Dunavidék, 1924 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1924-01-06 / 1. szám
Mohács, 1924. január 6. r tekintetes « w/ ! Községi főjegyző társadalmi Előfizetési ára negyedévre 4000 korona. i Hirdetések díjszabás szerint. III. évfolyam 1. szám. * l Megjelenik níluslen vasárnap. I n | Egyes szám ára 400 korona. V Vasárnap. Ü ti-i Kiadóhivatal. r Mohácsi Doboz- és Papirárugyár Rt. 1 9 Tíz tízesztendő. Túl vagyunk az egyforma napok fekete karavánjának temetkező napján s ha az ember visszatekint a megtett útra, alig lát egyebet maga mögött, mint szürke napokat, amelyeket egyhangúvá tett a gond és a nyomorúság egymásba ölelkezése. Siratni való öröm nem igen akad, megsiratni, megkönnyezni való azonban annál több. Régi bűnök maradványai, csökevényei kísértettek az elmúlt esztendőben is. Az erőszakosság szelleme hatotta át a lelkeket. Az öldöklés megszokása valahogy nagyon alacsonyra csökkentette le az emberi élet értékének megbecsülését. öltek a gyilkosok, úgyszólván gondolkozás nélkül s a kommunizmus förtelmes példái nyomán támadt reakciós féktelenség szinte zavartalanul végezhette vérmocskos munkáját úgy, hogy ezek a bűnök némely oldalról még elnéző megítélésben is részesültek. Így ment ez tíz év óta! Tizennégytől huszonnégyig a csalódás, — a nyomorúság és a bánat szentháromsága vetíts egeskedett nálunk. Mikor kezdtük, Azt hittük fiaink egy hónap múlva mind itthon lesznek. — Aztán estek ugyan a hosszabbra nyúlt ideivel diadalok is, de jött és tizennhatban először kopogtatott ajtónkon az Ínség is ám. Tizenhé utolsó erőfeszítései után jött tizennyolc forradalma és a vör és rémet üldöző ellenforradalom. Tizenkilencben a nemzetmegváltó betlehemi jászolra a béketárgyalásokra gondoltunk és a nemzetgyilkos nyomor csökkentésére szedtük össze utolsó erőnket. Csakhogy jött ám a kupolhér bongok, csordája is és a nagy, rügyett birodalomból Csonka Magyarországgá lettünk. Huszonegyben sújtott le Trónon végleges borzalmassága huszonkettőben a második majgyar népvándorlás szörnyűsége, hogy még huszonháromban is csak bombák dörrenő hangjai mellett eszmélhessünk rá lelki sivárságunkra. Ennek a tíz esztendőnek minden újév napja egy keservesnél keservesebb stációja a magyar nép kálváriajárásának. Ha visszatekintünk, nemcsak ezeket az elszomorító tényeket állapíthatjuk meg, de azt is, hogy tizennégy előtt az emberekben kevesebb önzés s több együttérzés volt. Mintha akkor a nemzeti ideál többeket hevített és irányított volna létünk közös céljáért. De valamint a sorscsapásos években is erős hittel hittünk a nemzet megállását, úgy ma még erősebb hittel kell hinnünk nemzetünk feltámadását és egy ezt munkáló boldogabb újév ránkköszöntését. — kay — Szilveszter-estin! A termek közepén fehérterítékes asztalok Virágzó cserepes virágok? kal és boros, pezsgős üvegekkel megrakottan várták az érkezőket. Az asztalok körül nyüzsgő, vidám arcú és hangulatú emberek, kik helyeket keresnek hölgyeiknek. Igézetes, csinos, könnyed öltözékü lányarcok, a mulatság vágyának lázától kipirosodottan várják az előadást, várják az ó évet temető tizenkettedik órát. Azután fuss! Rákóczi induló s itt-ott, első imádságként fölzendül a nemzeti imádság: Isten áldd meg a Magyart! . . . Egy pillanatig meghatottság, aztán jön ismét a jókedv, a jókivánat és a tánc, a mulatság kivilágos virradtig. Ezek a pillanatképek voltak a jellemzői a mohácsi szilveszteri mulatságoknak is, amelyek az idén bár nem voltak zsúfoltan látogatottak, mégis mindenütt hangulatosak voltak. Lássuk csak! A Casinóban Szilveszter este zártkörű, intim öszszejövetele volt azoknak, akik Mohácson atársaságihoz tartoznak. Csak a betegek vagy gyászban levők nem jelentek meg. Kitűnő hangulatban folyt itt le az évzáró- és nyitó mulatság, amihez az alapot a kaszinó hölgyeinek önkéntes adományaiból összeállított elsőrangú büffé, a dopingot pedig Bús Pali szárazfája szolgáltatta. A kedélyes hangulat a reggeli órákig tartotta együtt az egész társaságot, kivétel nélkül. A mohácsiakon kiid ott láttuk a főhercegi uradalom tisztikarát is hölgyeikkel, valamint a pécsi helyőrség néhány elegáns reprezentánsát. A belvárosi kaszinóban, p ont 8 makor már minden asztal elvet foglalva s fél kilenckor megjelent pódiumon Ornstein Vilmos, aki Rádaynak ez alkalomra írt szilveszteri lakás-prológusát adta elő nagy hatásai. Az egyes helyeknél felhangzó kacagás volt kedvező bevezetője az est kitűnő hangulatának. A conferálást Benkő Imre pécsi vendég előadó látta el, kedélyes bonhomiával, majd egy egyfelvorásos következett, amelyben Lőwenbein Zsófika, Adler Rózsika, Kildor Jenő, Klein Jenő és Káldor Józsi jeleskedtek. Különösen