Dunaújvárosi Hírlap, 1981. május (26. évfolyam, 35-43. szám)

1981-05-12 / 38. szám

Bár ne tette volna Nyilvánosság előtt beszélni felelősség. Aligha kell ezt ép­pen annak mondani, aki sa­ját nyilvános vallomása sze­rint kétszáznál is többször beszélt mikrofonba reülőnapi ünnepségen. Vasárnap is ezt tette, de bár ne tette volna. Vagy ne úgy, ahogy meg­tette. Nem tudom, mi volt kíno­sabb: másfél órán át hall­­gatni, hogy valaki sietségé­ben, vagy zavarában egy mondatban n­em tudja egyez­tetni az alanyt és az állít­mányt, hogy következetesen rosszul használja a -ba és a -ban ragot, hogy derék piló­táinkat Nymodon leküldi a bányában (sic!), vagy az a szirupos lelkesültség, rossz emlékeket idéző magyarkodás volt-e terhesebb, amelyben a bocsánatkérés, a vallomás éppen olyan sűrűn elhang­zott, mint a beavatottsággal való álszerény dicsekvés meg a túlcsorduló percizés. A nap szépségét, a talál­kozás örömét, a bemutató látványosságát persze nem tudta elvenni a repülőnap szpíkere, de ez az a tipikus eset, amikor azt kell monda­ni, hogy: kevesebb, több lett volna. —ol- Az első ABC-áruház Hárommillió forintos áru­készlettel, holnap délután 2 órakor nyitja meg a Béke városrészben új, 560 négy­zetméter alapterületű ABC- áruházát a Dunaújvárosi Ke­reskedelmi Vállalat. A szom­szédos ideiglenes boltok áru­készletének átköltöztetésében, illetve a pultok feltöltésében nemcsak az üzlet 22 dolgozó­ja, hanem társadalmi mun­kában a Dunaker­r szocia­lista brigádja is részt vett, így a tervezettnél öt nappal előbb fogadhatják az első vá­sárlókat. Az­­ áruházban valamennyi húsáru géppel szeletelve és becsomagolva kerül a hűtő­pultokra. Újdonság, hogy a hajnali tej- és kenyérszállít­mányok nem a bejárat előtt fogják várni a nyitásra érke­ző kereskedőket, hanem a raktár kívül-belü­l zárható fogadóterében. Külön helyi­ségben — nem az utcán — tartják majd a szemétgyűjtő konténereket is. ♦ Aktívaértekezlet. Május 14-én a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán tizen­három órakor kezdődik a megyei közoktatáspolitikai aktívaértekezlet, amelynek előadója Sudár Iván, a megyei pártbizottság titkára. ♦ Folyékony fuvar. E hó közepétől új feladatot is ellát a Volán 14-es vállalat. A Szabadegyházi Szeszipari Vállalat invertcukor-gyárá­­nak üzembe helyezését köve­tően folyékony cukrot is szállít a megrendelőknek. A vállalat felkészült a szállí­tásra: tíz hűtőtartályos, egyenként húsztonnás kocsi­val fuvarozzák az évi ötven­ezer tonnányi folyékony cuk­rot. Szeget ütött... A négy-ötéves gyereknek való szandál, így első ráné­­­zésre csinos kis jószágnak látszik. Hirtelen nem is ér­tem, hogy miért panaszkodik rá az anyuka. Aztán jobban szemügyre veszem. (Mármint a szandált.) Ekkor látom, hogy a talpbélés alól kisza­kadt két pántot valaki ot­romba szögekkel „ragasztot­ta” vissza. De mivel a szö­gek hosszabbak voltak az optimálisnál, azért a talpán — ami gumiszerű gumi vagy valami műanyag — még vissza is hajtogatta. Nem kell nagy szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember meg­állapítsa, ez a hat szög nem fog semmit sem tartani, tíz lépés után a gyerek üvöl­­­­teni fog, mert szúrja a tal­pát. Mondom is az anyuká­nak, nem így kell spórolni, hogy ő fog egy kalapácsot, s belever a szandálba hat szö­get. Miért nem vitte szak­emberhez, cipészműhelybe? S (halk koppanással) ekkor esik le az állam . . . Ugyanis ezt szakember csinálta. Leg­alább­is cipészműhelyben — a Római körúton lévőben — végezték ezt a mestermun­kát. Tartott pedig — mármint a munka elvégzése — április 10-től 25-ig, s fölszámolta­tott érte tizenhét forint negyven fillér munkadíj, méghozzá stoppolás címszó alatt. — És ehhez kellett a szak­ember? — kérdezi az anyu­ka. Megnyugtattam, hogy