Tárogató, 1991 (18. évfolyam, 1-8. szám

1991-01-01 / 1. szám

Nem véletlen, így akartuk, fejjel lefelé közölni a szerkesztőségi manó cikket, mert a Tárogató figyelembe veszi azokat is, akiknek más a véleményük. Ez a kisebbség, vagy ellenzék, vagy az ami, rendszerint azt hiszi, hogy minden csak úgy helyes, ahogy ők lakják. Igaz is, minden csak nézőpont kérdése. Szóval a nyájas olvasó képzeld el, hogy ez az egyetlen helyes látószög és az összes többi a hibás. Panasz posta Alulírott én a szerkesztőségi­­ manó nagyon el vagyok keseredve és legszíveseb­ben elcsapnám az egész szerkesztőséget, mert egyre több fáradságomba kerül a hibák elhelyezése. Ez az erkölcsileg eléggé el nem ítélhető javulás már abban is jelentkezik, hogy Tímár Jancsi sem sózza el az ételt és ezzel nem kényszerí­ti az egyébként is hibbant főszerkesztők, hogy két liter nedűvel mossa ki a szájat. Nem is igazi magyarok ezek a szer­kesztők már. Egy manó egy valamire való honfitól elvárná, hogy veszekedjen, megbízhatatlan legyen, csak a szája jár­jon és a végén ott hagyjon csapot-papot. Ezek meg csak dolgoznak, aztán meg szeretik is egymást egy módjával. Talán a legmérgesebb Lelkes Ilonkára vagyok, mert amit Tamási elfelejt, neki az is eszébe jut. Ő az írógép varázslója, egyedül kiteszi egy pesti szerkesztőség felét, (a jobbik felét). De azért kitolok még vele. Egy manón nem lehet olyan könnyen kifogni. Eddig legalább gyorsan cserélődt­ek billentyű­s koptató­­ partnerei. Olyan volt az a másik írógép mint az átjáróház. A sok jöves-menésben aztán bőven akadt hiba. Dörzsölgethettem kicsi kis szőrös kacsáimat. De mióta itt van az Osztos­ most már Simon Rozi, minden­nek befellegzett. Mérföld hosszú szövege­ket tud leírni hiba nélkül , főleg ha olajoz­va van a gép. Tiszta szívből gyűlölöm. A harmadik fehérnépben sincs több örömöm. Szilágyi Amália is jól olajozott gép. Úgy állnak össze a keze alatt a hasábok/ mint az építőkockák. Csak ha Lelkes Miklósra hallgat/ követ el hibát. Majd közelebb ültetem őket egymáshoz. Sajnos visszajött Keresztes Zoltán teljesen megfiatalodva több vesszővel a kezében , mint egy krampusz. Na de hát teszek én majd arról, hogy oda is kerüljön vessző/ ahova nem kell. Bűne elkövetésé­ben Zoltánnak méltó társa a másik Zoltán, a­ Simon nevű, aki szintén javul, mert jóval kevesebb cikket ír , mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. De majd rábeszélem. Mit meg nem tesz egy manó, hogy a lap színvonalát rontsa. Lelkes Miklós annyit dolgozik, hogy őbenne van a legtöbb reményem. Több munka, több hiba. Ő felelős az összes többi oldalért. Én csak ezért szavatolok, de még ezért sem. Sajnos Koppány Ferenc is olyan, mint a jó bor, ahogy vénül, úgy javul. Már az ipszilonok szárát is kirajzolja és a hirdetőket se bosszantja azzal,­­ hogy júliusban kivan (nevükben ) boldog újévet. Verset sem ír már mostanában. Ha Tamási is leszokna róla, talán még jó lap is lehetne a Tárogató. És mindennek tetejében itt van még ez a Kereső Árpád, mióta ő ír, meg ol­vassák is a lapot, még otthon is, de majd nyakat szegem­­ neki is. Egyszer már elspóroltam tőle a nagy kezdőbetűket, de vannak még más trükkjeim is, írástudó embernek nincs itt helye. Viszont meg kell dicsérnem a sport­rovat vezetőjét a magyar Mikulás Tó­gel Gyuszit, mert addig diskurált a kele­kótya főszerkesztővel, amíg be tudtam csempészni ezt a cikket. Szóval csúnya év volt ez. Nem vesze­kedtünk eleget és­ az egyesület csillaga is felfele száll. Jól­­dolgozik az igazgató­ság, nő, a taglétszám. Mintha már nem is lennénk igazi magyarok. Nincs már egy rendes manónak semmi öröme az életben. Mindenkinek sok hasonló rosszat kiván, Manó.

Next