Dunavidék, 1930 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-05 / 1. szám

2 DUNAVIDÉK Mohács, 1930. január 5. Viharfelhők a magyar láthatáron. Irta: Dr. Moser Ernő orsz. gyűl. képviselő. Gyümölcstermesztés a jelszó. Gyümölcsfát ültessünk ez a me­zőgazdaság átorientálódás egyik fejezete. A gyümölcsös a nagy jövedel­met biztosító üzemág, hangzik országszerte avatott és avatatlan szájból, meggyőződésből, vagy meggyőződés nélkül pusztán de­magóg módon. És lám tényleg nagyban folyik a telepítés, min­denki ültet és telepít. Faiskolák keletkeznek és ontják a fiatal csemetéket, állami tömegfásítás indul — de azután? Marad min­den úgy, mint idáig volt: várjuk a bőséges Isten áldást. Várjuk és várni fogjuk, hogy mikor kezd majd teremni a növekvő fa anél­kül, hogy ráeszmélnénk arra, miszerint ápolni is kell a fiatal fát a zsenge csemetét, védeni kell az ellenségek ellen, útját kell ál­lani a rovarok és gombák rom­bolásának. De a védekezésre már nem telik, de nem is gondolunk rá s nem is vesszük komolyan a sok intő szót, hogy ez bizony szükséges, hogy tovább kell köl­teni a fára, hogy tényleg terem­jen és jövedelmet hozzon, a várt jövedelmet! Mert az elhanyagolt, magára hagyott fa sínylődik, nagy része kipusztul, ezt újra pó­toljuk — kezdve elölről a ko­molytalan játékot. E­közben a már régebbi tele­pítésekből még megmaradt java­korbeli fák, melyek kellő ápolás mellet igen nagy terméseket hoz­hatnának, mindinkább ritkulnak, kidőlnek, pedig nagy tömegük­nél fogva rengeteg vagyont kép­viselnek országszerte és temérdek jövedelmet hozhatnának az or­szágnak külföldre irányított iri­gyelt zamatú magyar gyümöl­csükkel. És most mikor épen e miatt a szomorú állapot miatt saját piacainkon az amerikai és ausz­tráliai alma már terjedni kezd, hirtelen, mint villám az égből megjelenik határainkon a példá­san szervezett és gyönyörűen fel­talált orosz krími alma és körte export. Komoly készülődés ez az orosz gyümölcstermelők szövet­kezete részéről, hogy a jövő év­ben már a magyar piacot is el­árasszák olcsó, de csinosan ame­rikai módra csomagolt tömegeik­kel. Magyarországon az Isten áldotta gyümölcstermő területeken orosz almát fognak árulni. Ezt a szégyent ne tűrjük, itt az ideje, szervezkedjünk, szövetkez­zünk és magunk segítsünk ön­magunkon, ne várjuk mindig más­tól a csodát, ne várjuk mindig egyedül a kormánytól a segítsé­get, bár az mindent elkövet amit lehet, magunk kezdjük meg a már meglévő termő gyümölcsfák ápolását, hogy lerongyolt termő­­képességünket helyreállítsuk. Ápol­juk és védjük meg fáinkat, ne sajnáljuk azt a kis költséget, mert hamarosan 20—30-szoros termé­seket fogunk látni, olyanokat, amelyekért pénzt ad a külföld, mert a mostani férges termésért pénzt nem adnak. Előbb jót termelni, aztán akad vevő is. Csak önmegnyugtató lusta kifogás, hogy nem érdemes költeni, mert hiszen nem fizetik meg a gyümölcs árát. Az oroszok is előbb termeltek és most oda­tálalják már szomszédunknak Bécs­­nek árujukat, ahol úgy elfogy, mint a cukor, hát még hogy fogyna el a világ legzamatosabb almája a magyar alma, ha volna! A közúti közle­kedés új rendje. A mohácsi rendőrkapitányság vezetője közrend fenntartásának egységes szabályozásáról szóló 250.000/1929. B. M. számú ren­deletnek, 1930. évi január 1-én hatályba lépő szakaszait általános tájékoztatás, megismerés és azok­hoz való szigorú alkalmazkodás végett a közönséggel az alábbiak­ban közli. II. Gyalogosokra vonatkozó szabályok. A gyalogosok általában csak a részükre fenntartott gyalogjárón a közlekedés akadályozása nélkül, a szembejövő gyalogjárónak le­hetőleg balra való kitérésével, az elől haladónak pedig jobbról való előzésével közlekedhetnek