Dunaújvárosi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-04 / 104. szám

2 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Lőfegyvert foglaltak le Pécs (mti)­­ Hét ember ellen indult eljárás kábí­tószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt. Egyikük komlói lakásából nagy mennyi­ségű kábítószergyanús anyagot, egy lőfegyvert és lőszereket is lefoglal­tak - számolt be kedden a Baranya Megyei Ren­dőr-főkapitányság a police.hu oldalon. közlemény szerint a hét­­­fői házkutatáson a nyo­mozók az 51 éves H. Já­nos komlói lakásában 1200 gramm kábítószer­gyanús fehér pasztát és folyadékot, valamint nagy mennyiségű kész­pénzt is találtak. A ható­ság Komlón és Kárá­szon további házkutatá­sokat is tartott, ahol — különböző kiszerelések­ben - 870 gramm fehér port, 32 rózsaszín tab­lettát, szárított zöld nö­vényi törmeléket, vala­mint drog használatához szükséges eszközöket foglalt le. Korlátozzák a szabadságot Bukarest (mti) - A ro­mán hatóságok, az elő­ző évhez hasonlóan ta­valy is több ízben pró­bálták korlátozni a ma­gyar közösség szólás­­szabadságát és időnként sikerrel is jártak - álla­pította meg az Active­ Watch nevű bukaresti civil szervezet, amely kedden tette közzé a ro­mániai sajtószabadság­ról készült legfrissebb jelentését. A 120 oldalas dokumentum, a magyar közösségnek szentelt öt­oldalas fejezetben feli­dézte, hogy a Székely­földnek autonómiát kö­vetelő tüntetőket, a két­nyelvű utcanévtáblák kifüggesztőit, és a ma­gyar közösségi jelképek kitűzőit is bírságokkal sújtották, a magyar nyelvhasználatot korlá­tozó törvénytervezetek kerültek a parlament elé, Klaus Iostannis ál­lamfő pedig olyan kije­lentéséért fosztotta meg Tőkés László Európa Parlamenti képviselőt román állami érdem­rendjétől, amely a véle­ményszabadság keretei közé illeszkedik. KRÓNIKA A kormány adójavaslatai PARLAMENT Harminc törvényt módosít mintegy kétszázhatvan paragrafusban Budapest (mti)­­ A kor­mányzati ciklus egyik leg­nagyobb jelentőségű adójavaslatát terjeszti a kormány a parlament elé kedden a tavaszi adócso­maggal, amely mintegy 30 törvényt módosít mintegy 260 paragrafus­ban - mondta Tállai And­rás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) par­lamenti és adóügyekért felelős államtitkára ked­den Budapesten. Az áfa- és szja-változások­­kal alapvetően a családoknak szeretne segíteni a kormány - hangsúlyozta. Tállai András elmondta, a törvénycsomag szerint csök­kenni fog több termék és szolgáltatás áfakulcsa, amivel 55 milliárd forint bevételről mond le az állami költség­­vetés. A baromfihús áfakulcsá­nak 5 százalékra csökkentése 19 milliárd, az éttermi szol­gáltatásokénak 2017-től 18, majd 2018-tól 5 százalékra mérséklődése, benne a hely­ben készített alkoholmentes italokéval 8,5 milliárd, a friss tej áfájának a kiskereskedelmi forgalomban is 5 százalékra való mérséklése 4,5 milliárd, a tojás áfájának 5 százalékra csökkentése 10,5 milliárd fo­rint, az internetszolgáltatások áfájának 18 százalékra csök­kentése pedig 12,5 milliárd forint bevételkiesést jelent - ismertette az államtitkár. A kétgyermekesek családi adókedvezménye az szja tör­vény módosításával 5 ezer fo­rinttal, 30 ezerre emelkedik, ez 350 ezer családot érint, és a módosítással 15 milliárd fo­rint marad a gyermeket neve­lő családoknál. A két gyermeket nevelők­nél évente 80-85 ezer forintot hagy