­ges-i bírói ítéletnél is: bi­zonyos esetekben örökre el kell tiltani a vétkest a veze­téstől. Persze nem az autó­vezetéstől. Újra itt van! Tegnap kezdődött és au­gusztus 25-ig tart országszer­te a nyári vásár. A Dunaúj­városi Kereskedelmi Válla­lat 12 és félmillió forintos árukészlettel várja vásárlóit. A kiárusításán szereplő áru­kat 30—40 százalékos ked­vezménnyel árusítják. A vá­sárban méteráruk, konfek­cióruhák, divat- és kötött­áruk szerepelnek. A legna­gyobb a készlet a konfekció­árukból, ezekből a cikkekből több mint 3 millió forintos készlet várja a vásárlókat. A divatcikkek között legna­gyobb arányban a fürdőru­hák és strandcikkek szere­pelnek, de bő választék lesz férfiingekből is.­ A kötött­áruk közül a gyerekeknek és férfiaknak tudnak bővebb választékot nyújtani. NYÁRI VÁSÁR Javuló gazdálkodás a járási ÁFÉSZ-nél A járás 15 községének 55 ezer lakosát látja el a duna­újvárosi járási ÁFÉSZ, amely a megye hasonló fogyasztási szövetkezetei közül a máso­dik legnagyobb forgalmú a sárbogárdi ÁFÉSZ után. A dunaújvárosi szövetkezet most elkészült mérlege sze­rint az előző év hasonló idő­szakáh­oz képest egy­harma­­dával több nyereséggel zár­ták az első félévet. Ezt nagy­részt annak köszönhetik, hogy a tavalyihoz viszonyítva több mint­ felére csökkentet­ték az improduktív költsége­ket, továbbá, hogy a kiske­reskedelmi, vendéglátó és fel­vásárló ágazatok forgalom­­növekedése meghaladja a megyei átlagot. A gazdálkodási eredmé­nyek javulásával egy idő­ben emelkedett a szövetkezetek­nél kifizetett átlagbérek ös­­­szege is. Ezek az eredmények reáli­san teljesíthetővé teszik a szövetkezet egész éves gaz­dálkodási tervét, amihez azonban — az ÁFÉSZ vezetői szerint — az eddiginél is módszeresebb, alaposabb költséggazdálkodásra van szükség. Közlekedési balesetek Halállal végződő baleset történt Ercsiben csütörtök délelőtt. Fülöp Gyula 66 éves helybeli lakos egy álló teher­autó mögül indult el kerék­párjával úgy, hogy mindjárt áttért az úttest baloldalára, ahol nekiütközött a buda­pesti 20-as Volán Dunaúj­városba tartó autóbuszának. Az autóbusz a szerencsét­len embert halálra gázolta. Iváncsán M. Zoltán hétéves tanuló kerékpárral körülte­kintés nélkül hajtott ki a község fűutcájára, ahol egy személygépkocsi elütötte. M. Zoltán könnyebben sérült meg. Vasárnap ismét tragikus baleset színhelye volt Ercsi nagyközség. Este a Százha­lombatta felé vezető út jobb oldalán három fiatal sétált hazafelé Százhalombattára. Őket kerülte személygépko­csijával Füstös Imre tokodi lakos. Eddig tisztázatlan kö­rülmények között a személy­­gépkocsi elé lépett a 19 éves Fábián Mária százhalombat­tai lakos, akit kocsijával Füstös Imre elütött. A bal­eset következtében Fábián Mária súlyos sérüléseket szenvedett, majd a mentő­autóban belehalt sérüléseibe. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult-* Megkérdeztük az illetékest A Vidám Park fejlesztéséről Elhanyagoltnak látszik Vidám Park. Ráférne a kor­a­szerűsítés. Ez volt az észre­vétele a park számos látoga­tójának. Megkérdeztük Kákas Bélát, a Vidám Park igazgatóját, mi a véleménye az észrevé­telből, s tájékoztatást kér­tünk arról is, milyen fejlesz­tések történtek és történnek a Vidám Parkban. — Igaz szerény közt, de folyamatosan keretek fej­lesztjük korszerűsítjük a Vidám Park létesítményeit. Sor került többek között az épületek közművesítésére és felújítására, több játék szer­kezeti korszerűsítésére. Az viszont igaz, hogy új játék beszerzésére vagy felszerelé­sére csak két-három éven­ként nyílik mód. Három éve állítottuk be például az ak­kumulátoros autókat, s ter­vezzük a közeljövőben négy­tízéves gyermekek számára dodzsempálya létesítését a hozzávaló egyszemélyes kis­autókkal. Valóban kifogásol­ható a Vidám Park zöldte­rületeinek állapota, ám en­nek oka, hogy a zöldterület gondozására fordítható hat­­hétezer óra társadalmi mun­ka akkor lenne elég, ha a látogatók jobban vigyázná­nak a Vidám Park pázsitjá­ra, virágaira. Végül azt meg kell említenem, hogy el­is hanyagolt állapotban van, megérett a felújításra a Vi­dám Park területén lévő sza­badtéri színpad, amely tulaj­donképpen nem tartozik a Vidám Park