Dunaújvárosi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-18 / 270. szám

4 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP KÖRKÉP Szavaztak, de mire is? Több volt az ügyrendi javaslat, mint az érdemi hozzászólás „Ezt nem szabad kihagy­nunk ! ” — értelmezhetjük akár a közgyűlésre is a polgármester kedvenc (minden hozzászólás­ban használt) szófordulatát. Pe­dig a napirend alapján rövidnek tippelt, a politikai csatározások­tól mégis hosszúra nyúlt ülésén önkormányzatunk nem állt a helyzet magaslatán tegnap. Dr. Dorkota Lajos indított: magyarázta a Fidesz-parlament döntéseit, Szemán József helyé­re mutogatva (a képviselő nem volt jelen), aki levélben megkér­dőjelezte a nyugdíjemelés he­lyességét. Ugyan Szekeres György ellenezte, hogy or­szágos politikai kérdéseket a közgyűlésen citáljanak, dr. Ko­vács Pál indíttatva érezte magát a véleménnyilvánításra, meg­kérdőjelezte a napirend előtt fel­szólaló adatait, előadást tartott a honi nyugdíjasok helyzetéről. Ügyrendi javaslat: Rohonczi Sándor (a gazdasági bizottság vezetője) szerint a partvédelmi vállalat beszámolóját év vége után kell tárgyalni, a folyószám­la­hitel-szerződés megkötésére (kellő előkészítés hiányában) később kell visszatérni. Mind­két javaslattal egyetértettek a képviselők. A polgármester in­dítványát még csak szavazásra sem bocsátották: szerette volna elérni, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat elnökének és el­nökhelyettesének díjazásáról döntsenek. Az aljegyző javasla­ta: a kisebbségi önkormányzat költségeiről (mint mindenről) írásos anyag alapján döntsenek, így is mehet a dolog, bólintott rá az előterjesztő. Bő egy óra elteltével végre a napirendi pontokra tértek rá: ti­zennyolc polgármestert hívott össze, hogy regionális stratégiai tervet dolgozzanak ki, egészítet­te ki dr. Kovács Pál az elmúlt időszakban végzett munkájáról szóló tájékoztatóját. Azt nem említette mire vonatkozik a stra­tégia. Végigsorolta mely intéz­ményeket látogatott végig, mert ezt nekünk nem szabad kihagy­ni, tette hozzá zárszóként. Mire Cserna Gábor. „Ezeket már há­rom héttel ezelőtt is felsorolta, a munkahelyteremtő és a jóléti rendszerre vonatkozó ígéreteire lennénk inkább kíváncsiak.” A polgármester igyekezett ugyan válaszolni, de Dorkota Lajos kontrázott: a jóléti rendszer kon­cepcióját követelte. Erre meg­tudhatta mindenki, hogy orvosi szemmel hova kellene eljutnia a városnak, s hogy többek között — egy oktatási kérdésre vála­szolva — a lelki és a szellemi egészség között egészen szoros kapcsolat van. Mikor hozzuk meg azt a dön­tést, hogy gittegyletből munka­közgyűléssé alakuljunk? — tet­te fel a kérdést dr. Sipos János. Megállapítva: a Fidesz támad, az MSZP védekezik. Ebből áll az önkormányzati ülés. És per­sze felvetések és ügyrendi ja­vaslatok tömkelegéből, melyek után már azt sem tudták a képvi­selők, pontosan mire is kell sza­vazni (ez jellemző volt a későb­bi ügymenetre is). Döntés: a jó­léti szolgálat koncepcióját nem várják a következő ülésre, de a munkahelyteremtéssel kapcso­latos tárgyalásairól számot kell adnia dr. Kovács Pálnak. Kivegyük, vagy benne ma­radjon? Érveltek pro és kontra a képviselők a távhő- és meleg­víz-szolgáltatás díjának megál­lapításáról szóló helyi rendelet azon bekezdéséről, amely meg­vonja azoktól a közösségektől a kedvezményt, amelyek támo­gatják az egyedi fűtésre áttérő­ket. Pomázi Csaba meggyőzte a jelenlévőket: a csonka háztömb fűtése többe kerül, így benne­­hagyták a szankciót és elfogad­ták a