Dunavidék, 1924 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1924-01-06 / 1. szám
1924. január 6 Dunavidék 3. volt rosszul megválasztva, mert ez is sántikáló érv; ha tanulhatok vatekint, nem nézem hol adják a tudást! De ez az érv csak kifogás volna amúgy is, miután Komócsy főtisztelendő lám már alkalmas helyen foglalkozott ipar kérdésekkel, mégis csak nyitt-amott volt hallgatója ugyanabban a helyiségben, ahol a másik teremben minden asztal zsúfolt volt kártyázó iparos polgártársainkkal. Ezt a letagadhatatlan szimptómát lehetetlen volt észre nem venni, mikor az iparososztály részéről ilyen nemtörődést kellett látnunk. Pedig bizony tanulni is van olyan hasznos, mint kártyázni, vagy bármi másképpen szórakozni. A Mohácsi Múzeum örökös tagjai sorába léptek, 25.000 korona tagdíjjal: dr. Margitai Lajos tb. főszolgabíró, Schmidt Lajos malomtulajdonos, Miskolczy Sándor földbirtokos és Sziebert Ferencz urak. Alapító tagként jelentkeztek, 10.000 korona tagdíjjal; Ivsovits Ferencz és Vargha Lajos urak. — Megdrágult a posta. 1924. január 1-től kezdődőleg a levél 20 grammig helyben 300 K, vidékre 500 K. Levelezőlap helyben 200 K, vidékre 300 K. Nyomtatvány 10 grammig 50 K, ezen a súlyon felül 50 grammonként 100 K. Ausztriába, Csehszlovákiába, Lengyel-, Német-, és Olaszországba, valamint Romániába levél 1000 K, levelezőlap 600 korona. Egyéb külföldre levél 1400 K, levelezőlap 800 K. Az ajánlási dij helyben 300 K, vidékre 500 K. Külföldre 1400 K. A postautalvány dija belföldre 100.000 K-ig 1000 K. Küldhető maximum 5 millió. A csomagdíjszabás is emelődött. A távirat szódija belföldre 150 korona, Ausztriába, Csehországba, Jugoszláviába és Romániába 500 K. A telefon évi előfizetési díja Budapesten nem változott, vidéken 432.000, illetve 216 ezer K. Telefont január 15-ig lehet felmondani. A távbeszélő díjak is fölemeltettek. Aki a parkból lopott karácsonyfát A Karácsonyt megelőző napokban valóságos zajokban lepték el a parkot a karácsonyfát tolvajkodó emberek, akik ily módon szokták úgy látszik karácsonyfa szükségletüket beszerezni. A rendőrség persze fázik az ilyen helyekre kimenni s legalább ilyen időkben lesbe állani. Egy csendőrjárőr azonban arra menőben tetten érte Szajcsán János 23 éves Vörösmarty utca 663. sz. lakost, aki fenyőágakkal meglakottan igyekezett hazafelé. A gonosz lelkű embert majd a bíróság fogja megtanítani arra, hogy örökre letegyen a karácsonyfa tolvajlásról. Az eset kapcsán ismét föltesszük a kérdést: mikor akar már a nagyközség tenni is valamit a park pusztulásának és pusztításának megakadályozására? — Ötvenezer korona a készpénzváltság 1924 január havára, melyet a közszolgálati alkalmazottak a kedvezményes természetbeni ellátás helyett fölvehetnek. — Az 1924. évi mohácsi országos vásárok. A Mohácson 1924. évben megtartandó országos kirakodó és állatvásárok a következő naptári időben lesznek megtartva: február 25, április 14, június 23, szeptember 15, november 10 és december 22-ik napján. Inasiskolában vasárnap tanítani nem szabad. Ily értelmű rendelet érkezett a napokban Mohácsra, mit is iparosaink tájékoztatására szó szerint ezennel közzéteszünk: 1990-1923. sz. A községi iparostanonc-iskola tek. Igazgatóságának, Mohács. Az iparoktatási kir. Főigazgatóság 1923. évi 944. sz. átiratára felhívom Cimet, hogy a rajzoktatásnak vasárnapi napról étköznapra való helyezése iránt haladéktalanul intézkedjék, mert a fennálló törvény és rendeletek szerint vasárnap iparostanonc-iskolában tanítás nem tartható. Rendelettrni végrehajtásáról jelentést várok, Újtécs, 1923. évi december hó 7-én. S.f.ador, kir. tanácsos tanfelügyelő. A belv. róm. kath elemi népiskola épületében tánelnek csak csütörtökön üresek, így vasárnap helyett csütörtökön délelőtt 9—12-ig terjedő órákban lesz rajztanítás. Egyebekben a tanítás rendje és tartalma marad úgymint volt. Kedden és pénteken délután 4—6-ig közismereti, 6—7-ig hittan, csütörtökön délelőtt 9— 12-ig rajz. Habár a rendelet ellen mit sem tehetünk, végrehajtanunk kell, mégis a helyi és környékben iparosság ezzel ellentétes álláspontját s sértenéit a kir. Főigazgatósággal tudani