Dunavidék, 1923 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1923-01-07 / 1. szám

Mohács, 1923. január 7. Előfizetési ára: Egész évre . . . 400 korona. Félévre..................... 200 „ Negyedévre . . . 100 „ II. évfolyam 1. szám. Vasárnap. Jalztikai, súrjadottTt és tűzgazdaasági hiditjog. Megjelenik minden vasárnap. Egyes szám ára 10 K. Kiadóhivatal­­ Mohácsi Doboz- és Papirám­gyár R. T. Hirdetések díjszabás szerint. T­akti­ka. A hadvezérek eme nagyszerű tudomá­nyát, amely rendesen sikereiknek titka is, helyi politikusaink közül is megirigyelték néhányan. Ha a sikereknek titka úgy lát­szik itt is ez! Csak ne őszintén, mert ak­kor nem lehet majd a rosszabb idők múl­tán és a jobb idők eljövetelével ezzel di­csekedni, hogy én ezt, meg amazt a rosz­­szat nem akartam s ha akkor rám hallgat­tatok volna tisztelt polgártársaim, úgy még az éjszakát és a hétköznapot is kikerül­hettük volna s lett volna mindig nappal és ünnep. Persze mindenki tudja azt, hogy az éjszakát és a hétköznapot nem lehet kikerülni s nem lehet mindig nappal és ünnep, mert az éjszaka teszi a nappalt és a hétköznap az ünnepet, de majd kortes­­nótáktól hangos népgyűléseken meg egye­beken el lehet ezeket pergő éljenzések között mondani, mert akkor annál hatáso­sabb ilyen szórakéta, minél lehetetlenebb a tartalma. Nagy­on kevesek azok, akik megmond­ják, hogy én így akarom és én így látom jónak s ha ennek ellenkezőjéről alaposan meg nem győznek, úgy én a magam fel­fogásának szolgálatába állítom erőimet. Ellenben azt nézni, hogy ki az aki így akarja, ki az aki küzd mellette és aki el­lene, mit várhatok én valaminek a párto­lásától vagy támadásától, m­ilyenek vannak körünkben nem ketten vagy hárman, hanem sajnos elég sokan. Eltekintve attól, hogy fölötte érdekes ellentmondásba is kevered­nek azok akik liliputi tereken, amit egy szemrebbenéssel át lehet látni és ki lehet ismerni, akarnak taktikázni, még saját ér­dekeikkel is ellentétbe kerülnek oly formán, hogy csupa taktikából néha kénytelenek önmaguk s eminens érdekeik ellen sza­valni. De úgy látszik sokaknak megéri ez a veszteség azt ami hasznot esetleg ön­érzetük önfüstölgetésében ezáltal szereznek. Majdnem nevetséges egy községi kép­viselőtestületben parlamentesdit játszani. Nyíltan nem mondják, de a háttérből szinte kérkedve emelkedik ki, hogy ez azért kell, mert bizalommal vagyok eltelve az akaró­jával szemben, ez pedig azért nem kell, mivel bizalmatlan vagyok ez vagy az iránt. Tényeket, számokat, elemi szükségletet ke­zelnek így nálunk, mintha bizony az elöl­járóság iránt való bizalom vagy bizalmat­lanságtól függne az, hogy a gazdaságok­nak szükségük van-e apaállatra vagy sem. Kezd a helyi községi élet oly jelen­ségeket fölvetni, amit csak aggódva figyel­hetünk. Mintha valami kis nagyzási mánia ütött volna be egyet-másba. Pedig nem taktikázásra, hanem produktív életre és munkára volna szüksége ennek a város­nak, hogy fejlődhessen és erősödhessen. Csonka-Magyarország nem ország Egész Magyarország mennyország. Hogyan juttatják koldusbotra a szerbek az elszakított véreinket? — A szerb birtokreform célja. — Nekünk, akik véreink sorsán keresztül a magunk és az ezeréves magyar nemzet életéért és jövendőjéért aggódunk, a kegyetlen fölhábo­­rodás szaggatja torkunkat, de bármilyen semle­ges vagy antantbeli náció is kell, hogy szégye­nüken süsse le a szemét akkor, amikor az el­szakított részeken dühöngő szerb telepítésekről és birtokreformjuk kapcsán történő intézkedé­seikről hall vagy olvas. A cél odalent az, hogy ki kell pusztítani a magyar birtokos osztályt, el kell venni tőle lehetőleg minden anyagi eszközt és helyükbe .­Szerbiából kell betelepíteni „dobrovoljcokat“ és egyéb hű és igaz szerb hazafiakat, akik rendesen nem értenek a modern gazdálkodáshoz, de különben is legkisebb gond­juk is nagyobb annál, hogy holmi kultúrával igyekezzenek méltók lenni elődeikhez. Lehetetlen állapot, hogy minden, eddig az egész világon ér­vényben levő jogszabályt, emberi szempontot, okosságot roh­ágva szemérmetlen módon törjön be egy állam a magánjogba és düledező állami életének támasztékait ily módon keresse és találja meg. Mert az SHS állam vezetői lehetetlen er­kölcsi alapon törekszenek eme céljuk elérésére. Semmi rejtegetés, semmi elkendőzése a célnak, semmi ürügy, csak amúgy pőrén, csupaszon in­tézkednek a szent önzés legszentségtelenebb jogán. Jugoszláviában a telepítés egyszerű­­minisz­teri rendelet alapján történik. Az agrárreformügyi miniszter 1920. február 12.