rendeletmódosítást. A karácsonyi vásárral kap­csolatban döntöttek (lapzártán­kig) leghamarabb. Az eddigi ut­cabútorok — amennyiben az összetákolt sátrakat annak lehet nevezni — valóban nem felel­nek meg az elvárásnak, árusítás­ra alkalmas „építményekről” kell dönteni jövőre. Mivel a szö­kőkút melletti területre írták ki a pályázatot (ezt nyerte el öt évre a KISOSZ), a mozi elé nem lehet engedélyt kiadni. K.E. Inkasszó fenyegeti a Szent Pantaleon Kórházat — derült ki a tegnapi közgyűlésen. Az önkormányzatok adósságrendezési eljárását szabályozó törvény rendelkezése szerint: december elsejétől adósságrendezési eljárás kezdeményzhető, ha a helyi önkormányzat vagy annak költségvetési szerve elismert tarto­zását az esedékességet követő hatvan napon belül nem fizeti ki. A kórház tartozásai szeptember végén megközelítették a hatvanmillió forintot. Az intézmény számára létkérdés, hogy megőrizze a beszál­lítók bizalmát, döbbentek rá a képviselők. Az eljárást megelő­zendő döntöttek: az adósságok rendezésére kamatmentes hitelszerződés köttessék — bankgaranciával , az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. A hitel teljes összegét a Szent Pantaleon Kórház egyszámlájára utalja a pénzintézet, amely­ből az intézmény teljesítheti a kötelezettségeit. Az esetleges „nemfizetés” következményével számolt a közgyűlés, így a kórház 57 millió 771 ezer forint hitelhez jut(ott). A vád: üzletszerű csalás A fehérvári rendőrkapitányság hat sértett feljelentése alapján folytatott nyomozást egy kft­ volt ügyvezetője ellen. T. Gy-né olyan emberekkel kötött megállapodást, akik szerettek volna lakáshoz jutni. A hirdetés útján szerzett ügyfelek fizettek, elő­szerződést írtak alá, aztán hiába várták a lakást és a pénzt. Az összeadás egyszerű: bíró­sági szakban tizennégy ügy fog­lalkoztatja a bírákat, a vádirat pedig nemrégiben újabb hat ügyben készült el. Ez összesen húsz feljelentés, amelyek mö­gött több család, becsapott em­berek, tönkrement életek húzód­nak meg. A hölgy, aki évek óta hirdetés útján ígért lakást, családi házat, és felvette a nem kis összegeket, jelenleg előzetes letartóztatás­ban várja a nyomozás további alakulását, majd az előzetes le­tartóztatást meghosszabító vagy megszüntető bírói döntést. A történet majd minden felje­lentő esetében ugyanaz. Az em­ber, aki lakást, családi házat sze­retett volna családjának, felke­reste a kft. képviselőjét, és meg­állapodtak, fizet valamekkora összeget, majd elkészül a szer­ződés és kap egy lakást. Az ös­­­szegek változtak, időközben a kft. neve is megváltozott (a régi­ből kivonult a hölgy és újat ho­zott létre), csak az asszony ma­radt, aki az ügyeket intézte, és akit egy idő után már nem lehe­tett megtalálni a fehérvári szál­lóban lévő irodában. A mobilte­lefonján néhanap elérte valaki, de azt ki lehet kapcsolni. Az időpontok egymás után sorakoznak a nyomozás jegyző­könyvében: 1997. május 14: a kft. képviselője átvett 78 ezer forintot, majd 28-án 133 ezret, egyik összeget sem fizette be a kft. számlájára. A következő embertől július 17-én vett fel 350 ezer forintot, majd 50 ezret. Cserébe se ingatlan, se lakás. 1998. április 28-án egy fehérvá­ri, Palotai úti lakásra felvett a kft. képviseletében 600 ezer fo­rintot vételár előlegként, majd júniusban megkötötték az elő­szerződést, de a végleges szerződéskötésre azóta sem ke­rült sor. A Palotai úti lakás tulajdono­sát felkeresték a nyomozók és megkérdezték tőle, mikor adta el a lakását a kft.