Dunaújvárosi Hírlap, 2021. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

2021-01-12 / 9. szám

2021. JANUÁR 12., KEDD HÁTTÉR 13 A visszavonuló német egységek felrobbantották a Petőfi és a Szabadság hidat is A főváros ostroma a világháború egyik legvéresebb harca volt A magyar főváros szovjet ostroma 1944. december 25-én kezdődött, és 1945. február 13-ig tartott. Az ost­rom során meghalt vagy fog­ságba esett szinte a teljes 79 ezer fős védősereg, raj­tuk kívül kb. 50-100 ezer civil személyt hurcoltak el az oroszok. Farkas Lajos szerkesztoseg@dunahirlap.hu TÖRTÉNELEM Az első szovjet páncélos 1944. november 3-án jelent meg Budapest határá­ban. A várost november végén erőddé nyilvánító Adolf Hitler hallani sem akart arról, hogy Budapestet nyílt várossá nyil­vánítsák, pedig azt még a nyi­las „nemzetvezető”, Szálasi Fe­renc is kérte. A Führer paran­csa szerint az általa Auszt­ria kapujának tartott Buda­pestet házról házra kell meg­védeni. A országban harcoló hadseregcsoport parancsno­kát, Hans Friessner vezérez­redest leváltotta, helyére Otto Wöhler tábornokot állította, a „Budapest erőd” parancsnoka pedig a harctéri tapasztalatot nélkülöző, de vakbuzgó Karl Pfeffersj­gjjde pü>ruc­h SS-rend­­őrtábornok lett. Az ostrom A magyar és német védők csaknem ötven napig ellen­álltak az oroszok ostromának, annak ellenére, hogy készlete­ik nagy részét már az össze­csapások első napjaiban el­vesztették, mert azokat a kül­városi raktárakban tárolták, amelyek hamar a szovjetek kezébe kerültek. A polgári lakosság kitelepí­tésére nem került sor, ezért sok civil esett áldozatul a vé­res küzdelemnek. December 25-én zárult be az ostromgyűrű Budapest kö­rül, a 2. Ukrán Front katonái ekkor kezdték meg a táma­dást. Szovjet részről Rogyion Malinovszkij és Fjodor Iva­­novics Tolbuhin marsall meg­adásra szóló ultimátumot in­tézett a város védőihez, amit azok visszautasítottak, valójá­ban az igazi harcok csak ek­kor kezdődtek el. A szovjet fel­szólító jegyzéket átnyújtó par­lamenterek Steinmetz és Osz­­tapenko kapitányok máig tisz­tázatlan körülmények között életüket veszítették. A körülzárt városban egy­re súlyosabbá váltak a viszo­nyok, nem volt gázszolgálta­tás, villany csak napi 2-3 órán át, egyre kevesebb volt az éle­lem és később már az ivóvíz is, szabadon garázdálkodtak a zsidókra és katonaszökevé­nyekre vadászó nyilas cso­portok. A védelem a IX. német hadtestre és a Hindy Iván al­tábornagy parancsnoksága alatt álló I. magyar hadtestre hárult, de a magyar tábornok­nak sok beleszólása nem volt a dolgok menetébe. A fővárost védők száma mintegy 92 ezerre volt tehető, ebből 50 ezer volt a magyar katona, a támadó szovjet Bu­dapest Csoport együttes lét­száma mintegy 150-170 ezer főt tett ki. Eldurvultak a harcok Az ostromló csapatok elő­ször a pesti oldalon arattak győzelmet, majd megkezdték a budai oldal és vár elfogla­lását. A németek, hogy meg­akadályozzák az orosz előre­nyomulást, felrobbantották a dunai hidakat - erről majd bővebben is írunk - továbbá több felmentő akciót is meg­kíséreltek indítani a szorult helyzetbe jutott védők meg­segítésére. Azonban egyik al­kalommal sem sikerült elér­niük Budapestet, annak el­lenére, hogy a keleti fronton szolgáló német páncélos had­osztályoknak