A Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-01 / 127. szám
ónap 3 kiszabadítása után hazatért az elrabolt ózdi kislány Bravúros nyomozást követően kiszabadították a rendőrök azt az ózdi kislányt, akit elrablói egy hétvégi házban tartottak fogva. 5 Szép, együtt a család Koncz Zsuzsa unpluggedkísérlete a Bartókban sikert aratott. Minden rendben van (volt). Csak éppen a világ kereke fordult egyet, ám ennek jelét sajnos nem tapasztalhattuk a koncerten. 7 Kegyetlen osztályozó A Dunaferr férfi kézilabdásainak nem okozott különösebb gondot a bajnoki cím megszerzése. A szezon célja az élvonalba való visszakerülés volt. Szétváltak, de nincs harag Elfelezték volna a mandátumot A Dózsa Lakásszövetkezet nemrégiben kilépett a Lakásüzemeltetők Érdekvédelmi Szövetségéből, dr. Kántor Károly a szövetkezet elnöke pedig már nem elnöke a LÉSZ-nek. Munkatársunk a történések hátteréről kérdezte. — A küldöttértekezlet hozta eg arról a döntést, hogy nem szünk tovább tagjai a LÉSZ:k. Ezt az igazgatóság kényten volt tudomásul venni. A fldötteket az motiválhatta, így minden fillérrel igyekezik takarékoskodni. Nehéz egy dekvédelmi szervezet tevénységét mérni, de igazán fontős eredményeket nem ért el LESZ az utóbbi időben. Agfontosabb a társasházak egszervezése lett volna, mert kiszolgáltatottabbak. Az érkeiket szervezettségük, saik miatt a szövetkezetek jolen tudják képviselni. A szerzés elmaradt. Egyetlen látváns sikerünket rábírtuk :imel Jánossal a DVG Rt.-t az ercisa Lakásszövetkezet által erendő szemétszállítási díj érséklésére— az Intercisa veői csáklyázták meg. (Folytatás a 4. oldalon) Közismerten ez a legjobb hely, • • hogy Ön hatásosan helyezze el HIRDETÉSÉT... Y~ A kormány — bizonyos kérdésekben — nem támasztotta alá szakmai programmal elképzeléseit Feleslegesen keltettek pánikot? „Rosszul közöltük a társadalommal a kormány modernizációs elképzeléseit...” — kezdte mondandóját Jánosi György, az MSZP ügyvezető alelnöke, aki tegnap találkozott azokkal a dunaújvárosiakkal, akik kíváncsiak voltak véleményére. Az alelnök szerint azok is megijedtek a Bokros-csomag előterjesztésének hallatán, akik a társadalom alsóbb szintjein élnek. „Nem mondtuk el időben, hogy a tervek csak azokat fogják érinteni, akik egy meghatározott szinttől magasabb jövedelmmel rendelkeznek. Sajnos feleslegesen keltettünk pánikot”. Jánosi György úgy érzi: vitathatatlanul szükség volt arra, hogy a kormány megtegye a modernizációs program alaplépéseit. Mint hangsúlyozta, ez többek között azért volt szükséges, mert az elmúlt évben 30-35 százalékkal csökkent az ország termelékenysége. De ha minden marad a régiben, akkor év végére az export-import arányában is már 4-5 milliárdos hiánnyal kellett volna számolni. Magyarország kiadásait pedig nem lehetne tovább külföldi hitelekből fedezni. „Ha nem indítjuk el a megtakarítási folyamatot, az ország finanszírozhatósága válik kérdésessé, a válság fölerősödik, és végképp nem jutunk nemzetközi segítséghez”, jelentette ki. Ahogy elmondta az volt a kisebbik baj, hogy minderről nem tájékoztatták a lakosságot. A nagyobb gond, hogy a kormány — bizonyos kérdésekben — nem támasztotta alá megfelelő szakmai programmal elképzeléseit. Ilyennek érzi egyebek mellett Jánosi György a felsőoktatásban bevezetendő tandíjat, a honoráriumok után fizetendő tbjárulékot. Véleménye szerint egyébként az utóbbi nem az értelmiségi réteget fogja sújtani, hanem munkáltatókat és a „nagyközönséget”. Azokat a művelődéssel, kultúrával foglalkozó intézményeket, amelyek ezek után kevesebb programot tudnak biztosítani, hisz a rávaló ezután a tb kasszájába vándorol. Az alelnök úgy vélte: még talán nem késő, hogy a pótköltségvetés, megfelelő mértékű kompenzációkkal biztosítsa a „túlélést”. Az oktatásügy neuralgikus pontjairól szólva kijelentette: vigyázni kell, nehogy azok visszafordíthatatlan folyamatokat indítsanak el. K.M. Egy pedagógus ezen a nyáron Goethével vigasztalja magát, és horgászni jár Hurrá, ha nyaralunk Hurrá, nyaralunk! Itt a jó idő, a strandszezon, félre iskolával, munkával, napi