-nek? A tulaj­donos és a nyomozók csak néz­tek egymásra, ugyanis az igazi tulajdonosnak eszébe sem jutott eladni lakását, soha nem kereste fel a kft. képviselőjét. Nem érdemes tovább sorolni az ügyeket, csak az összegek változnak, a történetek koreog­ráfiája ugyanaz. Az utóbbi egy-két évben így jött össze az 5 millió 37 ezer fo­rint, amelyet az említett kft. kép­viselője felvett, de nem fizetett be egyik kft. számlájára sem, la­kást és ingatlant nem adott a fel­vett összegekért cserébe, hanem azokat sajátjaként kezelte. A feljelentések alapján kiderült, hogy a kft. képviselője olyan szerződéseket kötött, amelyek­ről már a megkötésük idején tudta, hogy az abban foglaltakat nem tudja teljesíteni. Üzletsze­rűen elkövetett csalás bűntetté­vel gyanúsítják, ennek büntetési tétele két évtől nyolc évig terje­dő szabadságvesztés. A történet vége akár happy end is lehetne, de... Megszűnik a csalássorozat, egyelőre nem lesznek újabb át­vert, kisemmizett, lakásra hiá­ba váró, hiszékeny emberek. Ugyanakkor se lakás, se pénz... Vajon ki kárpótolja őket? Megtalálták a tóba veszett horgász holttestét A fővárosi tűzoltóság búvárszolgálata tegnap délelőtt érkezett a fehérvárcsurgói víztározó tó partjára. Négyen készülődtek a kutatásra. Az első két búvár valamivel egy óra után merült le. Fél kettőkor emelték ki a vízből a vasárnap éjjel szerencsétlenül járt fehérvári fiatalember holttestét. Éles szél fúj a parton, erősen hullámzik a fehérvárcsurgói tá­rozótó vize. A gátőrház előtt a fővárosi tűzoltóság búvárszol­gálatának tagjai készülődnek a vasárnap éjjel szerencsétlenül járt fiatalember keresésére. A fehérvári T. Péter és barátja, M. Lajos este nyolc körül szálltak vízre, horgászni indultak, bár ez éjszaka tilos a tavon. Elkötöttek egyet a gátőrház melletti csóna­kokból és beeveztek a tóközép­re. A csónak azonban lyukas volt, lassan megtelt vízzel és közben a szél is föltámadt. — Talán rosszul mozdultunk és egy pillanat alatt felborultunk — emlékszik Lajos, aki a speci­ális mentőkkel már hétfőn is ke­reste barátját. — Kétszer is vis­­­szafordultam, hogy segítsek Pé­ternek, de nem sikerült. Nagyon hamar elmerült. Azt hiszem, nem is volt magánál, talán gör­csöt kapott: amikor visszamen­tem érte, még csak belém se ka­paszkodott... Nem tudom, hogy fogom ezt feldolgozni, Péter na­gyon jó barátom volt... Egyébként Lajosnak is óriási szerencséje volt: sokan mond­ták neki, és ő maga is azt ismé­telgeti: nem érti, hogyan is volt képes kiúszni az alig háromfo­kos vízben, több száz métert tempózva a sötétben a partig... A búvárok egyelőre várnak: csónakra van szükségük. Általá­ban a part közelében kell keres­niük — mondja Szalai László hadnagy, most azonban messzi­re be kell menni. A csónakot kölcsönkapják, sajátjuk nincs, autójuk, felszerelésük is régi. Decemberben kapnak újat, eu­rópai színvonalút, jegyzi meg. Akkor majd nem kell már a bú­vároknak a kocsi mellett, a hi­degben öltözködniük... Az elsőnek merülő két búvár, Korányi Tivadar és Dani László már elkészült, mellettük a kötél, amelynek segítségével keresik a vízbe fúltat, az ötvenméteres kötél két végén ólomsúly. A bú­várok elindulnak a kötél men­tén, amikor átérnek, arrébb te­szik a súlyt és visszamennek, így pásztázzák végig a területet, amíg meg nem találják a holttes­tet — magyarázzák. A túlparton feltűnik végre a spciális mentők motorcsónakja, benne Pavelcze László. A kere­sők lemennek a partra, velük a tóba veszett férfi felesége is. A búvárok hátára felkerül az oxi­génpalack, 45 percre elegendő, amikor kifogy, jöhet a csere, új palack, új emberek. A csónak valamivel egy óra után indul. Fél kettőkor a búvá­rok kiemelik a 29 éves T. Péter holttestét a hideg vízből. Két gyermek maradt utána... 