Hídfő, 1977 (30. évfolyam, 728-751. szám)

1977-01-01 / 728-729. szám

A HUNGARIAN WEEK A NEMZET. AZ OTTHON 18 A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI LAP 728—729. SZÁM XXX. ÉVFOLYAM LONDON, 1977 JANU­­AR HIs 1947 XXX. évfolyam 1977 A magunk ügyéről szóljak ezúttal a krónika. A harmincadik évfolya­mába lépő Hídfőről, ami annyit jelent, hogy ezen idő alatt 727-szer hozta meg a postás a lapot és ugyanannyiszor vásárolhatták meg az olvasók. Az első példányok megsárgulva őrzik a múltat , ami egykoron jelen volt. Emigrációnk első éveiben Is­tenben boldogult Süli József indította el az első pé­­dányokat kezdetleges kis házinyomdájában, alig két­százas példányszámban. Sohsem volt íródeák, de úgy érezte kell valamit tennie azokban a meglódult idők­ben, amikor a magyar nyelvű könyvek és újságok — úgy odahaza, mint az emigrációban — a magyar múlt sárba rántását tekintették legfőbb feladatuk­nak. Nem volt újság és nem volt semmi más sajtó­termék, ami ellensúlyozta volna ennek a gyaláza­tos munkának a közszellemre való kihatását. Félő volt, ha ez így megy tovább, akkor az új hazát ke­reső magyarság egyedei ennek a hamis szemléletnek az áldozatai lesznek és lassan maguk is olyannak látják a magyar közelmúlt eseményeit, amilyennek azt a kommunista-demokrata ötvözetű hamis írás­tudók írták és írják még ma is. A magas szakértők nem nagy jövőt jósoltak a lapnak, melyet Süli szerkesztő úr napi munkája után (mosogató volt az egyik londoni szállodában) éj­szaka állított össze. Talán kevés tudással, de annál nagyobb hittel. De ez a tiszta hit megfogta az embe­reket és a lap példányszámát alig két esztendő után fel kellett emelni a már eredménynek számító 500-as példányszámra.. Már nemcsak Angliában és Európá­ban, de mindenünnen jelentkeztek előfizetők, ahová a nagy vihar szétszórt bennünket. És minden egyes példány kis sziget lett, amely körül lassan kijegece­­sedett az olvasótábor. A lapnak nem voltak mecéná­sai, semmiféle politikai vagy gazdasági egyesülés nem állott a háta mögött,­­ és mégis élt. Bebizo­nyította, hogy egy lap meg tud élni gyanús hátterű financiális támogatás nélkül is, ha a tulajdonosnak vagy a szerkesztőnek nem a pénz, az anyagi érvé­nyesülés, hanem a lélekiismeret és a hit az, ami tol­lát vezérli. Süli József az ötvenes évek végén a müncheni Ledermüller kiadóvállalattal együtt megalapította a Mikes Kelemen Kört és annak keretén belül egy­másután tették le a könyveket a magyar emigráció asztalára. 1960 júniusában a trianoni terrorbéke évfordu­lóján tartott emlékeztető ünnepélyen tragikus hirte­lenséggel véget ért Süli József földi pályafutása. Marschalkó Lajos írta a Hídfőben: „A meghasonlott, marakodó, sokszor megvásá­rolt, idegen csatlóssá lett emigrációban csak az ő paraszti őseitől öröklött szívóssága, lobogó magyar­sága tudott megteremteni olyan — az emigrációban is független — magyar lapot, amelyet egyedül a nemzeti emigráció előfizetői és nem idegen csekk­­osztogatók tartanak fenn ...“ Süli József halála után Marschalkó Lajos szer­kesztette a lapot egészen 1968 májusában bekövet­kezett haláláig. Éjt nappallá téve dolgozott. A lap szerkesztésével párhuzamosan jelentek meg könyvei, melyek közül a Világhódítók eddig öt angol és két török kiadást ért meg az öt magyar kiadás mellett, annak ellenére, hogy könyveit agyonhallgatták és emigráns sajtónk nem nagy dicsőségére még a nevét is tabu volt leírni. Becsületesen és szegényen küz­dött az igaz magyar ügyért. Müncheni lakása — városi Szociálrohnung — a jegyzetek és feljegyzé­sek látszólagos összevisszasága volt. Főszerelmét a Hídfő jelentette, mert ismerte a sajtó óriási jelen­tőségét és ismerte keresztény közönségünk sokszor már hanyagságig menő érzéketlenségét is a magyar sajtóval s­zemben. És mégis! Az elmúlt tíz esztendő során egyedül az előfizetők garasai voltak azok, amelyek fenntar­tották és fenntartják a lapot. Az óriási nemzetközi összeköttetésekkel rendelkező magyar szociáldemo­krata párt exil újságja a Népszava, abban a pilla­­natba megszűnt, mikor az angol munkáskormány beszüntette a szubvenciót. De a londoni Népszaván kívül még mennyi-mennyi más emigráns újság csukta be kapuját, mert nem híveik, csupán olvasóik voltak. Amelyik pedig még megvan, az a függetlenséget és író lelkiismeretet erősen kordában tartó érdekek tar­tozéka. Tisztelet a kevés kivételnek, de javarészük kerüli a kényes­­ és életbevágó kérdésekkel való foglalkozást. Történelmi látókörük 1849-cel lezárul, s csak 1956-nál éled fel újra, és azt, ami a két mér­földkő között van, az olyan kényes kérdés, amivel nem opportunus dolog foglalkoznunk. A magyar libe­ralizmus kérdése azonban összefügg a magyar zsidó­ság térhódításával. Tehát ne foglalkozzunk vele. "

Next