igen, egy kontár ugyanis ilyen munkát nem mer kiadni a kezéből. Nekem csak az ütött szeget a fejembe, hogy miért kellett a hat szeg be­ütésére két hetet várni. Csak nem azért, hogy indo­koltabbnak tűnjék a tizenhét negyven? d. k. cs. Iváncsai siker Megtartották a II. országos szövetkezeti pávaköri találko­zót Baján. Ezen igen népes mezőny, mintegy 36 csoport vett részt. Megyénket két páávakör képviselte, minde­gyiket a Dunaújvárosi Járási ÁFÉSZ tartja fönn. Az iváncsai pávakört Szo­­tyori Nagy István, a rácke­resztúrit Gál Imréné készí­tette föl , és vezette. Bár a mérce igen magas volt, a két együttes jól szerepelt: „Or­szágosan minősült” fokozatot értek el. Elismerés illeti a pávakör tagjait, valamint a kar­vezetőket kitartó, ered­ményes munkájukért. E két együttest baráti kapcsolat köti össze. Gyakran találkoz­nak egymás falujában, mű­soraikkal pedig községük tár­sadalmi ünnpélyeit teszik színesebbé. Szerkesztői üzenet Béni Ferenc, Dunaújváros: Köszönjük a várost méltató versi­kéjét, de közlésére nem vállalkozunk. A Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága és a vá­rosi tanács lapja. Főszerkesztő: Miskolczi Miklós. Szerkesztő­ség: Dunaújváros, Lenin tér 1. III. emelet 302. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat, Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Felelős kiadó: Kitay Antal, a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Terjeszti a Magyar Posta. Készül a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepén Felelős vezető: Gyenti Pál. Index: 25 097. HU ISSN 0133-1450. Alba Regia Napok Kedden délután Székesfe­hérváron nyitották meg a 14. Alba Regia Napok május végéig tartó eseménysoroza­tát. Az ünnepélyes megnyi­tón Seres József, a városi tanács elnöke mondott be­szédet. Ezután a városi ta­nács díszülést tartott. A ta­nácsülésen nyújtották át a „Székesfehérvárért” plaketett kiemelkedő emlék­­mun­kájukért a város húsz pol­gárának, valamint öt mun­kahelyi kollektívájának. Az Alba Regia Napok kö­zel egy hónapja alatt több mint száz tudományos, kul­turális, társadalmi és sport­­rendezvény tájékoztatja és szórakoztatja Székesfehérvár lakóit. A pénteki rehabilitációs konferenciát a Fejér megyei Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga, a Szakszervezetek Fejér megyei Tanácsa és a megyei rehabilitációs bizottság szer­vezte. Közös érdek, hogy a megváltozott munkaképessé­gű emberek továbbra hasznos munkát végezhesse­n­­nek, fontos, hogy az üzem­orvosok, a vállalatok és szakszervezetek képviselői együttműködjenek. Ugyancsak az Alba Regia Napok rendezvényeként üd­vözölhetjük a kamarazenei találkozót, az ország negy­ven településéről érkező ze­neiskolai növendékek mutat­ják be produkciójukat má­jus 16—17-én a Megyei Mű­velődési Központban. A du­naújvárosi zeneiskolát nyolc növendék képviseli, tanáraik Abonyi Katalin és Kovács Attila. A találkozó résztve­vői Bartók Béla születésének 100. évfordulójára emlékez­nek. + A TIT dunaújvárosi já­rási szervezetének tevékeny­ségét elismerően értékelte a legutóbbi összejövetelén megyei elnökség. A megyei a feladatokról szólva leszögez­ték, hogy a jövőben is nagy gondot fordítanak a klubjel­leg erősítésére, folytatják a népszerű természettudomá­nyos délutánok eseményso­rozatát. Határjárás Holnap határjáráson szem­lélik meg a vetéseket a Vö­rös Csillag Termelőszövetke­zet és a város vezetői. A szövetkezetben befejezték a legfontosabb, s legnagyobb területen termesztett kuko­rica vetését, s a terveknek megfelelően most a vetés utáni vegyszeres gyomirtást végzik. Az időjárás ezideig nem nagyon kedvezett a nö­vények fejlődésének, az el­múlt hetekben elegendő csa­padék hullott, de a hideg miatt fáztak a növények, s nem tudtak a természetes ütemben