Dunaújvárosi Hírlap, 1979. szeptember (24. évfolyam, 71-77. szám)

1979-09-25 / 77. szám

Kísért a tavaszi csapadékhiány Megkezdődött a burgonyaszüret a Vörös Csillag Mgtsz-ben A földműves­ emberek föld- és jószágszerető világában az egyik kivédhetetlen csapás a rossz időjárás. Hiába ugyanis a lehető leggondosabb a ta­laj előkészítés, a növényápo­lás, ha a későbbiek során mindebbe beleszól a szeszé­lyes időjárás. Különösen azoknak fáj ez igazán, akik becsülettel végezték a külön­féle mezőgazdasági munká­kat. S mivel a terméshoza­mok alakulása 20—25 száza­lékban az időjárástól függ napjainkban is, így az okta­lan szemrehányások helyett a meglévő termés gondos be­takarítása sokkal inkább cél ilyenkor, mint más, kedve­zőbb időjárás esetén. Jól ismerik ezt a törvényt a Vörös Csillag téeszbeliek is, akik hétfőn, szeptember 24-én kezdtek hozzá a 240 hektárnyi burgonyájuk gyorsütemű betakarításához. Fekete Ferenc téeszelnök tájékoztatása szerint az áp­rilis—májusi csapadékhiány nagyban érezteti hatását a burgonyatermésben. Még azo­kon a táblákon is gyenge a termés, ahol négyszer „meg­áztatták” a burgonyát. Egyébként a téesz hozzá­állását jól példázza, hogy 22 millió forintnyi költséggel saját erőből Nagyvenyimen megépítettek egy 485 vagon befogadóképességű burgonya­tárházat, amiben — sajnos — az idei termést nem lesz gond elhelyezni. Az 1000 hektárnyi kukorica betakarítása ugyan már ko­rábban elkezdődött, de terméskilátások ott sem ked­­­vezőek. Hektáronként 68 má­zsát terveztek, és az eddig levágott 100 hektárnyi takar­mánykukorica nem fizetett többet hektáronként 38 má­­zsánál. Mindezek ellenére — vagy éppen ezért? — a téesz mun­kabrigádjai, a termés szállí­tásában és szárításában részt­vevő szakemberek igen fe­gyelmezetten dolgoznak, hogy ily módon is csökkentsék a veszteségeket. Ma nyílik meg (végre!) Dunaújvárosban is segít az X Értékes, de csak alkalman­ként szükséges holmit sok­szor célszerűbb lenne köl­csönkérni, mint megvásárol­ni. Noha nem ritkaság Szívességen alapuló kölcsön­ö­zés rokonok, jó barátok közt, sokan mégis röstellnek szí­vességet kérni, mások pedig — nem is ok nélkül — féltik magnójukat, sátrukat, fény­képezőgépüket s lehetőleg el­zárkóznak a szívességi köl­csönügyletek elől. A kölcsönzés legmegnyug­tatóbb formája, ha üzleti vállalkozáson alapuló szol­gáltatásként szervezik azt meg. A kölcsönzőbolt, s az általa nyújtott szolgáltatások mind­máig hiányoztak, pedig Du­naújváros részleges felsőfokú központ szerepköre már rég indokolttá tette városunkban ennek a szolgáltatási formá­nak a megindítását. Mindez már a múlté, hi­szen ma nyílik meg a szülő­otthonnal szemben levő to­ronyház földszintjén az Ipar­cikk-kölcsönző és Szolgáltató Vállalat — „reklámnevén” az X — 51-es számú, dunaújvá­rosi kölcsönzőboltja, amely nyolcszázezer forint értékű különféle iparcikkel várja ügyfeleit. A kikölcsönözhető tárgyak közt megtalálható a lakodalmi étkészlet éppúgy, mint a gépkocsi-csomagtartó, a bőrönd, a varrógép, a sző­lőprés, az írógép, különféle barkácseszközök, a gyermek­­kocsi és a csecsemőmérleg. A teljes cikklistát már csak azért sem lenne érdemes fel­sorolni, mert a vállalat ve­zetőinek ígérete szerint a ké­sőbbiekben a keresletnek megfelelően gyarapítani szándékoznak a kölcsönzésre kínált cikkek választékát. Nemcsak Dunaújváros, hanem a környező települé­sek lakosságának jobb ellátá­sát is szolgálja a városunk­ban most megnyíló kölcsön­zőbolt, hisz ezentúl nem kell