Dunavidék, 1922 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1922-05-14 / 20. szám

Mohács, 1922. május 14. I. évfolyam. 20 szám. Vasárnap. (tíf't-i ) ész­ívgazdaságri kisztiíci) Felelős szerkesztő: Negyedévre ... 38 HECKENBERGER KONRÁD Megjelenik minden vasárnap. Egyes szám ára 3 K. Mohácsi Doboz- és Papirárugyár Részvénytársaság. Telefon­szám: 78. Hirdetések: díjszabás szerint. Kiadóhivatal: Földmivelők a választó urna előtt. Választási szelek fujdogálnak. A föld­mivelő népnek, az agrár­eszmék híveinek jó lesz tehát elkészülni minden eshetőségre. Mi pártpolitikára nem csábítunk senkit, kövesse mindenki meggyőződését szabadon de képviselőjétől minden földmivelő vá­lasztó megkövetelheti, hogy a mezőgazda­­sági érdekeknek törhetetlen híve legyen. Eszméink és törekvéseink diadalát ugyanis csak akkor remélhetjük, ha olyan erőt tu­dunk kifejteni a parlamentben, amilyen erő­sek vagyunk a parlamenten kívül. Ha a képviselőválasztásokon egyetlenegy földmí­­ves választó sem fog megfeledkezni arról az igazságról, hogy a nemzeti magyar ál­lam fundamentuma a föld termőereje, hogy ebből táplálkozik az ország minden gaz­dasági szervezete s hogy csak ennek se­gítségével érhető el a gazdasági önállóság, akkor elenyésző kisebbségben maradnak azok, akik mezőgazdasági termelésünk védő­gátját átvágni szeretnék. Ha azonban épen a képviselőválasztásokon fogunk megfeled­kezni földművelési érdekeinkről, vagyis arról, ami alapja a nemzeti politikának, akkor göngyöljük össze hazafias eszményeink zászlaját s mondjunk le a reményről, hogy az ország gazdaságilag is valaha önálló lehet. Sok mindenfélét követeltünk eddig a a jelöltektől csak azt nem, amire az or­szágnak legnagyobb szüksége van. Köve­teltünk trafik-engedélyt, korlátlan italmérést, jó vasúti­ összeköttetést, kisüstöt, csak azt követeltük nagyon ritkán, hogy megválasz­tatásuk esetén tehetségüket és tudásukat elsősorban a nemzeti agrárprogramm meg­valósításának szenteljék. Megköveteltük, hogy az atyafiság tag­jainak hivatalokat szerezzenek, hogy a ke­rületben összes keresztapaságok gondjait becsülettel hordozzák s hogy a násznagyi szerepet mindig hűségesen gyakorolják, de azt hogy a mezőgazdasági programm ke­resztülvitele érdekében — ha szükséges­pártjukkal és a kormánnyal szembeszállva is harcoljanak, csak ritka esetben tettük a jelöltek kötelességévé s igy jutottunk abba a helyzetbe, hogy most is remegve tekin­tünk a szomszédaink felől közelgő komor fellegekre, amelyek nemzeti létünk alapjait újra fenyegetik. Ha a földmivelők mindenütt és mindig olyan jelöltekre szavaznak, akik az agrárprogrammot elfogadják, akkor nem lesznek agodalmaink sőt biztosak leszünk benne, hogy a törvényhozás visszautasít minden kívánságot, amely vámvédelmi rend­szerünk megbolygatására és kereskedelmi szerződéseink megváltoztatására vonatkozik. Szerencsénkre a választók többsége földmivelő mezőgazda, ennélfogva egészen tőlük függ, hogy az új parlamentben a törvényhozás hatalma olyan férfiak kezébe legyen letéve, akik a nemzeti lét alapjait szi­lárdítani s minden hatalommal szemben megvédeni készek. A halászok nem bízzák érdekeik képviseletét kőfaragókra, a tenge­részek sem kubikosokra, a kötélverők sem drótosokra, a kertészek sem kecskepászto­rokra, tehát a magyar gazdák sem bízhat­ják olyanokra akik csak műkedvelő gazdák, akik a haza földje iránt csak akkor érdek­lődnek, amikor azt parcellázni lehet, amikor mint közvetítők hatalmas províziókat sze­rezhetnek s mikor a parcellákat három­száz százalékos nyerességgel a barázda után sóvárgó földmivelőknek eladni tudják. Ha tehát a földmivelők azt akarják, hogy jövőben érdekeik amelyek az ország érdekeivel teljesen azonosak, a megfelelő törvényhozási gondozásban részesüljenek, válasszanak most olyan képviselőket, akik nem csak földrengések alkalmával vesznek­­tudomást a földről, s a hozzá kapcsolódó nemzeti érdekekről, hanem a közéletben a pártban, a törvényhozásban mindig bátran agráriusoknak vallják magukat, akik az agrár­kérdések háttérbe szorítását s ez­ál­­tal a nemzeti alapok gyöngítését megaka­dályozni tudják s azokkal tudnak érezni örülni és búsulni, akiknek a haza földje édesanyjuk, bölcsőjük, mennyországuk, ko­porsójuk. Problémák a választásról. Lassan esteledik. Szemem fáradt, pedig még Szeretnék olvasni tovább. Oh! még csak egy keveset belőle! Fáradtan teszem le, mér nem