nőni. A hét végén érkezett meleg és erős nap­sütés hatására feléledt, meg­erősödött a csaknem ezer hektáron vetett búza. Kiállítás Birkás István festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Budapesten, a Fényes Adolf teremben. A kiállítást május 14-én délután 4 órakor Téri Sándor színművész nyitja meg. A tárlat június 7-ig a Rákóczi út 30. szám alatt te­kinthető meg. Vágányzár Vágányfelújítás miatt szü­netel a vonatforgalom a Dunaújváros és Előszállás, valamint a Dunaújváros és Alap közötti vasútvonalon május 11-én és 12-én dél­előtt. Emiatt a Simontornyá­­ról 10.15-kor, Paksról 12.40- kor és a Rétszilasról 13.10- kor Dunaújvárosba érkező személyvonatok utasait, va­lamint az innen 9.40-kor Paksra, 11.05-kor Rétszilasra induló személyvonatok uta­sait vonatpótló autóbuszok­kal szállítja a MÁV Dunaúj­város és Előszállás, illetve Alap között. A vonatpótló autóbuszok útközben Nagy­­venyim­újtelepen, Mezőfalva vasútállomáson és Nagykará­csony-felső vasúti megálló­nál állnak meg. A járatokon a vasúti menetjegyek érvé­nyesek. Leégett három ház Csütörtökön délelőtt ké­ményszikrától meggyulladt az adonyi Ady Endre utca 35. szám alatti nádfedeles ház. A tűz átterjedt a szomszédos — szintén nádfedeles — ház­ra, majd a szél átcsapta a lángokat az utca másik ol­dalán lévő, ugyancsak náddal borított házra. A község la­kói, az adonyi és perkátai önkéntes tűzoltók, valamint az öt állami tűzoltóegység dolgozói csak nehezen tudták megfékezni a gyorsan terjedő lángokat. Személyi sérülés nem történt, de a másfél órás tűznek 120 ezer forint az anyagi kára. A fedél nél­kül maradt embereket biz­tonságba helyezték, és gyors­segélyben részesítették. Nem fűtenek Pénteken reggel a Duna­újvárosi Víz- és Csatornamű­­vek is leállította a távfűtést. A tizenkilenc napos pótfűtés idejére tíz filléres légköbmé­terenkénti egységáron szá­mítják a fűtési díjat, amelyet a júniusi számlára vezetnek rá. Az átutalási betétszámla­tulajdonosok a júliusi szám­lájukon észlelhetik majd a­­ pótfűtés díját. A fűtés leállí­tását követően a vízművek dolgozói elkezdték a hőköz­pontok nyári karbantartását és folytatják az automatikák szerelését. A melegvíz-veze­tékek karbantartására — a szokásnak megfelelően — au­gusztusban kerül sor.­­ Cserélik a zászlókat. A tavaszi ünnepek elmúltával az Ingatlankezelő Vállalat­nál megkezdték a város ezer darab vörös és nemzetiszínű zászlajának átválogatását, és a kopott, fakult zászlók cse­réjét. Az augusztus 20-i ün­nepen már a felújított zászló­készlet fogja díszíteni a vá­ros utcáit és tereit. ÁLLÁS A Dunaújvárosi Fésüsföno­­d a felvételre keres, 3 műsza­kos beosztással, női munka­erőt, jó kereseti lehetőséggel, július 1-től minden szombat szabad! Munkaruha, munka­cipő, kedvezményes étkezés biztosítva. A vidékről bejá­róknak 80 százalékos utazási térítést adunk. ________________(263) A munkásszövetkezet fel­vételre keres szállításvezetői és energetikusi beosztásba, takarító­részleg vezetésére, közgazdasági osztály vezeté­sére. Érdeklődni lehet: sze­mélyzeti vezetőnél, Római körút _3 £.___________— 309 A Dunaújvárosi Vörös Csil­­lag Mezőgazdasági Termelő­­szövetkezet felvételre keres lakatos- és hegesztő-szak­munkásokat. Jelentkezés: Nyuli György, személyzeti vezetőnél, Dunaújváros, Hun utca 1. — 151671 - Csoda, ha ebben a nacst melegben megszomjazik az ember?... (Arany Gábor felvétele) Tolnai és Mensáros a Holnap este fél 8 órakor Madách Kamaraszínház egy lírai töltésű kétszerepes színművel, Arbuzov kései találkozásával szerepel a Bartók Béla Művelődési Központ Színháztermében. A darab két szerepét Tolnai Klári kétszeres Kossuth-dí­­jas, kiváló művész, és Men­sáros kiváló László Kossuth-díjas, művész alakítja. A rendező Szirtes Tamás. MOZIMŰSOR DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Május 12—13-ig 6 és 8 óra­kor: Az első nagy vonatrab­­lás. Magyarul beszélő, színes, angol kalandfilm. (14 éven felülieknek!) Május 12—13-ig 4 órakor: Az emberevő medve. Magya­rul beszélő, színes, szovjet kalandfilm. Május 14—17-ig 4 órakor: Huckleberry Finn és a csir­kefogók. Magyarul beszélő, színes, szovjet kalandfilm. Május 14—17-ig 6 órakor: Harmadik típusú találkozá­sok I—II. Színes, amerikai, tudományos-fasztasztikus film. (14 éven felülieknek!) SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ Május 12-én 6 órakor: Csillagok háborúja I—II. Amerikai film. Május 14—15-ig 6 órakor: Színes tintákról álmodom. Magyar film. Nővérképző tanfolyam kezdődik A kórház új szárnyának üzembe helyezéséhez nélkü­lözhetetlenek az egészségügyi középkáderek. Az intézmény vezetői úgy határoztak, hogy házon belüli képzéssel elégí­tik ki munkaerő-igényüket: idén is megszervezik az első­ként öt évvel ezelőtt indított, munka melletti nővérképző tanfolyamot. A szeptember­ben kezdődő kurzusra 35 évesnél fiatalab­b, lehetőleg érettségizett, de minimálisan nyolc általános iskolai vég­zettségű, dunaújvárosi, vagy a környező községekben lakó nők jelentkezését várják. A 30—35 résztvevővel tervezett tanfolyamon az oktatás két évig tart. A heti tanítás egy részét gyakorlati munkával töltik, és meghatározott óra­számban egészségügyi elő­adásokat hallgatnak. A vizs­gák után a tanfolyam részt­vevői általános ápolónői ok­levelet kapnak, s az új kór­ház D szárnyában dolgozhat­nak. 1981. május 12., kedd Forgalomkorlátozás A rendőrkapitányság érte­síti a lakosságot, hogy má­jus 15-én 19 órától 21 óráig a Dózsa György úton és a Vasmű úton a főiskolások felvonulása idejére forga­lomkorlátozás lesz. A ren­dőrség kéri a gépjármű-tu­lajdonosokat, hogy a jelzett időpontban a fenti útszaka­szon gépjárműveikkel ne várakozzanak. A menetrend­­szerinti autóbuszok a Szó­­rád Márton úton közleked­nek. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett édesapánk, id. HORVÁTH MÁR­TON temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, vagy virágot he­lyeztek, s fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. GYÁSZOLÓ FIAI: GYUSZI, MARCI ^ ÉS CSALÁDTAGJAIK (208242) Ezúton mondunk köszönetet a meleghengermű kikészítő üzem dolgozóinak, a munkatársaknak, a Vegyesipari Vállalat dolgozói­nak, a rokonoknak, a lépcsőház lakóinak, az ismerősöknek, hogy szeretett kislányunk, testvérünk ALEXI SZILVIA ravatalánál ko­szorút, virágot helyeztek el, mély fá­jdalmunkban osztoztak. SZABÓ FERENCNÉ ÉS GYERMEKEI, A NAGYSZÜLŐK, A SZÖLLÖSI ÉS A SZABADOS CSALÁD (208230) Köszönetet mondunk az isme­rősöknek, akik felejthetetlen halottunk FÖLDVÁRI SÁNDOR­­NÉ búcsúztatásán hamvaira koszorút, megjelentek, virágot he­lyeztek, és fájdalmunkban osz-A GYÁSZOLÓ család (208212) Köszönetet mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, s mind­azoknak, akik HORVÁTH IST­VÁN temetésén részt vettek, sír­jára virágot helyeztek, gyá­szunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (208*194) Ezúttal köszönjük őszinte rész­vétüket és együttérzésüket a kedves rokonoknak, ismerősök­nek, kollégáknak és a lépcsőház lakóinak, hogy felejthetetlen édesanyánkat SZÉKELY ELEK­­NÉT utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. HAJDU CSALÁD (208196) HÍRLAP Titkárság, panaszfelvétel: 16-010-es telefonon. A lap előfizetési díja egy hónapra 15 Ft. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér megyei Hírlap kombinált előfizetési díja egy hónapra 34 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Kéziratot­­ nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztőség levélcíme: Dunaújváros, Postafiók: 123, 2401.

Next