Dunavidék, 1922 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1922-01-01 / 1. szám

1922. január 1. öntéshez, egyéni érvényesülés céljából mestersé­ges ellentéteket támasztottak a két osztály között és köztük a gyűlölködés és visszavonás magvát hintették el. Mintha nem lett volna már elég a gyűlöletből és osztályharcból, mintha nem volna szükség minden becsületes, hazafias magyar em­ber vállvetett, közös munkájára, hogy ezt a sze­rencsétlen országot talpra állítsuk. Vannak em­berek, kik miatt az egész világ összedőlhet, csak ők fölülmaradjanak. A­m­íg dolgozni kellett a népért, nem látták ezeket az árakat, mikor a paraszt hátán emel­kedni, érvényesülni lehetett, egyszerre megjelentek a fórumon, nem hogy vezessék, hanem félrevezes­sék a népet. Rágalommal, intrikával, hízelgéssel, szájhősködéssel. Demokráciát ordítottak és dema­gógiát csináltak, így történt, hogy sok értékes ember mellett soha annyi értéktelen elem nem volt a parlamentben, mint ma. Elfelejtik azonban, hogy a demagógok sorsa, legyen a nevük Weltner Jakab vagy Hajdú Gyula vagy más, ugyanaz. Lásd a Sigray grófért följött paraszt deputáció szereplését a képviselőházban. A falu józan esze, egészséges ösztöne nagyon hamar tisztába fog jönni ezekkel az osztály gyűlöletben utazó urakkal és az egység és egyetértés a két osztály közt helyreáll. ­ ­­AI A VIDÉK 3. St­etés tenyésztésünk és hizlalásunk válsága. A jó gazda papírral és ceruzával dolgozott már évekkel ezelőtt is, méginkább kritériuma ez a jó gazdának a mai viszonyok mellett. Ma csak annyiban könyebb ebben a tekintetben azoknak a gazdáknak a helyzete, a­kik eddig s most sem így dolgoznak, hogy a számok plusz és mínusz te­kintetében sokkal nagyobb kilengéseket mutatnak s igy papír és ceruza nélkül is könnyen reá jut a kevésbbé jó gazda is, hogy gazdaságának mely ága jövedelmező, illetve hol fizet reá. Innen van aztán az is, hogy ma alig akad rossz gazda! S éppen ez a mutatkozó óriási mínusz, a­mely minden közelebbi számítást is fölöslegessé tett, okozta azt, hogy sertéstenyésztésünk már 1920-ban, de még inkább az idei tavasz óta vál­ságos helyzetben van, értve alatta azt, hogy mi­után legtávolabbról sem fizeti ki magát, a te­nyésztők a lehetőségig redukálják gazdaságuk­nak ezt az üzletágát egyrészt az által, hogy anyaállatjaikat vagy maguk állítják hízóba, vagy hizlalóknak eladják, másrészt az által, hogy töme­gesen potom pénzért is, lehetőleg még malac korában adnak túl a szaporulaton. — Hol és mikor láthattuk még valamikor azt, hogy annyi pecsenyemalac került volna a piacra, mint az idén Mohácson, Pécsett és más városi piacokon is? A tavasszal a malacpecsenye volt a legol­csóbb eledelek egyike. De azok, a­kik a ser­téshizlaldákat is figyelik, bizonyíthatják, hogy soha annyi anyasertés sem került még hízóba mint az idén. Mindez azonban nagyjában természetes folyománya a dolgoknak s a­kik csak egy kissé gondolkoztak ezen s ehhez hasonló problémá­kon, nem is kellett hogy jóstehetséggel legyenek megáldva s ezt előre látták s magam vagyok a tanú reá, hogy előre is mondották.­­ Hasznos háziállatjaink közül a legszaporább s a leggyorsabb fejlődésü a sertés. — A háború ideje alatt óriási volt a húsfogyasztás, önmagá­tól adódott tehát az irányelv, hogy sertést te­nyészteni minél többet! Bár számos és nagy ehézségekbe ütközött a tenyésztés és hizlalás 'yaránt, de igen rentábilis lévén, igy nagyobb ■ekhez méltó buzgalommal folyt a tenyésztés. A háború végével a húsfogyasztás bár nagy­­on megcsappant, de bekövetkezett pén­­■cessiv romlása s ennek kapcsán az árak — a mi a gabonanemüeknél — lévén '­ maximálva s már ennél fogva hiirtelen, mint az állatára a­­z oka annak, hogy a ser­um lezajlása után is folyta­­tgat s igy bőségesen fejtő­­zött az idő, hogy a gabo­naárak soha sem sejt. é­s