Hadak Útján, 1963 (15. évfolyam, 164-175. szám)
1963-01-01 / 164-165. szám
Amikor magyarok szálltak partra Kubában A magyar vérből, magyar katonai vitézségből sok mindenre tellett. Néha különös kalandokra is. Ezeknek sok-sok emléke elmosódott már, de egyet ismét aktuálissá tett a legutóbbi kubai válság, mikor csak hat órán múlott, hogy az amerikaiak lerohanják a kubai kommunizmust. Kubát, amíg spanyol uralom alatt állott, többször akarták felszabadítani az Egyesült Államokban élő kubaiak, meg amerikai idealisták. Az 1851 évi kubai invázió azért érdekes számunkra, mert abban magyarok is részt vettek. Narciso Lopez, akit „a szép Narcisonak“ is neveztek, már 1848-ban is véres szabadságküzdelmet vívott a spanyolok és Concha kormányzó terroruralma ellen. Ezt a szabadságküzdelmet azonban a spanyol sorkatonaság hamarosan vérbefojtotta és Narciso Lopez Amerikába menekült. Mégegyszer megkísérelte a Kuba-ellenes inváziót, de akkor is visszaverték. A magyarok közbelépésére csak a harmadik inváziós kísérletnél került sor. Akkoriban már különös menekültek jelentek meg az USA partjain. Ők is hazájuk szabadságáért harcoltak Kossuth seregében s most legyőzötten és hazátlanul bolyongtak New Yorktól New Orleansig. Legnevezetesebb volt köztük Prágay János honvédezredes, aki Klapka György alatt Komárom utolsó városparancsnoka volt és ebben a minőségben aláírta a kapitulációs okmányt is. — Ki tudja már, hogy a komáromi helyőrség tisztjei közül hányan és milyen kalandos körülmények között jutottak New Orleansig? Levelek, feljegyzések maradtak róla, hogy napközben dolgoztak, munkát kerestek és az éjszakákat a kikötő körüli csapszékekben virrasztották, álmodva szabadságról, hazatérésről, vagy legalábbis amerikai sikerről. Itt ismerkedett meg Narciso Lopezzel, aki a múlt század egyik tipikus kalandor hőse volt. Nemcsak Kubában, hanem előzőleg Venezuelában is harcolt, ahol Simon Bolivárnak, Délamerika szabadsághősének egyik csapatát vezényelte. Castrohoz azonban csupán egyben lehet hasonlítani: hatalmas lengő szakállt növesztett már fiatal korában. Bolivar kezdeti vereségei után Lopez Kubába ment, ahol spanyol tábornok lett, majd összeveszett a spanyol kormányzóval és szabadságharcos lett, aki megesküdött, hogy Kubát kiragadja a spanyol király kezéből. Amerikai exilje alatt így találkozott össze a magyarokkal. Megtalálta a megfelelő embert, vagy őt találta meg Komárom várának egyik élelmezési tisztje Schlézinger Lajos őrnagy, aki a magyar szabadságharc alatt főleg a hadtápban vitézkedett. Narciso Lopez nemcsak mint hős és nőcsábász volt ismeretes, hanem meg volt az a jó délamerikai szokása is, hogy tudott nagy szavakat mondani, nagy ígéreteket tenni. A magyar emigránsoknak megsúgta, hogy a déli államok amerikai arisztokráciájától jelentős összeget kapott Kuba felszabadítására és — noha Taylor elnök nem óhajtja a nyílt konfliktust, — ő majd kubaiakból, magyarokból, németekből és lengyelekből önkénteseket fog toborozni Kuba felszabadítására. Minden közkatonának 4000 dollár jutalmat ígért s a letelepedni óhajtóknak földet, cukornád ültetvényt. A tisztek 10.000 dollárt és szintén birtokot kaptak volna. — Emigráns katonának, hazátlan bujdosónak tündökletes álom volt ez. Hátha még olyan megbízható személy közvetíti, miint Schlézinger Lajos, aki csupán egyet óhajtott, hogy ő legyen a felszabadító hadsereg egyik vezérkari tisztje. A magyarok tehát megindították a toborzást, főként New Yorkban. A kívánt lengyelek, németek és kubaiak mellé csatlakoztak bujdosó magyarok is, így Blumenthal ezredes, Üreghy, Radnich és Vecsey kapitányok, Bontilla, Palánk, Péteri és Eichler volt honvédhadnagyok, akik csapatokat vezettek, valamint Csicseri, Biró, Nyirkos, Kerekes, Virág altisztek és közkatonák. Már mint az ilyen vállakozásoknál szokásos, rögtön a toborzás elején egy kis baj történt. Schlézinger Lajost az amerikaiak letartóztatták, állítólag a semlegességi törvény megsértése miatt, más források szerint kétes anyagi ügyletekért. Végül is egy amerikai polgár 5000 dolláros „bond“-ja ellenében kiszabadult. Az invázió ügye ezalatt sürgetéssé vált, mert Puerto Principe kubai város lakossága titkos jelentést juttatott New Yorkba, hogy a lakosság készen áll és várja a felszabadítókat. Az amerikai déli arisztokraták nem sajnálták a pénzt. L. J. Sigur szenátor, ald őszinte szívvel képviselte a kubai szabadság ügyét, megvásárolta az expedíció számára a Pampero nevű gőzhajót. A felszabadító harcra ezer önkéntes jelentkezett a magyarokkal együtt. Ezek közül azonban 600-at vissza kellett küldeni, mert a hajón csak négyszáz ember számára volt hely. A katonai vállalkozás vezetője Lopez tábornok mellett a bő haditapasztalatokkal rendelkező Prágay János honvéd ezredes, az egész invázió legtisztább és legkalandmentesebb katonája volt. Őt nem a 10.000 dolláros ígéret csábította, csupán úgy gondolta, hogy a magyar szabadságért és minden nép közös szabadságáért lehet harcolni, még Kubában is. Lopez tábornok Prágay Jánost nevezte ki vezérkari főnökévé. Melléje rendelte William L. Crittedon, West Pointban végzett amerikai ezredest, míg a vállalkozásban résztvevő többi amerikai tisztek — a magyarokkal együtt — mint csapattisztek szerepeltek.