A Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 21-40. szám)

1994-02-09 / 27. szám

1994. február 9., szerda „Az első tanítványom a saját lányom volt” A példakép: Barcsay Új képzőművészeti szakkör működik városunkban Barcsay Stúdió néven. A szakkört Mé­száros Edit képzőművész veze­ti. „1969-ben pályáztam a du­naújvárosi műteremre sikere­sen, s azóta itt élek a városban. Sajnos megszűntek a vállalati szerződések, így ma már ki-ki alapon boldogul mindenki. Másfél éve munka­nélküli va­gyok” — tájékoztat Mészáros Edit az életében történt változá­sokról. A stúdió létrejöttének körül­ményeiről, a szakkör tevezett tevékenységéről kérdeztük Mé­száros Editet: — Az egyik sikeresen felvé­telizett tanítványom szülei ad­ták az ötletet a szakkör indításá­hoz, mondván, miért nem ké­szítek fel több fiatalt is a to­vábbtanulásra. A már működő szakkörök nagyon zsúfoltak, emiatt sokan kimaradnak. A vá­rosban élő művészeket pedig foglalkoztam kellene például ilyen szakkörök vezetésével. Nekem ez az első próbálkozá­som. —­ A stúdió vetélytársa lesz a többinek, vagy egyszerűen csak bővíti a választékot? — Ezt a munkát nem szabad rivalizálásnak tekinteni. Úgy vélem, inkább csak meglevő igényeket elégít ki a stúdió, s szerintem még több művészet­tel foglalkozó szakkörnek lenne létjogosultsága. A város nemes hagyományokra építhet ebben, hiszen olyan művészek vettek részt a tanításban, mint Koffán Ká­roly, Birkás Ist­ván, vagy Pálfalvi János. — Miért éppen Barcsayra esett a választása a név­adásnál? — Egyrészt mert tanárom volt a főiskolán, más­részt pedig azért, mert olyan egyé­niség, aki a reali­tásból, az elmé­lyült tálból munkama­indul ki, szigorú alapot ad, és méltán lehet példa a munkássá­ga. Olyan köny­veket írt, ame­lyekből akár taná­ri segítség nélkül is lehet tanulni. A Művészeti anatómia című könyve olyan a mai alkotóknak, mint Kodály zeneelméleti munkája. Legfőbb szerepem a szakkörben az, hogy irodalmat, művészettörté­neti ismereteket adjak. Olyat, amire nem jut lehetőség az is­kolai rajzórákon. — Hogyan épül a stúdió te­matikája? — A munka természetesen Barcsay köré szerveződik, de nyilván a kortársak is ,jelen­ lesznek. A művészettel foglal­kozni szerintem óriási előny: láttatni, ízlést formálni. Sajnos ma mindebből alig kapnak va­lamit a gyerekek. Egy csodála­tos világ nyílhat meg számukra azzal, hogy rajzzal, zenével, irodalommal foglalkozhatunk. Nemcsak a vizualitás szintjére terjed az ismerkedés. Megta­nulnak gondolkodni, nem ma­radnak meg az elfogadás szint­jén, tehát személyiséget is lehet alakítani. A gyerekek éheznek erre a világra. Az első tanítvá­nyom például a saját lányom volt. Semmilyen szülői kény­szer nem működött, ugyanis ő igényelte a vele való foglalko­zást. Az első találkozásokon felmérem a stúdiósokat, hiszen különböző ismeretekkel érkez­tek, s a feldatokat, a munkát majd csak a képességek ismere­tében lehet mindenkinek meg­szabni. Sajnos csak ideiglenes helyünk van az MMK-ban, az állandó vándorlás nehezíti majd a munkánkat... —s— Az iskola polgárai Móra-napok Iskolanapokat rendeznek a Móra Ferenc Általános Iskolá­ban csütörtökön és pénteken. A gyerekek az ünnepi megnyitó után Móra-történeteket adnak elő. Ekkor avatják az iskola polgáraivá az első osztályoso­kat az alkalomhoz illő ceremó­niával. Csütörtökön játszóház zárja a napot, pénteken pedig sportversenyeken mutathatják meg ügyességüket a diákok. KULTÚRA — MŰVELŐDÉS Tankönyv-támogatás­­ a fenntartóknak Csak rendelésre A költségvetési törvényben meghatározott, más célra fel nem használható tankönyvi tá­mogatás összegét a közoktatási törvény szerint az iskolafenn­tartók kapják. A tanulók száma alapján megállapított összeget önkormányzati iskoláknál Belügyminisztérium, más isko­­­lafenntartó esetén közvetlenül a művelődési minisztérium küldi meg. A tankönyvek megjelen­tetését végző kiadók csak meg­rendelésre dolgoznak: az isko­láknak február 11-ig kell meg­küldeniük rendelésüket, a ha­táridő beérkeztét követően a kiadók nem tudják garantálni a tankönyveket. A kiadók nem tartoznak az MKM felügyelete alá, a minisztérium nem tudja befolyásolni a szerződéseket. Versek Füredre Költőverseny