Tárogató, 1979 (6. évfolyam, 9-12. szám)
1979-09-01 / 9. szám
MONDÁINK A hunok hazát keresnek Sok-sok esztendeig békességben éltek Szittyaországban Hunor és Magyar ivadékai. Úgy elszaporodtak, mint fűszál a réten s alig fértek el egymástól. Ha a hun halász ki akarta vetni hálóját a folyóba, rátámadt a magyar halász: — Ez az én folyóm, eredj, keress magadnak halat máshol. Máskor meg a hun pásztor kergette el a magyar pásztor barmát a legelőről. Itt az én marhámnak terem a fű, szedd fel innét a sátorfádat. Egyszer aztán azt mondták a hunok vezérei a magyarok vezérének: — Az itt a hiba, testvérek, hogy kicsiny már Szittyaország két ilyen nagy népnek. Gyertek, keressünk közösen más hazát, ahol jobban elférünk. Nem úgy lesz az, — felelték a magyarok. — Ha megint közös hazába telepszünk meg, megint csak nem férünk meg egymástól. Hanem ha ti itt hagytok bennünket és kerestek magatoknak új hazát, akkor nekünk magyaroknak elég nagy lesz Szittyaország. — Igazatok van, — mondták a hunok, és fölszedve sátraikat, elbúcsúztak a magyar testvérektől. Megígérték nekik, hogyha olyan hazára találnak, amely őket is be tudja fogadni, akkor hírt adnak magukról. Volt a hunoknak egy szentnek tartott sas-féle madarak, a turulmadár. Az röpködött előttük az utat mutatva, mikor megindultak új hazát keresni, napkeletről napnyugat felé. Sok országot bejártak, sok népet legyőztek a hunok, míg elértek a Duna mellé, a mai Magyarországra. Itt a római nép volt akkor az úr, mégpedig igen nagy úr. A világ egyik szélétől a másikig ért a római császár hatalma. Nem is nagyon ijedt meg a római császár, amikor meghallotta, hogy jönnek a hunok. — Legalább egy néppel több lesz, aki engem szolgál, — mondta kevélyen s megüzente a hunok királyának, hogy aranyban fizesse neki az adót A hunok királya pedig azt üzente vissza: - Én az adót nem arannyal fizetem, hanem vassal. Küldeni se küldöm, hanem magam viszem. S amit ígért, állta is. Úgy zúdult a hun lovasok förgetege a római császár hadi népére, hogy lehetetlen volt előttük megállni. Futott a római, győzött a hun s véres csaták után megdobbantotta a hunok királya lábával a földet. Ez a föld pedig most már az én fajtámé marad a világ végezetéig. Ezt a hun királyt, aki népének új hazát szerzett a Duna-Tisza mentén, Attilának hívták. Móra Ferenc 4 * * KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÁLMODTAM ÉN IS Álmodtam én is fényes Ázsiáról, hol harcra fú a vágtató magyar, aranymezőkön jártam messze, távol, hol hőssebet piros virág takar. Álmodtam én is...lelkem andalogva sok ezredévbe visszaérezett s most megjelentek kósza, bús dalomba szent véreim, ti drágák, édesek. Ám újra visszatér a régi ihlet, eltün előlem, ami gyenge, szinlett, s zokogva zengem, hogy magyar vagyok És újra látlak daliás nagyok s könnyes szemem előtt harsogva, búgva vonul el a múlt győzelme, búja. FIGYELEM! SIMON ZOLTÁN Vancouveri iró DICSIsÉG A SASNAK és AZ ÉGNEK címő könyve megrendelhető a Társaskörnél. A könyv a Magyar Nép eredetével és történelmével foglalkozik Szent Istvánig. Megkértük Simon Zoltánt, hogy egy könnyen érthető sorozatot indítson meg a Tárogatóban a magyarság Őstörténetéről. Mondáink és legendáink sejttetik legszebben ősi rokoni kapcsolatainkat. Nagy érdeklődéssel várjuk a történelmi sorozatot.