mintegy a fele Magyarországon tevékenyke­dett. A szovjetek támaszkod­tak korábbi, városi harcok­ban szerzett tapasztalataikra, ám ez volt az első eset, hogy milliós nagyvárost ostromol­tak meg. Ezek alapján min­den hadosztályban roham­csoportokat hoztak létre, és a lövész hadosztályok táma­dásának sávjait úgy jelölték ki, hogy legalább háromszo­ros túlerőben legyenek. A né­met és magyar védőknek kez­dettől fogva gondot okozott a lőszer szűkössége és az után­pótlás hiánya, ám a lassú elő­renyomulás és a védők fogyat­kozása miatt mind több fegy­ver jutott a túlélőkre. Felrobbantották a hidakat 1945. január 14-én robban­tották fel a mai Petőfi hidat. A háromnyílású, felsőpályás, négytámaszú rácsos gerenda­­hidat, az 1937-es épülésétől egészen 1945-ig Horthy Mik­lós hídnak hívták. A híd tar­tópilléreit légnyomásos sül­­­lyesztőszekrényekkel alapoz­ták, a legmélyebbre süllyesz­tett keszon több mint 12 mé­terrel nyúlik a Duna vízszint­je alá. A pillérek teherbíró agyagrétegben fekszenek, a parti hídnyílásokat viszont fúrt vasbeton cölöpökkel ala­pozták meg. A híd szerkeze­tét 4 főtartó hordozza, és az egész hidat a karcsúság jel­lemezte. A hídpálya kereszt­­metszetét 15,7 m széles kocsipálya és két oldalt 3,5-3,5 m széles járda alkotta. Utóbbiból 1-1 m kerékpárút volt, magasságilag mind az úttesttől, mind a járdától el­különítve. A villa­mos felsővezetékek és az út­test fölé függesztett lámpates­tek közös tartóoszlopai a jár­daszegélyek mellett voltak el­helyezve. A hidat 1937. szep­tember 12-én adták át a forga­lomnak. A visszavonuló német kato­nák a hidat Budapest ostroma alatt felrobbantották, a robba­nótöltetet a budai hídnyílás­­ban két, a pestin pedig egy he­lyen helyezték el. A robbanás nem egyszerre történt, a deto­náció következtében viszont a középső hídnyílás hosszirány­ban Buda felé torlódott, sarui­ról leugrott, majd a híd alsó öve becsuklott, így az acélszer­­kezet a folyóba zuhant. A hely­reállítási munkákat csak 1952 nyarán tudták elvégezni. 1945. január 16-án a néme­tek felrobbantot­ták az akkori Fe­renc József hidat (ma Szabadság híd) is. 1896. október 4-én Ferenc József császár személyes jelenlétében adták át Budapest negye­dik folyami hídj­át, amely 1946- ig az uralkodó nevét viselte. A millenniumi ünnepségek ke­retében megnyitott új átke­lő a Fővám tér és a Szent Gel­­lért tér között biztosított köz­lekedési lehetőséget. Zöldre festették, villamosvágányt ka­pott, továbbá 12 ívlámpát, 8 iz­zólámpát és 48 gázlámpát sze­reltek fel rá. A 6102 tonna sú­lyú híd aztán rövid időn belül a budapesti közlekedés egyik legfontosabb csomópontja lett, 1898-ban a hídon megindult a villamosközlekedés, majd há­rom évtizeddel később pedig, az első menetrend szerinti au­tóbuszok is ezen az átkelőhe­lyen keresztül jutottak el Bu­dára. A 20 méter széles híd, 333 méteres hosszával Buda­pest legrövidebb átkelője lett. A hídfők mellé mindkét par­ton emeletes vámszedőháza­kat építettek, majd a pillérek kapuzatának tetejére egy-egy látványos turulmadár szobrot helyeztek el. A visszavonuló németek a robbanótölteteket a híd kö­zépső hídnyílásban helyezték el. A robbanás a befüggesztett részen túl a pillérekhez kap­csolódó konzolos szerkezet­ben is jelentős kárt okozott, vi­szont