Dunavidék, 1922 (1. évfolyam, 1-54. szám)
1922-08-06 / 33. szám
2. DUNA VIDÉK sukat valamint megtorlásukat szorgalmazzuk. A városi politikában a sajtó célja csak az útmutatás és a tettek bátor kritizálása és javítása lehet. Ezen politikai célokon belül a társadalmi kérdésekre, a társadalom egyetemes érdekeire kell a mohácsi sajtónak a főfigyelmet fordítani. Nem maradhat oly állapotban ez a város, hogy egy kis politikai vitatkozás, őszinte kritika, bátor szókimondás mindjárt pártoskodóvá tegye az embereket és egész életét egy másik ember kontrollrozására rendezze be valaki akkor, amikor csak bizonyos kérdésekben van egyiknek más véleménye mint a másiknak. Ki kell egyenlíteni a társadalmi ellentéteket, de az újságnak állandóan résen kell lenni, hogy felléphessen azok ellen, akik érdemtelenül és egyéni célok hajhászásában föl akarják rúgni és meg akarják bontani a harmóniát, az egyetértést. Az ilyenek törekvését lehetetlenné kell tenni, ha kell a nyilvános kritika legerősebb eszközeivel is. A társadalom kultúrfokát, műveltségét, szépérzékét, tudásvágyát emelni és táplálni kell. Nem szabad megfeledkezni az olvasók nemes értelemben vett szórakoztatásáról, de a társadalmi félszegségeket, rút kinövéseket, hibákat bátran és javító célzattal meg kell kritizálni, hogy ilyenformán meg lehessen szüntetni mindezeket. Azonban ha követésre méltó erényeket, akciókat tapasztalhatunk, a sajtónak résen kell lenni, hogy ezeket mindig például állítsa a nagyközönség elé. Közgazdasági téren külön egésznek kell felfogni a várost és környékét, amely nincs elszigetelve az ország többi részétől és déli szomszédunktól, de amelynek van azonban fejlődésre képes, saját erejéből táplálkozó önálló gazdálkodása. Ezt az önálló gazdálkodást a közgazdaság általános és helyi híreivel, a mezőgazdák, iparosok, kereskedők esetenkénti kioktatásával és segítésével lehet fejleszteni, erősíteni. Fel kell hívni a figyelmet Mohács helyzetére az elérhető lehetőségekre, buzdítani kell a sajtónak, hogy az élet ebben a félig holt városban egyszer már pezsdüljön is. Figyelemmel kell kísérni azokat a törvényeket, rendeleteket, amelyek mélyen belenyúlnak az életünkbe, és a speciális vonatkozásaira rá kell mindig mutatni, hogy az olvasó ezek ismeretét előnyére használja ki. Még egy vidéki lap sem nélkülözheti azt, hogy a hírszolgálatát ne szervezze meg oly formán, amint ezt a közönség érdeke megkívánja. Az olvasók mindenről Partnerei közül Benkó Bálint eddig véka alá rejtett tehetségét csillogtatta. Különös érzéke van Benkónak az ily népies szerepekhez is, elegáns, jóképű, ízig-vérig magyaros huszárőrmester volt. Győry Gyula és Fekete kitűnően megállották helyüket, Kellen Rózsi és Harsányi feledhetetlen cigány alakokat mutattak be. Figyelmeztetjük azonban Harsányit, hogy fékezze a temperamentumát, mert az ugra-bugrálás nem mindig színészi alakítás, Pogányról nem szólhatunk elismeréssel. Hisz oly elemi hibákat követett el, amelyek akkor is érthetetlenek volnának, ha magyar falut eddig még sosem látott volna. A magyar paraszt kemény gallért és csokornyakkendőt akkor se hord, ha mindjárt ő a tölgyesi biró is, de a magyar paraszt kezet sem csókol semmiféle némbernek, legfeljebb a papjának . . . Varga Elza és Székely Erzsi túl reálisan ábrázolták a szolgálókat. A múlt század végén íródott népszínművek mind erősen idealizált népéletet mutatnak be, nem szabad egyes alakoknál a hű ábrázolásban ily messze menni, akarnak tudni, mindent pontosan megismerni, minden esetben a leggyorsabb értesülést szerezni és ezt pedig csak úgy érheti el egy újság, ha hírszolgálatát kifejleszti és állandóan működővé teszi. így állíthatók össze durva vonásokban azok a feladatok, amelyek a munkáját komolyan vevő újságíró előtt kell hogy álljanak, amikor újságot csinál. Nem gyönyörködtetésre íródott ez a néhány sor és nem is arra, hogy valaki sokára hervadó becset keressen benne, hanem ez csak egyszerű tervrajz, kicsi vázlat, amit megcsinál a munkás, a mester, az író, a művész, a bankár, mindenki