Dunaújvárosi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-18 / 270. szám
4 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP KÖRKÉP Szavaztak, de mire is? Több volt az ügyrendi javaslat, mint az érdemi hozzászólás „Ezt nem szabad kihagynunk ! ” — értelmezhetjük akár a közgyűlésre is a polgármester kedvenc (minden hozzászólásban használt) szófordulatát. Pedig a napirend alapján rövidnek tippelt, a politikai csatározásoktól mégis hosszúra nyúlt ülésén önkormányzatunk nem állt a helyzet magaslatán tegnap. Dr. Dorkota Lajos indított: magyarázta a Fidesz-parlament döntéseit, Szemán József helyére mutogatva (a képviselő nem volt jelen), aki levélben megkérdőjelezte a nyugdíjemelés helyességét. Ugyan Szekeres György ellenezte, hogy országos politikai kérdéseket a közgyűlésen citáljanak, dr. Kovács Pál indíttatva érezte magát a véleménnyilvánításra, megkérdőjelezte a napirend előtt felszólaló adatait, előadást tartott a honi nyugdíjasok helyzetéről. Ügyrendi javaslat: Rohonczi Sándor (a gazdasági bizottság vezetője) szerint a partvédelmi vállalat beszámolóját év vége után kell tárgyalni, a folyószámlahitel-szerződés megkötésére (kellő előkészítés hiányában) később kell visszatérni. Mindkét javaslattal egyetértettek a képviselők. A polgármester indítványát még csak szavazásra sem bocsátották: szerette volna elérni, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat elnökének és elnökhelyettesének díjazásáról döntsenek. Az aljegyző javaslata: a kisebbségi önkormányzat költségeiről (mint mindenről) írásos anyag alapján döntsenek, így is mehet a dolog, bólintott rá az előterjesztő. Bő egy óra elteltével végre a napirendi pontokra tértek rá: tizennyolc polgármestert hívott össze, hogy regionális stratégiai tervet dolgozzanak ki, egészítette ki dr. Kovács Pál az elmúlt időszakban végzett munkájáról szóló tájékoztatóját. Azt nem említette mire vonatkozik a stratégia. Végigsorolta mely intézményeket látogatott végig, mert ezt nekünk nem szabad kihagyni, tette hozzá zárszóként. Mire Cserna Gábor. „Ezeket már három héttel ezelőtt is felsorolta, a munkahelyteremtő és a jóléti rendszerre vonatkozó ígéreteire lennénk inkább kíváncsiak.” A polgármester igyekezett ugyan válaszolni, de Dorkota Lajos kontrázott: a jóléti rendszer koncepcióját követelte. Erre megtudhatta mindenki, hogy orvosi szemmel hova kellene eljutnia a városnak, s hogy többek között — egy oktatási kérdésre válaszolva — a lelki és a szellemi egészség között egészen szoros kapcsolat van. Mikor hozzuk meg azt a döntést, hogy gittegyletből munkaközgyűléssé alakuljunk? — tette fel a kérdést dr. Sipos János. Megállapítva: a Fidesz támad, az MSZP védekezik. Ebből áll az önkormányzati ülés. És persze felvetések és ügyrendi javaslatok tömkelegéből, melyek után már azt sem tudták a képviselők, pontosan mire is kell szavazni (ez jellemző volt a későbbi ügymenetre is). Döntés: a jóléti szolgálat koncepcióját nem várják a következő ülésre, de a munkahelyteremtéssel kapcsolatos tárgyalásairól számot kell adnia dr. Kovács Pálnak. Kivegyük, vagy benne maradjon? Érveltek pro és kontra a képviselők a távhő- és melegvíz-szolgáltatás díjának megállapításáról szóló helyi rendelet azon bekezdéséről, amely megvonja azoktól a közösségektől a kedvezményt, amelyek támogatják az egyedi fűtésre áttérőket. Pomázi Csaba meggyőzte a jelenlévőket: a csonka háztömb fűtése többe kerül, így bennehagyták a szankciót és elfogadták a