a parti nyílásokat áthi­daló szerkezetek ugyan meg­sérültek, de a helyükön ma­radtak. A detonáció hatását a német tisztek, a Gellért szálló ablakaiból figyelték. A Szabadság híd helyreállí­tása 1946 tavaszán kezdődött el, de már az év augusztus 20- án megnyitották a forgalom számára, akkor kapta a mai nevét is. Mivel legkevésbé sé­rült, így a felrobbantott buda­pesti hidak közül elsőként ál­lították helyre. Bevégeztetett Végül a német és a magyar védők Adolf Hitler paran­csa ellenére is a kitörés mel­lett döntöttek, és február 11- én este megkezdődött a kitö­rési kísérlet, amelynek során azonban csak egy maroknyi katona érte el a baráti vona­lakat, és a védelem parancs­nokainak nagy része is fog­ságba esett. Budapest ezután nem sokkal később, február 13-án került teljesen szovjet irányítás alá. Az ostrom alatt, majd annak végeztével a hó­dítók több tízezer nőn követ­tek el nemi erőszakot, és kö­zel 100 ezer embert hurcoltak el „malenkij robotra” vagyis kényszermunkára, ahonnan a többség sohasem jött vissza. A „felszabadulás” A magyar nők ellen elköve­tett erőszakról sokféle okból hosszú időn át hallgattak az áldozatok, a hivatalnokok és persze az elkövetők is. Vala­hogy nem fért bele a „felszaba­­dítási” képbe. Érdekes, hogy a hivatalos szovjet iratokban Budapestet nem felszabadítot­ták, hanem mint ellenséges várost, egyszerűen bevették. A harcokban meghalt mint­egy 25 ezer polgári személy, több mint 52 ezer lakos meg­sebesült. Az ostrom következ­tében a főváros mintegy 40 ezer épületének 27 százaléka elpusztult vagy súlyosan meg­rongálódott, több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lak­hatatlanná vált. Kiégett a pes­ti Vigadó, a királyi vár, súlyo­san megsérült az Operaház, a Zeneakadémia és a Nemze­ti Színház. A szovjetek veszte­sége mintegy 80 ezer halott és 240 ezer sebesült volt, ami az összes magyarországi veszte­ségük fele. A magyar fővárosban már januárban elszabadult a po­kol. Az utcákon mindenütt ló­tetemek hevertek, a közterek és a parkok ideiglenes teme­tőkké alakultak át. Ezekben a napokban pusztult el az Ál­latkert is, az ostrom után 2500 lakójából már csak 14 maradt. 1945. február 13-án délben a szovjetek díszsortűzzel ad­ták a moszkvaiak tudtára, a magyar főváros elfoglalását. Budapest ostroma a II. világ­háború egyik leghosszabb és legvéresebb helységharcának számított, 102 napig tartott, ebből a magyar és német vé­dők 52 napot a teljes bekerí­tésben harcolták végig. Felhasznált irodalom: Budapest ostroma (1944- 45), a szovjet Vörös Hadsereg hadművelete. Dr. Gáli Imre: A budapesti Duna-hidak. Budapest: Híd­építő, 1984. Pető Andrea: Budapest ost­roma 1944-1945-ben - női szemmel. Budapesti Negyed, VIII. évf. 3-4. sz. (2000) Hoz­záférés: 2017. nov. 3. https://mult-kor.hu/cikk. php?id=9143 https://www.hirado.hu/bel­ fold/cikk/2018/02/09/buda­pest-ostroma-a-II.­vilaghabo­ru-egyik­ legkeservesebb­ kuz­delme­ lett. https://www.sulinet.hu/ oroksegtar/data/tudomany_ es_ismeretterjesztes/A_bu­dapesti_duna_hidak/pa­ges/010_a_petofi_hid.htm. Nem felsza­badították a szovjetek, ha­nem ellensé­ges városként bevették 1944. Szent György tér, német és nyilas alakulatok Fotó: Fortepan A lerombolt Széchenyi Lánchíd pesti hídfője Fotó: fortepan

Next