mielőtt munkához látna. Ismerni kell azokat a célokat, amelyek után tör az ember, mert ugyan „vak tyúk is talál szemet“, de eredményes munka csak ott lehet, ahol számba veszik a feladatokat, hogy a kivitel ne legyen esetleg délibáb-kergetőzés, amely lehet szép, lehet kedvrevaló, lehet rokonszenves, de hasznos az nem lehet. Passiójáték Mikófalván. Támadt végre egy erős egészséges hajtás szegény Csonkamagyarország meggyötört testén, amihez elzarándokolhatunk a tülekedésben elfáradt szellemünkkel, hogy újjászülessünk a mikófalvai kis völgy egyszerű embereinek megnyilatkozásán, a megtisztult kereszténység Jordán vizében. Talán nem is tudták Mikófalva csöndes szántó vetői, hogy micsoda régenvárt, hiányzó erősséget adtak ők nekünk azzal a fogadalmukkal, hogy a világháború borzalmainak elmúlta után passiójátékot fognak rendezni. Szinte hivatott erre ez a csudálatosan szép fekvésű kis falu, amelyet körülfognak, elrejtenek a Bükk hegyei. Mi, baranyaiak, vasárnap érkeztünk Egerbe és innét délután mentünk át vonaton Mikófalvára, Pater Bernát pécsi ferencrendi atya vezetésével. A falu népe, tősgyökeres palóc emberek, tiszta, nyíltarcú magyarok. A falu végéről négyszáz hegybeépített lépcső vezet a hegynek, amelynek tetején az odaépített jeruzsálemi házak, a Táborhegy, az Olajfák hegye a teljes ilúziót keltik. Elhelyezkedtünk a hegybevájt üléseken, amelyek félkörben, régi római cirkusz mintájára szemben vannak a poronddal, a legnagyobb legigazabb tragédia színterével. Ott láttuk Pilátus házát, Heródes tornyát, Annás és Kasfás lakhelyét. Felhallatszott a halk, nyugtalan zene, megjelentek a római lovaskatonák, a jeruzsálemi nép, ügyes és korhű öltözetekben és megkezdődött a játék. Nem hiszem, hogy akadt volna ember a háromezer néző közül, akit meg nem ráztak volna a fenséges szavak, a testet öltött Krisztus szenvedése, Júdás velőkig ható drámai kitörése, az „Ecce homo“ mélységes jelenete s könnyekre ne indított volna a keresztrefeszítés látványa. A szereplők is mind, szinte öntudatlanul magukra öltötték viselkedésükkel, gesztusaikkal a bibliai szereplők alakját s amikor a játék végeztével ízléssel u. n. művészi körítést adva melléje föl akarják találni a közönségnek. Lengyel Menyhért a Róza nénit társadalmi vígjátéknak nevezi, a színház igazgatósága pedig úgy reklámirozta, hogy kacagtató vígjáták — hát a Róza néni se nem társadalmi, se nem kacagtató, de még vígjáték sem, hanem minden jó ízlést, művészetet, illúziót lábbal taposó irat, amely Budapest külvárosaiban selyemfiuk és nőismerőseik okulására előadható, de dunaparti levegőt szívó egészséges erkölcsi felfogással élő mohácsi magyar népnek nem, vagy ha már előadták, hát nem lehet ezt másnak elbírálni mint figyelmetlenségnek. A Rozi néni szereplői az író intenciói szerint teremtették meg a nagyrészben visszataszító alakokat. Legjobb volt Nyárainé és Benkó, Czobor és Orsolya Böske a szokott fölkészültséggel játszottak, Pogány maszkja jó volt, Somogyi René elegáns parasztmenyecske volt és Károlyi Klári valamint Zalai Irma is megállták helyüket. 1922. augusztus 6. helyünkről felemelkedtünk, éreztük, hogy a magyar Oberammergau először, de nem utoljára hallott nevezetessége a magyar nemzetnek. A rendezés és betanítás a mikófalvai tanító és jegyző fáradozásának fényes eredménye. Még aznap este hazaindultunk a látvány értékes emlékével. Csodálatos és sajnálni való, hogy Mohács, ez a különben tevékeny katholikus szellemű nagyközség csak öt nézőt tudott adni ehhez a nem mindennapi élményhez. Reméljük, hogy a jövőben annál többen csatlakoznak Mikófalva nézőközönségéhez, mert a falu eme lelki megnyilatkozásának és anyagi áldozatának támogatása minden magyarnak és minden kereszténynek kötelessége. Kipper Ha. QnDonaDoaonononoDnanDoacnűDOQGODaaDDonnnananunfiDGonaoD I HÍREK j o , ü □□□□□□□□□aaa□□□□□□□□□□□□□□aaooQaDaaoaDaooaaaoooaaaaaDo Dunán. Átható fütty. A barna hajós legény megoldja az izmos kötelet s lassú ringással megindul a hajó. A parton a cserkészparancsnok tisztelgést vezényel s