Dunavidék, 1932 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-03 / 1. szám

MOHÁCS, 1932 január 3.­­ ^­­ XI. évfolyam I. szám. Vasárnap ■Tun A VIDÉK POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP A „FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT“ BARANYAI HIVATALOS LAPJA Felelős szerkesztő: LINGAUER LÁSZLÓ Kiadótulajdonos: Dr. BECK ALAJOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: POLLÁK RÓBERT könyvnyomdája, Mohács, Király út 28. Telefon 134 Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: V* évre P 160 Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetések díjszabás szerint. B­É A békességünket, jólétün­ket csak akkor értékeljük, ha már kiestünk belőle, ifjú erőnket már csak akkor si­ratjuk és vágyunk reá kibír­hatatlanul, ha már nem a mienk. Így van ez a jónak még sokezer formájával is, melyek mind akkor édesek és válnak a legkivánatos­­sabbá, ha elveszítjük. A tár­sadalmi békét is akkor kí­vánjuk és követeljük a leg­jobban, ha ennek hiányát vesszük észre. Bár régi va­lóság, hogy a gazdag ember csak akkor értékeli a vagyo­nát, az ember ifjúságát, a szépségét és üdeségét, a békességet szerető a békét, ha már nincs. Az emberek átkos tulaj­donsága, hogy a tapasztala­tok és ismeretek tömege dacára, a jelen állapotok dacára mindig szimplának, unottnak és kényelmetlennek tartják és a hasznos célokra is fordítható energiájukat majd minden esetben egy más planétába való vágyó­dás kimunkálására fordítják. Feltűnik az emberek előtt számtalanszor, de belőlük okulva nem merít majdnem senki. Még visszatetszőbb és szó nélkül nem hagyható az­­olyan eset, amelyben virtus­kodás és a tekintélyt kép­viselő egyének tapintatosnak nem nevezhető eljárása ve­szélyezteti a nyugodt folyású életet. Legyen ez bármi kis körre kiterjedő, legyen csak egyes emberek, egyes csa­ládok, egyes csoportokat ér­deklő esemény is, a mai világban mely már sehogy­­sem tud beleszorulni erős, egészséges keretekbe kiha­tásában sokszorta több embert mozgat meg, mint amennyire vérmes számítá­sokkal számítani lehetne. Ma minden a nép és közvéle-­ ­­­ mény kapcsolódó fogalma­ként nevezhető tenger vizébe dobott kő, annak hullám­zása következtében kiszá­míthatatlan gyűrűsödést okoz és hatása esetleg ott érezhető a legjobban, hol erre a legkevésbé volna szükség, vagy hol ezt egy­általán nem várják és nem kívánják. Ily körülmények között még fokozottabb mér­tékben bűn oly osztályokat kitenni zavartatásnak, me­lyek már-már megnyugodva, se bírrják kötni a többség figyelmét. A legutóbbi események után, melyek ugyan csak a rosszindulatuak körében keltettek nagy feltűnést, az erősbödés időszaka követ­kezik be Már régebbi idők óta határozott jelek voltak arra, hogy Mohács igen tarka népessége, miután arra termett vezetőit önmagából kitermelte, újra összefog és a súlyos helyzetek és álla­potok által nehézzé tett életet közös erővel, kitar­tással, egységes táborban vívja meg. Kellemetlennek és veszélyesnek tartunk min­den olyan eseményt, vagy tevékenységet, amely ezen lehetőséget, ha az mindjárt kisméretűnek is látszik, za­varná és súrlódásaival aka­dályokat gördítene az egy­séges munka kivitele elé. Az átkos trianoni béke egyre azt ordítja felénk, hogy kicsi országok között is a legtörpébbek vagyunk és ezt a ránk olvasott hazug­ságot addig nem tudjuk méltó módon felrúgni, amig az erőink minduntalan hasa­­doznak, vagy csak repedez­nek is Legyen már vége a saj­nálatos incidenseknek. Az unatkozással és tétlenséggel m­egacélosított idegzetű em­ber hetykeségekre, különc­ködésekre hivatottnak érzi magát, elfelejti, hogy majd jön a nagy tél, amikor majd