Dunavidék, 1922 (1. évfolyam, 1-54. szám)
1922-01-15 / 3. szám
2. A felszabadult Baranya első közgyűlése. a0 Ünnep a vármegyeházán. 1922. január 9-ike piros betűs napja lett Baranyavármegyének. A bilincseitől megszabadult, területében gazul, igazságtalanul megcsonkított vármegye törvényhatósága ezen a napon tartotta első rendes közgyűlését. És ez a közgyűlés fényes bizonysága volt annak, hogy a magyar töretlenül állta a szerb rabigát csakúgy, mint valamikor az évszázados törökét, és akárcsak egy gonosz, lidércnyomásos álomból, úgy ébredt régi magára frissen, erejének teljében és büszkén a közgyűlési teremben a régi vármegye. Lelkes éljenzés fogadta a terembe lépő Fischer Ferenc dr. főispánt, aki elfoglalta az elnöki széket, megnyitotta a közgyűlést. — Örömmel üdvözlöm — úgymondta a törvénatósági bizottságot, amikor három év után előzsör ült össze, hogy a vármegye javára munkálkodjék. Sajnos, nem jelenhettek meg mind a bizottsági tagok, mivel a trianoni békeszerződés a vármegye részét elszakította. Erős azonban a hitünk, hogy a Mindenható leveszi rólunk sújtó kezét és leveszi rólunk a széthúzás átkát, egységet ad és ezzel visszaszerezzük elveszített területeinket és ezáltal elszakított véreinket ismét itt üdvözölhetjük. A közgyűlés tagjai ezután felálltak és a főispán után elmondották a magyar hiszekegyet. Megemlékezett még ezután a főispán Sopron város és több soproni község visszacsatolásáról. Indítványozta, hogy a közgyűlés ebből az alkalomból üdvözölje Sopron várost és Sopron vármegye törvényhatóságát. Indítványozta meg, hogy a közgyűlés hódoló üdvözlő táviratot intézzen a kormányzóhoz és üdvözlő táviratot a kormányhoz. Az indítványokat egyhangúlag elfogadták. Buzáss László másodjegyző beterjesztette ezután a vármegye 1922. évi költségvetését. Az elmúlt három évről szóló alispáni jelentéshez Fischer Béla főjegyző hozzáfűzi, hogy magyar nemzetiségünk fenntartása érdekében a megszálló hatalommal szemben kiváló erőfeszítéssel részt vettek az összes állami hivatalok, a tisztviselők gabonával való ellátásában Förster Jenő, Tyeszits Sándor és Perczel Tibor dr., az antant misziónál való közbenjárás által Förster Jenő, Tausz Gyula, Seyfried Ernő, a meg nem szállt részen Stein Lajos dr. értékes szolgálatokat végeztek, a tisztviselők közül egyike még a sokat szenvedetteknek Kinneth Viktor aljegyző. Dr. Heckenberger Konrád, lapunk felelős szerkesztője mondott ezután kiváló retori készségről tanúskodó frappáns hatású beszédet, melyben utal a legutolsó rendes közgyűlésre, amikor indítványára egyhangú lelkesedéssel foglaltak állást az Ausztriától való elszakadás mellett. Azóta megfogytunk, összetörtünk és úgy látszik, mintha a magyar lelket is meggyilkolták volna Tisza Istvánnal. Soha annyi pártviszály nem dühöngött mint most, amikor a személyi érdekek visszanyomják a közérdeket. Egyetlen vigasztaló ... ... ................■■■■ ...... ■■ !— az alispáni jelentésben, hogy Baranya sokácainak túlnyomó többsége is, a német nyelvű magyarok pedig kivétel nélkül kitartottak magyarságuk mellett és az ő nevükben ma újból megújítja a német nyelvű magyarok hűségnyilatkozatát. Csak ez a magyar lélek szerezheti vissza a területi integritást. Az ellenálló vármegyei tisztviselőknek teljes elismeréssel adózik. Külön ki akarja azonban emelni Stenge Ferenc alispán érdemeit, aki országosan ismert közigazgatási szaktekintély, vasszorgalmú energia és megalkuvást nem ismer. A megszállás szenvedései öreggé, beteggé tették. Kövesse a vármegye Pécs város példáját és