Hídfő Könyvtár, 1966 (1. évfolyam, 1. szám)

POLITIKA Igazság, szabadság, béke Írta: Ostor Péter A Baselben élő Karl Jaspers, a mai idők egyik legnagyobb gon­dolkodója és filozófusa igen érdekesen nyilatkozott Európa s főleg Németország jövőjéről, sorsáról. A filozófusoknak megvan a joguk, hogy az eseményeket ne a napi történések után ítéljék meg, a mindennap eseménytelen, vagy eseménydús politikája után, hanem sokkal nagyobb távlatokban igyekezzenek következtetéseket tenni. Mai világunkban, amikor a kultúrember olyan végzetes lejtőn van, amelyről visszatérni majdnem a csodával határos, nem mehe­tünk el szótlanul olyan megállapítások mellett, melyeknek lényege valóban egy biztos jövő alapjait képezhetnék. Jaspers megállapítja, hogy a kibontakozáshoz három dologra van szükség. Igazságra, bé­kére és szabadságra. Békét nem lehet elképzelni akkor, amikor az egyének lelkében nincs béke. Ezért fontos, hogy az egyes emberek lelkében békét teremtsünk s ezt a békét biztosítsuk. Békét ellenben csak akkor érhetünk el, ha a szabadságot biztosítjuk, mivel szabad­ság nélkül a béke semmifajta vonatkozásban nem elképzelhető. A szabadság ellenben értéktelen, jelentéktelen, szajkószóvá silányodik, ha nem a legmesszebbmenőkig az igazságra alapozódik. Szabadsá­got csak igazságon keresztül biztosíthatunk. Jaspers tételét az igazságra építi fel. Ha az emberiség bé­két és szabadságot akar, úgy azt csak akkor érheti el, ha minden ténykedésében az igazságra épít. Még akkor is, ha ellenfeleivel áll szemben. Mai politikai életünkben a hazugság jelenti a legnagyobb veszélyt. A hazugságot a politikai propagandaorganizációk, mint forgószél felkapják és szétszórják a világban, megfertőzve millió­kat. A hazugság elvágja a megbékélés és kibontakozás lehetőségét. Manapság a demokratikus elvek eltűnőben vannak, és az igaz­ságot úgy forgatják, hogy azt uralkodó politikusok és gazdasági hatalmak akarják. Mindent állíthatunk, csak azt nem, hogy mai világunkban igazság van, akár politikai, akár gazdasági téren vizs­gáljuk a helyzetet. Ma nemzeteket hallgattatnak el nagyhatalmú politikai erősségek, amikor azok az igazságot akarják szóhoz jut­­tatni. Ma könyveket tiltanak be a szent szabadság nevében, újság

Next