Dunaújvárosi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-11 / 213. szám
DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 2004. szeptember 11szombat riport 5 Elő múzeum Ismét szól az üllő és a kalapács Azt legfeljebb megtippelni lehet, Pentelén mióta foglalkoztak a kovácsmesterséggel, az viszont az írásos emlékek alapján biztos, hogy az 1700-as évek óta a mostani múzeum helyén már kovácsműhely működött. Kelemen Gyula tulajdonképpen véletlenül akadt rá az egyházmegyei levéltárban az első ezzel kapcsolatos dokumentumokra. ■ Szigeti Sándor Iskolatörténet helyett családfa-kutatás Amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárképző szakára járt, egyik előadója iskolatörténeti kutatásra buzdította hallgatóit. Kelemen Gyula útja az egyházmegyei levéltárba vezetett, ahol ugyan iskolatörténeti emlékeket nem talált (pontosabban annyit, hogy az első önálló pentelei tanító 1772-ben kezdte meg működését a faluban), ám a fennmaradt kanonoki vizitáció érdekes adalékokkal szolgált a XVIII. század második felének Penteléjéről, ahol igen élénk iparosélet folyt, hiszen öt kovács mellett bognár, csizmadia, szabó és szíjjártó is dolgozott a faluban. A feljegyzések ezen kívül tartalmazták a pentelei iparosok nevét. Kelemen Gyula közöttük fedezte fel egy bizonyos Kelemen Ferenc nevét, aki kovácsként tagja volt a pentelei iparos céhnek. Nem sokkal később a nagymama sublótjából előkerült egy 1852- ből származó céhlevél, amelynek tanúsága szerint a céhből „becsületes mesterként szabadult” dédapát (akit szintén Kelemen Ferencnek hívtak és szintén kovács volt) Európába küldték gyakorlatra. Felvetődik persze a kérdés: ha a helyi mesterektől a szakma csínját-bínját meg lehetett volna tanulni, miért kellett fél Európát átutazni „szakmai gyakorlatért”. Nos, a korabeli mesterek úgy gondolták, hogy akkor lesz valakiből jó mesterember, ha mindent megtanul, de a céhszabályok is előírták ezt. így került Kelemen Ferenc előbb Aachenbe, majd Hollandiába. Valószínűleg tíz évet töltött külföldön, hiszen 1863-ban felvették a pentelei céhbe. A pentelei iparos kör, és pálinkás érzéstelenítés Ugyancsak levéltári forrásokból tudható, hogy Pentelén az 1780-as évektől iparos kör működött. A kör nem egyszerűen csak összefogta az iparosokat, hanem a közösségi élet aktív szervezője is volt. Később saját színtársulattal rendelkezett, amelyben az egyszerű parasztember, az ekkor még nagy tekintélynek örvendő helyi tanító és orvos is ugyanolyan szereplő volt, mint bárki más. A faluban az egyik legnépszerűbb esemény a farsangi felvonulás volt, de pünkösdi királyt is választottak, aki a mai szokásoktól eltérően komoly ranggal rendelkezett, hiszen három napig valóban ő volt a település első számú irányítója, a vásárt pedig a mai Magyar úton tartották. Egészen a XIX. század végéig előfordult, hogy a kovácsra nem csak kovácsként számítottak. Azokban a falvakban, ahol orvos nem volt, fogorvosként is funkcionált, lévén egyedül neki volt a kínzó fájdalom megszüntetésére alkalmas eszköze: fogó. Az érzéstelenítésről nem nagyon lehetett szó, szerencsés esetben némi házipálinkával enyhítettek a páciens kínjain. Ahol van bordély és van ló, ott elkél a kovács is E rövid kitérő után térjünk vissza a Kelemen család, és a kovácsműhely történetéhez. Kelemen Gyula édesapja 1929-ben kapta meg az iparosengedélyt. A város építésének kezdetén bőven volt munka, a hatalmas földmunkák nagy részét ugyanis a bordélyosok végezték. Márpedig ahol bordély, szekér és ló van, oda kell kovács is. A lovak patkolását, a kocsik vasalását segédekkel is alig győzték a kis műhelyben, ahol naponta reggel négytől este tíz óráig pattogott a szikra, szólt az üllő és a kalapács. Az ország különböző részeiből kétszáz bordélyos jött az épülő Sztálinvárosba dolgozni. Aztán 1953- ban elvették a kovácsok iparosengedélyét, a műhelyek többségét egyszerűen széthordták. A kommunista ideológia sajátos nyelvén ezt úgy fogalmazták meg, hogy „egy szocialista városban nem lehet kapitalista csökevény.” Kelemen Ferenc nem kis szerencsével 1958-59-ben visszakapta az engedélyét, így tovább dolgozhatott. „Ez a munka nem megy ki az én műhelyemből!” Kelemen Ferencné Dunaföldváron ismerte meg későbbi férjét, egy tánciskolában találkoztak először. Az ismeretségből szerelem, majd