gondokkal. Vagy mégsem? A megkérdezetteknek megoszlik a véleménye. Markó Lajos nyugdíjas: — Én nem érek rá elutazgatni. Meg aztán, se pénzem, se kedvem. Ebben a korban már nehezen mozdul ki az ember. Kulcson, a telkemen érzem magamat a legjobban, oda megyek, amikor csak tehetem. Ott minden a kényelmemet szolgálja, van víz is, no meg béke és nyugalom. Viszem a kutyámat és pihenek. A korábbi években a Balatonra utazgattunk, volt úgy, hogy kétszer is. De már nem vonz. A korral jár. (Folytatás a 4. oldalon) Akinek végképp nem telik nyaralásra, be kell érnie a szabad stranddal Marathoni közgyűlés, sok vita, néhány halasztás Az oktatás pénze megmaradt Csaknem éjfélig tartott a keddi közgyűlés, amelyen a képviselők lezárták a múlt évi költségvetést, módosították két alapítvány alapító okiratát, döntöttek a bölcsődei hálózat átszervezéséről, négy szociális célú pályázatról, garázsterületekről, majd zárt ülésen jóváhagyták a Magyar út felújítását, elnapolták az Idegenforgalmi Hivatal megszüntetését. A késő éjszakába nyúló keddi közgyűlésen hosszú procedúra után fogadta el a képviselőtestület a múlt évi költségvetés zárómérlegét. Illéssy István közölte, hogy a pénzügyi bizottság csak akkor fogadja el a teljesítést rögzítő helyi rendeletet, ha előtte a testület határozatban rögzíti, hogy a költségvetés idei első öt hónapjáról a nyári szünet előtt tájékoztatást kapnak a képviselők, hogy a bizottságok a jövőben csak olyan anyagi vonzatú határozati javaslatokat terjeszthetnek be, amelyeknek a fedezetére is kínálnak megoldást. A bizottságoknak záros határidőn belül át kell dolgozniuk a gazdálkodásról szóló és a szociális helyi rendeletet, hogy azok összhangban legyenek a költségvetés anyagi lehetőségeivel. A polgármesteri hivatalnál olyan ösztönző rendszert kell kidolgozni, amely kapcsolódik a gazdálkodás eredményességéhez, továbbá olyan számítógépes nyilvántartást kell bevezetni, amelyből minden anyagi vonzatú szerződés és pénzmozgás naprakészen ad információt. Kecskés Rózsa válaszként közölte, három hónapot vett igénybe a múlt évi segélyezés adatainak feldolgozása, amin a rövidesen a közgyűlés elé kerülő új szociális rendelettervezet alapul. Almási Zsolt polgármester pedig jelezte, hogy a hivatal létszáma és számítógépparkja e követelményekhez csak részben elegendő. A testület mégis jóváhagyta a „kikövetelt” határozati javaslatokat, majd elfogadta a múlt évi költségvetést. A Dunaújváros Művészetéért Alapítvány kuratóriumának elnökévé Dakó Csabát, tagjává Juhász Lórántot és Várnai Gyulát. Az Egészségkárosodott Emberekért Alapítvány kuratóriumának elnökévé Merényiné dr. Balassa Annát, tagjaivá dr. Hónig Magdolnát, Kecskés Rózsát, Kövér Sándort, Lukács Istvánt, Szélig Árpádot és Tóth Lászlót választotta a közgyűlés. (Folytatás a 4. oldalon) Néhány mondatban a város és környéke a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át Pataki Attiláné tegnap a Parlamentben. A Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola tanárát pedagógiai munkásságáért tüntették ki a magas elismeréssel. a Bartók színházterme ad otthont holnap a Szórád Márton iskola év végi gálaműsorának. A délután öt órakor kezdődő rendezvényen az intézmény csoportjai mutatkoznak be a közönségnek. a dunaföldvári képviselőtestület döntött arról, hogy az önkormányzat megvásárol a városközpontban egy orvosi rendelőt és a II. félév elején ott rendelőkomplexumot alakít ki. Terv szerint odaköltözik egy fogorvos, két háziorvos, ott kap helyet a labor és a hétvégi orvosi ügyelet. a Szilágyi Erzsébet iskola négy osztálya Bükkszéken úgynevezett zöld iskolában tanul a héten. Az immár harmadik éve szervezett programban kötetlen a tanítás, az órák java részét a szabadban tartják a tanárok, a dunaföldvári bábcsoport — sikeres kunszentmiklósi szereplése után — egy hétig a csepeli önkormányzat vendége lesz a Kárpát-medencei Bábfesztivál rendezvényein. Weiner István Valahogy el kell mondanom című új kötetének bemutatójával az országos rendezvénysorozatnál két nappal hamarabb kezdődött Dunaújvárosban az ünnepi könyvhét