rendeletmódosítást. A karácsonyi vásárral kapcsolatban döntöttek (lapzártánkig) leghamarabb. Az eddigi utcabútorok — amennyiben az összetákolt sátrakat annak lehet nevezni — valóban nem felelnek meg az elvárásnak, árusításra alkalmas „építményekről” kell dönteni jövőre. Mivel a szökőkút melletti területre írták ki a pályázatot (ezt nyerte el öt évre a KISOSZ), a mozi elé nem lehet engedélyt kiadni. K.E. Inkasszó fenyegeti a Szent Pantaleon Kórházat — derült ki a tegnapi közgyűlésen. Az önkormányzatok adósságrendezési eljárását szabályozó törvény rendelkezése szerint: december elsejétől adósságrendezési eljárás kezdeményzhető, ha a helyi önkormányzat vagy annak költségvetési szerve elismert tartozását az esedékességet követő hatvan napon belül nem fizeti ki. A kórház tartozásai szeptember végén megközelítették a hatvanmillió forintot. Az intézmény számára létkérdés, hogy megőrizze a beszállítók bizalmát, döbbentek rá a képviselők. Az eljárást megelőzendő döntöttek: az adósságok rendezésére kamatmentes hitelszerződés köttessék — bankgaranciával , az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. A hitel teljes összegét a Szent Pantaleon Kórház egyszámlájára utalja a pénzintézet, amelyből az intézmény teljesítheti a kötelezettségeit. Az esetleges „nemfizetés” következményével számolt a közgyűlés, így a kórház 57 millió 771 ezer forint hitelhez jut(ott). A vád: üzletszerű csalás A fehérvári rendőrkapitányság hat sértett feljelentése alapján folytatott nyomozást egy kft volt ügyvezetője ellen. T. Gy-né olyan emberekkel kötött megállapodást, akik szerettek volna lakáshoz jutni. A hirdetés útján szerzett ügyfelek fizettek, előszerződést írtak alá, aztán hiába várták a lakást és a pénzt. Az összeadás egyszerű: bírósági szakban tizennégy ügy foglalkoztatja a bírákat, a vádirat pedig nemrégiben újabb hat ügyben készült el. Ez összesen húsz feljelentés, amelyek mögött több család, becsapott emberek, tönkrement életek húzódnak meg. A hölgy, aki évek óta hirdetés útján ígért lakást, családi házat, és felvette a nem kis összegeket, jelenleg előzetes letartóztatásban várja a nyomozás további alakulását, majd az előzetes letartóztatást meghosszabító vagy megszüntető bírói döntést. A történet majd minden feljelentő esetében ugyanaz. Az ember, aki lakást, családi házat szeretett volna családjának, felkereste a kft. képviselőjét, és megállapodtak, fizet valamekkora összeget, majd elkészül a szerződés és kap egy lakást. Az összegek változtak, időközben a kft. neve is megváltozott (a régiből kivonult a hölgy és újat hozott létre), csak az asszony maradt, aki az ügyeket intézte, és akit egy idő után már nem lehetett megtalálni a fehérvári szállóban lévő irodában. A mobiltelefonján néhanap elérte valaki, de azt ki lehet kapcsolni. Az időpontok egymás után sorakoznak a nyomozás jegyzőkönyvében: 1997. május 14: a kft. képviselője átvett 78 ezer forintot, majd 28-án 133 ezret, egyik összeget sem fizette be a kft. számlájára. A következő embertől július 17-én vett fel 350 ezer forintot, majd 50 ezret. Cserébe se ingatlan, se lakás. 1998. április 28-án egy fehérvári, Palotai úti lakásra felvett a kft. képviseletében 600 ezer forintot vételár előlegként, majd júniusban megkötötték az előszerződést, de a végleges szerződéskötésre azóta sem került sor. A Palotai úti lakás tulajdonosát felkeresték a nyomozók és megkérdezték tőle, mikor adta el a lakását a kft.