Hadak Útján, 1964 (16. évfolyam, 176-187. szám)
1964-01-01 / 176-177. szám
- 20988 E a hazaért élni erény, halni dicsőségi A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÓJA XVI. évfolyam (Jahrg., Vol.) München, 1964. január (III.) 176-177. szám Bajtársak! Hontalanságunk újabb évének küszöbén, hozzátok szállnak első gondolataim, amikor a MHBK központ nevében valamennyieknek sok szerencsét és sikert kívánok az új év egyéni életküzdelméhez és a közösen végzendő magyar emigrációs munkához. Ez a munka tulajdonképpen a népünk és Hazánk szabadságáért immár húsz éve vívott kemény harcnak a lankadatlan folytatását jelenti. Ebben az esztendőben lesz ugyanis két évtizede annak, hogy a magyar földre ismét ellenség tette a lábát. A Dunavölgye azóta siralomvölggyé változott és a még mindig ott terpeszkedő ellenség lakásai azóta is változatlanul sanyargatják, irtják népünket. Az 1945-ös „felszabadulás" óta a hol hamis mértékkel mért, hol meg felelőtlen megalkuvásokkal eltorzított erkölcsi felfogás nemcsak minket tett szerencsétlenné, hanem az egész emberiséget rég elmúlt korszakok morális és szellemi ellentmondásainak útvesztőjébe vetette vissza. Az elnyomás, erőszaktétel véres szelleme elhatalmasodott az egész világon. A népirtás, a gyilkosság a politikai problémák „békés" megoldásának szinte elismert eszközévé lépett elő nemcsak bel-, hanem újabban már külpolitikai téren is. A világ első hatalma, az Amerikai Egyesült Államok elnöke ellen elkövetett orgyilkosság a föld minden tisztességesen gondolkozó emberét és népét megrendítette. Ez a szomorú eset legalább figyelmeztesse a szabad világot arra, hogy az elmúlt húsz esztendő alatt sokszor még fél- és negyedmegoldásokat sem hozó tétova botorkálás végzetes szellemével elszántan szálljon szembe! Szívünk minden részvétével osztozunk Kennedy özvegyének, árváinak és az amerikai népnek gyászában. Gondoljunk azonban ugyanakkor arra a sok véres tragédiára is, számtalan özvegy, árva és édesanya könnyáradatára, amely húsz év óta úgyszólván naponta patakzik az új meg új mártírjaiért a szabadságnak, az elnyomás elleni küzdelemnek. Bajtársak, ezek a tragédiák mind egyetlen és ugyanarra az okra vezethetők vissza! Amíg a világ a szolgaság, jogfosztottság, terror, gyilkosság és zsarnokság sorozatos becstelenségei fölött szemrebbenés nélkül napirendre tér, addig nem fakadhat béke, megbékélés és üdvösség a földön! Azok a ravasz, de éppen olyan jelentéktelen látszatok, amellyel népünk elnyomói és a világ szabadságának ellenségei port hintenek a nyugati ember szemébe — főleg „reálpolitikus" cinkostársaik munkájának megkönnyítésére — legalább minket ne tévesszenek meg! A jobban megtűrt mozgás vagy az a néhány útlevél, amelyet gondos mérlegelés után és kellő biztosítékok mellett a magyarországi diktatúra otthoni véreinknek megnyugtatásul odadob, nem jelent szabadságot! Otthon változatlanul az a nemzet testétől és lelkétől idegen kisebbség tartja elnyomása alatt a magyart a saját hazájában, amelyet a moszkovita gyarmatbirodalom tartóoszlopaként Sztálin szabadított Magyarországra.