Dunavidék, 1924 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1924-01-06 / 1. szám

Mohács, 1924. január 6. r tekintetes « w/ ! Községi főjegyző t­ársadalm­i Előfizetési ára negyedévre 4000 korona. i Hirdetések díjszabás szerint. III. évfolyam 1. szám. * l Megjelenik níluslen vasárnap. I n | Egyes szám ára 400 korona. V Vasárnap. Ü ti-i Kiadóhivatal. r Mohácsi Doboz- és Papirárugyár Rt. 1 9 Tíz tízesztendő. Túl vagyunk az egyforma napok fekete karavánjának te­metkező napján s ha az ember visszatekint a megtett útra, alig lát egyebet maga mögött, mint szürke napokat, amelyeket egy­hangúvá tett a gond és a nyo­morúság egymásba ölelkezése. Siratni való öröm nem igen akad, megsiratni, megkönnyezni való azonban annál több. Régi bűnök maradványai, csökevényei kísértettek az el­múlt esztendőben is. Az erő­szakosság szelleme hatotta át a lelkeket. Az öldöklés meg­szokása valahogy nagyon ala­csonyra csökkentette le az em­beri élet értékének megbecsülé­sét. öltek a gyilkosok, úgyszól­ván gondolkozás nélkül s a kommunizmus förtelmes példái nyomán támadt reakciós fékte­lenség szinte zavartalanul vé­gezhette vérmocskos munkáját úgy, hogy ezek a bűnök né­mely oldalról még elnéző meg­ítélésben is részesültek. Így ment ez tíz év óta! Tizennégytől­ huszonnégyig a csalódás, — a nyomorúság és a bánat szentháromsága vetí­ts egeskedett nálunk. Mikor kezd­tük, Azt hittük fiaink egy hónap múlva mind itthon lesznek. — Aztán estek ugyan a hosszabbra nyúlt ideivel diadalok is, de jött és tize­n­nhatban először ko­pogtatott ajtónkon az Ínség is ám. Tizenhé utolsó erőfeszíté­sei után jött tizennyolc forra­dalma és a vör és rémet üldöző ellenforradalom. Tizenkilencben a nemzetmegváltó betlehemi jászolra a béketárgyalásokra gondoltunk és a nemzetgyilkos nyomor csökkentésére szedtük össze utolsó erőnket. Csakhogy jött ám a kupolhér bongok, csordája is és a nagy, rügyett birodalomból Csonka Magyar­­országgá lettünk. Huszonegyben sújtott le Tró­non végleges borzalmassága huszonkettőben a második ma­j­gyar népvándorlás szörnyűsége, hogy még huszonháromban is csak bombák dörrenő hangjai mellett eszmélhessünk rá lelki sivárságunkra. Ennek a tíz esztendőnek min­den újév napja egy keserves­nél­ keservesebb stációja a ma­gyar nép kálváriajárásának. Ha visszatekintünk, nemcsak ezeket az elszomorító tényeket állapíthatjuk meg, de azt is, hogy tizennégy előtt az embe­rekben kevesebb önzés s több együttérzés volt. Mintha akkor a nemzeti ideál többeket heví­tett és irányított volna létünk közös céljáért. De valamint a sorscsapásos években is erős hittel hittünk a nemzet megál­lását, úgy ma még erősebb hit­tel kell hinnünk nemzetünk fel­támadását és egy ezt munkáló boldogabb újév ránkköszönté­­sét. — kay — Szilveszter-estin! A termek közepén fehérterítékes asztalok Virágzó cserepes­ virágok? kal és boros, pezsgős üvegekkel megrakottan várták az érkezőket. Az asztalok körül nyüzsgő, vidám arcú és hangulatú emberek, kik he­lyeket keresnek hölgyeiknek. Igéze­­tes, csinos, könnyed öltözékü lány­arcok, a mulatság vágyának lázától kipirosodottan várják az előadást, várják az ó évet temető tizenkette­dik