létesítményei közé, jelenlegi állapotában mégis hozzájárul hogy az elhanyagoltság ahhoz, be­nyomását keltse a Vidám Park. — cs — Lobogó-ankét A Fejér megyei Hírlap és­­ a Lobogó közös rejtvénypá­­­­lyázatán dunaújvárosi siker született­ Augusztus 15-én délután a vasmű műszaki könyvtárában Ágoston Lász­ló, a Lobogó főszerkesztője a Hírlapkiadó Vállalat képvise­lőjének jelenlétében adja át a pályázat fődíját, egy Ju­­noszty típusú tévékészüléket a Dunai Vasmű egyik henge­részének. A díj átadását Lo­­bogó-ankéttal kötik össze, amelyen a főszerkesztő beszél a lap szerepéről, hivatásáról és várják a Lobogó olvasótá­borának véleményét a lap munkájáról. Az ankétra min­den érdeklődőt szeretettel várnak. Bölcsődei pótelőjegyzés Bölcsődét igénylő gyerme­kek pótelőjegyzésére kerül sor 1979. augusztus 22-én és 23-án 8 órától 16 óráig, a II. sz. bölcsődében (Vasmű úti gyógyszertár mögött). (000278) MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Augusztus 14—15-ig 8 óra­kor: Agyő, haver! Magyarul beszélő, színes, francia, bűn­ügyi film. (16 éven felüliek­nek.) Augusztus 14—15-ig 6 óra­kor: A tenger kedves ször­nyei. Színes, olasz dokumen­tumfilm a mélytengeri raga­dozók életéről. Augusztus 16—22-ig 4 és 6 órakor: Rosszemberek. Szí­nes, magyar film. (16 éven felülieknek.) Augusztus 16—22-ig 8 óra­kor: Csúfak és gonoszak. Ma­gyarul beszélő, színes, olasz film. (II. helyár! 18 éven felülieknek.) MATINÉ Augusztus 16-án: A kék madár. Szovjet—amerikai mesefilm. SZABADSÁG filmszínház Augusztus 14-én: Ragadozó madarak. Színes, amerikai kalandfilm. (50 ° C-kal fel­emelt helyér!) Augusztus 16—17-ig: Apa­csok. Magyarul beszélő, szí­nes, NDK film. A Szabadság filmszínház­ban az előadások hétköznap és vasárnap este 7 órakor kezdődnek. i 1979. augusztus 14., kedd Olvasóinkhoz! A nyomdagép meghibáso­dása miatt mai lapszámunk a megszokott kék kísérő szín nélkül jelenik meg. Ezért szí­ves elnézésüket kérjük. Vigyázat! Méreg! A városi tanács vb. Part­figyelő és Fenntartó Költség­­vetési Üzeme értesíti a lakos­­­ságot, hogy augusztus 15-től 31-ig a Castrum városrész­től a Barátság városrészig, a Batsányi utca—Duna-sor vonalától a Duna felé eső magas partszakaszon, terep­lépcsőkön, törmeléklejtőn, azok füvesített és füvesítésre előkészített területein, a cser­jefoltokban, murvás utakon és a csatornákban vegysze­res növényvédelmi munkát végez. A kezelt területeken a ta­a­laj, a növényzet, az út, illetve csatornaburkolat az élel­mezésegészségügyi várakozá­si idő leteltéig mérgezőnek tekintendő, azokat érinteni, onnan füvet gyűjteni, takar­mányozásra vagy egyéb ál­lati, illetve emberi felhaszná­lásra tilos és mérgezésveszé­lyes! (000333) Forgalomkorlátozás A rendőrkapitányság érte­síti a lakosságot, hogy 1979. augusztus 19-én 12 órától 1979. augusztus 20-án 15 órá­ig a Dunai Vasmű főbejá­rata előtti téren a nemzet­közi go­kartverseny lebonyo­lítása miatt behajtási tilal­mat, a Radari úton a Dunai Vasmű előtti tér teljes szé­lességében mindkét oldalon megállási tilalmat rendel el minden jármű részére. A menetrend szerint közle­kedő autóbuszok a Vasmű tér Radari úti szakaszán áll­nak meg. Köszönet Köszönetünket fejezzük ki a II. belgyógyászat orvosainak, nővé­reinek, az dolgozójának, osztály valamennyi hogy felejthetet­­­­len férjem, édesapánk és nagy­apánk HORVATH ISTVÁN gyó­gyításán és gondozásán fáradoz­tak. A HORVATH CSALÁD (000314) A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Sasvári György. Szerkesztő­ség: Dunaújváros, Lenin tér 1. III. emelet 302. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat, Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kátay Antal, a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Terjeszti a Magyar Posta. Készül a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi üzemében Felelős vezető: Gyenti Pál. Index: 25 097. HU ISSN 0133—1450. Titkárság, panaszfelvétel: 16-010-es telefonon. A lap előfizetési díja egy hónapra 13 Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált előfizetési díja egy hónapra 30 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztőség levélcíme: Dunaújváros, Postafiók: 123. 2401.

Next