tudom a mélyből felhozni a csillogó színaranyat. Spinoza: A sok kápráztató nagyszerűség után a pszichológiai empyrismus e legnagyobb szerűje. Munkája után tán a mózesi mesével kellene kezdenem, hogy az Isten mindenkit képére és S TÁRCAa Apponyi Mohácson. — Elbeszélte egy parlamenti gyorsíró. — Persze gróf Apponyi Albertról van szó, ki történetünk idejében a nemzeti párt vezére volt, ellenzéki politikus s m­ég nagyon távol állt a miniszteri bársonyszéktől, de akit már a nemzet nagy része bálványozott. Nem gondolt azonban még senki arra, hogy összeroppan az akkori egész politikai rendszer, elmúlik a Tiszák uralma, összeomlik az Osztrák-Magyar Birodalom, sőt a fenséges királyi palotából, — egyelőre legalább — kihurcolják a Felséges Úr trónját, nem gondolt senki Trianonra, tehát nem gondolhatott senki se, arra hogy Nagy-Magyarország ezeréves igaz­ságát, jogait az egész világ előtt védelmezni kell majd. És várjon gondolhatott-e arra Apponyi, hogy ez a, vérfagyasztó nagy kötelesség ő rá vár! ? — Ő teljesítette kötelességét, ahogy senki teljesíteni nem tudta volna. A csoda védőbeszé­­det ámulva-bámulva hallgatta meg a vész-bíró­ság; mindenek lelke a legbelsőbb rejtekek esz­ményi idegszáláig megindultan magába fogadta a megdönthetetlen szent igazságokat, csakhogy a sátáni rosszakarat, mely rombolásra készen volt már előre, a lelkek meggyőződését letiporta és darabokra törte hazánknak egy millennium alatt óriásivá emelkedett szentséges piramisát, Apponyit Nagy-Magyarország védőjé­nek fogja minden magyar mondani és tisztelni . . . időtlen­ időkig. Ez a nagy védő egykoron — 35 esztendőnek előtte — itt járt a mi históriai múltú városunkban; és mi mohácsiak jól tesszük, ha a bennünk eleven történeti érzéknek engedve, a a mohácsi Apponyi-napokat jelentőseknek tart­juk, azoknak írásainkban emléket emelünk, hogy a nagy hazafi életében és írásaiban a mi emlé­künk is megmaradjon. -------Jankovicli Pista, ki a maga idejében a legnevezetesebb parlamenti gyorsíró volt és egyszersmind az Államhivatalnokok Kaszinójának általán kedvelt igazgatója, beszélte el a klubban Apponyinak mohácsi kirándulását./an/tov/c/z kisér­te le Apponyit Baranyába, hogy beszédeit le­­stenografálja a lapok számára, emiatt mindig Apponyi mellett volt és mint szemfüles ember, mindent megfigyelt. Megfigyelte akkor — mint azt’ előre bocsáj­­totta — Apponyinak a derék mohácsi franciská­­nus barátokra, de különösen Marinus guardián­­jukra tett csaknem természetfölötti hatását, midőn a grófot mint — szerinte — a nemzet apostolát, a katholikusok magyar kőszikláját és védőbás­tyáját, szerzetestársaitól körülvéve, a klastrom mythikus refektóriumában üdvözlésre valló ábrá­­zattal és szinte szeráfikussá változott hangon fogadta, — és ezután már szinte nem csodálta rendkívüli útitársa delejes erejének vibrálását mindenkin: úron, paraszton, magyaron, németen, asszonyon, leányon, aki csak elbűvölő körébe került. így hát sok érdekes részletet tudott Pista úr (ez ő volt, az ő igazi neve) az út eseményeiből. A gyorsíró le nem stenografált elbeszélésé­ből a mohácsiakat bizonyára érdekelni fogják a következő adatok: Apponyinak lelki klaviatúrájában már ekkor sok, ideálisan szép hangú demokratikus húr rez­gett, készségesen ígérte meg tehát, hogy lemegy Baranyába egy Falusi Nótárius jelöltségét támo­gatni, ki a mohácsi kerületben lépett fel s a nemzeti párt zászlaját akarta győzelemre juttatni. Linder Gyuri volt ez a jelölt, aki mielőtt községi jegyző lett, parlamenti gyorsíró volt s mint ilyent, közelről ismerte a nemzet vezére, amely disznévvel a sajtó egy része már ekkor fel­ruházta Apponyit. Hajón érkeztünk Dunaszekcsőre, amely köz­ség a képviselőjelöltnek egyik főerősségét képezte s ahol apósa, mint szabadságharcbeli őrnagy igen tekintélyes ember volt s egyszersmind jegyző, az ő népe által rendezett fogadtatás és zászló­­bontó-gyűlés tehát impozánsan sikerült. Innen indultunk Mohácsra, a kerület szék­helyére — nem nagy reménykedéssel, mert hal­lottuk, hogy a mohácsiak nem rokonszenveznek a jelölttel. A Csele-patak mellett találkoztunk a mohá­csi deputációval, amelyben legkevesebb ember volt a mohácsi, leginkább a kerületből kerültek ki. De persze azért jól festett a küldöttség­­, különösen annak gyönyörű négyes fogata. Rövid üdvözlés után a párt elnöke, Jagics szerb nemzetiségű mohácsi ügyvéd, informálta

Next