Krónika, 1979 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1979-12-01 / 12. szám
Tóth László (Róma): ELŐSZÓ (Azért „előszó”, mert a cikk írója ismeri a tervet, hogy készül egy antológia a külföldön élő magyar középiskolások magyar irodalmi ismereteinek gyarapítására. Az antológia anyagának összeválogatásánál nagyon lényeges szempont, hogy a magyar irodalmiság egészéből mutasson be szemléltető példákat, s ne fogadjon el semmiféle korlátozást, a csonkaságnak és erőszaknak olyan ábrázolását, amely alkalmazkodnék a jelenkori politikai határokhoz és a magyar nyelviség feldaraboltságához.) A kanadai kormány elismerésre méltó multilaterális kultúrpolitikája következtében — a számarányukat tekintve nagyobb nemzetiségi csoportoké mellett — immár hosszú évek tapasztalataira és eredményeire tekinthet vissza a kanadai magyar etnikai csoport népi kulturális értékeink megőrzését és továbbfejlesztését célzó nyelvi és irodalmi iskolai oktatása. Az a tény, hogy a magyar nyelv és irodalom — mint tantárgy — hivatalosan is polgárjogot kapott a kanadai közoktatás és iskolaszervezet keretei között, nyilván örömmel tölti el a kanadai magyarokat, akik átérzik e jogból önként eredő és azzal együttjáró kötelességeiket is. Az egyik ilyen első kötelességszerű feladat az iskolai taneszközök önerőből történő megteremtése, ami — hosszú távon — remélhetőleg ki fogja érdemelni a kanadai hivatalos kultúrszervek elismerését is. Az első és legsürgősebb tankönyv természetesen — a magyar nyelvkönyv után — a középiskolások magyar irodalmi olvasókönyve. Amikor egy ilyen olvasókönyv terve mellett szót emelünk, a tankönyv-szerkesztés néhány lényeges szempontjára fel kell hívni a közfigyelmet. Minthogy ez a készülő könyv középiskolai diákok oktatását és nevelését célozza, anyagának válogatása során a szerkesztőknek, illetőleg a válogatóknak gondosan vigyázniuk kell arra, hogy gyermekeink látókörébe az időleges politikai határokkal szét nem parcellázható „szellemi Magyarország” egységes irodalmi képét vetíthessük és illeszthessük bele. Éppen e megfontolás alapján az olvasókönyvnek — az úgynevezett irodalomtörténeti távlat sugallta szokványos iskolai antológiákhoz képest — két irányban nyitottabbnak kell lennie. Egyfelől helyet kell adni az Anyaország legújabbkori és jelenkori költőinek és íróinak, ilyenek például: Ady, Szabó Dezső, Móra, Herczeg Ferenc, Juhász Gyula, vagy József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Mécs László, Weöres Sándor, Németh László, Nagy László, Csoóri Sándor és még többen is. Másfelől nem hiányozhatnak a külföldi magyar irodalom legfőbb képviselői sem, mint Wass Albert, Fáy Ferenc, Tűz Tamás, Tollas Tibor, Fűry Lajos, Kannás Alajos, Kerecsendi Kiss Márton és még mások is, akik közül többen Kanadában élnek. A magyarság európai értelemben vett irodalma a keresztény kultúrának a magyar etnikum ősi kultúrájába való beoltásával indul, fejlődik és épül bele fokozatosan a középkortól kezdve (13-ik század) az európai irodalom egészének testébe. Az oltás kettős hatású. Egyrészt elzárja az ősi hagyomány forrásait és hajtásait, másrészt pedig ápolja az új, behozott oltóágat és segíti annak fejlődését. Az idegen hatás és az eredeti hagyományoktól való súlyosan érezhető eltávolodás az oka annak, hogy az új, európai környezetben újrainduló magyar irodalom fáziskülönbséget mutat a többi — akkor már bizonyos fokig fejlett irodalommal bíró — nemzet terméséhez képest. Ez a fáziskülönbség a mostoha történelmi események hosszú sora következtében (tatárpusztítás, másfél évszázados török hódoltság) csak a 19-ik század közepe táján küszöbölődik ki, amikor Vörösmartyval, Petőfivel, Arany Jánossal, Jókaival a magyar irodalom színvonala eléri — néha az inspiráció mélységében és fantáziában túl is haladja — a környező európai népek irodalmának szintjét. Ez az indokolása annak, miért kell a külföldi magyar diákok számára készülő olvasókönyvnek túlnyomórészt 19-ik és 20-ik századi szemelvényanyagot tartalmaznia. Minthogy e könyv olvasói szükségszerűen más nemzetek irodalmával is meg fognak ismerkedni, e fáziskülönbségen kívül, szólnunk kell még a magyar irodalomnak egy másik differenciális tulajdonságáról, nevezetesen arról a szoros kapcsolatról, amely a magyar irodalom tematikája és a magyarság történelme között mindenkor fennáll. Ez az oka annak, hogy a magyar irodalmat — a nyílt, vagy allegorikus történelmi vonatkozásokon kívül — a magyarság egészének mindenkori nemzeti aspirációi szövik át, ami a magyar költőket és írókat — kevés kivételtől eltekintve — nemzeti váteszekké avatja. 1979. DECEMBER KRÓNIKA 3