házasság lett, két gyermekük született. Kelemen Ferencné ma is elevenen emlékszik a régi időkre, mint mondja, ura a százszázalékos munkának élt: - A több mint ötven év alatt egyszer fordult elő, hogy visszahoztak egy munkát. A férjem megedzett és megköszörült egy fejszét, ami négy nap múlva kicsorbult. Egy hétig nem lehetett hozzá szólni, csak azt mondta: micsoda szégyen ez egy mesternek, hogy fordulhatott ez elő! 1984-ben, hetvennégy éves korában halt meg. Tisztán emlékszem, már nagyon beteg volt, segédek dolgoztak helyette. Szerszámokat javítottak, amikor meglátta, mit végeztek, alaposan lehordta őket: „Ilyen munka nem megy ki az én műhelyemből!” Majd odaült a munkapadhoz, és kijavította a hibákat. Rá egy hétre meghalt. „Fiam, a műhelyt ne hagyd széthordani!” Talán az előzőekből is kitűnt, a Kelemen családban előszeretettel adták a fiú utódoknak a Ferenc keresztnevet. Csak elsőre tűnik kivételnek a múzeumot megnyitó Kelemen Gyula, ugyanis az ő második keresztneve is Ferenc... Kelemen Gyula gyermekkorában sokat segített édesapjának a műhelyben, apja azonban nem akarta, hogy továbbvigye a több évszázados családi mesterséget, inkább értelmiségi pályára szánta fiát. A véletlen mégis úgy hozta, hogy metallurgus lett belőle, családi háttere miatt ugyanis máshová nem vették fel az előző rendszerben. Később elvégezte az ELTE tanárképzőjét, és a Pécsi Tudományegyetem jogi karát, jelenleg a Dunaújvárosi Főiskola neveléstudományi tanszékének vezetője, és a tanárképző intézet igazgatóhelyettese. Idén nyitotta meg a kovácsmúzeumot, hogy így tisztelegjen édesapja emléke előtt, halálának huszadik évfordulóján. - A halála előtt édesapám a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak a műhelyre, és ne hagyjam széthordani. Lakatot tettem A több mint ötven év alatt egyszer fordult elő, hogy visszahozzak egy munkát. A férjem megedzett és megköszörült egy fejszét, ami négy nap múlva kicsorbult. Egy hétig nem lehetett hozzászólni, folyton azt mondogatta: micsoda szégyen ez egy mesternek!" az ajtóra, és hiánytalanul megőriztem a szerszámokat, közben tervezgetni kezdtem, hogy múzeumot alakítok ki. A kis nádfedeles ház a környező építkezések miatt megroggyant, teljesen újjá kellett építeni. Szerencsére rengeteg segítséget kaptam a Hild szakközépiskola igazgatójától és gyakorlati oktatásvezetőjétől, Kolics Gábortól és Kóti Sándortól, így ebben az évben megvalósulhatott az álmom. Pörköltfőzés közben bejelentkezik a BBC News Az ünnepélyes megnyitó után hamar híre ment a pentelei múzeumnak, a Magyar Távirati Iroda is beszámolt az eseményről. Az ország minden tájáról érkeztek a telefonok, hol van pontosan ez a múzeum, és mikor lehet megtekinteni? A legemlékezetesebb megkeresés azonban csak ezután következett: — Vasárnap délelőtt éppen pörköltfőzéssel foglalatoskodtam - mondja Kelemen Gyula -, amikor megcsörrent a telefon, és angolul annyit mondott egy hang: „Jó napot kívánok! Ez itt a BBC News rádió élő műsora! Mondana hallgatóinknak néhány szót a pentelei kovácsmúzeumról?” Először azt hittem a barátaim tréfásnak velem, hiszen honnan tudhatna a BBC világrádiója a múzeumról? Még szerencse, hogy minden kérdésre válaszoltam, mert nem sokkal utána már érkeztek is a gratulációk, hogy hallottak a BBC-n! Amikor pedig egy Ausztráliában élő magyar felhívott, hogy szívesen eljönne megnézni a múzeumot, már nem is tudtam, mit mondjak! - teszi hozzá nevetve Kelemen Gyula. Alapítvány és pénz kell a működtetéshez Kelemen Gyula jelenleg saját zsebből fizeti a múzeum költségeit, és a szerdánkénti kovácsbemutatókat. Belépőt nem szed, saját bevallása szerint azért, hogy mindenki láthassa a magánmúzeumot. Szerencsére egyelőre sok körülötte a lelkes segítő, de hosszú távú megoldásra lenne szükség, ezért egy alapítvány létrehozását tervezi, amely fedezné a működtetés költségeit. Ha ideje engedi ennek előkészítésével foglalkozik, s mivel sok az érdeklődő, környékbeli kovácsokat szeretne felkutatni, hogy több bemutatót lehessen tartani. Azt mondja, csak így valósítható meg az, amit már a legelején is eltervezett: „egy élő kovácsmúzeum” Dunapentelén. A Magyar úton található kis műhelyben szerdánként kovácsbemutatót tartanak Fotó: Wohlmann György Kelemen Gyula édesapja emléke előtt tiszteleg a múzeum megnyitásával