fogjuk, amennyiben itt vidéken a tanoncviszonyok egészei eltérők a Budapestiektől. — Tűz a városi bérházban. A városi bérház padlásán van elhelyezve a vizi szervoár, amelynek egyik fűrészporba burkolt csövét a minap Artvád Lajos lakatos forrasztó lámpával forrasztotta. Úgylátszik ettől a forrasztó lámpától gyúlhatott meg ,a fűrészpor és égett senyvedve napokig. Újév délelőttjén azonban a padlásról erős füst csapott ki. A házbeliek fölsiettek a padlásra és az éppen lángra kapó tüzet, az ott kéznél levő rezervoár vizével eloltották. Nagyobb kár nem történt, csak a cső és a rezervoár burkolat égett el egy darabon. A lappangó tűz a rezervoár vizét is fölmelegítette, és ha éjszaka tör lángba a lappangó tűz, úgy nost csak kormos padlásgerendák meredhetnének az ég felé a városi brház tetején. — Közalkalmazottak figyelmébe! Értesítem a mohácsi elosztóhely igényjogosultjait, (beleértve a M.Á. V. vasút nyugdíjasait is) hogy az idei kedvezményes szénjárandóságuk Igazgatóságom 2921. IV. szén 1923. sz. értesítése értelmében természetben hazai szénnel lesz kielégítve. Így tehát minden 5 métermázsa szénutalványra 10 métermázsa és a 10 métermázsáról szóló szénutalványra 20 métermázsa hazai szén lesz kiosztva. A szén megérkezéséről és annak sorrendbeni kiosztásáról annak idején értesítve lesznek. A muzsikából pofonok lettek. A múlt napok egyikén a Koronában egy úri társaság mulatott s a cigány állandóan húzta a szebbnél-szebb nótákat. Éjfél felé bevetődött két polgár is a kávéházba s meglátszott rajtuk, hogy egy-két literkát már leöntöttek valahon. Pár percek múlva az egyik polgár, nadrágzsebbe dugott kézzel, kissé ugyan ingatag pózzal — az urakhoz ment és leerte, hogy a cigányt engedjék nekik is át. Az urak persze ebbe első szóra belementek s kijelentették: tessék! ... A pógár látván szerinte szörnyű sikereit, szemtelenkedni kezdett. Olyasvalamit is mondott, hogy ne csak zsidóknak muzsikáljatok stb. . . . Amire viszont az úri társaság egyiktagja felállt, a pógárt két magyaros kereszténypofonnal jól észretérítette és a bandát visszarendelte. így lett a muzsikából pofon, tanulságul azok számára, akik azt hiszik, hogy nekik minden parasztság szabad. — Tagjelentkezés a „Kansz“ba. Fölkéretnek mindazok a helyben lakó köztisztviselők és közszolgálati alkalmazottak, illetve ezek özvegyei, kik a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségébe (KANSz) mindeddig be nem léptek, hogy tagokut leendő fölvételük és a tagsági törzslapok kitöltése végett a községház gazdasági jegyzői hivatalában nyolc napon belül megjelenni szíveskedjenek. — Névváltoztatás. Karácsonyi számunkban közöltük, hogy Stahl Lajos mohácsi borbélymester és kiskorú Erzsébet, Mária és Mária Magdolna gyermekei vezetéknevének „Aczél“-ra történt átváltoztatását a belügyminiszter megengedte. E hírünket azzal pótoljuk, hogy kiskorú Gyula nevű gyermeke vezetéknevének „Aczél“-ra történt átváltoztatását is megengedte a belügyminiszter. — A Rottmiller-féle tánciskola folyó évi január hó 8-án kedden az Iparos Olvasókör tánctermében megkezdődik. Gyermekkurzus délután fél 5-től 6-ig, felnőtteknek este fél 8-tól fél 10-ig. Beiratkozás és bővebb tudósítás mindenkor az Iparos Olvasókörben. Lakás a városi bérházban. — Egy mohácsi korsós sikere. Még a tudósjárás idején történt, hogy dr. Czeitler Jenő egyetemi tanár, nemzetgyűlési képviselő meglátogatott néhány korsós-ipari műhelyt. Az itteni produktumok fölkeltették érdeklődését s néhány darabot vásárolva tért vissza Budapestre. A kiváló embereket jellemző jó szándékával a mohácsi korsósiparnak barátokat igyekszik szerezni s e célból nemrég 3 darab diszvázát rendelt meg Kululácz Mátyás fiatal, mohácsi korsós iparosnál. Kulutácz három remeket készített és azokat az utolsó hajóval fel is küldte dr. Czettler Jenő fővárosi címére. A szép vázák most Czettler egyetemi tanár szalonjában hirdetik a mohácsi korsós ipar életrevalóságát és érdekességét. — Rövid hirek. A kelenföldi vasúti pénztárt karácsony másodnapján feltörték s onnan 1 millió korona készpénzt elvittek — Bajorországban nem lesz farsang az idén ; a kormány a nyomor miatt mftirfen