Hídfő, 1971 (24. évfolyam, 584-607. szám)

1971-06-10 / 594. szám

1971 június 10 HÍDFŐ Emigrációs sajtócsendélet Torontóban Amikor hirdetések irányítják egy újság politikáját... Mit írt Fáy Ferenc a torontói Torontó, június hó A városunkban megjelenő Magyar Élet című lap ez év május 1-i szá­mában a lap olvasói nagy érdeklő­déssel olvasták Fáy Ferenc „Mese a szocializmusról” című írását, melyet érdemes elolvasnunk nem­csak annak tárgya, de a cikk kö­vetkezményeit illetően is. A lap leg­közelebbi számában annak kiadója — László András — nyilatkozatot tett közzé, melyre még kitérünk. De először, íme Fáy Ferenc írása: Mese a szocializmusról Valahonnan Galíciából elindult egy kis ember. Elindult, hogy meg­hódítsa a világot. Eldobta ősei hitét, ajkáról lekopott az anyai szó és mint valami szégyelnivaló rongyot édesapja nevét is cifrábbal váltotta fel. És ahogy Róth Mátyásból „Rá­kosi elvtárs” lett, Vladimir Ilieh­­ből Lenin, Lev Davidovics Bron­­steinből Trotsky, úgy vált , David Lewissé az idők folyamán. Arca ismerős! A második világ­háború után, a véres Európa felett, ugyanezek az arcok hirdették a „szocialista megváltás” örömét. Ezek szóltak a Parlamentben, ezek ültek a bírói székben és ezek mondták ki a halált Európa legjobbjai felett. Elindult egy kis ember és győ­zött­ újságok első oldaláról néz szembe a világgal és a „Panem et circenses” őrületébe esett tömeg isz­­sza szavait. Lelkesedik érte a sze­gények népe, mert még nem tudja, hogy a „Szabadság” helyett, a kol­hozok poklában, népkonyhák csajka­nyomorúsága körül lesz egyszer tel­jessé a lewisi álom. A „Toronto Daily Star” 1971 áp­­rilis 22-i számának első oldalán Le­wis úr már ad egy kis ízelítőt a Galíciából Kanadába importált szo­cializmus szépségeiről. Az „új de­mokrata párt”??? elnökjelölő gyű­lésén kijelentette, hogy amennyiben egyszer ő lesz Kanada miniszterel­nöke, úgy kiszórja a közéletből azo­kat a magas állású vezetőket, akik nem követik a „szocializmus útján”. A Harold Wilson által vezetett an­gol „Munkás Pártot” is azért sike­rült „megfúrni” — mondotta Lewis úr, — mert meghagyták pozícióik­ban a volt konzervatív kormány ve­zető embereit. Lewis úr nem érzeleg, nem ha­tódik meg, nem soviniszta, nem na­cionalista, hisz első helyen honfi­társa a szintén Galíciából indult Louis Rasminsky, a „Bank of Ca­nada” elnöke felett mondja ki a Magyar Életben? — Tiltakoznak , hogy jó fiú lesz halálos ítéletet. —■ És hány és hány igaz, tisztességes kanadai fej sze­repelhet még ezen a lewisi „hábo­rús bűnös” listán??? Mert Lewis úr jól megtanulta a leckét: a lenini utat, a sztálini ál­mot, a marxi bódulatot. Ismeri a „szocialista” irodalmat. Tudja, mit kell tenni. Mintha csak a Nobel-díjas Mih­ail Solochov: „Új barázdát szánt az eke” című regényéből lépne elő Ma­kár, a szovjet anarchista, olyan kí­sértetiesen hasonló ez a lewisi arc. Makár, a tanulatlan, nagyképű, de mindenre elszánt kommunista ango­lul tanul. Barátja Razmjotnov, ,egy jelentéktelen kis orosz kolhoz veze­tője, azt kérdezi tőle: „ Mire neked ez a nyelv?” Makár elnézően mosolygott: „Különös dolgokat kérdezel, And­rej. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz a felfogásod... Én kommu­nista vagyok, ugye ? Angliában is szovjet kormány lesz. Bólogatsz, te­hát elismered. Azt kérdezem hát tőled: hány orosz kommunista tud angolul ? Meg lehet őket számol­nunk az ujjainkon. Az angol bur­zsoázia elfoglalta Indiát, majdnem a fél világot és sok fekete, meg más sötétszínű népet igázott le. Micsoda állapotok ezek? Ha ott ki fog törni a forradalom, sok angol kommunista meg fogja tudni, hogy milyen is az osztályellenség és mit kell vele csinálni. Akkor én azt fogom kérni, küldjenek engem hoz­zájuk, én majd megtanítom őket. Ha tudok beszélni a nyelvükön, már az első nap fején találom a szöget. Revolusnt csináltok ? Kommuniz­must? Nagyon helyes, fiuk! Kasza­boljátok le a kapitalistákat és a tábornokokat. .. Aprítsátok le őket, hogy aztán ne legyen velük baj, hogy allright legyen.” Megcsillant a keskeny, sűrű fog­sora. „Meg fogom tanulni. A világ el­lenforradalmáraival angolul, de a magam módján fogok beszélni. Vi­gyázzanak magukra. Makár Nagum­­­ov nem . .. nem enged tréfálni ma­gával. Nincs kegyelem: szívtad az indiaiak és valamennyi elnyomott nép vérét? Kizsákmányoltad a mun­kást? Akkor a falhoz veled, pióca!” (Solochov: új barázdát szánt az eke, II. kötet, 102—103 oldal.) Borzalmasak ezek a sorok. Mi, Európa világgászórt nyomorultjai már ismerjük a bennük élő halált. Ezek a Makárok masíroznak Itália útjain, égetik Rómát, ezek bomlaszt­ják Párizst, ezek temettek el októ­ hirdetők és a lap megígéri, kéri Budapest lángjai között, ezek­nek fekete árnya gyilkolt Prágában, ezek a gyilkosok Belfast lángokban álló házai között... mert ezek a Makárok ma már a világ minden nyelvén tudják hirdetni a „szocia­lizmus útját”. .. , Valahonnan, Galíciából elin­dult egy kis ember. Megtanulta a nyelvet és Kanada szerencsétlen, balek népével már „angolul, de a maga módján beszél”. Higyjünk neki? Toronto, 1971 április 23. .­ ... érthető felháborodás olva­sóink és hirdetőink körében .. A fenti cikk tehát megjelent a torontói Magyar Élet hasábjain, de azt nemcsak az olvasók, hanem a hirdetők is elolvasták és minden bizonnyal nem tetszett nekik. Való­színűleg a „Galíciából elindult kis ember” pontos körülírása miatt, el­végre lehet, hogy a Magyar Élet hirdetői ugyancsak a cikkben emlí­tett David Lewis útját taposva ke­rültek Kanadába és lettek hirdetői a Magyar Életnek. Már pedig, ha a Lewisek megharagszanak egy lap­ra, akkor beszüntetik a hirdetést és annak kiadója, főszerkesztője nehéz manitoba búzát aratni, ami kissé nehezebb foglalkozás, mint a Lewisek hirdetési pénzéből magyar­nyelvű emigráns lapot fenntartani. Hogy a Dávidok, meg egyéb hir­detők, ha már hirdetnek, akkor bi­zonyos dolgok fölött lapulást is megkívánnak a szóban forgó újság­tól, az csak természetes. Így volt ez annak idején Budapesten és úgy látszik Így van ez Kanadában, To­rontóban is a Magyar Élet című lapnál. Pedig a cikkben az a bizo­nyos bűvös szó, hogy izraelita vagy pláne zsidó, még csak nem is fordul elő, tehát az egész cikk amolyan, „akinek nem inge, ne vegye ma­­gára”-szerűség, úgy látszik, sokan mégis felfedezték a­ testükre sza­bott inget, annyira, hogy a magát „független kiadónak és főszerkesz­tőnek” nevező László András kény­telen volt megtagadni a cikk íróját, Fáy Ferencet, s a megtagadó nyi­latkozatban a következő sorokkal próbálja kiengesztelni ama torontói David Lewiseket, kiknek hirdetése nélkül bizony, hogy becsukhatná a boltját. Lapunk május 1-i számában „Mese a szocializmusról” címmel Fáy Ferenc tollából cikk jelent meg. Nem menthető szerkesztőségi hiba tette a cikk megjelenését lehetővé 3. oldal

Next