-iki rendelete mondja ki a telepítés szükségességét és vázolja annak módjait. A telepítést és a végleges agrár­reformot kétfelé választják, bizonyára nem utolsó sorban azért, hogy e kettős rostán átszűrve a birtoko­sokat, magyart azután elvétve se találjanak kö­zöttük. A telepítés végleges birtokba helyezéssel van egybekötve, de a régi tulajdonos csak haszon­bért kap majd 1924-ben, mivel addig a haszon­bér a Banka Nacionálnába lesz elhelyezve s majd onnan kapja ki a tulajdonos 1924-ben — ha ki­kapja. A belgrádi bölcsek ezenkívül felrúgják ama kardinális jogszabályt is, amely a tulajdonjog­­szempontjából elkülöníti a gazdasági objektum­tól az egyéni objektumot. Ez a „belgrádi jog“, amely kimondja többek között, hogy a nagybir­tok a rajta levő összes felszereléssel, házi bútor­zattal, értékpapírokkal, állatokkal együtt egy egész gazdasági objektumot képez, tehát a legszemé­lyibb tárgyakkal együtt kisajátítás alá esik — arra való, hogy a betelepített koldus disznópászto­roknak odaadhassák a volt tulajdonosok lovait, ekéit, teheneit, gazdasági felszereléseit, érték­papírjait stb.-jét, vagyis hogy a régi gazdát egé­szen tönkre tegyék, az újat pedig minden gond­tól mentesítsék. Ha még megemlítjük azt, hogy a fönt jelzett agrárrendelet megengedi az egyes nagybirtokhoz tartozó házak, épületek elhordását, átépítését, akkor szemünk előtt állhat eme „nagy múltú“ állam ama leplezetlen és szemérmetlen törekvése, hogy a magyar vagyont s ezzel együtt — mivel ez a melegágya — a magyar kultúrát mielőbb az ezeréves magyar föld színéről eltörölje, el­söpörje. Jelenkor magyarja, végy példát ő róla, Hisz minden magyarra nagy szükség van ámi Ne nézd idegennek azt, ki épp úgy mint te Szeretettel csüng e csonka kis hazán! Milliónyi testvér rabigában görnyed, Felszabadulásra sóvárogva vár. Lerázná magáról a súlyos bilincset S tehetetlen sajna, mint a rabmadár! Nem kell-e magyarnak a magyart becsülni S buzgón tömörülni, miként hajdanán? Hogy magyar lobogó lengjen újra büszkén S győzedelmesen a nagy magyar hazán! Márciusi szellő, szállj le a szivekre, Nagy idők eszméit zengjed szerteszét, Termékenyítsed meg minden jó magyarnak Szabadságszerető szivét és eszét! Ne legyen különbség a magyar s magyar közi. Magyar kéz szorítsa a magyar kezet! Egy kérdés legyen csak: „Magyar vagy-e testvér?” Ez legyen a fö s nem a felekezet! Magyarok, halljátok, váltig olvassátok A lánglelkü költő remek dalait! Hazaszeretetre, minden szépre, jóra És minden nemesre minket megtanít. Jöjj Petőfi Sándor, pengessed a kobzod Mint a nagy időkben régen, hajdanán! S ne tagadj meg engem, aki úgy szeretlek, Mint gyermek az anyját, szép magyar hazám! □□aaocmoaaoaoaaonoaoaaoGaoaaoaaaaooociaaaoooaaDCDaQoooc D D - a -- o aaaaaaoo d a □aaaaaDD a □ ■ r~m ■ xl. -□ □ooaaciD ^ * DDoanaaa a □ o a aoanaaauaaaaüoaaoaoDoaDDn»QaaaaooaaaöonnnnaQuaüODoauats TARCA Petőfihez. Irta: Dr. Popper Manó. Felolvasta a szerző 1922. december 30-án a Kiss József kulturbizottság Petőfi-emlékünnepén. Szabadság költője, szellemed idézem, Jelenj meg ma köztünk Te költőkirály! Hadd ujjongjon lelkünk és hadd nemesedjék Elbűvölő lantod szép hangjainál. Dalold el minékünk: a világszabadság, — Melyet áhítozott, lelked — mit jelent. Vezess vissza minket a ragyogó múltba, Hadd feledjük mára a sivár jelent! Egyenlőség elvét meg-megénekelted, Nem azt nézted, hogy ki mely Istent imád, Magyar rög gyermekét egyaránt szeretted, Mondta légyen bármely nyelven az imát. Honszeretet lángja lobogott Tebenned, E lángot szította temérdek dalod, Óh be kár, hogy lelked, az a csodatétek Üstökös módjára szállt s kialudott! Testvériség szólalt mindenik dalodból, Magyar a magyarra ne fenje fogát. Testvérednek vallod mindazt, ki szerette Igaz szívvel, mint Te ezt a szép hazát.

Next