Hadak Útján, 1980 (32. évfolyam, 348-353. szám)

1980-01-01 / 348. szám

A HAZAEST ÉLNI ERÉNY, HALNI DICSŐSÉG! A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XXXII. évfolyam (Jahrg., Vol.) 1980 Január (NII.) 348. szám Számadás Régi szép hagyományok minden újság számára, hogy évnyitáskor visszapillantson az Óesztendőre és igyekezzék reménysugarakkal megvilágítani az újat. A közis­mert események következtében ezúttal csak annyit lehet mondani, hogy 1979 alig­hanem lezárt egy korszakot, amelynek politikai alapjait harmincöt évvel ezelőtt fektették le. Ezek az alapok majd minden vonatkozásban megrendültek, földcsu­szamlások, krízisek követik egymást és senki sem megmondhatója annak, mint hoz a holnap. Miután a világ sorsának igazgatása nem a mi kezünkbe van letéve, bölcsebb ilyenkor visszavonulni a legszűkebb körre, hogy számot vethessünk önmagunkkal. Ennek a számvetésnek első és legfontosabb tétele, hogy híven és helyesen sáfárkodtunk-e a ránkbizottakkal, igaz szószólói voltunk-e elnémított nemze­tünknek és annak is a legtöbb segítségre szoruló részének, az idegen uralom alatt élő magyar millióknak?! Mielőtt erre a kérdésre megkísérelnénk szerényen felelni, úgy érezzük kény­telenek vagyunk egy kis kitérőt közbeiktatni,­­ nem mentegetődzés, hanem az érthetőség végett. Senkit nem akarunk sem bírálni, még kevésbé vádolni, maga­tartása, vagy nézetei végett, de a megkísérelt érthetőség talán megértéshez ve­zethet, amire igen nagy szükségünk van. A mi problémáink nem specifikusan magyar kérdések, hanem globálisak, eu­rópaiak és egyetemesen emberiek. Legyen akár a kelet-nyugati ellentétekről, a két világháború utáni fedezések bűnös ostobaságairól és azok helyreigazítá­sáról, vagy éppen a nemzetiségi kérdésről szó, — mindenütt a világon vannak sorstársaink, embermilliók, akik üldözöttek, hontalanok, eltiportak, meggyalá­zottak, akik nagy igazságtalanságokat szenvedtek, akik úgy gondolkoznak, mint mi, és ugyanaz a fájdalmuk, reménységünk, mint nekünk. Akik ugyanúgy ké­szek meghalni a szabadságért, mint mi annyiszor tettük történelmünk során. Akik ugyanazokkal a hatalmakkal, eszmékkel, rendszerekkel, ideológiákkal, érdekek­kel és hamis prófétákkal állanak szemben mint mi. Hozzájuk kell megtalálni az utat és főleg fiataljaink azon vannak, hogy megtalálják. Ez az útkeresés több helyütt már célhoz vezetett, vagy megközelítette a célt, így első helyen az Eu­rópai Népcsoportok Federalista Uniójában, (FUEV) melynek 38 nyugateurópai népcsoport rendes tagja, közel húsz milliós lélekszámmal. Ezekhez részben si­került szoros barátai kapcsolatokat teremteni és a keleteurópai népcsoportok prob­

Next