lefogy az önérzete, az acé­­lozódottsága ernyedtséggé változik és gazdasága is szertefoszlik. Különösen bán­tó és veszedelmes az az állapot, amikor testvért test­vér ellen állítanak egymás­sal szembe, alkalmat adva a társadalom zavarokat szitáinak az intrikákra és mindezt miért? Személy elleni unszinpátiából eredő ambíciók levezetésére. Sok évszázadra kellene vissza­tekintenünk az ország történel­mében, hogy olyan szomorú új­­esztendőt találjunk, mint amilyen most köszönt a bús magyar földre. A világgazdasági válság kimé­­lyítve a földrajzilag és gazdasá­gilag csonkká nyomorítottságunk okozta bajokkal és tíz évi köny­­nyelmű gazdálkodással olyan helyzetbe hozta a szegény orszá­got, amilyenbe az Arany János szőllősgazdája volt, ki midőn a jég paskolta szőllőjét, ő maga is karót ragadott és csépelni kezdte az érőfélben lévő szőllőfürtökkel megrakott tőkéket, mondván: „Hadd lám Uramisten, mire me­gyünk ketten ?“ Oly szomorú viszonyok közt van ez ország, hogy abból már csak nagy koncepciójú, céltudatos és szerencsés gazdaságpolitikával le­hetne kilábolni. De majd félévi helyben­ topogás után szomorúan kérdezhetjük: hol van itt a gaz­daságpolitika ? Midőn gróf Károlyi Gyula átvette a kormányelnökséget, so­kan voltak, kik elvárták tőle, hogy jelölje meg mily után szán­dékozik az államot és országot válságos helyzetükből kivezetni. Akkor gróf Károlyi azzal tért ki ennek teljesítése elől, hogy a jelenlegi zavaros helyzetben nincs meg a kellő légkör arra, hogy átfogó gazdasági programmot le­hessen kidolgozni és végrehajtani. Még az ellenzék köréből is sokan helyeselték ezt az állás­pontot, mivel azt a többséget, melyre a kormány támaszkodha­tott nem tartották alkalmasnak arra, hogy reátámaszkodva olyan gazdasági programmal dolgozzon Nem szítani, nem élesí­teni kell a felmerülő viszá­lyokat, hanem csillapítani. Elő kell venni azokat a sokat hangoztatott hazafias érzelmeket, a keresztényi megbocsájtást és arra kell törekedni, hogy valameny­­nyien egyesülve, mint egy ember kü­zdjünk és dolgoz­zunk, mert csak így érhetjük el, csak így számíthatunk arra, hogy megérjük azt az új boldog, magyar új esz­­tendőt, mely után tikadtan sóvárgunk­ ki és hajtson végre a kormány, melynek merőben ellentétesnek kellett volna lennie azzal a gaz­dasági irányzattal, melyet a fél­reállott kormány reájuk támasz­kodva és az ő közreműködésükkel tíz éven át folytatott. Tudomásul véve tehát, hogy a kormánynak nincs gazdasági prog­­rammja, sürgetni kezdték, hogy politikai téren lépjen a cseleke­detek, az ország regenerálásának útjára. A sajtó különböző párt­­­állású orgánumai, a képviselőház és felsőház nagytekintélyű, külön­böző pártok kötelékében és pár­tokon kívül álló tagjai kérték a sajtószabadság és esküdtszék visszaállítását és mindenekfelett a titkos szavazás bevezetését. És ezen kívánalmak elöl a kormányelnök most már azzal az indokolással tért ki, hogy politikai reformokkal foglalkozni most nem időszerű, mert sokkal sürgősebb az égető gazdasági problémák megoldása. Tehát amikor gazdasági prog­ram­­ot kértek tőle, akkor azt nem tartotta időszerűnek, mikor pedig politikai téren reklamálják a cselekvést, akkor ez nem időszerű. Mikor és mi időszerű tehát? Nem hiába tartanak bennünket a titkos szavazásra éretlenek, ha azt hiszik, hogy ezt így nekünk be lehet adni ahelyett, hogy be­váltanák, hogy a gazdasági hely­zet megoldására, vagy legalább ennek megkísérlésére nincs meg­­a kellő koncepciójuk, politikai téren pedig az eddigi rendszerrel szakítani nincs meg sem a hajla­muk sem a bátorságuk. Mert ha titkos szavazással, szive szerint ítélne a nemzet, az Évfordu­lórrt.

Next