és a gyalogjárón csoportokban haladni, vagy ott csoportokban álldogálni tilos. Ugyancsak tilos a gyalog­járón nagyobb terjedelmű, továbbá a gyalogosok ruhájának beszeny­­nyezése, a közlekedés zavarására a személy- és vagyonbiztonság veszélyezésére alkalmas tárgyakat vinni. A járóművek közlekedésére szánt úttesten a gyalogosok testi épsé­gének védelme nemcsak a veze­tők legfőbb kötelessége, hanem az úttestet igénybevevő gyalogo­sok is kötelesek az úttesten a legnagyobb figyelemmel és körül­tekintéssel a járművek, továbbá a szabadon hajtott, málhás vagy nyerges állatok forgalmának zava­rása nélkül áthaladni. A gyalogosoknak a járóművek számára fenntartott úttesten lehe­tőleg az utcasarkon, vagy ott kell áthaladniok, ahol közbiztonsági közeg teljesít szolgálatot, kinek útmutatásához alkalmazkodni kell. Ha a gyalogosok nem itt halad­nak át, úgy a gyalogosoknak az úttesten való áthaladásnál előző­leg mindig meg kell győződniük arról, hogy az úttest igénybevéte­lével, tehát az áthaladással a saját testi épségét nem veszé­lyezteti s a járóművek forgalmát nem zavarja s mindig a legrövi­debb átkelést biztosító derék­szög - érte, a politika is szúrós tövise­ket termett számára, míg végre felnyiltott szeme és látnia kellett hova vezet a henye élet ? Volt a faluban egy öreg asz­­szony, aki minden bajra tudott gyógyírt, minden betegségre ta­lált orvosságot. Bizonytalan lelke nem kereshetett magában hibát, nem képzelhette el, hogy ő járt rossz, helytelen utakon, elfelejtette atyja intelmeit, hogy naponta járja be földje határát, munkájához Isten segedelmét kérje, így került a kuruzslóhoz,­akitől segítséget várt. Bajod nagy fiam — mondotta a javasasszony. — Én biz’ ezen nehezen tudok segíteni. Ez olyan, mint a hektikus beteg, akibe a lélek csak halni jár. Hosszú be­tegség és lehet, hogy halál a vége. De hiszen mindenki kapaszkodik az élet után, talán a te bajod még nem halálos és ha megteszed azt, amit én neked mondok, ha úgy szeded az orvosságot, ahogy én írom elő néked, akkor, de csakis így számíthatsz bajod orvoslására. Nézz ide. Ezt a kis csomagot, ha most hazamégy, beteszed abba a ruhád zsebébe, mely akkor volt rajtad, amikor apád halódott és a birtokot rád hagyta. Ezt a ru­hát mindennap magadra öltöd és legalább fél napot hagyod ma­gadon. De a hajnali kakaskukoré­koláskor már talpon kell lenned, a déli harangszókor még rajtad kell lenni a ruhának és veled ennek a kis csomagnak. Ha nem így te­szel, bajodra nincs orvosság, el­veszel te és minden darab jószágod. A fiú erős elhatározással ment haza. A léha, korcsmázó ember már ott ólálkodott a hajnali szür­kületben az istálló táján. Benézett mit dolgoznak a béresek, hogyan etetnek a kocsisok. Meglátott itt egy hamisságot, ott egy hibát, amott egy régi mulasztást. Beteg volt a jószág, elnyűtt a jászol, a padlásról méretlenül hordta mind­egyik a terményt, csáki szalmája volt az eltül jött vagyon nehéz szerzeménye. A szolgahad meg­rémült, de múló szeszélynek gon­dolták, amit egy nap el lehet tűrni, de bizony holnap újra ke­zükbe adja a patkányoknak a las­san széteső vagyon kulcsát. Délelőtt unalmában kinézett a földekre. Látta mint maradt ki a vetés nagy darab földön, látta hova kerül a vetőmag, az ablak is benn maradt a tarisznyában, hogy otthon a béres kamrájába kerüljön, a lovak bordáját most tisztán lehetett megszámlálni. Bosszankodott, de még nem nyílt ki a szeme egészen, ő is azt hitte, ez csak egy véletlen, egyébként a magukra hagyott emberekben még él a becsület, hiszen mindig úgy igyekeztek előtte jónak­­ látszani. Amikor elharangozták a delet, már ünnepi öltözékében pompá­zott és homokfutója rohant a két pejkóval a város, a