Édes Anyanyelvünk, 1980 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1980-01-01 / 1. szám

ÉDES ANYANYELVÜNK Megjelenik a Magyar Tudományos Akadémia anyanyelvi, helyesírási és magyar nyelvészeti bizottságának, valamint a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a TIT országos magyar nyelvi választmányának támogatásával. A szerkesztő bizottság elnöke: Lőrincze Lajos Szerkesztő bizottság: Deme László, Fábián Pál, Fülöp Lajos, Grétsy László, Kovalovszky Miklós, Ladó János, Rácz Endre, Somogyi Béla, Szathmári István, Szepesy Gyula, T. Urbán Ilona Felelős szerkesztő: Bencédy József Szerkesztő: Csatár Imre A rajzokat Dallos Jenő és Kaján Tibor készítette. Szerkesztőség: Budapest, József körút 26. 1085 Telefon: 333-191 Kiadja: a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Siklósi Norbert igazgató Megjelenik negyed­évenként Egy szám ára: 8 Ft. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivata­loknál és a ‘Posta Köz­ponti Hírlapirodánál (postacím: Budapest, V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül vagy postautalványon, vala­mint átutalással a KHI 215-961 62 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: félévre 16 Ft, egy évre 32 Ft. Külföldiek részére előfizethető a „ Kultúra” Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalatnál, H—1389 Budapest, postafiók 149. INDEX: 25 224 HU ISSN 0139—0457 | | | Farle János: A nyomdai korrektorok és a helyesírás — — — — — 15 Szende Aladár: Tanácsok helyesírási önképzéshez — — — — — — 16 Szemle — — — — — — — — — — — — — — — — 16 Postaláda — — — — — — — — — — — — — — — — B/3 Tartalom: Szende Aladár: Miért irtjuk a névelőt? — — — — — — — — B/2 Benkő Lóránd: Anyanyelvünk megbecsüléséért — — — — — — — 1 Szepesy Gyula: Hírlapírók, ne így! — — — — — — — — — 2 Bencédy József: Baj van a körökkel! — — — — — — — — — 3 Kemény Gábor: Így írunk mi — — — — — — — — — — — 3 Grétsy László: Az idegen szó mint hibaforrás — — — — — — — 4 Bachát László: A csaj, a haver meg a buli — — — — — — — — 4 Kovalovszky Miklós: Családi kör — — — — — — — — — — 5 Szilágyi Ferenc: Dorottya és Tivadar — — — — — — — — — 6 Buvári Márta: A tanító védelmében — — — — — — — — — 6 Rácz Endre: Juhász Gyula: Szerelem? — — — — —_____ __ __ 7 Bakos József: „Én is drága...” — — — — — — — — — — 7 Boda Istvánná: Nem téma ... — — — — — — — — — — — 8 Fülöp Lajos: Nyelvtantanításunk szerepe és haszna — — — — — — 8 Graf Rezső: Hősi kezdet — sikeres folytatás — — — — — — — 9 Pusztai István: A szaknyelvi metafora nem luxus! — — — — — — 10 Bíró Ágnes: „Taxisdum " — — — — — — — — — — — — 11 Péchy Blanka: A századik adás .— — — — — — — — — — 11 Deme László: Az ideges földrajzi nevek vitájához — — — — — — 12 Pontozó — — — — — — — — — — — — — — — — 13 Kazinczy Ferenc a nyelvről — — — — — — — — — — — 14 Éber szemmel, füllel — — — — — — — — — — — — — 14 K. Keszler Borbála: Kell-e vessző? — — — — — — — — — 15 Miért irtjuk a nevelőt? Kezdjük azzal, amikor nincs vele baj. Itt van ez a mondat: „A gyereket az ut­cán láttam játszani.” Aki ezt a közlést tette, tudta, hogy beszédpartnere ismeri a gye­reket (talán éppen az anyja vagy az apja), ismeri a kör­nyéket (talán éppen abban az utcában lakik). A nev­elő értéke ebben a közlés­ben nyilvánvaló: ráutal egy bizonyos gyerekre, egy bi­zonyos utcára, s ezzel el is különíti személyét és a környezetet más személyek­től, más környezettől, utcá­tól. Megvan tehát az a „ké­pessége”, hogy a tőle telhe­tő legrövidebben (hiszen legföljebb két hangból áll!) kapcsoljon, felidézzen, em­lékeztessen, tájékoztasson, utaljon — máris hiány hasz­nos oldaláról mutatkozott. Persze előzmény nélkül mindezt ő sem teheti. Ha ugyanis nem „tudná”, hogy a kérdező és a válaszoló (akinek a mondatát idéz­tem) nem egyazon gyerekre gondol, nem utalhatott vol­na rá ilyen határozottan. De lehetőséget kapott rá a be­szélgetés térbeli és időbeli összefüggéseiből: a gyerek ott játszott az utcán, a szom­széd látta is, aztán eltűnt. Majd jött a kérdező, s en­nek a kérdezett már meg­adhatta a fent idézett vá­laszt. De vajon mi igazolja a vasúti bemondót, akinek az üzenetét egy egész tömeg hallhatja a pályaudvaron, s aki nem hajlandó a névelő értékét igénybe venni? Mert így harsog: „Harmadik vá­gányról vonat indul. Harma­­dik vágány mellett tessék vigyázni!” Egymásután több­ször is elhangzik a figyel­meztetés, nem csoda, ha hoz­zászoktunk a helytelenségé­hez. Helyesen: „A harmadik vágányról vonat indul. A vágány mellett tessék vi­gyázni!” Egy másik bejelen­tés. ..Személyvonat indul a negyedik vágányról Fonyód­ra. Személyvonat minden ál­lomáson és megállóhelyen megáll.” A második mondat­ban nem lett volna szabad elhagyni a határozott név­előt, hiszen az elsőből már tudjuk, hogy nem gyorsvo­nat, hanem személyvonat indul, tehát ismert vonatra utal a bemondó. Némely állomáson ezt a feliratot olvashatjuk: „Ál­lomás területén kerékpároz­ni tilos.” (Helyesen: „Az ál­lomás területén ...”) Ugyan­csak szemet szúr az SZTK rendelőjében ez a felirat: „Ruhatár díjtalan”. Az ut­cán járva látjuk, hogy tata­roznak egy házat. „Állvány alatt ne járj!” — óvják helytelen magyarsággal a gyalogost. Pedig mindnyájan tudjuk, akik az SZTK-ba járunk, hogy melyik ruha­tárban helyezzük el a ka­bátunkat, az állvány pedig ott emelkedik előttünk. Szemrehányást tehetünk annak a közhivatalnak, amelynek páternoszterében hat emelet magasságba emelkedünk, s az emelete­ken ezt olvassuk: „Második, harmadik stb. emelet követ­kezik.” Jogtalanul marad el a névelő innen is. Pedig közintézményeink tehetné­nek a legtöbbet nyelvérzé­künk romlásának megakadá­lyozására. Szende Aladár

Next