Dunaújvárosi Hírlap, 1980. február (25. évfolyam, 10-18. szám)

1980-02-26 / 17. szám

Soronkívüli felújítások óvodások, albérletben A Castrumban levő két kí­sérleti könnyűszerkezetes óvodát annak idején a vasmű megbízásából a Középület­­tervező Vállalat tervezte, s a közművezetékeket — a Du­naújvárosban általános be­ton védőcsatorna helyett — közvetlenül kavicságyazatba helyeztette. Időközben a közművezeté­kek korrodálódtak, mind többször okozva ezzel üzem­zavart, ráadásul a talajba elszökő víz­­ veszélyeztette a közelben lévő épületeket is. Mindezek miatt a város vezetői a városi pártbizott­sággal egyetértésben döntöt­tek a két óvoda soronkívüli felújításáról. Még a múlt hé­ten összehívták a város ös­­­szes óvodájának a vezetői­t, hogy nyújtsanak segítséget százötven gyermek soronkí­vüli elhelyezéséhez. Az óvo­davezetők vállalták ezt. A három legnagyobb óvodában a nevelői szobákat foglalkoz­tatónak rendezték be, ahol egy-egy óvodai csoport elhe­lyezhető, míg­ a többi gyere­ket szétosztották az óvodák közt. A 18-as számú, három­száz gyermeket befogadó castrumi óvodában tegnap rendkívüli szünnapot tartot­tak, s ebből az óvodából 150 gyermek mától a város többi óvodájába megy. A másik 150 gyermek elhelyezését más közintézményekben oldják meg. Az ezzel kapcsolatos in­tézkedések egyeztetése folya­matban van. A 18-as óvoda felújítását követően kerül sor a szom­szédos 19-es számú, kétszáz gyereket befogadó kísérleti óvoda felújítására is. Innen százötven gyerek az addigra elkészülő Gagarin téri óvo­dába megy (emiatt meggyor­sítják a Gagarin téri BE­TONTYP óvoda építését, s a Fáy András utcai óvoda át­adása viszont emiatt valamit késni fog), ötven gyermeket pedig a város többi óvodái fogadnak be. Városunkban a demográ­fiai hullám „tetőzése” miatt most egyébként is nagy teher nehezedik az óvodahálózat­ra. A műszakihiba-sorozat, s az emiatti kényszerű felújí­tási program méginkább meg­nehezíti az üzemelő óvodák munkáját. Ez az átmeneti gond nagyobb zökkenők nél­kül csakis a szülők és az óvodai dolgozók közös áldo­­zatvállalásával oldható meg. Ezért kérik a város vezetői mind a szülők, mind­­ az óvo­dai dolgozók megértését és segítő közreműködését. A szökevény Fantáziát megmozgató hír is lehetne, vicckez­detnek sem rossz, még­sem az: egy darab barna férficipőt talált valaki a Dózsa György út—Bartók Béla út sar­kán. Aki felvette, annak is utánajárt, hogy párjá­val együtt kevéssel az­előtt vásárolták a Kék Duna áruházban, a hű­ségesnek tehát koránt­sem nevezhető lábbelit. Ez bizony rossz ómen — cipőt általában hosszabb távú gyalogláshoz vásá­rol az ember —, de ha a tulajdonos nem harag­­tartó és egyszer visszajön... , szőke vényt jelentkezzen az áruházban, ahol kap egy címet... A becsületes megta­láló címét. — km — Munkaügyi továbbképzés A Székesfehérvári Munka­ügyi Bíróság szervezésében még a múlt évben elkezdő­dött a vállalati, intézményi munkaügyi döntőbizottságok tanfolyamszerű továbbkép­zése. Ez a továbbképzés az idén folytatódik, ezúttal a Munka Törvénykönyve és végrehajtási rendeletei mó­dosításával ismerkednek meg a tanfolyam hallgatói. A dunaújvárosi döntőbi­zottságok tisztségviselőinek a Munkásotthonban tartják tanfolyami előadásokat. Az a I. évfolyam hallgatóinak február 27-én, szerdán dél­előtt 10 órakor, a II. évfo­lyam hallgatóinak pedig ugyanezen a napon délután 2 órakor tartják meg a már említett előadást. . Az ejtőernyőzés szép­ségeiről tartott fimvetítéssel kísért előadást szerdán dél­után Kovács József válo­gatott ejtőernyős, a papírgyár cellulóz- és vegyi gyárrészle­gében dolgozó szocialista bri­gádok tagjainak. A HÁZIRÓKA Néhány hónappal ezelőtt „szabályos" autóstoppal kéredz­­kedett a nagyvenyimi Horváth család kocsijába ez az el­­anyátlanodott kölyökróka. Sanyi azóta csupán egyszer szö­kött el háztól, akkor sem jutott távolabb a közvetlen szom­szédságnál. A kurta kiruccanás a szomszédnak két tyúk­jába került... Az időközben felcseperedett, vörösbundájú koma tehát békességben éldegél, a Horváth gyerekek és az utcabeli srácok nagy-nagy örömére. Sunyi