Budapestre, Székesfehérvár­ra, vagy Szekszárdra utaznia annak, aki igénybe akarja venni a vállalat speciális szolgáltatását. A kölcsönző­bolt megnyitása — amelyhez segítséget nyújtott a megyei és a városi tanács — egyút­­­tal azt is eredményezi, hogy általa ismét teljesebbé vált városunk ellátó-szolgáltató hálózata. (Csongor) A képünkön látható fészkét nem a költöző madarak hagyták üresen. Sokkal értékesebb fé­szek ez, valódi garázs, vigyáz is rá nagyon a tulajdonosa, oda­láncolta, odalakatolta, a Kis Vasmű út egyik fájához, ne­hogy­ valamely túlbuzgó város­esztéta — pusztán szépészeti okokból — odadobja, ahová való. Mi csak annyit kérdezünk, Petőfi után, szabadon: Lesz-e még több garázs a fán . . . (Arany Gábor felvétele) A Kohász SE szakszervezeti osztálybizottságának és párt­­alapszervezetének közös szervezésében vasárnap, szeptem­ber 23-án a Munkásotthon 310-es termében mesef­ilmek vetítésével és tízóraiztatással gadagított, játékos vetélke­dőt rendeztek a sportolók, az edzők, valamint az egyesü­let apparátusához tartozók gyermekeinek. A gyermekév alkalmából szervezett vetélkedőn egyébként nemcsak az óvodáskorú, kohászos gyerekek, hanem a szüleik is ver­senyeztek, és a közös játék, a közös drukk igazi élményt adott valamennyiüknek. (Nyitrai Tibor felvétele) + Az MSZMP I-es körzeti pártalapszervezet szeptember 26-án, délután 4 órakor tag­gyűlést tart a Papíripari Vál­lalat Duna sori munkásszálló­jában. + Útszélesítés: A KPM Közúti Igazgatóság dunaúj­városi szakaszmérnökségének dolgozói befejezték a duna­újvárosi járásban az 1979-es esztendőre vállalt, mintegy 14 kilométer hosszúságú út­szakasz hatméteresre való szélesítését. Ezeken az uta­kon — akárcsak a járás szinte­n valamennyi útján — immár két nyomtávon, az eddiginél jóval biztonságo­sabb. m lehet közlekedni, an­nál is inkább, mert az idén kiszélesített utakat teljes egészében — 145 ezer négy­zetméteren — bitumenes­zázalékos bevonattal is ellát­ták a KPM-esek. Közlekedési balesetek Figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját a Papírgyári úton a fehérneműgyár előtti kanyarban Beke András du­naújvárosi lakos későn vet­te észre az előtte haladó se­­gédmotokerékpárt, s nem sikerült kikerülnie­ már A segédmotort a személygép­kocsi ellökte, a segédmotor­kerékpár vezetője, Csernus Boldizsár könnyebben meg­sérült. * Feltehetően fékhiba miatt nekiütközött az előtte haladó, lassító teherautónak Adony határában a 6-os úton Nagy János perkátai gépkocsiveze­tő, aki a 14-es Volán teher­autóját vezette. Az ütközés következtében könnyebben megsérült az elől haladó te­herautó utasa Kárász Ferenc, és megrongálódott egy harma­dik teherautó is, amelynek nekilökte a 14-es Volán ko­csija az előtte levő teher­autót. A baleset körülmé­nyeinek tisztázására — mű­szakértő bevonásával — vizsgálat indult. Adony közelében a 6-os útra kanyarodott személy­­gépkocsijával vasárnap Papp Anna budapesti lakos és nem adott elsőbbséget Borics Jó­zsef pusztaszabolcsi személygépkocsijának, s lakos két kocsi összeütközött. Sze­­­mélyi sérülés nem történt, az anyagi kár körülbelül tíz­ezer forint. * Figyelmetlenül, nem az út­viszonyoknak megfelelő se­bességgel vezette a 6-os úton Baracs határában sze­mélygépkocsiját Csiszár Ist­ván jugoszláv állampolgár, s egy útmenti oszlopnak csú­szott. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár nem jelentős. * A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Sasvári György. Szerkesztő­ség: Dunaújváros, Lenin tér 1. III. emelet 302. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat, Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kátay Antal, a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Terjeszti a Magyar Posta. Készül a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi üzemében Felelős vezető: Gyenti Pál, Index: 25 097. HU ISSN 0133—:450. Munkásfilmnapok Idén is megrendezik a már hagyományosnak nevezhető Fejér megyei munkásfilmna­­pokat. A rendezvénysorozat keretében Dunaújvárosban az alábbi filmeket láthatja a közönség. Szeptember 27— 28-án 4 és 6 órakor Gyar­­mathy Lívia alkotásait, a Min­den szerdán című magyar filmet vetítik a Dózsa film­színházban. Ugyancsak ma­gyar film, A kedves szom­széd szerepel október 11—14- én 6 órakor a programban. A Visszajelzés című szovjet filmalkotást október 29—31- én 4 és 6 órai kezdettel mu­tatják be. A munkásfilm­napok alkalmából szeptem­ber 27-én, este 8 órakor Gyarmathy Lívia rendezővel találkozhatnak a nézők. + Munkásifivezetők klub­ja. A Dunai Vasmű KISZ- bizottsága új klubot szerve­zett a vasműben dolgozó fia­talok részére. A klubtagok az elmúlt héten tartották meg alakuló gyűlésüket a Mun­kásotthonban. + 270 ezer pár készült el mostanáig a dunaújvárosi ci­pőgyár tavaly BNV-díjjal ki­tüntetett termékéből. Ez a sorozatnagyság egyedülálló a cipőiparban, a BNV-díjjal kitüntetett termékeket ille­ tően. ----­ + Elégett egy hektár feny­ves­ Egy elhajított cigaretta­végtől meggyulladt az avar a Nagyvenyim és Apátszállás közötti dűlőút mellett szom­bat délután. A tűz átterjedt egy négy hektár területű, tíz­éves fenyvesre. A riasztott nagyvenyimi önkéntes és du­naújvárosi állami tűzoltók megmentették a fenyves há­romnegyed részét, de egy hektárnyi erdő a tűz marta­léka lett. A kár negyvenezer forint. Tízezer személyi szám Augusztus végén kezdődött meg Dunaújvárosban a sze­mélyi számok kiosztása. Az eltelt három hét alatt dere­­kas munkát végeztek a taná­csi dolgozók, a városi állandó lakosok kétharmadának ki­adták a személyi számokat. Az utóbbi napokban csök­kent a személyi számok át­vételének üteme, pedig tíz­ezer személyi szám kiadása lehetséges jelenleg is. Hat­ezer személyi szám megkül­désével viszont még adós a Központi Népességnyilván­tartó Hivatal. A városi tanács igazgatási osztálya arra kéri azokat az állandó dunaújvárosi lakoso­kat, akik még nem vették át személyi számaikat, hogy kü­lön értesítés bevárása nélkül, lehetőleg a reggeli vagy a délutáni órákban keressék meg a városi tanács népes­ségnyilvántartó csoportját a személyi szám átvétele vé­gett. ♦ Lábbelik árengedmén­­­nyel. A Dunaker kétmilliós árukészlettel várta a vevőket szeptember 3-tól a női, férfi- és gyermekszandálok, strand- és fapapucsok, vala­a­mint a víkendcipők árenged­ményes vásárára. Három hét alatt összesen másfélmillió forint értékű lábravalót ad­tak el — az eredeti árnál negyven százalékkal olcsób­ban, 900 ezer forintért — a Dunaújvárosi Kereskedelmi Vállalat cipő-, sport-, illetve háztartási boltjaiban. MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Szeptember 25—26-ig 5 és 8 órakor: Csillagok háborúja­ I—II. Négy Oscar-díjjal ki­tüntetett, színes, tudomá­nyos-fantasztikus, amerikai film. (III. helyár!) Szeptember 26—október 3- ig; 26—27-ig 8 órakor 28— 30-ig 6 és 8 órakor; október 1—3-ig 4 órakor: Buffalo Bill és az indiánok. Magyarul beszélő, színes, amerikai film. (II. helyár!) Szeptember 27—28-ig 4 és 6 órakor: Minden szerdán. Színes, magyar film. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Szeptember 25-én: Az ötö­dik pecsét. Színes, magyar film. Szeptember 27—28-ig: Ki­aludt tüzek fénye. Magyarul beszélő, színes, szovjet film. A Szabadság filmszínház­ban az előadások hétköznap este fél 7 órakor, vasárnap délután 4 és este fél 7 órakor kezdődnek. Állat-és kirakodóvásár A Dunaújvárosi Városi Ta­nács V. B. termelés- és ellá­tásfelügyeleti osztálya 1979. október 1-én a dunaújvárosi vásártéren országos állat- és kirakodóvásárt tart. A vásár­ra szabályszerű állatkísérő­lappal mindennemű állat fel­hajtható egészséges, vész­mentes helyről. (534) Áramszünet Értesítjük fogyasztóinkat, hogy szeptember 27-én 7—14 óráig Óvárosban, az Újtelep egész területén, valamint a Petőfi utcában áramszünetet tartunk. DÉDÁSZ Vállalat (536) 1979. szeptember 25., kedd Menetrendváltozás Szeptember 30-án, vasárnap, a Budapest—Székesfehérvár— Nagykanizsa, a Budapest—Szé­kesfehérvár—Tapolca, a Balaton­­szentgyörgy—Tapolca és a Ka­posvár—Fonyód vonalon téli menetrend lép életbe. Ezzel egy­idejűleg, a fenti időponttól a Dunaújváros—Paks és Dunaúj­város—Rétszilas vonalon vala­mennyi személyvonatnál, a Bu­dapest—Sárbogárd—Bátaszék kö­zött közlekedő 5212. sz. személy­­vonatnál, Pécs—Villány—Mohács viszonylatban a 2926., 2046. és 2921. számú személyvonatoknál, valamint Nagyharsánytól Bere­­mendig a 6646. számú személyvo­natnál a menetrend is változik. A téli menetrendet a hivatalos menetrendkönyv már tartalmaz­za, az egyéb változásokat részle­tesen a hivatalos menetrend­könyvhöz megjelenő 1. sz. pót­lékban közlik. Részletes felvilá­gosítást a vasútállomások adnak. ÁLLÁS Ötvöst, aranyművest fel­veszünk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban. Székesfehérvári Műszeripari Szövetkezet, Vöröshadsereg útja 54. (001107) A Dunaújvárosi Mentőállo­más gépkocsivezetői és autó­szerelői állást hirdet. Jelent­kezni lehet a mentőállomá­son. (001 233) Köszönet Hálás köszönetemet fejezem ki a III. sz. körzet orvosának és körzeti nővérének azért az ön­zetlen és lelkiismeretes, a hiva­táson is túlmenő, emberséges magatartásért, amellyel férjem szenvedéseit enyhíteni igyekez­tek. DR. HORVÁTH ISTVÁNNÉ (001249) Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fejezzük ki a Volán 14. sz. Vállalat veze­tőségének, dolgozóinak, a Ság­­vári Endre és Vasvári Pál Ál­talános Iskola tantestületének, a kórház konyhai dolgozóinak, a cukrászüzem, a Sütőipari Válla­lat dolgozóinak, a lépcsőház la­kóinak, s mindazoknak a bará­toknak, ismerősöknek, akik sze­retett férjem és édesapánk sír­jára koszorút, virágot, helyeztek, utolsó útjára elkísérték, részvét­­nyilvánításukkal felkerestek ben­nünket és fájdalmunkban osz­toztak. DR. HORVÁTH ISTVÁNNÉ ÉS GYERMEKEI (001252) Ezúton mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, a volt munkatársaknak, a papír­gyár vezetőségének, a Tavasz szocialista brigád dolgozóinak, a VOR szakmunkástanulóinak, a II/B. osztály tanulóinak,­­taná­raiknak, a lépcsőház lakóinak, akik szeretett férjem, édesapám BALOG FERENC temetésén részt vettek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ felesége ÉS KISLÁNYA (001200) Titkárság, panaszfelvétel: 16-010-es telefonon. A lap előfizetési díja egy hónapra 13 Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált előfizetési díja egy hónapra 30 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztőség levélcíme: Dunaújváros, Postafiók: 123. 2401.

Next