-nek? A tulajdonos és a nyomozók csak néztek egymásra, ugyanis az igazi tulajdonosnak eszébe sem jutott eladni lakását, soha nem kereste fel a kft. képviselőjét. Nem érdemes tovább sorolni az ügyeket, csak az összegek változnak, a történetek koreográfiája ugyanaz. Az utóbbi egy-két évben így jött össze az 5 millió 37 ezer forint, amelyet az említett kft. képviselője felvett, de nem fizetett be egyik kft. számlájára sem, lakást és ingatlant nem adott a felvett összegekért cserébe, hanem azokat sajátjaként kezelte. A feljelentések alapján kiderült, hogy a kft. képviselője olyan szerződéseket kötött, amelyekről már a megkötésük idején tudta, hogy az abban foglaltakat nem tudja teljesíteni. Üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítják, ennek büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. A történet vége akár happy end is lehetne, de... Megszűnik a csalássorozat, egyelőre nem lesznek újabb átvert, kisemmizett, lakásra hiába váró, hiszékeny emberek. Ugyanakkor se lakás, se pénz... Vajon ki kárpótolja őket? Megtalálták a tóba veszett horgász holttestét A fővárosi tűzoltóság búvárszolgálata tegnap délelőtt érkezett a fehérvárcsurgói víztározó tó partjára. Négyen készülődtek a kutatásra. Az első két búvár valamivel egy óra után merült le. Fél kettőkor emelték ki a vízből a vasárnap éjjel szerencsétlenül járt fehérvári fiatalember holttestét. Éles szél fúj a parton, erősen hullámzik a fehérvárcsurgói tározótó vize. A gátőrház előtt a fővárosi tűzoltóság búvárszolgálatának tagjai készülődnek a vasárnap éjjel szerencsétlenül járt fiatalember keresésére. A fehérvári T. Péter és barátja, M. Lajos este nyolc körül szálltak vízre, horgászni indultak, bár ez éjszaka tilos a tavon. Elkötöttek egyet a gátőrház melletti csónakokból és beeveztek a tóközépre. A csónak azonban lyukas volt, lassan megtelt vízzel és közben a szél is föltámadt. — Talán rosszul mozdultunk és egy pillanat alatt felborultunk — emlékszik Lajos, aki a speciális mentőkkel már hétfőn is kereste barátját. — Kétszer is visszafordultam, hogy segítsek Péternek, de nem sikerült. Nagyon hamar elmerült. Azt hiszem, nem is volt magánál, talán görcsöt kapott: amikor visszamentem érte, még csak belém se kapaszkodott... Nem tudom, hogy fogom ezt feldolgozni, Péter nagyon jó barátom volt... Egyébként Lajosnak is óriási szerencséje volt: sokan mondták neki, és ő maga is azt ismételgeti: nem érti, hogyan is volt képes kiúszni az alig háromfokos vízben, több száz métert tempózva a sötétben a partig... A búvárok egyelőre várnak: csónakra van szükségük. Általában a part közelében kell keresniük — mondja Szalai László hadnagy, most azonban messzire be kell menni. A csónakot kölcsönkapják, sajátjuk nincs, autójuk, felszerelésük is régi. Decemberben kapnak újat, európai színvonalút, jegyzi meg. Akkor majd nem kell már a búvároknak a kocsi mellett, a hidegben öltözködniük... Az elsőnek merülő két búvár, Korányi Tivadar és Dani László már elkészült, mellettük a kötél, amelynek segítségével keresik a vízbe fúltat, az ötvenméteres kötél két végén ólomsúly. A búvárok elindulnak a kötél mentén, amikor átérnek, arrébb teszik a súlyt és visszamennek, így pásztázzák végig a területet, amíg meg nem találják a holttestet — magyarázzák. A túlparton feltűnik végre a spciális mentők motorcsónakja, benne Pavelcze László. A keresők lemennek a partra, velük a tóba veszett férfi felesége is. A búvárok hátára felkerül az oxigénpalack, 45 percre elegendő, amikor kifogy, jöhet a csere, új palack, új emberek. A csónak valamivel egy óra után indul. Fél kettőkor a búvárok kiemelik a 29 éves T. Péter holttestét a hideg vízből. Két gyermek maradt utána... 