magasságba szöktek, a sertés előállítási köty­ege evvel természetesen óriási módon emelkedett, kivitelünk nem volt, mert mindenfelől el voltunk zárva, belső fogyasz­tásunk megcsappant, igy csak természetes, hogy a sertés szaporasága s az akkor még meglévő sok anyaállat következtében, be kellett, hogy álljon a tulproduktió s igy az áraknak rohamos esése is. — Bekövetkezett volna az árak esése egyedül a túlproduktió következtében is, mert előzőleg rentábilis lévén, mindenki erre vetette magát; a magas gabonaárak csak siettették és nagyobbá tették az úgynevezett „Krachot.“ — Ezen a téren is azonban mint ezt a kifejezést a börzerovatban szoktuk mostanában olvasni s a jelen eset alkalmazva mondhatnám talán hál’ istennek — az „erős kezek“ — a régi tenyész­tők egyelőre még áldozatok árán is, fenntartják törzsállományukat s megfogyatkozott számban bár, de legalább mentve a legjavát, tovább te­nyésztik a saját részükre s az ország részére is oly értékes állatjaikat. Meg fog jönni ismét, majd ha a „férgese“ lehullott az idő, amikor a gazdálkodásnak ez az ága is, bár azt hiszem intenzívebb formában — ismét ki fog fizetődni. A­milyen természetes s így mint említem szinte előrelátható folyománya volt azonban az előzményeknek e tenyésztés ezen sorsa, oly ke­véssé vezethető vissza természetes okokra a hiz­lalásnak a mostani mértékben meglevő válságos helyzete. Némileg hozzájárulhat talán mint ok ezen helyzethez is az egyesek által ezen a téren is emlegetett túlproduktió, bár az idei tengeri hiány mellett a magam részéről ezt egyáltalában nem tartom még részben sem a valódi oknak, a­mint meg vagyok győződve, hogy februárban és márciusban és később nem is lesz túlkínálat, de fő és tán egyetlen oka a válságos helyzetnek az, hogy egyesek — a jelen esetben a szalámigyá­rosok — abban a kedvezésben részesültek, hogy a gyártási idény alatt sem elő sem vágott sertést exportálni nem lehetett, történt pedig ez az intéz­kedés épp abban az időben — november és decemberben — a­mikor más évek tanulsága szerint amúgy is mindig a legnagyobb volt a hízott és félig hízott sertésekben a kínálat, főké­pen parasztsertésekben.­­ Nem a tulproduktió volt az oka a nagy kínálatnak, hanem a nagy kínálat volt következménye a mesterségesen elő­idézett áresésnek s igy csak természetes folya­mat következtében lett ismét oka a „gyenge kezek“ nagy mennyiségű éretlen sertés kínálata a további áresésnek, a­mi a jó „érett“ sertésnek az árát is magával rántotta.­­ Ha azonban tény­leg túlproduktió okozta volna azt a helyzetet, épp az államnak lett volna a kötelessége az export lehetővé tétele útján a termelés ezen ágá­nak segítségére sietni. Bár nem nehéz kimutatni a mostani tenyész­tésnek a veszteségteljes voltát sem, sokkal egy­­szerűbb s teljesen plausibilis számítás alapján kimutatható azonban a hizlalásnak fokozott mér­tékben való veszteségteljes volta. Igen meglehet elégedve a hizlaló akkor, ha nyári hizlalásnál 20 ksg-ot, téli hizlalásnál 18 höt ér el sertéseinél átlagban súlygyarapodásként a feletetett takar­mány után, más szóval ha nyáron 5 kg, télen pedig 5 és fél kg-nál valamivel több után híz­nak sertései 1 kg-ot. A jelenlegi téli hizlalást s a legkedvezőbb esetben is 2250 K-ás dara árat véve alapul tehát minden reáhizlalt kg. sertés 123­75 K-jába kerül a hizlalónak, ha tehát a hizlaló abban a kedvező helyzetben volt, hogy 50 kg-os korában kg-onkint 60 K.