órát. Azután fuss! Rákóczi in­duló s itt-ott, első imádságként föl­­zendül a nemzeti imádság: Isten áldd meg a Magyart! . . . Egy pil­lanatig meghatottság, aztán jön ismét a jókedv, a jókivánat és a tánc, a mulatság kivilágos virradtig. Ezek a pillanatképek voltak a jellemzői a mohácsi szilveszteri mulatságoknak is, amelyek az idén bár nem voltak zsúfoltan látogatot­tak, mégis mindenütt hangulatosak voltak. Lássuk csak! A Casinóban Szilveszter este zártkörű, intim ösz­­szejövetele volt azoknak, akik Mo­hácson a­­társaságihoz tartoznak. Csak a betegek vagy gyászban le­vők nem jelentek meg. Kitűnő han­gulatban folyt itt le az évzáró- és nyitó­ mulatság, amihez az alapot a kaszinó hölgyeinek önkéntes ado­mányaiból összeállított elsőrangú büffé, a dopingot pedig Bús Pali szárazfája szolgáltatta. A kedélyes hangulat a reggeli órákig tartotta együtt az egész társaságot, kivétel nélkül. A mohácsiakon ki­id ott láttuk a főhercegi uradalom tiszti­karát is hölgyeikkel, valamint a pécsi helyőrség néhány elegáns reprezen­tánsát. A belvárosi kaszinóban, p ont 8 makor már minden asztal el­vet foglalva s fél kilenckor meg­­jelent pódiumon Ornstein Vilmos, aki Rádaynak ez alkalomra írt szil­veszteri lakás-prológusát adta elő nagy hatás­ai. Az egyes helyeknél felhangzó kacagás volt kedvező bevezetője az est kitűnő hangula­tának. A conferálást Benkő Imre pécsi vendég előadó látta el, kedé­lyes bonhomiával, majd egy egyfel­­v­orásos következett, amelyben Lőwenbein Zsófika, Adler Rózsika, Kildor Jenő, Klein Jenő és Káldor Józsi jeleskedtek. Különösen a férfi se­replők voltak mulatságosan jók. K­özben a villany lángok kialudtak s hiába volt minden próbálkozás, ne­m tudták a hiba okát kikutatni. Az egyik ötletes rendező végre is szakemberért sietett és pár perc múlva már meg is jelent az ajtóban Bezerédy mechanikus és mikor a kapcsoló táblára nézett, a körték egyszerre kivilágosodtak. Öröm, kacagás, éljenzés zsivajgott e gyors siker láttán, holott Bezerédy hozzá ss nyúlt a kapcsoló táblához. Az történt ugyanis, hogy a színpadon egy bevert szeg csinált rövid zár­latot s ezt a szeget éppen akkor húzták ki a falból, amikor Bezerédy a tábla előtt megjelent. E kis inter­mezzo után, vidám hangulatban folyt : •Jobb az előadás. Molnár Ferenc­nek egy szellemes egyfelvonásosát adták elő Szász Rózsika, Nagy Ilonka, Adler Rózsi és Kohn Böske urleányok, továbbá Hoffmann Ar­nold, Freund András és Rosenthal „Rözöge“. Mindnyája dicséretet ér­demlő igyekezettel. Kohn Böske játéka több volt mint műk­övelős­­ködés. Amit ő produkált, az kifor­rott színész-kvalitás. Kapott is egy szép virágkosarat szűnni nem akaró tapsok kíséretében. Majd egy hármas jelenetet mutattak be Valentin Dénes, Székely Gábor és Klein Jenő s vé­gül modern kuplékat adott elő a mohácsi műkedvelők férfi primadon­nája: Klein Jenő, akit diszkrét mű­vészettel zongorán Kohn Jenőné úrnő kísért. Kohn Jenőné úrnőt szí­vesen hallgattuk volna önálló zene­számmal is, mert játéka alapos és finom készültséget igazolt, de akkor már táncra vágyott a fiatalság és járta is a honoráló tapsorkán után reggelig a táncot. A közönség zöme