ráneírtutSTfca'goTdtrtlittrrt? —■ rftW/ralkalmazottak, hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák hatósági lisztellátása az új gazdasági évig, tehát Péter-Pálig megmarad. — A magyar bankjegyforgalom 1923 december végén 950 milliárd volt. — A magyar szénbányákban békebeli fizetésrendszerre térnek át. — Májusra üzembe kerül Budapesten a Magyar Pénzjegynyomda Rt. amelyben a magyar kormány 51 százalékkal az Orell Füssli cég pedig 49 százalékkal vesz részt. — Boris orosz nagyherceg párisi palotájának pincéjében cárrá és a minden oroszok urává koronázták Miklós nagyherceget. — A csongrádi bombamerénylet tetteseit: Simkó Lászlót és Piroska Jánost elfogták, tettüket beismerték, a szegedi csillagbörtönben várják méltó büntetésüket. — Pécs közelében nagy, fekete márvány bányára bukkantak. — Egy Wolf Sándor nevű kismartoni borkereskedő amikor meghallotta, hogy volt tanára nélkülöz, 10 millió koronát küldött neki ajándékba. — December 17-én volt húsz éves a repülőgép múltja. Jugoszlávia hajóparkjából 77 hajót elsikkasztottak.— Bécsben orkán dühöngött, a kár nagy. — A pénzügyminiszter a váltságbúza árát január hóra 100.000 koronában állapította meg, szives munkásságáért őszinte köszönetet mondunk s becses jóindulatát kérjük továbbra is. Olvasóinkat tisztelettel értesítjük,hogy a Baranyai ,kisgazdapárt* című folytatásos cikkünk közlése e heti számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt s annak folytatólagos közlését lapunk legközelebbi számában fogják kapni olvasóink. Dr. H. K. Lánycsók. Máskor is kérünk minden eseményről híradást. Mostanit köszönjük. Sz. F., H. J. Lapot megindítottuk. Felelős szerkesztő: dr. Beck Alajos. Laptulajdonos és kiadó: Mohácsi Doboz- és Papiráragyár Rt. NYÍLT TÉRI Gabonaárak. Péntek esti ár: SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Dr. Ph. F. Pécs. Sajnáljuk, hogy felfogásunk nem egyező, de mi szeretjük, ha tiszta bor öntődik a pohárba. Az ott mért bor pedig nagyon zavaros! Eddigi (Az e rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) FELHÍVÁS: A „Duna“ szállítási vállalat értesíti t. üzletfelei, hogy Fleischer Mihály f. évi január 3-án az üzlettől el lett bocsátva, az üzlet nevében sem incassóra, sem üzletfelvételre jogosítva nincs, ,Duna“ szállítási vállalat. Meghívó. A Mohácsi Doboz- és Papirárúgyár Rt. f. évi január hó 13-án délelőtt 11 órakor a vállalat helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényeseket meghívja az Igazgatóság Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó, a jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kiküldése. 2. Alaptőkeemelés. 3. Az alapszabályok 4., 7., 9., 15. és 35. §§-ainak módosítása. 4. Esetleges indítványok. * Jegyzet. A közgyűlésen csak azon részvényesek bírnak szavazati joggal, akik legalább 15 nappal a közgyűlés előtt a részvénykönyvbe bejegyeztetvén, részvényeiket legalább egy nappal a közgés előtt a társaság pénztárába letették. Telefoit sz. Sirtilltimn. Forgalom Pécs. »BARANYA« ingatlan forgalom és kereskedelmi iroda Pécs, Jókai-tér 11. Közvetít bérházakat, villákat, családi házakat, magánpalotákat, gyárakat, malmaikat, bányákat, fürdőket, szállodákat, szanatóriumokat, bútorozott szobákat és lakásokat. Referenciák legelőkelőbb mágnásokról Vasárnap délután azaz január hó 6-án csak Bálint gyógyszertár van nyitva. E héten csak Bálint gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. Aprított, príma tűzifa kapható házhoz szállítva „Duna“ szállítási vállalatnál. PYRAM bőven carambás, terpenlimlás, a békebelinél is jobb minőségben készülő kiváló tisztító és konzerváló listással bíró cipőkrém BENES TESTV. VEGYÉSZETI GYÁR RT. GYÖK f |l a bari határban, gyönyörű sminn helyen magyar hoki LIUUU kitűnő szőlő, présházzal és minden egyéb felszereléssel. — Bővebbet a kiadóhivatalban. Búza ....................... ................ 95.000 Árpa ........................ ................ 77.000 Zab.............................. ................ 72.000 Fehér bab ................. ................ 220.000 Tengeri ................. ................. 71.000 Ó tengeri ................ ................. 74.000