Hadak Útján, 1956 (8. évfolyam, 81-90. szám)
1956-01-01 / 81. szám
Postversandort München A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÓJA VIII. évfolyam Nyugaton, 1956. január 80. és 81. szám A HAZÁÉRT élni erény, halni DICSŐSÉGI A most kezdődő évvel a hontalanság tizenkettedik és a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége fennállásának nyolcadik esztendeje virrad reánk. Ez az év azonban mindnyájunk számára egy felemelő és örökké emlékeztető dátumot is jelent, ötszáz esztendeje lesz júliusban annak, hogy a Nyugatot a keresztény magyar harcosok kardja, pajzsa megmentette a fenyegető ozmán lerohanástól és a nándorfehérvári csatában Hunyady János és katonái örök emléket emeltek a magyar katonai vitézségnek. Midőn ez évben mindenütt, ahol csak keresztény templomok állanak, megszólal a déli harangszó, Isten dicsőségét és ennek szolgálatában a magyar nemzet elévülhetetlen érdemeit fogja hirdetni a kultúr emberiségnek. Minket azonban, akik a vérség, lélek, hagyomány jogán Hunyady János, Kapisztrán és Dugovics Titusz szellemi leszármazottainak valljuk magunkat, nem elégíthet ki, ha csak a múlton merengő jogos büszkeséggel emlékezünk halhatatlan elődeinkre. A magyar katona ötszáz éve bebizonyította, hogy harcot csak rettenthetetlen vitézséggel, mélységes keresztényi hittel és az emberiség közös szabadságáért való megingathatatlan elhatározással lehet megvívni. Nekünk azonban soha nem szabad megfeledkeznünk arról — és ezt az egész világ előtt bátran hirdetnünk is kell — hogy a honvédség a keleti pogányság és bolseviki barbárság ellen a Donnál, a Kárpátokon és Budavár tízbehulló falain épp úgy megtette magyar és keresztényi kötelességét, mint halhatatlan elődei Nándorfehérvárnál. Ami azonban mindennél fontosabb: ezeket az ősi magyar vitézi tulajdonságokat az ezeréves keresztényi erkölcsöt nemcsak hirdetnünk kell, hanem fenntartani önmagunkban, családunk körében és a szerteszóródott magyar társadalomban. Munkánkat olyan időkben kezdtük el, amikor sokan még a katonák gyalázásából akartak maguknak politikai tőkét kovácsolni, mikor még — a háborús fáradtság utáni hangulatban — Nyugaton úgyszólván senki sem hitt benne, hogy egyszer ismét szükség lehet a katonák helytállására és a keresztény harcosok rettenthetetlen magatartására a világot fenyegető vörös rabszolgasággal szemben. Ma szétszórva bár, de ott vagyunk a földkerekség minden pontján, ahol magyarok élnek és fegyvertelenül, de mindenütt magasra emeljük a hősi erények tiszteletének, a magyar kultúrának és keresztényi erkölcsnek azt a szeplőtlen lobogóját, amely alatt Hunyady vitézei harcoltak Jézusért és a keresztény világért. Azonban nemcsak mi vagyunk ott mindenütt, ahol a magyarságért tenni, helytállani lehet, hanem velünk vannak a menekült polgári társadalomnak legjobbjai és egyre nagyobb számban