Hadak Útján, 1979 (31. évfolyam, 342-347. szám)

1979-01-01 / 342. szám

- 209­­8 F A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XXXI. évfolyam (Jahrg., Vol.) 1979. január (NIr.) 342. szám A HAZÁÉRT élni ebeny, halni dicsossdl lítat tévesztettünk ? Ha szellemi eredetét igyekszünk kutatni, úgy valószínűen Széchényi István és a századfordulót követő nagy irodalmi triász: Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső vajúdó, de oktatni és gyógyítani szándékozó ostorozásai nyomán született meg a trianoni tragédia kábulatából éledező magyar életben a gyötrelmes állítás, hogy: „utat tévesztettünk!“ Nem emlékszem már, ki írta le ezt a két szót elsőnek, de di­vatos lett a megcsonkult országban. Mint minden divatnak, ennek is voltak ko­mikus oldalai. A huszas évek „ősmagyarjai“ akik tornyot emeltek Aquincum felett Árpád és a vezérek emlékezetére és tiszteletére, Szent Istvánt (az elfajzott Vajkot) vádolták azzal, hogy utat tévesztett és ahelyett, hogy a testvérnépekkel egy hatal­mas lovasnomád birodalmat szervezett volna Délkeleteurópában, a kereszténység felvételére kényszerítette és a németek prédájául dobta a nemzetet. De sokan­­ko­molyabban és komolyan foglalkoztak a problémával s felszántva az egész magyar történelmet, keresték, hogy bizonyíthatóan ki, hol és mikor tévesztett utat. Meg­győző megállapításhoz azonban senki sem tudott jutni, ama egyszerű oknál fogva, mert magában a kérdésben tárgyi ellentmondás van. Utat ugyanis csak az téveszt, aki eltéved. De nem az, aki tudatosan indul el a helyes úton és helyes irányba, de attól külső erők térítik el. Se az egyéni, se a nemzeti életben nincsenek perfekciók, nincsenek abszolutumok. Az élet bővelkedik hibákban, nem egyszer korszakos tévedésekben. A történések maguk többnyire az esetlegességek összjátékának szülöttei. Senki nem indítana há­borút, ha biztos lenne a vereségben. És ha forgatjuk a hadtörténelem lapjait, látjuk, hogy ha körülbelül egyenlő erők mérkőznek, úgy a forgandó szerencse dönti el a háború kimenetelét. Néha valamely egészen kicsiny véletlen. Ami pedig a nemzet­politikát illeti, azt mint minden politikát, csak az adott helyzetből kiindulva lehet tervezni. De a helyzetek szakadatlanul változnak és a jövőbe senki nem lát. Az esetlegességekkel nem lehet számolni, legfeljebb valamelyest fel lehet készülni rájuk, de semmiféle koncepciót nem lehet felépíteni a váratlan véletlenek összes­ségére. Ezért egy nemzet politikáját soha nem lehet és szabad az eredmények, vagy eredménytelenségek, a sikerek és sikertelenségek, a győzelmek vagy vereségek alap­ján megítélni. Mert a legreálisabb elképzelés is hába illúzióvá válhat, és a reali­tások többnyire illúziókból születnek.

Next