jóbarátok, a víg élet felé. így ment ez néhány napig. Dél­előtt ott ténfergett a megrémült és már-már csüggedő szolganép­ség között, de amikor elütötte az óra a delet, űzte, hajtotta nyug­talan vére a város felé. Alig egy hét mullott el, amikor mint vala­mi múló emlék rajzott át lelkén a város zaja, elmosódott kép vo­nult el előtte, mintha alábbhagyott volna a szenvedély, mely eddig a henye élethez húzta. Már régen elült a közeli templom déli ha­rangjának idehallatszó hangja, már messze járt az óra mutatója a tizenkettőtől és még mindig ott­hon volt. Kimondhatatlan érzés ütt úrrá rajta. Erőt vett lelkén egy szomorú perc, mintha fülébe csengett volna atyja intelme, sze­gény jó édesanyjának kérő szava. Aznap otthon maradt délután. Nem tudtak róla, mert hajnalban más kocsiján jött ki a faluba, sa­ját lovai és kocsija a kovácshoz kerültek. Most azután látta iga­zán, mi az élet, ha nincs gazda, ha magára van hagyva a fizetett ellenség. A kocsik egy része otthon maradt, másik rokonlátogatóba ment, volt olyan, amely saját bú­záját vitte a malomba. Felnyillott a szeme, észbekap­ott, tudatára ébredt eddigi bűnének és most már mint egy veszett vad rohant ki a cselédség közé és az áldott jó gazda kutyakorbáccsal vágott közéjük, a hízelgő alattomos pat­kánysereg nyakába. Megrémült a háza népe. Aki szólni, ellenkezni mert, azt irgal­matlant elkergette. Magához vette a legutolsó kamara kulcsát is, beosztotta a munkát, kiadta az élelmet, bekerült az istállókba, gyalog ment ki a földekre és be­járta a vetést, megnézett minden parcellát. Ottmaradt az etetésnél, a kora hajnal már ott találta a jószágnál, megnézte marad-e a jászolban, elég széna van-e a lét­rákon, az állatokat megvakarták-e ? Künn a földeken a mulasztásokat még pótoltatta, a sok hiábavaló népséget szélnek eresztette és egy hónap múlva maga is ott dolgo­zott a többiek sorában. Már nem vonzotta a város. Már nem voltak politikai álmai, nem készült nagy beszédekre, mert úgy érezte, ehez Isten ado­mány kell, érezte múltjának min­den hibáját, eltévesztett életének, megrablott ifjúságának könnyel­műségét. Érezte, látta, hogy min­denütt rend van, minden él és fejlődik, ráeszmélt arra, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot és csak akkor lehet áldás a föl­dön, annak minden végén, ha hozzá tapad a lelke, a szíve, ha ott van a kora hajnal szürkületébe, ha ott van az esthajnal elomló sötétjén népe között, ha dolgos két karja a háza tája felé és nem a város bűnös, alakoskodó füs­tölgő kéményei felé mutat. Telt múlott az idő. Lassan kö­zéig az esztendő. A föld csak úgy ontotta a termést. Amerre néz, amit lát, mindenen rajt van a keze nyoma, minden örömöt és boldogságot hozott számára. Az elszaladt öt esztendő mulasztását, ha egyszerre nem is tudná hely­rehozni, de megszűntek a gond nyomasztó szorításai, elkerülték a léha emberek, megmaradt jóbará­tai pedig most már jobban be­csülték, jobban megszerették. A varázs megszakadt. A javasasz­­szony kis csomagja ott van min­denütt vele, a kora hajnalban épen úgy, mint az éj sötétjében. Most már restelte magát elmenni a kuruzslóhoz, hajtotta a kíváncsi­ság és elővette a kis csomagot, felbontotta vigyázva, hátha valami ördöngösség van benne, mely ta­lán kiugrik az ablakon. De nagy volt a meglepetése, amikor régi, elnyűtt újságpapír közül, egy szá­raz kis egérke került elő, mely­nek hatalma oly nagy volt, hogy újra munkára serkentette, újra újra, saját maga gazdájává tette. Nem az eszköz boldogít, a cél lehet csupán szent, mely felé a józanság, a munka és a magunk megbecsülése vezet. Barátokat könnyű szerezni, de igaz embe­reket megtartani, azok becsülését kiérdemelni, sokkal nehezebb.

Next