a férfi sereplők voltak mulatságosan jók. Közben a villany lángok kialudtak s hiába volt minden próbálkozás, nem tudták a hiba okát kikutatni. Az egyik ötletes rendező végre is szakemberért sietett és pár perc múlva már meg is jelent az ajtóban Bezerédy mechanikus és mikor a kapcsoló táblára nézett, a körték egyszerre kivilágosodtak. Öröm, kacagás, éljenzés zsivajgott e gyors siker láttán, holott Bezerédy hozzá ss nyúlt a kapcsoló táblához. Az történt ugyanis, hogy a színpadon egy bevert szeg csinált rövid zárlatot s ezt a szeget éppen akkor húzták ki a falból, amikor Bezerédy a tábla előtt megjelent. E kis intermezzo után, vidám hangulatban folyt : •Jobb az előadás. Molnár Ferencnek egy szellemes egyfelvonásosát adták elő Szász Rózsika, Nagy Ilonka, Adler Rózsi és Kohn Böske urleányok, továbbá Hoffmann Arnold, Freund András és Rosenthal „Rözöge“. Mindnyája dicséretet érdemlő igyekezettel. Kohn Böske játéka több volt mint műkövelősködés. Amit ő produkált, az kiforrott színész-kvalitás. Kapott is egy szép virágkosarat szűnni nem akaró tapsok kíséretében. Majd egy hármas jelenetet mutattak be Valentin Dénes, Székely Gábor és Klein Jenő s végül modern kuplékat adott elő a mohácsi műkedvelők férfi primadonnája: Klein Jenő, akit diszkrét művészettel zongorán Kohn Jenőné úrnő kísért. Kohn Jenőné úrnőt szívesen hallgattuk volna önálló zeneszámmal is, mert játéka alapos és finom készültséget igazolt, de akkor már táncra vágyott a fiatalság és járta is a honoráló tapsorkán után reggelig a táncot. A közönség zöme reggel 6 órakor hagyta el a kaszinó helyiségeit. Az Iparos olvasókörben. Először kellett volna megemlékeznünk erről a mulatságról, mert siker dolgában a „Kört“ illeti meg az elsőség. A nagyszámú közönség jól érezte magát és kitűnően mulatott. Az est mindjárt tánccal kezdődött, így a lányok kitáncolhatták magukat; pihenőkörökben a Petőfi Önképzőkör tagjai szórakoztatták a közönséget néhány elsőrangú kabaré számmal. A műsor a következő volt: „A kis kiváncsi“ magánjelenet, előadta hatásosan Becker Manci; „Hogyan fogott Miska muszkát, vígjátékot igen jól adták elő: Ritter Jenő és Szele Tódor; „Kérvény“ vígjátékot előadták humoros jelenetekben bővelkedve: Fűrész József és Führer Ferenc; „A telefon“ vígjátékot Pazaurek Böske és Heinrich József vitték sikerre; „Az író előleget kér“ című vígjátékot harsogó kacagások közt játszották Geringer István, Nagy Ferenc és Szele Tódor; végül a „Színésznépnél szolgálok” vígjáték következett, melyben a szerepeket Milassin Gizi és Nagy Ferenc játszották. Éjfélkor az újévi malac sírása hasította át a jókedvtől hangos köri teremlevegőjét és az árverelők vetekedtek az árverésen az újévi szerencsemalacért. A fiatalság a hajnali órákig ropta a táncot. Zajos hitközségi közgyűlés. A múltban, a hitközségi gyűlések tisztán hitéleti ügyek letárgyalására szorítkoztak, személyi politika, ott a legutóbbi megalakulásig nem volt s csak az újabb időkben szorult oda be, a törtető lázas szellem sarkalta akarnokoskodás és túlfűtöttség, mely mindent kifogásol, ha az nem az ő kobakjából származik, vagy pedig ,u.n az ő vezérlete és vezénylete mellett folyik le. A róm. kath. hitközség a mult héten gyűlést tartott, amelyen dr. Prakatur Tamás éles támadásban részesítette a plébániahivatal jelenlegi adminisztrátorait, sőt velük szemben rosszalási határozatot is fogadtatott el amiatt, mert a főtisztelendők — a hívek, a nép óhajtására — Karácsonyra szólaltatták meg az új harangot, nem pedig Szilveszterre, mint ahogy Prakaturék akarták volna. Szóval, hatalmi kérdés lett ebből a szent célú kérdésből is! Hogy is mert a két főtisztelendő a nép óhajtása szerint eljárni? . . . Mért is nem kérdeték meg a saját papi lelkiismeretük meg a jó Istenen kívül, a földi kis istent, prakaturt is? . . . Még kérdés azonban, hogy mit fog ehhez a határozathoz szólani a nép, a katholikus hívők nagy tömege, akik nem vártak külön meghívóra, de annál többen voltak jelen a harangszentelésen, s akik természetesen a megtámadott főtisztelendők pártján állanak. Nem ártana bizony alább hagyni ezzel a nagyra dagadt hatalmi viszketegséggel, hiszen láthatták a hitközségi gyűlésen is, miként tiltakoztak ez ellen egyes jobb érzésű hitközségi tagok és miként hagyták el ugyanezek egymásután azt a termet, amelyben goromba szándékkal ilyen indítvánnyal hozakodtak elő. Hát még most se tudnák, hogy a hajdani nagy PRAKATUR régóta kis prakatur, sőt lesz még kisebb prakatur is, kivált ha így folytatja dicstelen szereplését. Nemde, nekünk volt igazunk, mikor a hitközség megalakulásakor is kifogásoltuk az egyoldalú párthívekből toborzott hitközség összetételét.