Krónika, 1978 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1978-04-01 / 4. szám

Jámbor Pál (Hiador) a mült század egyik divatos költője így ír róla: „A negyvenyolcas idők­ben a fiatal írók divatos kiadója Heckenast Gusztáv volt. Magas, halvány, csinos alak, nyílt, nyugodt és hideg szemű; szépvonalú orra, magas homloka, szakálla-bajúsza széppé teszi a fejét, amely lehetne egy Dürer-korabeli patrícius és lehetne a kassai német evangélikus lelkész feje is. Soha költőibb arcú könyvkiadót és könyvárust nem láttam. Alfréd Musset sem lehetett finomabb arcú. Bágyadt fény lángolt szemében s amikor az ajkát beszédre nyitá, akkor árulta el igazán művészi hajlamait. . Méltóságos szépségű férfi, tekintélyes meg­jelenésű személy és legendás szerencséjű kereskedő, — de boldogtalan férj. Négyszer nősült: első fele­sége, Wigand Ottilia hamarosan meghal; második felesége, Bajza Lenke elválik tőle; harmadik fele­sége, egy Lövészy-lány rövid ideig élt. Negyedik felesége: Jurenák Stefánia, egy gazdag pesti ügyvéd és vaskereskedő lánya túléli őt. Tőle született egyetlen lánya, Mária, aki egy varasdi földbirtokos­hoz, báró Szladovich Ferdinándhoz ment férjhez. Mivel fiú-utóda nem volt, barátai unszolására el­határozta, hogy vállalatát részvénytársasággá alakítja át. A részvénytársaság Franklin Társulat Irodalmi Intézet néven 1873-ban meg is alakult és az igazgatóság tagjainak a sorában ott találjuk apósát, Jurenák Károlyt, Ballagi Mór, Eötvös Lóránt, Gyulai Pál és Hunfalvi János egyetemi tanárokat; az írók-újságírók köréből Arany Lászlót, Nagy Miklóst, Heinrich Gusztávot és Jurány Vil­most, mint régi munkatársait és jónéhány köz­gazdászt és pénzembert. Heckenast Gusztáv azon­ban csupán egy évig marad a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, 1874-ben eladja az egész vállalatát, (a kiadói jogokat, az Egyetem-utca 4. számú épületet, az összes nyomdai berendezéssel együtt) a társulatnak egy millió pengőforintért. Ő maga Pozsonyban szép kis emeletes palotát vásárol és annak földszinti helyiségeiben Heckenast Gusztáv Kiadóvállalata néven új céget és üzletet létesít, de most már csak kedvtelésből és válogatott munkák kiadására. Anyagi és erkölcsi sikerekben gazdag pályafutás után hal meg 1878-ban. New-yorki kóborlásaim során, az Astor Palace szomszédságában, egy antikváriumban Kisfaludy Sándor: Himfi szerelmeinek egyik kiadására buk­kantam, kiadója Heckenast Gusztáv. A könyv utolsó oldalain a hirdetések és kiadványai: Kis­faludy Sándor és Károly, Jókai Mór, Arany János, Tompa Mihály, Jósika Miklós, Katona József, Hor­váth Mihály, Virág Benedek, Csokonai Vitéz Mihály, Toldy Fetenc, Eötvös József, Kazinczy Ferenc, Bajza József és így tovább. Óriási munka, óriási eredmények, nemzetszolgálat, nemzet­mentés. S itt álljunk meg egy pillanatra: amíg Lan­­dererék magyar nemességet és „füskúti“ előnevet (nemesi birtokkal) kaptak kulturális működésükért, addig Heckenast Gusztáv sohasem részesült sem­miféle hivatalos kitüntetésben, amiben talán része lehetett a Kossuth-bankók nyomtatásának, amiért hűtlenségi pert kapott a nyakába és hat évig tartó zaklatás után csak nehéz pénzáldozattal szabadult meg a pertől. Pedig kevesen dolgoztak alaposabban és önfeláldozóbban az egyetemes művelődés és a magyar nemzeti kultúra érdekében, mint tette ő még a legválságosabb időkben is. A Bach-korszakban megjelent hatkötetes lexi­kona, az Újabbkori Ismeretek Tára bevezető sorai ma is időszerűek: „A legújabb események odautasí­tották a magyart, hogy szép nemzeti nyelvét, s ezen a tudományokat nagyobb buzgalommal ápolja és művelje, mint valaha. Ha sok egyéb el Is veszett, mihez a nemzet előszeretettel ragaszkodott, nyitva maradt szabad versenyre a szellemi munkásság és küzdelem tere; s a népfajok teljes egyenjogúsá­gának pajzsa alatt már csak a szellemi tudo­mányos felsőbbség által lehet kivívni azt, amit más körülmények közt a törvények kedvezése nyújtott: a fajnak az elsőbbségét, a magyar nyelvnek és nemzetiségnek megmaradását és terjedését.” 1978. ÁPRILIS KRÓNIKA 23

Next

/
Thumbnails
Contents