Ebben az esztendőben is meghirdeti költőversenyét Quasimodo-díjért Balatonfüred a önkormányzata. Kötetlen témá­ban várnak alkotásokat május 31-ig, ám a versengésre csupán eddig kiadatlan alkotásokat várnak a kiírók. A díjnyertesről magyar és olasz írókból álló szakzsűri dönt — tavaly Gömö­­ri György nyert —, a díjkiosz­tás szeptemberben lesz. : a hírlap 5 Finisben a szombati farsangtemető szervezése PEFAFA: áll a bál Bár végleges programot ígérni dőreség lenne — folya­matosan bővül a „kínálat” —, mégis kialakulni látszik a Pen­­telei Farsang Farka nevezetű szombati rendezvénysorozat beosztása. Ezeddig írtunk a maszkos felvonulásról (az Óvá­rosból indul 14 órakor), a Mező­iskolában rendezendő játékos megmérettetésekről (15 órától: íjászverseny, érzékszervek pró­bája), a történelmi játszóházról (Nagy Lajos király és kora) és a minitárlatokról, valamint a kéz­művesbemutatókról még keve­set szóltunk. A délután zárása­ként a LÓRI Színpad vásári színjátékkal jelentkezik (Lúdas Matyi — állóképekben), város óvónőiből verbuválódott báb­­csoport a Kolontos Palkó című játékkal jelentkezik. Este hét órától indul a bál a Mező iskolában: a nyitótánco­kat a város tizenkét (!) középis­kolás csoportja prezentálja. A nyitótáncok után az iskola több helyszínén zajlik a rendezvény: zenél a Kolompos és az Udvari Bolondok együttes, 21 órától a Magyar Tekerőzenekar két tag­ja is fellép, majd kihirdetik a középiskolák vetélkedésének eredményét. Fél tizenegytő egy farsangi hagyomány „fel­élesztése” következik: az ál-la­kodalom előadói ismét a LÓRI színpadosai lesznek. Éjfélkor a rendezvény — és a farsang — zárásaként „Bőgőtemetés”-sel fejeződik be az első PEFAFA... A furfangos Matyi Kisapostagon is legyőzte Döbrö­­git — színielőadást tartottak a község polgármesteri hivatalának kultúrtermében a hét végén: az általá­nos iskola diákjai Fazekas örökbecsűjét állították színpadra korhű jelmezekben, szép sikerrel A nyaralás legfontosabb élménye az aratás és a masinázás volt. Mi a cséplést masinázásnak hívtuk, a behordást meg­takarodás­­nak. Az aratás mikéntjét alapvetően az határozza meg, hogy gaz­dálkodó egységünk összesen két férfiemberrel rendelkezett: nagy­bátyámmal és apámmal. Ők voltak minden esetben a kaszások. Er­re az időre apám szabadságot vett ki, amelyet már jó előre közölt nyomdabeli feletteseivel. Marokszedő bőven akadt, mert nők voltak elegen. Öregapám lett a kötöző. Jómagam a vízhordó, de elsősorban kötélterítő. Az aratás megkezdésének időpontját nagyapám határozta meg Pista bátyám közreműködésével. Valami „tejes” érést emlegettek, még ha „körmöd között a szem így vagy úgy összenyomható” stb. Nem nagyon figyeltem oda. A kezdés napja előtti estén kévébe kötött gabonából a hátsó ud­varon köteleket kezdtünk csinálni. Már ennek is volt örömteli han­gulata. Ezt még játékos gyerekfejjel is megéreztem. Tréfálkoz­tunk, humoros vagy csípős történeteket meséltek. Közben össze­fordították a kalászos fejeket, ráhúzták a szart, párszor megcsavar­ták és kész is volt a kötél. Magam is megpróbáltam, de többnyire vékonyka és kusza lett. Azt mondták, nem baj, ez lesz a gyerekkö­tél. A lényeg a közös munka volt. Befejezésül még jól megöntöz­tük a csomóba rakott köteleinket és nagyapám: — Tegyük el magunkat holnapra biztatására elmentünk lefeküdni. Másnap korán keltünk. Erre azért volt szükség, hogy a gabona a hűvösben ne peregjen annyira, másrészt meg hűvösben jobban lehet dolgozni. És mindkettő igaz, így aztán én is — szokásomtól eltérően — e napokon szívesen kel­tem korán. A kaszákat már előző nap kikalapálták, a reggeliket elcsoma­golták, a fekete cserépkorsót megtöltötték friss vízzel. A banda — két kaszás, két marokszedő, anyám vagy valamelyik nagynéném, öregapám és én — háton a kaszákkal, vállakon a kötélcsomóval, közben a sarlókkal meg a korsóval, no meg a hátravetett tarisznyá­val elindultunk a földre, de előtte kicsit ünnepélyesebben köszön­tünk el az otthon maradó nagyanyámtól, aki ilyenkor egymagában végezte az összes ház körüli munkát. Aratni legtöbbször gyalog mentünk, mert földjeink a tanya közelében voltak, pontosabban a tanya volt a földek középtáján építve. Ez­t gondolom