szavazzon meg ez úgy százezer koronát részére és utalványozza azt a jóváhagyás bevárása nélkül. Ezt az indítványt vagy egyhangúlag lehet elfogadni, vagy sehogy. Ezért hangsúlyozza, hogy a pártpolitikát mint minden nagy dologban tegye félre a közgyűlés és üdvözölje küldöttségileg a betegen fekvő alispánt. Az indítványt általános tetszéssel fogadták, Dr. Prakatur Tamás abbeli panaszára, hogy Mohácson még vannak maximális árak, a főispán megjegyzi, hogy az ténybeli tévedés, amenyiben maximális árak nincsenek. Dr. Margittay Lajos főszolgabíró nem kimondottan maximális árakat, hanem tájékoztató árakat tett közzé. Eezekre az árdrágító visszaélések miatt szükség van. Benkő Gyula történelmi becsű műnek tartja az alispáni jelentést. Ezután a közgyűlés elfogadta az alispáni jelentést, amely után a választásokra került a sor. A közigazgatási bizottságba beválasztották az 1922. évre: Igaz Béla dr.-t, Gállos Edét, Narancsdk József dr.-t, Stájevits Jánost, Prakatur Tamás dr.-t, az 1922—23. évekre Benkő Gyulát, Heckenbeger Konrád dr.-t, Mándy Samu dr.-t, Bartonicsek Józsefet, Szily Tamást. Stájevits János megköszönte újból való megválasztását azzal, hogy ötven éve tagja, sajnálja, hogy még ötven évig nem lehet az. Igaz Béla dr. a megyei tisztikar érdemeit méltatva indítványozza, hogy úgy nekik, mint a kórházi és közúti alkalmazottaknak az évi fizetésük 100° fokat emelve negyedévi részletekben előlegként kifizettessék. Kéri, hogy ebben a kedvezményben a nyugdíjasok is részesíttessenek-Prakatur Tamás dr. másodízben is a közigazgatásban való járatlaságáról tesz tanúságot, amikor csatlakozik az indtványhoz azzal a hozzáadással, hogy ugyanebben a segítésben a jegyzői kar is részesüljön, mint amely erre érdemeket szerzett. Koszits Ákos dr. elismeri a jegyzők érdemeit, kívánja is, hogy elismerésben részesüljenek, de jogi és gyakorlati szempontból ez kivehetetlen, mert a jegyzőket a községek fizetik és így az alispán az előlegeket nem folyósíthatja, illetve nem utalhatja ki. Kéri, küldjenek ki bizott— Ez a felelet rosszul csengett a Péter Gabi fülében. — Talán csak nem tart engem már bácsinak?, — mondá neki tétovázva. — Hisz a papa barátja, felelte neki Ella vidám közvetlenséggel, amelyben sok volt a malicia is. — Oh, igen nagyra becsülöm ezt a barátságot, de látja, ez nem akadálya annak, hogy például magácskának is barátja legyek. — Hogy tetszik mondani? — kérdé a leányka, most, életében talán először elkomolyodva és érezte, hogy a vér az arcába szökik. Péter Gabi is észrevette annak az áruló vérnek lüktetését a finom erekben a fehér bőr alatt. Valami olyast kezdett érezni, mint Julius Caesar a Rubicon előtt. Most már el kell vetnie a kockát. És ő elvetette. — Több is szeretnék magának lenni, Ellácska, mint barátja. Elővette mellénye zsebéből a pipacsvirágot,ságot, amely a jegyzők fizetésrendezésének kérdését előkészíti. Az alispánhelyettes Fischer Béla hajlandó a jegyzők fizetésrendezésének kérdését tanulmányozni és az áprilisi közgyűlés elé konkrét javaslattal lépni. Szily Tamás szerint a jegyzők részére való kiutalást a törvény nem engedi meg, de hajlandó az egyénenkénti előlegezésbe belemenni. Mándi Samu a községek révén véli a kérdést megoldani. — Nem kérjük — hangzik fel a jegyzők csoportjából. Végül is a közgyűlés az Igaz Béla féle indítványt fogadja el. Ezután már csak az elnök, a végig kitartó előadók és egy-két bizottsági tag és újságíró maradt a közgyűlési teremben. A korgó gyomor elszólította a bizottsági tagokat. Az idő 3 óra felé közeledett, az