netán már csak a nevében őrzi valódi természetét? Aligha. Mindenesetre gazdái kikérték a helyi állatorvos véleményét a szelíd, em­berhez szokott ravaszdiról, s ha egyszer a kutyusoknak du­kál a rendszeres védőoltás, hát ez alól a barátkozó bozon­tos farkú sem lehetett kivétel... (Cseh Tibor felvétele) + Külpolitika. Ismét a vi­lágpolitikai események hátte­réről hallhatnak tájékoztatót az érdeklődők, február 27-én 17 órától a Vasmű Klubban. Ezúttal I­p­p­e­r Pál lesz a külpolitikai fórum vezetője. + Ismét a konverteres acélmű építésének meggyor­sítása ügyében gyűlnek ös­­­sze szerda délután az építés­ben érdekelt, s a védnökségi szerződést aláírt másfél tu­catnyi vállalat képviselői, szocialista brigádvezetők, ki­­szesek. A vasmű kultúrter­mében rendezendő összejöve­telen a tavalyi vállalások ér­tékelése, s az idei feladatok ismertetése után megvitat­ják az építésen dol­gozók, mivel segíthetik az új acél­mű mielőbbi üzembe helye­zését. Tavaszra készülődve Akármilyen zúzmarásak is a hajnalok, a hét végén mégiscsak márciust írunk már, s közeleg a tavasz. Stílusosan, évadnyitó gyanánt tartották meg évi küldött­­gyűlésüket a Dunai Vasmű Horgászegyesületének tagjai az elmúlt hét végén. Szó esett az elmúlt év eredményeiről, a létszámról, a gazdálkodásról és persze az új szezonról, amikor is minden vérbeli horgászt a víz mellé szólít a szenvedély. Ma már kétezerötszáz tagja van az egyesületnek, többségük már átjutott az évi vizsgán, s kedvenc elfoglaltságuk műveléséhez egyre jobb feltételeket teremt az egyesület. Az elmúlt évben megkezdett munka nyomán az új tavaszra megújult a horgásztanya, s a szárazdokkban ténykedő csónaktulajdonosok igyekezetén is látszik: a vízreszállás ideje közeleg... (Cseh Tibor felvétele) Propagandista­tanácskozás Az MSZMP városi bizott­sága február 28-án 15 órakor a városi tanács C-szárnyának nagytermében pártalapszervezet valamennyi propagan­distái, valamint a KISZ-alap­­szervezetek propagandistái részvételével tanácskozást tart. Jól vannak a négyes ikrek Jól vannak a székesfehér­vári négyes ikrek: Gábor, Péter, András és Márta. Mol­nár Imre enyingi autószerelő és Molnár Imréné Bene Márta bolti eladó gyermekei túljutottak az első órák al­kalmazkodási nehézségein. A megyei kórház csecsemő­­osztályán, ahol külön terem­ben, inkubátorban őrzik őket, állandó ügyeletet tar­tanak mellettük. A kicsi­nyek — mint ismeretes — koraszülöttként, a terhesség harminckettedik hetében jöt­tek a világra. Születésüknél a kórház tíztagú orvoscso­portja működött közre: szü­lészek, gyermekgyógyászok, altatóorvosok. A huszonöt éves édesanyánál már koráb­ban ikerterhességre gyana­kodtak, s az ultrahangos ter­hességvizsgálat egyértelműen igazolta, hogy többes szülés­re számíthatnak. Így, bár a szülés a vártnál korábban indult meg, mindent előké­szítettek a kis jövevények fogadására, s a komplikáció­mentes szülést követő per­cekben már az előmelegített inkubátorokban voltak a ki­csinyek. A Molnár családban eddig a egy gyermek volt: Enyingen hatéves Smike várja testvérkéket. Az édesanya — a akinek az állapota már ki­elégítő — elmondta, hogy új, nemrégiben befejezett két és félszobás otthonba várják a kicsinyeket. A berendezés­ben még van pótolnivaló, s két kicsi kelengyéjéről is gondoskodni kell, kórházba szállítása előtt ugyanis még csak két új családtag érke­zésére készültek. A négyes ikrek édesanyját sokan köszöntik: dísztávirat­ban gratulált a Székesfehér­vári Járási Hivatal elnöke, üdvözölték közvetlen munka­társai, valamint az Enyingi Áfész dolgozói. f Megszűnik az ideiglenes út Holnap, szerdán reggel hozzákezd a Betonútépítő Vállalat a Dózsa György út Baracsi út csomópontjának az építéséhez. Emiatt el kell zárni a forgalom elől, majd el kell bontani a Béke város­részből a Dózsa György útra vezető, ideiglenes jelleggel épített útszakaszt. Szerdától tehát a személy­­gépkocsik és a 2 tonnánál könnyebb gépjárművek kertvárosi Erdősoron át jut­a­hatnak a Béke városrészbe, míg a 2 tonnánál nehezebb járművek (az Erdősoron le­vő tilalmi tábla miatt) BVM-lakások előtt, a Nyárfa­­ utcán át juthatnak el a Ba­racsi út már kiépített szaka­szára, s onnan a Béke kör­úton át a Béke városrészbe. A gyalogosoknak nem szük­séges megtenniük ezt a kerü­lőt, ugyanis gyalogút épült a városrész és a kertvárosi buszmegálló között. A Betonútépítő Vállalat április végére ígérte a Dózsa György út Baracsi út csomó­pontjának megépítését. ♦ A 6-os út és 62-es út kereszteződésénél nem állt meg a Stop-táblánál pénte­ken tehergépkocsijával Na­­cevski K­r­a­j­e­c jugoszláv állampolgár. Emiatt a 6-os úton közlekedő pótkocsis te­herautó, amelyet Lőrincz János paksi lakos vezetett, a kamionnak ütközött. A bal­eset következtében Lőrincz János súlyosan megsérült. Az anyagi kár 70 ezer forint. Országos ál­lat­ás kirakodóvásár A Dunaújvárosi Városi Ta­nács VB termelés- és ellátás­felügyeleti osztálya 1980. március 3-án — a dunaújvá­rosi vásártéren — országos állat- és kirakodóvásárt tart. A vásárra szabályszerű ál­latkísérőlappal mindennemű állat felhajtható, egészséges, vészmentes helyről. (88) MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Február 26—27-ig 4 és 6 órakor: Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerel­mét? Szász Péter új, színes filmje. Február 26—27-ig 8 óra­kor: Fedora. Magyarul be­szélő, színes. NSZK—francia film. Február 28—március 2-ig 4 órakor: Vállalom, főnök. Színes, magyarul beszélő, csehszlovák filmvígjáték. Február 28—március 2-ig 6 és 8 órakor, március 3—5- ig 8 órakor: Egy egészen kicsi kispolgár. Színes, olasz tragikomédia. (16 éven fe­lülieknek!) SZABADSÁG filmszínház Február 26-án: Sógorok, sógornők. Színes, francia film. (16 éven felülieknek!) Február 28—29-ig: Fuss utánam, hogy elkapjalak. Magyarul beszélő, színes, francia filmvígjáték. A Szabadság filmszínház­ban az előadások hétköznap és vasárnap este fél 7 órakor kezdődnek. 1980. február 26., kedd ♦ Ittasan vezette személy­­gépkocsiját vasárnap hajnal­ban M­r­á­z János előszál­­lási lakos. A faluban egy út­­kanyarban elvesztette ural­mát kocsija felett, s egy út menti sóderhalomnak ütkö­zött, majd kocsijával az út menti árokba borult. A bal­eset következtében Mráz Já­nos és a kocsi utasa, Tóth László előszállási lakos meg­sérültek. A rendőrség Mráz László vezetői engedélyét bevonta. ♦ Szombat este leugrott a Bátaszék felé menő vonat­ról az iváncsai vasútállomá­son Bagi Károly 58 éves kúnhegyesi lakos. Elvétette az ugrást, s a mozgó vonat kerekei alá esett az egyéb­ként erősen ittas utas. A baleset következtében Bagi Károly súlyos, nem életve­szélyes sérüléseket szenve­dett. Naposcsirke áprilisra Naposcsirke április első fe­lére! TETRA—SL tojó. Elő­jegyzést felvesz 3,— Ft/db előleg mellett: Rózsa Mária, Dunaújváros, Vöröshadsereg útja 65. (87) Méhészeknek A 4/1970. (II. 10.) MÉM sz. rendelet értelmében a mé­hészkedést minden év feb­ruár 28-ig — új méhészet esetében 8 napon belül — be kell jelenteni a városi tanács vb termelés- és ellátásfel­ügyeleti osztályán (fszt. 13. sz.) A rendelet be nem tar­tása esetén a méhész az osztály szabálysértési ellen el­járást kezdeményez. (86) Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek, lépcsőház lakóinak, akik szere­a tett édesanyánk NEMES IST­­VÁNNÉ hamvasztás utáni bú­csúztatásán részt vettek és sír­jára virágot helyeztek, ezzel is osztoztak fájdalmunkban. A GYÁSZOLÓ család (121191) A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Sasvári György. Szerkesztő­ség: Dunaújváros, Lenin tér 1. III. emelet 302. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat, Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kátay Antal, a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Terjeszti a Magyar Posta, Készül a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi üzemében Felelős vezető: Gyenti Pál, Index: 25 097. HU ISS 0133—1450. Titkárság, panaszfelvétel: 16-010-es telefonon. A lap előfizetési díja egy hónapra 13 Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált előfizetési díja egy hónapra 30 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztőség levélcíme: Dunaújváros, Postafiók: 123. 2401.

Next