Új hídfő, 1985 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
XXXVIII. évfolyam, 1. szám A MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI LAP 1985. JANUÁR Néhány szó a Horthy-fasizmusról -------------------------------------------- FIALA FERENC ----------------------------------------------- III. A harmincas évek elején megindult szociálterjedési folyamat minden mai hazai beállítottság ellenére is — a magyar jobboldalról indult el. Az illegalitásban levő kommunista pártnak a magyar közéletre kifejtett hatása egyenlő volt a nullával. A szociáldemokrata párt a közismert Peyer—Bethlen paktum alapján állott (1923), minek értelmében csupán látszatellenzékiségettöltött be a magyar politikai életben. Vezetőik ott ültek a súlyos pénzekkel dotált fővárosi és vidéki közvállalatok igazgatóságában és lapjuk, a Népszava éppen úgy megkapta a miniszterelnökség által kiutalt szájkosár juttatásokat, mint — az egyetlen nyilas összetartás c. hetilap kivételével — az összes magyarországi sajtótermék. Szakasits Árpád a Népszava szerkesztője még 1944 januárjában is felvette a miniszterelnökség sajtókasszájából a lap számára kiutalt 40 ezer pengőt. Peyer Károlynak , a szocdempárt főtitkárának szépen gyarapodtak pesti bérházai, mely tény egyébként az egész szocdem vezetőségre jellemző volt. A munkásság zöme ilyen körülmények között lassan eltávolodott pártjától, amit legjobban bizonyít, hogy az 1939. évi országos választásokon az ún. vörös Csepel mindössze két szociáldemokrata képviselőt küldött a Parlamentbe a Nyilaskeresztes párt négy képviselőjével szemben. Olasz és német hatásra nálunk is megtörtént az ún. olvadás és az ország lakossága ha nem is egymásba tömörülve, de mégis totális rendszerváltozást követelt. Az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus nem csak katonai téren és antiszemitizmusában éreztette hatását — hanem elsősorban annak szociális vonatkozásában. Az addig harmadik rendként kezelt munkás—paraszt osztályteret követelt magának és nem utolsó sorban beleszólási jogot az ország vezetésébe. Igaz, hogy választások előtt a kormánypárti jelöltek fűt-fát ígérgettek a szavazatot adó polgároknak, de a választások után minden maradt a régiben. Maradt a nagybirtok, maradtak az őszi esőben új alkalmazást kereső egy ló vontatta béresszekerek és megmaradt Oláh György három millió koldusa is. Budapest környékén megmaradtak a Mária Valéria telep nyomorkunyhói, és ha valamelyik elkeseredett proletár kinyitotta a száját, akkor vagy lekommunistázták, vagy később a zöld-kommunista jelzőt akasztották nyakába. Tény és való, hogy a huszas évek végén megszületett Lex-Vass az egész világon először iktatta törvénybe az általános munkás és betegbiztosítást, de ez csak azokat védelmezte, akiknek állásuk volt és anyagilag is megfoghatók voltak. Az állásnélküli munkásokra és a tanyáról tanyára vándorló zsellérekre, alkalmi munkát végző kubikusokra már nem terjedt ki a törvény. Azok továbbra is a magyar élet árnyékos oldalán maradtak ... Az akkori Magyarország klasszikus pártjai nem óhajtották a gyepkéregig lenyúló rendszerváltozást. A maradandóság és a bemohosodott múlt őrzése volt a feladatuk, beleértve akár a parlamenti többséget jelentő kormánypártot éppen úgy, mint az ellenzéki padokban ülő kisgazda és szociáldemokrata pártot is. Aki egyszer a fedélzetre került, az már nem sokat törődött a hajó gyomrában összegyűlt sanyarú sorsú tömeggel. Hiába írta meg Szekfű Gyula a Három nemzedék és a Három nemzedék és ami utána következik című könyveit, a napos fedélzeten ülők nem vettek tudomást arról, ami a mélyben történik. Elfelejtették — vagy talán soha nem is olvasták — a párizsi emigrációban meghalt nagy magyar vátesz, Grünwald Béla volt zólyomi alispán két könyvét (A régi Magyarország és az Új Magyarország), melyekben korát megelőzve mutat rá a magyar élet nagy hibáira és előre megjósolta a magyar katasztrófát, ami a második világháború elvesztése nélkül is bekövetkezett volna abban az esetben, ha addig nem szábjuk fel az Ady-féle “Égig érő giz-gazokkal” teli magyar ugart. A szociális Magyarország felé vezető út első hírnöke Gömbös Gyula volt, aki ellenzéki képviselő korában sok olyan dolgot ígért — amit később mint miniszterelnök nem valósított meg — azaz inkább nem valósíthatott meg. Bemutatkozó beszédében nyíltan is revideálta régebbi álláspontját, minden bizonnyal a Horthyt is körülvevő, a nagybirtokosokkal társult bankfejedelmek tanácsára. Minden maradt tehát a régiben: a múltat őrző latifundiumok és az egész gazdasági életet markába tartó nemzetközi nagytőke magyarországi helytartóinak az uralma. A híres “körúti sajtó” Miklós Andor lapkonszernjével egyetemben első oldalon közölte a képet, ami Gömbös Gyulát, a hajdani Fajvédő Párt elnökét a nagy zsidó bankárok társaságában mutatja be, ekképpen bizonyítván, hogy a nagy mumus kemény derekát is sikerült megtörniük a magyar maradandóság öreg csáklyásainak. 1936-ban bekövetkezett halála még azon terveit is megsemmisítette, amelyeket a 95 pontban lefektetett “Sofőrtprogram”-jában ígért az országnak. Még Gömbös honvédelmi minisztersége alatt történt, hogy egy Szálasi Ferenc nevű, fiatal vezérkari őrnagy jelentkezett kihallgatásra. A fiatal tiszt kész tervekkel jött. Előadta elgondolásait az akkori magyar viszonyok megjavítása céljából — melyeket Gömbös nagy figyelemmel meghallga