egyes tárgyakat hozzászólás nélkül fogadták el az előadói javaslat értelmében. Megvárja a legközelebbi májust, Ella tizenhetedik tavaszának zsendülését, akkor nyilatkozni fog. Hisz olyan kedves hozzá az a leány, olyan édes, olyan elragadó, olyan imádásraméltó ő maga. Csak még abban nem jutott megállapodásra önmagával, hogy neki mondja-e el lelkének édes titkát vagy egyenesen az apjától kérje-e meg a kezét. Jobb lesz az előbbi, gondola. Ha bevette a leányvárat, az öreg ágyú leszerel magától. Egy alkalommal diadalmas felmagasztosultsággal ment ki a ligetbe május derekán. Nem csalódott. Találkozott Ellával. A tavaszi napsugár simogató melege, a friss életre zsendülő liget illata, a csicsergő madárdal, a szökőkutak csobogása, minden szerelemre termett környezet. A következő párbeszéd bomlott ki köztük: — Maga igen kedves hozzám, Ellácska. — Oh igen, én nagyon szeretem a tanár bácsikat. DUNAVIDÉK 1922. január 15. KÖZGAZDASÁG. A direkttermőkről. I. s. Az 1921-ik év a magyar délvidéki bortermelők válságos évének volt mondható. Áprilistól késő őszig a Duna mentében nem volt csapadékunk, a hőség és szárazság miatt a szöllő nem fejlődött és apró maradt. Igaz, hogy a bor ára 30 koronáig felment, most azonban visszafejlődik, a szállítási nehézségek és az osztrák valuta leromlása miatt. Ha hozzátesszük a drága napszámot, a permetező és porozó anyag magas árát, a hektoliterenként fizetendő 84 bor, a várható nagy vagyonváltságot és adót, a szöllőtulajdonosok helyzete nem mondható rózsásnak. Ily körülmények közt előtérbe nyomul a direkttermő vessző kérdése, mert a direkttermővel a legkevesebb költséggel esetleg a legjobb eredményt lehet elérni. A kérdés csak az: van-e olyan direkttermő (hybrid) vessző, mely a várakozásnak megfelel. Népünk errefelé mind rohamosabban kezdi a hybrideket művelni s ezek közül a Delaware-t, Elvira-t és Noah-t ápolja. Még mielőtt Amerikába hajóztam volna, Othelló is divatos volt, de ezt mai napság teljesen elejtették s alig tudnék egy-két termelőt megnevezni, kinek szöllőjében még vegetál. Ám, annál nagyobb tért hódit a Delaware a V. Labruscának és a V. viniferának hybridje s kinek gazdag s mély talaja van s megadja e korcsnak a kellő művelést, megadja annak az egészen kellemes, rókaszagtól mentes bort is. Pedig kár, hogy népünk azzal vesztegeti idejét. E hybridnek nagy baja, hogy a filloxerának nem tud ellentállani, dugvány után ültetve pedig, 90°„-a nem ered meg. A termelők más tábora az Elvira és a Noah szószólói között oszlik meg. Az előbbi igen sokat terem, a bor szesztartalma bőséges, de rókaszagánál fogva a — Nézze, folytatta mohón és érzelmesen, ismeri ezt a virágot? Két év óta őrzöm, mint szent Klenódiumot, amikor először láttam meg magát itt a ligetben. Maga dobta rá a könyvemre. Azóta őrzöm. Ella rábámult a virágra. Bibor piros lett az arca, mint a virág. Péter Gabi majd elnyelte, ahogy reszketve várta a leány válaszát. Pedig abban az áruló pirosságban a tizenhétéves leány szemrehányással illette a tizenötéves csitrit. A biborszin azonban csakhamar kihúzódott Ellácska rózsás képéből, a szemeinek tüze kialudt, arcára valami titokzatos mély komolyság ült, amikor a legbájosabb őszinteséggel, tónusnélküli hangon, a legkorrektebb póznélküliséggel, mintha egy friss ismerősnek, akivel jól mulatott a bálban, mondta volna: jó napot, a viszontlátásra, úgy válaszolt Péter Gabinak: — Bocsásson meg, tanár úr, akkor csakugyan neveletlen voltam. Igazán nem gondoltam, hogy ilyen komolyan veszi. Kisérjen el a legközelebbi boltig.