Dunaújvárosi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-01 / 76. szám
Arany Üst: jubileumi győzelem A magyar úszótársadalom talán legnagyobb kaliberű versenye több mint negyven csapat közel háromszáz úszója nevezett. A kezdődött meg tegnap Dunaújvárosban. A Fabó Éva Sport- nem mindennapos erőpróba első napján rögtön dunaújvárosi uszodában Európa legjobb serdülő korosztályú úszói mérik sikereknek örvendhetünk, hiszen a 4x100-as női gyors váltota össze tudásukat az Arany Üst elnevezésű versenyen. A viadalt a Dunaferr nyerte meg (11. oldal) A nap 3 A falusiaknak ez is jó...? A tüdőszűrőben nem biztosították a vetkőzőhelyet, civilruhások végezték a vizsgálatot - és volt, aki emiatt felháborodott... 3 Az ország harmadik legjobbja Móró Milán, a Barátság iskola negyedikese alig hitt a fülének neve elhangzásakor az eredményhirdetésen. Pedig nem először volt sikere. 7 Nagymestere a szövegelésnek „...bohóc vagyok, udvari bolond a szónak jó értelmében, akire nem szabad megharagudni...” (Fábry Sándor) 8 Lányainak mintát akar adni Orbán Viktorné szerint fontos, hogy szakmája legyen, mert lányainak mintát akar mutatni: ő is komoly ember. A NATO-nak kevés, amit Milosevic ígért Az Egyesült Államok kedden nyilatkozatban szögezte le: a Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnökkel közölt jugoszláv javaslatok elégtelenek ahhoz, hogy kieszközöljék a NATO légicsapásainak beszüntetését. James Rubin, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője közölte: Clinton amerikai elnök telefonon beszélt Schröder német kancellárral, Madeleine Albright külügyminiszter pedig német, brit és francia kollégájával. Clinton és Schröder egyetértett abban, hogy eltökélten folytatni kell a NATO katonai műveleteit azon erők ellen, amelyek brutális módon csaptak le Koszovóra. „Álláspontunk világos: Milosevicnek be kell szüntetnie a koszovói albánok elleni offenzíváját, vissza kell vonnia erőit, és el kell fogadnia azt a rendezést, amely a rambouillet-i kereteken alapul” — fogalmazott Rubin. (Folytatás Növelik a légicsapások hatósugarát címmel a 2. oldalon.) Átmeneti tilalmak Negyvenegy Balaton Április elsején, azaz ma hatályba lép a Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló törvény. A Magyar Közlönyben megjelentek alapján hatályban marad számos építési korlátozás a Balaton környéki településeken addig, amíg az Országgyűlés elfogadja a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervét. parti települést érint A törvény értelmében 41 településen nem jelölhető ki új beépítésre szánt terület, kivéve közmű, temető, illetve hulladékgazdálkodási építmény céljából. A már jóváhagyott településrendezési tervekben kijelölt területen lévő telkeken pedig csak akkor adható ki építési engedély, ha a telek teljesen közművesített. (Egyebek Szőlőművelők előnyben címmel a 2. oldalon.) Nagycsütörtöktől húsvét hétfőig van még vonzerőnk Húsvét ünnepére készülnek az egyházak dunaújvárosi gyülekezetei. Az alábbiakban az ünnepi mise-, illetve istentiszteleti rendet summázzuk nagycsütörtöktől húsvét hétfőig. A római katolikus templomban ma este kezdődik az utolsó vacsora emlékmiséje, nagypénteken délelőtt tíz órától keresztúti ájtatosságra, este fél héttől Krisztus szenvedésének ünneplésére várják a híveket. A föltámadás szertartása nagyszombaton délután öt órakor kezdődik a szentmisével, a föltámadási körmenet a tervek szerint fél hétkor indul a szokott útvonalon. Húsvét vasárnap és hétfőn délelőtt fél kilenckor és tízkor, valamint este fél hétkor kezdődik ünnepi szentmise a templomban (a hétfő esti szertartás görögkatolikus szentmise lesz). Ünnepi istentiszteletre várják a híveket ma délután hat órától, valamint nagypénteken délelőtt tíztől és délután hat órától a református templomban (holnap este úrvacsoraosztással). Az ünnepi előkészületi istentisztelet nagyszombaton délután hat órakor kezdődik, vasárnap és hétfőn délelőtt tíztől húsvéti istentisztelet lesz vasárnap úrvacsoraosztással. Ünnepelnek húsvét vasárnap a dunaújvárosi református egyházközség két szórványában is. Rácalmáson délután negyed háromkor, míg Kulcson fél négykor kezdődik istentisztelet úrvacsorával. Úrvacsorái istentiszteletre várják az evangélikus gyülekezet tagjait ma délután öt órától a templomban, nagypénteken a városban délelőtt tíztől és délután öttől, Kisapostagon hat órától lesz istentisztelet. Húsvét vasárnap úrvacsorái istentiszteleten szolgálnak kilenc órától Kisapostagon, tizenegytől és délután öttől a városban, míg fél négytől a rácalmási híveknek. Húsvét hétfőn kilenc órától Kisapostagon, míg tizenegytől a városban lesz istentisztelet. Fegyverrel szökött a rab Rendőrautók szirénázására kapták fel fejüket tegnap ebédtájban a dunaújvárosiak. A helyi rendőrkapitányság hamarosan megerősítette a hírt, miszerint a belvárosban levő I. számú Rendelőintézetből egy fegyőr kíséretében a szakorvosi vizsgálatra érkezett elítélt megszökött, s közben fegyvert használt. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságtól kapott információ szerint a szökésben levő férfi Virág Imre Sándor, 1972. június 4-én született. Rablás miatt töltötte büntetését Pálhalmán. Délután 12 óra 46 perckor rátámadt, majd fegyverrel rálőtt a fegyőrre és megszökött. (12. oldal) Jóllehet a német befektetők többsége elégedett magyarországi befektetésével, mégis azt ajánlják a magyar kormánynak, hogy tegyen lépéseket a korrupció és a feketegazdaság visszaszorítására, illetve csökkentse a parttalanná váló bürokráciát, különösen a vámigazgatás területén - mondta Jürgen Illing, a Német- Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A kamara 800 német vállalatot kérdezett meg arról, miképpen vélekedik az itteni befektetéséről. A német érdekeltségű cégek 20 százaléka küldte vissza a kérdőívet, s főként a jogbiztonság növelését, az infrastruktúra fejlesztését, a képzés és az oktatás javítását említették megoldandó feladatként. Illing közölte, az oroszországi válság csekély hatást gyakorolt a német résztulajdonú vállalatokra, hiszen a cégek zöme nyugatra szállít. Szerinte a jugoszláviai háború sem gyakorol különösebb hatást a német vállalatok itteni stratégiájára, mivel tisztában vannak azzal, hogy ez más kulturális és gazdasági szféra. (Egyebek a 2. oldalon, Vonzó az alacsony bérköltség címmel.) A csarnok váza kész Az ütemtervnek megfelelően halad a munka Dunaújváros északi határában, az Alkawa Hungária Elektronikai Kft. összeszerelő üzemének építkezésénél. A beruházáson eddig dunaújvárosi cégek is dolgoztak. Az alapozást a Fejér-Duna Kft., a csarnok vasbetonszerkezetének gyártását és összeszerelését a Ferroben Rt. végezte. A hatezerötszáz négyzetméteres üzemcsarnok váza határidőre elkészült, ezután a helyszínen gyártják le a padlólemezeket. Május közepére az épület belső munkáira, a szerelvények beépítésére kerül sor. A beruházás műszaki átadásának határideje július utolsó napja.