1998. november 18., SZERDA Az egyéni tragédiák igen sajátos történelmi súllyal esnek a latba egy olyan országban, mint a miénk, amelynek kormányrúdjánál vagy ide­genek vagy a vakvéletlennek köszönhetően arra érdemtelen emberek állnak. Mindkét helyzet arra is jó, hogy a nagyközönség, tehát a ma­gyar társadalom „belelásson” a történtekbe olyan idegenkezűséget, amelyek a valóságban bizonyíthatatlanok vagy eleve meg nem történ­tek. Ez a táptalaja a politikai pletykáknak, a rémhíreknek és a kifejező­dése a teljes elbizonytalanodásnak és félelemnek, gyámnélküliségnek. Mert hiszen­ az idegenek törvénykezése már a megjelölésben is megha­tározott módon idegen, tehát nem követi a hagyományainkat (még ha jóhiszemű, ez akkor is hiba) és nem vonja be jeles polgárainkat a tör­vényalkotásba és a végrehajtásba (a nemtelenül mindent vállalók per­sze jó végrehajtók egészen a legalantasabb hóhérmesterségig). A gyö­­kértelen vezetés szükségszerűen erőszakos, mert szinte minden intéz­kedését értetlenkedés fogadja és minden cselekedete magyarázatra szorul, még akkor is, ha jó szándékú. Az érdemtelenek uralma — még ha politikailag éppenséggel törvényes, még akkor is—már önmagában pl. a tehetségtelenség révén is előbb vagy utóbb átcsap az erőszakba, hiszen utasításait csak kényszerrel tudja végrehajtatni. Az ellenállás oka az ő esetükben sem sokkal különbözik az idegenekkel szemben mu­tatóitól, csak ebben az esetben az ostobaság szüli a be nem illeszthető törvényeket és a dühödt ellenállást. Az idegen avagy a gőgös érdemte­len hatalom bír még egy sajátosággal; ez a tolerancia hiánya, amely a cselekedeteit ért kritikák kapcsán nyilvánul meg, amikor hatalmi esz­közökkel torolja meg a szellemi — tehát erőszakmentes — síkon őt ért minden sérelmet. Ez a természetrajza a testidegen kormányzatoknak, amelyeknek cselekedeteik miatt bűnhődniük kell olyan dolgok miatt is, amit el sem követtek, de „elkövethették volna bármikor”. A véletlen­szerűen bekövetkező események pedig alkalmasak arra, hogy abba a társadalom „belelásson” akaratlagos dolgokat. Érvényesítve Eötvös József megállapítását: „...a véletlen a legnagyobb világeseményekre is néha befolyást gyakorol, de csak olyant, min­t a puskának a durranása a lavinára. Ha fegyver nem szól, a hótömeg azon pillanatban nem esett vol­na le, de később bizonyosan...” 1664-ben, ezen a napon a Csák­tornya melletti kursanetzi erdőben a vadászat közben egy vadkan halálo­san megsebesítette gróf Zrínyi Mik­lós horvát bánt. Már hazafelé tartot­tak, amikor meghallották, hogy „az a kan, mely már többeket elgázolt és elillant” a közelükben bóklászik. Zrínyi egy vadásszal azt becserkész­te. A lövés csak megsebesítette az ál­latot, amelyik felbőszülve rátáma­dott. Miközben a kísérője egy fán keresett menedéket, Zrínyi a tőrével várta be az állatot, de a pengéje eltö­rött. Ezután két kézzel a fülénél ra­gadta meg és leteperte. A dulakodás közben a nyaki ütőere megsérült. Még élt, amikor a társai rátaláltak. „Rútul bánt velem a vadkan—mon­dd—van nálam egy fa, az elállítja a vért...” — írják a korabeli visszaem­lékezések. (Akkoriban a katonaem­bereknél az ütőeres vérzés elállításá­ra mindig voltak különféle méretű kúpcsan esztergált „fadugók”.) Tasso nyomában A Dalmáciából származó valami­kori Lubich család, amelyik Nagy