Krónika, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
Só Bernát: Nem tudom mások hogy vannak vele, én szeretek külföldről Ausztráliába "hazatérni". A sok bántó politikai és gazdasági világhír után ide visszatérve például felüdülés megtudni, hogy múlt hónap 17 és 25-e között Ausztráliában Nemzeti Cukorbeteg Hét és Motorkerékpár Óvatossági Hét volt. Ezekre a fontos rendezvényekre évi 52 hét már régen kevés, így , amint látjuk, egy hétre újabban már kettő is jut. Ami helyes is, hiszen a motorbicikli-hét társadalmunknak csak bizonyos hányadát érinti közelebbről, viszont a cukorbetegségre országunk szinte minden polgára esélyes lehet, nemre, felekezetre és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül, így jó volt például megtudni, hogy a Nemzeti Cukorbeteg Hét egész tartama alatt bárki ingyen cukorbeteg vizsgálatban részesülhetett. És ami ingyen van, ugyebár az még akkor is megéri, ha történetesen a dolog vizeletvizsgálattal jár. Egy másik meglepő és mondhatom jóleső hír is fogadott. Végre 50 év után felvetődött az a jó gondolat, hogy híres hidunkat komor és sötét színek helyett vidám, élénk árnyalatú köntösbe öltöztessük át. Persze, ahol 3 millió különböző ízlésről van szó, ott körülményes egy megfelelő színben megegyezni. A zöldet azért vetették el, hogy alacsonyan szálló helikopter-pilóták a hidat könnyen esetleg tengernek nézhetik. A kéket pedig felhőtlen égnek. A piros szín ellen politikailag tiltakoztak néhányan. Talán még a sárga szált fogadták el legtöbben, ha már az autó-rendszámtábláink színe is sárga. De a színeknél tovább menve többen azt ajánlották, hogy a hidat (természetesen jó pénzért) ki lehetne adni üzleti hirdetésekre. Cigaretta, sör, mosópor és üdítőital-gyárak eredményesen hirdethetnék gyártmányaikat, ami a város költségvetési mérlegét kiemelné a pirosból. Gyakorlati előny lenne, hogy az így megjelent hirdetéseket avatatlan kezek körülményesnek találnák graffitikkal elcsúfítani. És miután mi bevándorlók is egyre nagyobb szóhoz jutunk új hazánk kultúréletében, ki tudja, talán az egyik pillért egyszer még mi magyarok is befesthetnénk esetleg matyómintákkal. És látom a turistaiparunk sem tétlenkedett ölhetett kezekkel, míg odajártam. Az utazási szakmában dolgozók mindnyájan jól tudják, hogy a Záhonytól keletre fekvő területekre nem valami nagy üzletet bonyolítanak le a turistaforgalommal foglalkozó helyi irodák. Munkás-szakszervezeti bizottságok, művészcsoportok, sportolók, tudományos kutatók és a szocialista vívmányokat bámuló kapitalista újságírók képezik az odautazók nagy részét. Nagyon kevés unatkozó milliomosnak szottyan itt kedve egy külső-mongóliai bölényvadászatra, vagy a khabarovszki Lenin-képtár megtekintésére. Már csak azért is, mert az oda igyekvők rendszerint előre jól tudják , mi vár rájuk. Most azonban úgy tűnik, ezen a téren is változófélben van valami. Náhány utazási irodánk eddig soha nem látott hirdetésekkel az úgynevezett VIP utazók zsebeit is kezdi tapogatni. Olyan szövegű hirdetések jelennek meg, melyek eddig csak a kapitalista országokba csalogatták az utazókat. Például: elszállásolás négyszobás luxuslakosztályban. Napi háromszori étkezés. Szabadon választott ételek, étlapról, felső árhatár nélkül. Privát limuzinkocsi sofőrrel. Privát idegenvezető. Tetszés szerinti programválasztás, az összes belépőjegyekkel, bármelyik operába, színházba, múzeumba vagy éjjeli mulatóba. És az ár? Mindez 450 kapitalista dollár egy napra. (Erre mondták valamikor Pesten: jó, hogy lehet kapni, nem kell sorba állni érte...) De a végén a reklám-jelmondat a legérdekesebb, amit ennek a hirdetésnek a tetejébe biggyesztenek. Valamikor az AIR INDIA repülővállalat használta ezt repülőjegyeinek hirdetésére: "You will be treated, like a maharaja”. Olyan elbánásban lesz része ennek, mint egy maharadzsának. Most a leningrádi 450 dolláros luxusnapokra is így csalogatják a nyugati turistát: “Utazzon velünk a Szovjetunióba, olyan elbánásban lesz része, mint egy cárnak!” Remélem, ezalatt nem azt az elbánást értik, amiben II. Miklós cár részesült... Sydneyi képeslap :«««««♦ 28 KRÓNIKA