1998. november 18., SZERDA Az egyéni tragédiák igen sajátos történelmi súllyal esnek a latba egy olyan országban, mint a miénk, amelynek kormányrúdjánál vagy idegenek vagy a vakvéletlennek köszönhetően arra érdemtelen emberek állnak. Mindkét helyzet arra is jó, hogy a nagyközönség, tehát a magyar társadalom „belelásson” a történtekbe olyan idegenkezűséget, amelyek a valóságban bizonyíthatatlanok vagy eleve meg nem történtek. Ez a táptalaja a politikai pletykáknak, a rémhíreknek és a kifejeződése a teljes elbizonytalanodásnak és félelemnek, gyámnélküliségnek. Mert hiszen az idegenek törvénykezése már a megjelölésben is meghatározott módon idegen, tehát nem követi a hagyományainkat (még ha jóhiszemű, ez akkor is hiba) és nem vonja be jeles polgárainkat a törvényalkotásba és a végrehajtásba (a nemtelenül mindent vállalók persze jó végrehajtók egészen a legalantasabb hóhérmesterségig). A gyökértelen vezetés szükségszerűen erőszakos, mert szinte minden intézkedését értetlenkedés fogadja és minden cselekedete magyarázatra szorul, még akkor is, ha jó szándékú. Az érdemtelenek uralma — még ha politikailag éppenséggel törvényes, még akkor is—már önmagában pl. a tehetségtelenség révén is előbb vagy utóbb átcsap az erőszakba, hiszen utasításait csak kényszerrel tudja végrehajtatni. Az ellenállás oka az ő esetükben sem sokkal különbözik az idegenekkel szemben mutatóitól, csak ebben az esetben az ostobaság szüli a be nem illeszthető törvényeket és a dühödt ellenállást. Az idegen avagy a gőgös érdemtelen hatalom bír még egy sajátosággal; ez a tolerancia hiánya, amely a cselekedeteit ért kritikák kapcsán nyilvánul meg, amikor hatalmi eszközökkel torolja meg a szellemi — tehát erőszakmentes — síkon őt ért minden sérelmet. Ez a természetrajza a testidegen kormányzatoknak, amelyeknek cselekedeteik miatt bűnhődniük kell olyan dolgok miatt is, amit el sem követtek, de „elkövethették volna bármikor”. A véletlenszerűen bekövetkező események pedig alkalmasak arra, hogy abba a társadalom „belelásson” akaratlagos dolgokat. Érvényesítve Eötvös József megállapítását: „...a véletlen a legnagyobb világeseményekre is néha befolyást gyakorol, de csak olyant, mint a puskának a durranása a lavinára. Ha fegyver nem szól, a hótömeg azon pillanatban nem esett volna le, de később bizonyosan...” 1664-ben, ezen a napon a Csáktornya melletti kursanetzi erdőben a vadászat közben egy vadkan halálosan megsebesítette gróf Zrínyi Miklós horvát bánt. Már hazafelé tartottak, amikor meghallották, hogy „az a kan, mely már többeket elgázolt és elillant” a közelükben bóklászik. Zrínyi egy vadásszal azt becserkészte. A lövés csak megsebesítette az állatot, amelyik felbőszülve rátámadott. Miközben a kísérője egy fán keresett menedéket, Zrínyi a tőrével várta be az állatot, de a pengéje eltörött. Ezután két kézzel a fülénél ragadta meg és leteperte. A dulakodás közben a nyaki ütőere megsérült. Még élt, amikor a társai rátaláltak. „Rútul bánt velem a vadkan—mondd—van nálam egy fa, az elállítja a vért...” — írják a korabeli visszaemlékezések. (Akkoriban a katonaembereknél az ütőeres vérzés elállítására mindig voltak különféle méretű kúpcsan esztergált „fadugók”.) Tasso nyomában A Dalmáciából származó valamikori Lubich