Lajos korában vette fel a Zrínyi ne­vet, igen sok jeles és tehetséges em­bert adott népeinek. Tudvalévőleg Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér maga is kitűnően beszélte ősei nyelvét a horvátot, de ettől még jól szolgálta akaratát a magyar, a német, a török, az olasz és a latin is. Ő ma­gának „őseiül a Scythiából kijött magyarokat emlegette.” Műveltsége lehetővé tette, hogy szépapjának, Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hős­nek tetteit magyar nyelven egy hős­költeményben énekelje meg, némi­leg Tasso és Vergilius modorában. Irodalmi értékű röpirataiból is süt a műveltsége. „A török elleni áfi­­um...” című írásában így fogalmaz: Croeaus néma fiához hasonlítva ma­gát, kit az apját fenyegető veszély ta­nított meg beszélni: „Látok egy ret­tenetes sárkányt, mely ölében és ka­póul viszi a magyar koronát; én csaknem mint egy néma, kinek sem­mi professiom­a mesterséges szólás­ra nincsen, felkiáltok mindazonál­tal, ha felkiáltásommal elijeszthet­ném: ne bánts a magyart!" Hadvezéri tervek osztrák vezetés ellenében a magyar rendek és az erdélyiek (mindamel­lett, hogy az utóbbiak a török ke­gyelméből bírtak némi önállóság­gal) összefogásával történhet meg az ország felszabadítása... Ez a politi­kai felismerés magával hozta a Habsburg-párti oldal intrikáit is ma­ga ellen. A bécsi kamarilla a sikeres hadvezért is semlegesíteni akarta és ezért a haditanácsokban igen ügyel­tek arra, hogy leszavazható legyen. A saját erején nyert erődítményét, Új-Zrínyivárat éppen ezért is hagy­ták elveszni, mert tartottak katonai lehetőségeitől. Nem igazán nemes konkurens lett a császár által kineve­zett fővezér Montecuccoli, aki XIV. Lajos francia király segítő csapatai­val Szentgotthárdnál legyőzte a tö­rököket. A győzelmet a siralmas vasvári béke követte, amelynek (vélt) titkos záradékában állítólag az is szerepelt, hogy a törökök nem tá­mogatják a magyarok felkeléseit és ezért megtarthatták az összes addig hódoltsági területeket. Az országos felháborodással fogadott békét kö­vetően az ellenzéki magyar politiku­sok a francia király támogatását ke­resték. Zrínyi Péter felesége, Fran­­gepán Katalin Velencében, Bethlen Miklós az erdélyi kancellár fia pedig Bécsben tájékoztatták a francia kö­veteket a várható ellenállásról. Ter­mészetes vezetőjüknek Zrínyi Mik­lóst tekintették, akit Coligny-Sa­­vigny gróf a Magyarországon harco­ló francia csapatok vezetője is tüntetőleg nagyra értékelte... és Gre­­monvill francia követ is kereste a társaságát. I. Lipót megérezte a ve­szélyt és november 25-re Bécsbe rendelte a vezető magyar politikuso­kat, hogy a török kérdésről tárgyal­janak. Zrínyi hamar felfedezte, hogy a bécsi udvart a nyugati érdekei vezér­lik és éppen ezért Magyarországon mindenáron békére törekszik a tö­rökkel, holott annak ereje érezhető­en gyengült és a felszabadítás már nem illúzió. Mindamellett, hogy maga is harcolt, pl. Tokajnál 1644- ben, Rákóczi György csapatai ellen, hamar rádöbbent, hogy a tétlenkedő A megbeszélésen Zrínyi már nem lehetett jelen, ami alapja lett szá­mos mendemondának. Bécs megkönnyebbült a halálhír hallatán, hi­szen a széthúzó magyarokat, úgy tűnt, hogy Zrínyi Miklós össze tudta volna fogni. A törökök, akik a számtalan vereségüket nem feledték, a gonoszságának méltó büntetésének tartották, hogy egy tisztátalan állat ontotta a vérét. „Sors bona, nihil aliud.” (Jó sze­rencse, semmi más) — volt a jel­mondata, amely a Szigeti veszede­lem 1651-es kiadásán szerepelt először

Next