reggel 6 órakor hagyta el a kaszinó helyiségeit. Az Iparos olvasókörben. Először kellett volna megemlé­keznünk erről a mulatságról, mert siker dolgában a „Kört“ illeti meg az elsőség. A nagyszámú közönség jól érezte magát és kitűnően mula­tott. Az est mindjárt tánccal kezdő­dött, így a lányok kitáncolhatták magukat; pihenőkörökben a Petőfi Önképzőkör tagjai szórakoztatták a közönséget néhány elsőrangú kaba­ré számmal. A műsor a következő volt: „A kis kiváncsi“ magánjelenet, előadta hatásosan Becker Manci; „Hogyan fogott Miska muszkát, vígjátékot igen jól adták elő: Ritter Jenő és Szele Tódor; „Kérvény“ vígjátékot előadták humoros jelene­tekben bővelkedve: Fűrész József és Führer Ferenc; „A telefon“ víg­játékot Pazaurek Böske és Heinrich József vitték sikerre; „Az író elő­leget kér“ című­ vígjátékot harsogó kacagások közt játszották Geringer István, Nagy Ferenc és Szele Tódor; végül a „Színésznépnél szolgálok” vígjáték következett, melyben a szerepeket Milassin Gizi és Nagy Ferenc játszották. Éjfélkor az újévi malac sírása hasította át a jókedv­től hangos köri terem­­levegőjét és az árverelők vetekedtek az árverésen az újévi szerencsemalacért. A fia­talság a hajnali órákig ropta a táncot. Zajos hitközségi közgyűlés. A múltban, a hitközségi gyűlések tisztán hitéleti ügyek letárgyalására szorítkoztak, személyi politika, ott a legutóbbi megalakulásig nem volt s csak az újabb időkben szorult oda be, a törtető lázas szellem sar­kalta akarnokoskodás és túlfűtöttség, mely mindent kifogásol, ha az nem az ő kobakjából származik, vagy pedig ,u.n az ő vezérlete és vezény­lete mellett folyik le. A róm. kath­. hitközség a mult héten gyűlést tartott, amelyen dr. Prakatur Tamás éles támadásban részesítette a plébánia­hivatal jelen­legi adminisztrátorait, sőt velük szemben rosszalási határozatot is fogadtatott el amiatt, mert a főtisz­­telendők — a hívek, a nép óhajtá­sára — Karácsonyra szólaltatták meg az új harangot, nem pedig Szilveszterre, mint ahogy Prakaturék akarták volna. Szóval, hatalmi kérdés lett ebből a szent célú kérdésből is! Hogy is mert a két főtisztelendő a nép óhajtása szerint eljárni? . . . Mért is nem kérd­eték meg a saját papi lelkiismeretük meg a jó Istenen kívül, a földi kis istent, prakaturt is? . . . Még kérdés azonban, hogy mit fog ehhez a határozathoz szólani a nép, a katholikus hívők nagy tömege, akik nem vártak külön meghívóra, de annál többen voltak jelen a ha­rangszentelésen, s akik természete­sen a megtámadott főtisztelendők pártján állanak. Nem ártana bizony alább hagyni ezzel a nagyra dagadt hatalmi visz­­ketegséggel, hiszen láthatták a hit­községi gyűlésen is, miként tilta­koztak ez ellen egyes jobb érzésű hitközségi tagok és miként hagyták el ugyanezek­ egymásután azt a termet, amelyben goromba szándék­kal ilyen indítvánnyal hozakodtak elő. Hát még most se tudnák, hogy a hajdani nagy PRAKATUR régóta kis prakatur, sőt lesz még kisebb prakatur is, kivált ha így folytatja dicstelen szereplését. Nemde, ne­künk volt igazunk, mikor a hitköz­ség megalakulásakor is kifogásol­tuk az egyoldalú párthívekből to­borzott hitközség összetételét.

Next