az állam az áfacsökken­tés és az szja kedvezmények növelése révén, egy nyugdíjas házaspárnál pedig ez 15-20 ezer forintot jelent. A jövedéki adóról szóló törvényjavaslat a világpiaci ár változásához kötné az üzema­nyag jövedéki adójának mér­tékét, a többletbevételt pedig az utak - elsősorban alsóren­dű utak - felújítására költe­nék. A dohány jövedéki adója az uniós előírások miatt fog emelkedni, 2017 végére 29 százalékos emelkedést kell el­érni - ismertette az állam­titkár. Az üzemanyagok jövedéki adójának emelésére alternatí­vát terjesztenek a par­lament elé. A Brent tí­pusú olaj hordónkénti árához kötnék a jöve­déki adó mértékét. Ha 40, illetve a másik va­riációban 50 dollár alá kerülne az olaj hor­dónkénti ára, a gázolaj esetében 10, a benzin eseté­ben pedig 5 forinttal emel­kedne a jövedéki adó. Jelen­leg 45 dollár körül van a Brent hordónkénti ára. Az emelés a költségvetésnek - ha egész évre hatással van - mintegy 20 milliárd forint többletbevételt jelentene, amit elsősorban alsórendű utak fel­újítására fordítana a kormány. A dohánytermékekre 2017-től - az alkoholhoz ha­sonlóan - adójegy helyett zár­jegy kerül és az e-cigaretta is bekerül a jövedéki termékek közé. A dohánytermékek ese­tében a jövedéki adó 29 szá­zalékos emelésének első lépé­se 2016. szeptember 1-jéig meg fog történni a javaslat szerint. A baromfihús áfakulcsa öt százalékra csökken ■ ■ [UNK] rr jövőre A vállalkozások adózási feltételei kedvezően változ­nak, elsősorban a kkv szektor helyzetét szeretné javítani a kormány, jobban ösztönözni a fejlesztéseket, beruházásokat - fejtette ki az államtitkár. A társasági adó terén megszűnik például a kkv-k beruházási adókedvezményének korlátja, ami 30 millió forint volt. A munkaerő mobilitásának ösz­tönzése érdekében a munkába járás adómentes költségtéríté­sének határa jövőre a kilomé­terekénti 9 forintról 15 forint­ra emelkedik, a munkásszál­lás felújítása esetén adóked­vezményt lehet igénybe ven­ni, az üzemeltetésével kap­csolatos költségeket kétszere­sen lehet elszámolni, a lakha­tási támogatás pedig 60 kilométeres térség­ben adómentessé válik. A változásokat alapve­tően a munkáltatók kezdeményezték - mondta az államtitkár. Kedvezően változ­nak a kutatás-fejlesztés (k+f) elszámolásának feltéte­lei is, azok a vállalkozások, amelyek nem tudták igénybe venni a kedvezményt, a jövő­ben a szociális hozzájárulási adóból vonhatják le az elma­radt társasági adókedvez­ményt ezen adó 50 százaléká­ig A magánszemélyeknek kedvező változás, hogy adó­tartozás esetén 200 ezer forin­tig automatikusan hathavi részletfizetést kaphatnak, eh­hez csak egy kérelmet kell benyújtani az adóhatósághoz. A családi adókedvezménnyel kapcsolatos egyszerűsítések is lesznek. Az adócsomag a gazdaság fehérítését szolgáló módosítá­si javaslatokat is tartalmaz, a tételes áfa adatszolgáltatás je­lenlegi 1 millió forintos hatá­ra 100 ezer forintra csökken. Az ekáer rendszert zártab­bá kívánják tenni, hogy minél hamarabb kiszűrjék az adó­csalókat. A javaslat emellett megteremti az online számlá­zási rendszer kiterjesztésé­­nek, és a kezelő személyzet nélküli italautomaták beköté­sének feltételeit a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A törvényjavaslat a végre­hajtás hatékonyabbá tételére is megfogalmaz javaslatokat, tartalmazza továbbá a NAV életpályamodelljének július 1-jei