Egyetemi beszédek, 1869-1870. tanév, Királyi Magyar Tudományegyetem

Pollák János rektor leköszönő beszéde és Laubhaimer Ferenc rektort búcsúztató beszéde

z előre soha nem látható eshetőségeket, a jövőt e sza­vakkal érintem : „És ha csekélységem is azok közé volna számítandó, kiknek a sors távolról rózsakoszo­­rút mutat, közelebbről pedig a csalódás töviskoroná­ját nyomja szivére , csüggedni még sem fogok ;“ most pedig hálát rebegve elmondhatom, hogy pályám gö­­röngytelen ugyan nem, de mégis élesebben sebző tö­vis nélküli volt, sőt a gondviselés ezen méltóságot látszott enyhe helyül kitűzni azon kellemetlenségek közt, melyekkel más téren váratlanul találkoznom kellett.­­ Ámde ne kívánjunk többet az élettől, mint meny­nyit adhat ; két ellentétes elemnek szövedéke az, me­lyeknek egyike mig örömpoharat készít, a másik elég kajánul a keserűség serlegét nyújtja. Ez a lét folya­ma, és a különbség csak abban van, hogy egynémely életének időszakaiban egyik vagy a másik vív ki fö­lényt, de teljesen egyiknek bőkezűsége alól sem von­hatja ki magát; fölváltva éreztetik azok hatalmukat, és magában egyetemünk egy évi életében is e két elem tusáját tapasztaljuk; csakhogy az én szeren­csémre és az ügy javára túlsúlyban a kedvezőbb elem volt. Vonuljanak el lelki szemeink előtt a sötétebb pontok, hogy azután a ragyogóbb csillagzatot szaka­datlanul éldelhessük. Alig nyíltak meg a tudományok e csarnokának ajtai, azon napon, mely az elhunytak iránti kegyelet­nek van szentelve, az egyetemi díszteremnek falai is gyász­szózattól hangzottak vissza. A múlt évi május

Next