Major Máté (szerk.): ÉPÍTÉS-ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY - A MTA MŰSZAKI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 17. KÖTET (1985)
1985 / 1-2. szám - HAJNÓCZI GÁBOR: Nemzeti építészetünk stíluskérdései az Akadémia székházára kiírt pályázat körüli vitában
A problémának elméleti szinten vizsgálója — az egy Henszlmannt leszámítva — nem volt a korban. A legjobb szellemek, maga Arany is, az Akadémia épületének kapcsán találkoztak a magyar építészeti stílus kérdésével. Nem lévén más hagyomány, csak a középkori építészetünkhöz lehetett fordulni, amit megerősítettek román kori és gótikus emlékeink neves kutatói, elsősorban Ipolyi Arnold, aki maga is szenvedélyesen érvelt a vitában. A népi építészet stílusjegyei iránti érdeklődés fel sem merült; a lehetséges alternatíva a (francia) gótika és az olasz reneszánsz volt. A stílus körüli vitának elsősorban az adott hatványozott jelentőséget és feszültséget, hogy nem csupán elvek összeütközéséről volt szó, hanem egy megépítendő épületről is, vagyis a vitának valamelyik irányban el kellett dőlnie. Valódi érveket tulajdonképpen csak a gótikus stílus védelmezői sorakoztattak fel, amik többnyire kutatások eredményeire támaszkodtak. Ennek lett a következménye, hogy a hangsúly hamarosan elterelődött az alapvető elvi problémáról, ami így végül is nem kapott jelentőségének megfelelő teret. Az mindenesetre az egyes véleményekből kirajzolódik, hogy mit és miért tekintettek magyarnak, és ez is nagyon lényeges. Így tehát a vita végső kimenetele tulajdonképpen másodlagos jelentőségű, hiszen a megbízás odaítélése végtére is nem a győztes álláspont képviselőjének járt. Csakhogy ekkorra a stílusdilemma már egy másik ok miatt is vesztett elsőrendű fontosságából: a nemzeti építészet kérdése a hazai vagy külföldi építész közötti döntés képében jelentkezett. A végeredmény ismeretében úgy tűnik, mind elvi, mind pedig gyakorlati téren az összes feltett kérdés megválaszolatlan maradt. A sommás megállapítások előtt nézzük meg talán valamivel részletesebben az eseményeket. 1. A MAGYAR NEMZETI ÉPÍTÉSZETI STÍLUS ESZMÉJE Az Akadémia-palota építésének eszméje már akkor felvillanyozta a kedélyeket, amikor még a majdani épület helye sem volt véglegesen eldöntve. Az első megnyilatkozások ráirányították a figyelmet nemzeti építészetünk megoldatlan problémáira. A két legfontosabb mindjárt a kezdetekkor világosan kirajzolódott: a már említett magyar nemzeti stílus fogalmának és mibenlétének tisztázatlansága, valamint a hazai építész itthoni megbecsülésének hiánya, és ami ezzel összefügg, az építészeti közélet fejletlensége, a pályázati, ill. megbízási rendszer demokratizmusának alacsony foka. Az Akadémia vagyonának gyarapítására és a felépítendő székház költségeinek fedezésére indított gyűjtés, amelyet az elnök, gróf Dessewffy Emil kezdeményezett, 1860 elejére akkora összeget eredményezett, hogy el lehetett kezdeni a telek megszerzésére irányuló megbeszéléseket. A szétküldött kérdőívek, a szinte országos mozgalommá szélesedett gyűjtés külföldre is elvitték a közelgő építkezés hírét. Szkalnitzky Antal építész, aki ekkor Párizsban tartózkodott, nyílt levélben reagált rá. Cikke, amely március 4-én látott napvilágot, az egyik első megnyilatkozásnak tekinthető az Akadémia palotája ügyében.4 A hangsúly — mint ahogy ezt az alcím előrebocsátja — az építészeti témákon van. Nyílt pályázati kiírást sürget, mert, mint írja, az Akadémia az egész nemzet ügye. „Az Akadémia házának a nemzethez méltónak kell lennie. A művész. 4 Szkalnitzky Antal: Az akadémiai épület ügyében (Építészeti tekintetben). Vasárnapi Ujság, 1860. márc. 4., 116.