Hadak Útján, 1957 (9. évfolyam, 92-103. szám)
1957-01-01 / 92-93. szám
Szertefoszlott az a még hazugságnak is ostoba bolsevista propaganda is, hogy a magyar szabadságharcot nyugati, fasiszta, imperialista körök robbantották ki és táplálták. Avagy akad a nagy világban oly balga ember, aki elhiszi, hogy a tatai és dorogi bányák reakciósai, a csepeli nehézipar imperialstái, dunapentelei és diósgyőri acélművek arisztokratái azok, akik nem hajlandók ellenállásukat feladni, míg a magyar nép szabadon nem határozhat sorsáról? Éppen ezért és miután a kétszáznyolcvan milliós szovjet nagyhatalom nem szégyenlette a kilenc milliós kis magyar népet a hazug álnokság minden eszközével hitegetni, hogy időt nyerjen szétvert hadosztályai megmentésére és a hatalmas túlerővel való bosszúra, nekünk sem lehet semmiféle gátlásunk, hogy ott, akkor és oly módon kapcsolódjunk bele a népünk szabadságharcába, amint és amikor arra csak egy lehetőség is adódik! A tragédiát az tette teljessé, hogy a felkészületlen és tétovázó Nyugat a Szovjet politikai és katonai zűrzavarát, a világkommunizmus erkölcsi vereségét nem tudta hatékony ellenrendszabályokra kihasználni. Bármennyire is kiállt a szabad világ osztatlan közvéleménye a magyar szabadságharc mellett, még az Egyesült Nemzetek alapokmányának békés lehetőségei keretében is erélyesebb fellépésre lett volna mód. Ha a szabad világ még ebből sem tanul, önmaga sírját ássa meg. Mély hálánk száll a népek egyszerű embereihez, akik a magyarság iránti szolidaritásukat tettekkel nyilvánították ki. A szabad világba vetett hitünk elsősorban ezekből táplálkozik. Meggyőződésünk, hogy helyes úton jártunk, amikor mozgalmunk fennállása óta szüntelenül a napi politika fölött álló harcos emigrációs egységet, a bolsevistaellenes küzdelem minden mellékszempont nélküli örökkévalóságát hirdettük. Vallottuk mindig, hogy az Otthon nem fog sem hozzánk, sem egyes politikusok vágyálmaihoz igazodni, tehát nekünk kell felfejlődnünk a bolsevizmus megdöntésére otthon megindult lelki, erkölcsi, nemzeti és népi fejlődéshez. Mi mertük a legnyíltabban kimondani, hogy semmiféle politikai „jogfolytonosságnak", emigrációs pártnak nem állunk szolgálatára, mert a mi célunk ma is épp olyan egyetemes, mint volt a Donnál, vagy a magyarországi harcokban. A szovjet erőszak következtében a magyar emigráció százezernyi új menekülttel szaporodott meg. Ahova megérkeznek, várjátok őket valamennyien, akik oly áldozatkészséggel és kötelességteljesítéssel álltatok célkitűzéseink mögé. Lássuk bennük a testvért, a hős bajtársat és mint ilyeneket segítsük őket. Ezen a magatartáson keresztül fogják legjobban megérteni, hogy becstelen hazugság volt a kommunista propagandának az a része is, amely bennünket „népellenesnek", „reakciósnak" bélyegzett. Segítsük őket azzal a bajtársiassággal, amely egy volt a Don-kanyar lövészárkaiban, a Kárpátokban és a pesti harcokban. Segítsünk ne csak az elhelyezkedésben, hanem a befogadó országok viszonyainak megismerésében is. Lássák meg önmaguktól, hogy szabad földön testvéri egyetértésben találkozhatik minden hű magyar, és minden nemzetépítő akarat. — Segítsük a fiatalokat, az újonnan jötteket abban is, hogy hallathassák szavukat a befogadó népek közvéleménye felé, mert hősi tettek és a kommunizmus ellen vívott véres harcok állanak mögöttük. Ezen a véres és könnyes karácsonyon, koldus szegénységében mégis az Otthon adta mindannyiunknak a legmagasztosabb örömet, hogy ennek a hősi népnek mi is fiai lehetünk. Ha pedig az emberfeletti szenvedések ködéből kibontakozó új esztendő hajnalán, a nemzetközi bizonytalanság és fenyegető veszélyek közepette körülnézünk, csak az az egy bizonyos, hogy soha még ilyen szükség nem volt az összefogásra, a mi áldozatkészségtekre, nemes magyar és emberi magatartástokra, mint ezekben az időkben, amikor szervezetünk munkaterülete is hatalmas mértékben kiszélesedett. Soha nem volt nagyobb szükség ennek a szervezetnek egységére, mint most, amidőn otthon vérrel szentelt egység jött létre. Budapesten és országszerte nemcsak a szovjet ideológia bukott meg, a nemzeti egység izzó lángolásában megsemmisültek az emigrációs politizálgatás professzionistái is, akik mind mélyebbre és mélyebbre ásták a szakadékot magyar és magyar között. Felettük történelmi ítéletet mondott a harcoló, a ma is ellenálló nemzet, amikor nem értük kelt fel, nem őket kívánta vissza vezetőül, mert a szenvedések és véráldozatok jogán ezt minden vontakozásban maguknak tartják fenn. — A mi kötelességünk e vonatkozásban csak egy lehet: lehetőség szerint megőrizni ennek a hőslelkű ifjúságnak a tagjait minden emigrációs politikai mételytől. Bajtársak! A ránk következő év a hatalmas világfeszültségek közepette a magyar sors döntő esztendeje is lehet. Dolgozzunk érte minden erővel, tegyünk meg mindent, ami csak tőlünk telik, hogy 1957 a dicsőséges, hősi nemzetnek ne a halált, hanem a szabadságot és feltámadást hozza! Csak ez lehet minden magyar munkának egyetlen jutalma. ZAKÓ ANDRÁS