család, amelyik Nagy Lajos korában vette fel a Zrínyi nevet, igen sok jeles és tehetséges embert adott népeinek. Tudvalévőleg Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér maga is kitűnően beszélte ősei nyelvét a horvátot, de ettől még jól szolgálta akaratát a magyar, a német, a török, az olasz és a latin is. Ő magának „őseiül a Scythiából kijött magyarokat emlegette.” Műveltsége lehetővé tette, hogy szépapjának, Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hősnek tetteit magyar nyelven egy hőskölteményben énekelje meg, némileg Tasso és Vergilius modorában. Irodalmi értékű röpirataiból is süt a műveltsége. „A török elleni áfium...” című írásában így fogalmaz: Croeaus néma fiához hasonlítva magát, kit az apját fenyegető veszély tanított meg beszélni: „Látok egy rettenetes sárkányt, mely ölében és kapóul viszi a magyar koronát; én csaknem mint egy néma, kinek semmi professioma mesterséges szólásra nincsen, felkiáltok mindazonáltal, ha felkiáltásommal elijeszthetném: ne bánts a magyart!" Hadvezéri tervek osztrák vezetés ellenében a magyar rendek és az erdélyiek (mindamellett, hogy az utóbbiak a török kegyelméből bírtak némi önállósággal) összefogásával történhet meg az ország felszabadítása... Ez a politikai felismerés magával hozta a Habsburg-párti oldal intrikáit is maga ellen. A bécsi kamarilla a sikeres hadvezért is semlegesíteni akarta és ezért a haditanácsokban igen ügyeltek arra, hogy leszavazható legyen. A saját erején nyert erődítményét, Új-Zrínyivárat éppen ezért is hagyták elveszni, mert tartottak katonai lehetőségeitől. Nem igazán nemes konkurens lett a császár által kinevezett fővezér Montecuccoli, aki XIV. Lajos francia király segítő csapataival Szentgotthárdnál legyőzte a törököket. A győzelmet a siralmas vasvári béke követte, amelynek (vélt) titkos záradékában állítólag az is szerepelt, hogy a törökök nem támogatják a magyarok felkeléseit és ezért megtarthatták az összes addig hódoltsági területeket. Az országos felháborodással fogadott békét követően az ellenzéki magyar politikusok a francia király támogatását keresték. Zrínyi Péter felesége, Frangepán Katalin Velencében, Bethlen Miklós az erdélyi kancellár fia pedig Bécsben tájékoztatták a francia követeket a várható ellenállásról. Természetes vezetőjüknek Zrínyi Miklóst tekintették, akit Coligny-Savigny gróf a Magyarországon harcoló francia csapatok vezetője is tüntetőleg nagyra értékelte... és Gremonvill francia követ is kereste a társaságát. I. Lipót megérezte a veszélyt és november 25-re Bécsbe rendelte a vezető magyar politikusokat, hogy a török kérdésről tárgyaljanak. Zrínyi hamar felfedezte, hogy a bécsi udvart a nyugati érdekei vezérlik és éppen ezért Magyarországon mindenáron békére törekszik a törökkel, holott annak ereje érezhetően gyengült és a felszabadítás már nem illúzió. Mindamellett, hogy maga is harcolt, pl. Tokajnál 1644- ben, Rákóczi György csapatai ellen, hamar rádöbbent, hogy a tétlenkedő A megbeszélésen Zrínyi már nem lehetett jelen, ami alapja lett számos mendemondának. Bécs megkönnyebbült a halálhír hallatán, hiszen a széthúzó magyarokat, úgy tűnt, hogy Zrínyi Miklós össze tudta volna fogni. A törökök, akik a számtalan vereségüket nem feledték, a gonoszságának méltó büntetésének tartották, hogy egy tisztátalan állat ontotta a vérét. „Sors bona, nihil aliud.” (Jó szerencse, semmi más) — volt a jelmondata, amely a Szigeti veszedelem 1651-es kiadásán szerepelt először