a hajóról könnyes meghatottsággal kendőt lobogtatnak a szülők és selyemfürtü lányok a poetikus kalapo s csillogó szemű fiuknak. Tárogató sír a meghatódottság közé. A hangja, mielőtt a fülhöz érne, megfürdik a Dunában és a dala oly méla, szomorú lesz, mintha bujdosó kurucok melléből szakadna. A távolság nő. Akik elmaradtak nem látszanak már. Százhúsz-százötven szempár nézi a vizet. Babonás ereje van, a szőke, árnyas víznek; megsimulnak az apák homlokán a ráncok, a víz úgy látszik messze űzi a vijogó gondokat, melyek dögkeselyűként csapnak naponként olvashatatlan számban a hangulataik közé. Százarcú mozit nyújt a nézésüknek, zsongítja, édesíli a fodrozó hab a szemüket és a fülüket. Kucsma alakú füzek integetnek a szakgatott partok felől s fehér molnárlegény csendes füttyszóval önt fel egy vékát a garatra. A nap arany tányércserepeket szór dúsan a vízre, a fejek fölött halászmadarak húznak el s egy szép ívű hajó utazó népe nézeget kíváncsian felénk. A tárogatóból víg ritmusú dalok csárdása száll elő s az örök ifjúság dús életű teste szaporán ringó szép táncokba kezd ... A nap búcsúzva bukik és vörös tűzoszlopot vet a tükröző vizbe. Kibukik a homályból, a nyugati égen a méla hold s csendes fényével bomba, árnyakat kuszál a komp szilánkossá lépett deszka padlójára. A hajón százhúsz-százötvenen mennek. Az arcuk mosolyog, a vonásuk nyugalomra csendesült, a szemükben kis öröm-manók ugrándoznak. A Duna messze elvitte tőlük a gondokat, a víz megfogta őket. A mostani borús világban a habok megédesítettek egy-két drága pillanatot. A víz ellenállhatatlan ereje megnyugtatja és elhallgattatja azt, ami belül fáj. .. Olvasóinkhoz. A budapesti napilapok árát augusztus 1-vel felemelték 10 K-ra. Régi szokás szerint a vidéki lapok is ezen árhoz igazodnak és rendesen hasonló összegben állapítják példányáraikat. Mi azonban ameddig lehet, meg ettől az áremeléstől eltekintünk, mert tudjuk, hogy a mai veszedelmes drágaságot ahol csak lehet mérsékelni kell. Sőt nemzeti érdekből fontos az, hogy kevés pénzért jó újságot kapjon a közönség és ezért a Dunavidék elhatározta, hogy ezután sokkal bővebb tartalommal fog megjelenni és figyelő körébe felveszi a mohácsi élet minden ágazatát és kimerítő jelentéseket fog hozni mindarról, ami történik. A Dunavidék ezen önzetlen és kulturális munkájához kérjük a közön-Az ünneplés láthatólag jól esett Németh Irénnek és látszott, hogy — részben ennek hatása alatt — egész lelkét, minden ambícióját és egyéniségének báját belevitte játékába. Előadás után fölkerestük a művésznőt, hogy megkérdezzük milyen impressziókkal távozik Mohácsról és mit üzen a mohácsi közönségnek? — Mondja meg a mohácsiaknak, hogy nagyon drágák voltak egész itt tartózkodásom alatt, nagyon szeretem őket, mert ők is szeretik a színészetet s talán engem is, nagyon kedves emlékek fűznek hozzájuk. Mindig iparkodtam, hogy a tetszésüket megnyerjem s ha visszajövök, akkor is ez lesz a legfőbb célom. Mondott még egyet-mást a művésznő a „Dunavidék“ színházi kritikájáról is, de ezt már csak a magunk számára könyveljük el... Sok mindent máskép bírál el az ember, ha az a művészet köntösébe van bujtatva és nem a rendes élet viszonylataiban látjuk. De sok mindent nagyon lebirál az ember, ha az a normális életbe mint takargatni való, szükséges rossz megvan és ezt ficamodott aggyal és ficamodott Németh Irén bucsúelőadásául a Kis kadétot, Farkas Imre eme poetikus operettjét választotta. Igaza volt Németh Irénnek, mert ennyire bájos, kedves és közvetlen még egyik szerepében sem volt, mint a Kis kadét Marikájában. Naivitása, kristálytiszta játéka, üdesége és a finom dallamokhoz pompásan simuló hangja oly sikert eredményeztek, amelyre nagyon büszke lehet. Szerdán este Fekete is a Kis kedétban búcsúzott. Fekete nagyon belevette magát a mohácsi szívekbe, mert az ő személye és ezen keresztül a szerepe csak vidámságot, kacagást, örömöt, derűt hozott a színházba. A közönség nagyon melegen ünnepelte és amit búcsúzóra kapott, bizonyára őt is nagyon melegítette .. .