bevezetésével kapcsola­tos jogszabály módosításokat. A jövedéki adótörvény ja­vaslatot hosszas egyeztetés előzte meg az érintettekkel - mondta Tállai András, aki szerint Európában is példaér­tékű jogszabály tervezet szü­letett, amely a jövedéki ter­mékeket előállítók és forgal­mazók érdekeit is szolgálja, és vállalkozóbarát szemléletű. Egyrészt rövidebb és áttekint­hetőbb lett a törvény­­ terje­delme 150-ről 65 oldalra csökkent­­, másrészt teljes egészében megtörtént az elektronizáció, így 2018-tól a jövedéki adóalanyok esetében a NAV is elkészítheti az adó­bevallást - ismertette. A javaslat egyszerűsítése­ket is tartalmaz, több mint hétezer borászat kilencvenöt százaléka a jövőben jelentős adminisztrációs kötelezettség­től fog mentesülni, a negy­venhétféle adóraktár helyett egy lesz. további képek, információk Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára (b) napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülése. Mellette Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Macedónia mellett Budapest (mti) - Magyaror­szág továbbra is támogatja Macedónia euroatlanti csatla­kozási törekvéseit, mind a NATO-hoz, mind az Európai Unióhoz - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter Zoran Jolevszki macedón vé­delmi miniszterrel tartott kö­zös sajtótájékoztatóján ked­den. Simicskó István kiemel­te: a magyaroknak és egész Európának is fontos a Nyu­gat-Balkán stabilitása. A NAP FOTÓJA - SZESZÉLYES Dunaújváros (tk) - Ziva­tarok jönnek, mennek, hol napos az idő, hol fel­hős, borongós. Ez már csak ilyen tavasz tájékán. Szeszélyes a május eleje. Tegnap koradélutáni fo­tónkon kollégánk az ak­tuális zivatart kapta len­csevégre Fotó: Ady Géza Közös megoldást Vatikánváros (mti) - Eu­rópa közös megoldást ke­res a migrációra, de nem szabad megfeledkezni a kontinens országai közötti gazdasági különbsé­gekről. Hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke a Ferenc pápa és a CCEE elnökségének ta­lálkozójáról tartott keddi vati­káni sajtótájékoztatón. Erdő Péter az MTI-nek el­mondta, hogy a katolikus egyházfővel Európa legaktuá­lisabb kérdéseiről folytattak megbeszélést, a szekularizáci­óról és a keresztények egysé­géről éppúgy, mint a migráci­óról, a gazdasági problémák­ról és a békéről. Az olasz és külföldi újság­írókkal tartott találkozón Erdő Péter hangsúlyozta, hogy Ma­gyarország nem emelt falat a határain, és az országba törté­nő legális belépésre mindig is lehetőség volt. 2016. MÁJUS 4., SZERDA d­uóm DH Online A demonstráló taxis szervezetek konvoja halad a Dózsa György úton 2016. május 3-án. A vonulásos demonstrációval a taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak Taxis demonstráció Budapest belvárosában találkoztak Budapest (mti)­­ A közös­ségi személyszállítás be­tiltásáért kezdtek ismét demonstrációba kedd délután taxisok Budapest belvárosában. Terveik sze­rint több útvonalat lezár­nak a fővárosban. A tiltakozók - mint már többször - a Hősök terén gyü­lekeztek. Onnan mintegy száz taxi indult el két útvonalon, az egyik csoport az Erzsébet hí­don és a Szabadság hídon át a Kálvin tér felé, a másik az Andrássy úton keresztül a Lán­chíd irányába. Gottlieb Géza, a demonstrá­ció egyik szervezője az MTI- nek elmondta: azt követelik, hogy a hatóságok tartassák be az önmaguk által és a törvény­­hozás által hozott szabályokat. I

Next