-ért kapta a beállítani való süldőjét, akkor is 150 kg-ra fel­hizlalván sertését, neki 100 K-n felül kerül átla­gosan élősúlyban sertésének kg-ja, de akkor a sertés gondozása, szállása nincs számítva, a hiz­lalónak a bennefekvő pénze — ha ugyan nem vette fel kamatra — még nem hozott kamatot, de még csak egyetlen egy kényszereladást vagy egyébb nagyobb veszedelmet sem számítottunk. De még kevés hizlalónak van 2250 K-s áru a tengeridarája — tudvalévő pedig, hogy az új tengeri több vizet tartalmazván még jelenleg nem ad annyi j0 eredményt. Ha véletlenül el tud érni a hizlaló — a legmagasabb budapesti 85 K-s árjegyzést alapul véve — szállásában átvéve a fenti okvetlenül felmerülő költségeket, kilogram­­monként legalább 35 K-t veszít, a­mi egy 150 kg-os sertésnél 5250 K. tényleges veszteséget jelent. Ez az állapot nem lehet normális, a mint tényleg nem is az s,a mint annak oka is nem normális állapotra vezethető vissza, mert szabad forgalom export lehetősége mellett, a mikor még a „loco Romania“ is már 20 leu­es román hízott sertés is, magyarországi — Nagytétény — etető és kirakóállomással kombinálva is exportképes ez az állapot nem lehetséges. — Miután azonban a helyzet tényleg ez, s a sertéshizlalás valóban válságban van s nem csak a hivatásos hizlalók­nak existentiáját támadja meg ez az állapot, a mi az államnak nem lehet érdeke, de haszna sem, de egyúttal sokkal meszebbm­enő kihatása is lesz, még pedig annál az oknál fogva, mert már tavaly is — bár akkor valutánknak a Hege­dűs féle ac­ióval kapcsolatban való emelkedése volt az­ok — a hizlalók veszteséggel dolgoztak, az idén az export elzárása következtében ugyan­csak veszítenek, kilátás van tehát arra, hogy olyan cikkben is, a­miben a fent említett nyomás nélkül exportunk lehetne, behozatalra lehetünk majd később szorulva. A Hizlaló alig fog akad­ni, a­kinek a biztos veszteség mellett vállalko­zási kedve volna, az állam meg üzletileg soha­sem, ebben az üzletben meg éppen nem lehet konkurrensképes, de különben is alig számottevő mennyiséget hizlal, könnyen elő­állhat tehát a fent érintett helyzet. Legújabb értesülésem szerint ugyan az ex­port lehetőség meglesz, azonban csak két társa­ság útján, a­mi majdnem ugyanannyit jelent, mintha nem is volna export, mert az a volt eset­ben az állam is fő részes a két társaságban, te­hát m­onopolistikus az egész actiónak a termé­szete, a­mi tehát a szabad forgalom híjján a szabad átalakulást is kizárja. Erre pedig most már igazán nincs meg az ok, mert hogyha azok­nak az érdekében, a­kik a szabad átalakulás kapcsán okvetlenül kifejlődő természetes, de épp e miatt magas árat esetleg nem volnának képe­sek megfizetni, némileg indokoltnak is találhattuk az elég hosszú ideig tartott mesterséges árlenyo­mást, elég ideje volt az alatt úgy az államnak az ellátatlanok, valamint az egyes kevésbbé te­hetőseknek a saját részü­kre a szükséges zsírt aránylag olcsón beszerezni. Nincs tehát már ok, hogy a szabad forgalom s az export továbbra is korlátozva legyen. Szabad forgalomra és export lehetőségre van tehát ezen a téren szükség, úgy a tenyésztő, mint a hizlaló, úgy a fogyasztó, mint az állam érdekében; az állam az egyes exportőröktől épp úgy beszedheti a jussát, mint hogyha a maga különben nehézkes szerveivel fölözi le a m­eghi­­gított tejfölt. Szabad forgalom élénkíti a terme­lést, ezáltal előmozdítja az ipart és a kereske­delmet, munka és produkáló kedvet ad, ez ad az országnak vérkeringést, ez tette naggyá a nyugati nagy nemzeteket s csak ez adhat jövőt a mi hazánknak is. Somberek, 1921. december 28. Dr. dr. Mirbach Antal H­ÍREK.­ ­ Az elöljáróság közhírré teszi, hogy mindazon hadirokkantak, akik összeírás végett jelentkeztek és birtokukban fizetési meghagyás van, elmaradt rokkant illetményeik kifizetése vé­gett 1922. január 2-tól január 6-ig naponta dél. 9 órától 11-ig főszolgabírói hivatalban jelentkez­zenek. Hogy ezen illetmények kifizethetők legye­nek, a már annak idején közhírré tett rendelet­ben említett bizonyítvány a község elöljárósá­gánál beszerzendő és azt a felek a kifizetéshez magukkal elhozni tartoznak. Január 6. után kifi­zetések után itt többé semmi esetre sem eszközöl­tetnek.

Next