csak a kezdetben lehetett így, mert később különböző helyeken vásárolt területek már csak kocsival voltak megközelíthetőek és így a tanya kiesett központi szerepéből. Mennyi volt az aratnivaló? Erre nehezen és csak következtetésekkel tudnék válaszolni, mint ahogy a család „földbirtokainak” összes területét sem tudta nekem senki megmondani. Előfordult ugyanis, hogy a járatott „Kis Újság” címzésén Török István mint „födműves” szerepelt. Ez bántotta a hiúságomat és megkérdeztem nagyanyámat, hogy hány hold földünk is van tulajdonképpen? Ha jó kedve volt, és nem volt valami figyelmet kívánó dolga, akkor elkezdte számol­-------­­ í P. FEKETE ISTVÁN iijiú'Ú AHúúy iííiiiiiiilfiir v___________________________________________________y v______________________________________________________s gatni emígyen: — tudod gyerekem, itt, ki a Dunára van nyolc hold —, add majd össze — vetette közbe a tanya körül meg három, arra az országút felé hat, az alájárói dűlőben három vagy négy, a fene tudja pontosan, na ez mennyi eddig? — kérdezte — Húsz vagy hu­szonegy — válaszoltam. — Várj csak, öregapád szőlője meg ott a föld lehet három hold. Akkor ez mennyi most összesen? — Huszonhárom, huszonnégy. — Hát akkor, ennyi van! — No jó, de ha ennyi van, akkor mi nem vagyunk... — Várj csak! vágott közbe szülőm — A faluban a Duna-parti szilvást mondtam-e? — Azt nem! — Pedig az is lehet majd' egy hold. De ez ami kivezet a Dunára talán több, mint nyolc, mondta elgondolkodva, Így aztán — mivel ezek a számításaink többször megismétlőd­tek — sohasem tudtam megbízható számhoz jutni vagyonunk, il­letve földingatlanaink területi pontos mennyiségét illetően. Szá­mukra ez nem is volt fontos, mert ismerték a tulajdonuk minden tenyér­i darabját, de én elestem attól a lehetőségtől, hogy magun­kat „földbirtokos”-nak mondhassam a kevésbé tetszetős „földmí­ves” helyett, így nem kerülhetett sor arra, hogy a kiadóhivatalt móresre tanítsam családunk méltóságát illetően. Itt kell megjegyeznem, hogy jó pár évtizeddel később, őszülő fejjel megtudtam egy hivatalos kiadványból, a „Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város általános ismertetője és cím­tára az 1931-32 évre” c. munkából, hogy Török Istvánnak 22 kat. hold földje volt, tehát jóval nagyobb vagy több, mint öreganyám számolta vagy összeadni próbálta. De még így sem lehettünk volna „földbirtokosok”... A számolással különben is baj volt. Főleg a különleges mértékeket illetően. Egy alkalommal a láto­gatóba jött unokatestvéremmel azon vitatkoztunk mi gyerekek, hogy egy kilométer az hány méter? Pista barátom azt állította — mivel ő már negyedikes volt —, hogy ezer. Én meg azt, hogy száz! Mivel nem tudtunk zöldágra vergődni, Pista bátyámat kértük meg, igazságot tenni. Ő aztán fellebezhetetlenül kinyilatkoztatta, hogy bizony: száz! Én boldog voltam, Pista unokatestvérem megsemmisült a nagy tudásával... Hogy nagybátyám e kerek számot irántam való szolidaritásból mondta-e, vagy alapos ismeretanyagára támaszkodott, máig sem tudom. Megint alaposan elkalandoztam. Lényeg az, hogy földbirto­kaink összesen olyan négyzetet alkothattak volna, amelynek egyik oldala 360 méter. Ez körülbelül akkora terület, mint a Duna felüle­te az Erzsébet híd és a Szabadság híd között. És ebből mennyi volt a gabonavetés területe, amit aratni kellett? Erre — ezek után — csak következtetéssel tudok számolni, Íme: Arra jól emlékszem, hogy évenként, a termés mennyiségétől füg­gően, 150-180 kepe búzát, rozsot stb. takarítottunk be. Átlagosan tehát 165 kepét. Ez — kepénként 35 kg szemet számítva — 58 g terménynek felel meg. Abban az időben az átlagtermés rozsból és búzából 10 g körül volt, magyar holdanként, így 6 holdnyi aratnivalóval volt dolgunk. Amikor a tett színhelyére leraktuk cókmókjainkat. Épp kelt fel a nap. A kaszások levették vállukról a szerszámot, a kaszapengé­nél a földnek támasztották, az asszonyok leeresztett kézzel fogták a sarlót, nagyapám meg a kévekötő fát. A férfiak levették kalapjukat, és pár pillanatig így álltunk csendben... Azt hiszem mindenki imádkozott. Aztán öregapám fejére bilen­tette kalapját és csak ennyit mondott: (Folytatjuk 40. rész

Next