Édes Anyanyelvünk, 1992 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1992-01-01 / 1. szám

A bombasztikustól a virulensig (Árnyalatsirató II.) Lapunk tavalyi 3. számában egy hangulatos és szerfölött tanulságos cikket tett közzé a kitű­nő nyelvérzékéről és alapos nyelvészeti vérte­­zettségéről már eddig is nemegyszer bizonysá­got tevő író, költő, műfordító (és még folytat­hatnám!), Timár György­ írásának címe ez: Ár­nyalatsirató. Már Timár cikkének olvasásakor felvillant bennem, hogy az árnyalatsiratást, vagyis a nyelvi jelenségek, illetve bizonyos nyelvi-nyelv­használati változások ilyen szempontú és meg­közelítésű szemrevételezését folytatni kellene. Most pedig, hogy a rejtvényrovatunkhoz, a Pontozóhoz érkező leveleket bontogatom, s az egyiknek, dr. Bertha Mária szolnoki olvasónk rejtvénymegfejtéseket tartalmazó levelének vé­gén ott látom ezt a mondat­át is: „Nagyon vá­rom az Árnyalatsirató folytatását!”, úgy érzem, függetlenül attól, hogy Timár visszatér-e még az általa fölvetett kérdés vizsgálatára - remé­lem, igen! -, nekem is szólnom kell. Számtalan ide kívánkozó példa motoszkál fejemben, de megpróbálok rendet vágni bennük, s ezért itt most csupán néhány melléknevünk divatos használatának veszélyeire, árnyalatpusztító ha­tására mutatok rá. Talán még nem túl későn. Bombasztikus. Erről csak röviden szólok, mert épp e számunkban külön cikk is foglalko­zik vele. Bombasztikus például egy frázispufog­­tató, üres szólamokkal teli beszéd, szónoklat. Ám a szó használóit mind gyakrabban ejti za­varba s téveszti meg a hasonló hangzású bom­ba főnév, olyannyira, hogy televízióban, rádió­ban, újságban nemegyszer hallunk, olvasunk bombasztikus sikerről, valamely könyv vagy in­tézkedés bombasztikus hatásáról. A szót ilyen értelemben használók nyilván azt hiszik, hogy a bombasztikus melléknév a bomba származé­ka, ez azonban tévedés. A kár pedig, amely e hibás megítélésből következik, nem csekély, mivel annak veszélyét rejti magában, hogy a bombasztikus­nak a ’cikornyás, hangzatos, frá­­zisos’-féle jelentése teljesen elhalványul, majd el is tűnik. Ha tudatosítjuk, hogy egészen más egy bombasztikus és egy bombasikerű szónok­lat, akkor talán még nincs okunk a végső elsi­­ratásra. Egészségügyi. Kezdem egy szemléltető pél­dával. A Mai Nap című újság egyik tavalyi - 1991 -i - számából való a következő részlet: „Elvitte egy kis furikázásra a nagymama kocsi­ját X. Y soproni fiatalember. Egy régi katona­cimborájával járták a különböző ivóhelyeket. Egy kanyarban kisodródtak, borultak, s a volt katonapajtás meghalt. A kocsi vezetője is ... súlyosan megsérült... Megtépázódott egész­ségügyi állapotára való tekintettel egyévi bör­tönt kapott csak, de a vezetéstől három évre eltiltották.” Ugye, ismerősen cseng ez az egészségügyi szó? Ha igen, nem csodálom, ugyanis­­ talán hivatalosabb jellege, terjengősebb volta miatt - észrevehetően terjed a használata a másiknak, az egészség/'-nek a rovására. Persze, szükség van az egészségügyi­re is! Ez azt jelenti: az egészségüggyel kapcsolatos. Tehát beszélhe­tünk, kell is beszélnünk egészségügyi jogsza­bályokról, hatóságokról, törvényről, szolgálatról stb. Ha azonban az, amiről szó van, nem az egészségüggyel, hanem magával az egész­séggel kapcsolatos, arra vonatkozik, akkor az egészségi melléknevet kell használnunk, nem a hivatalosabbnak látszó másikat. Tehát, ha szükségünk van rá, akkor egészségi bizo­nyítványt szerezzünk be magunknak, ne egész­­ségügyi-t. Ha egészségünk megóvása végett időnként elutazunk hegyvidéki levegőt szívni, akkor ezt egészségi okokból, ne egészségügyi okokból tegyük. S ezek után bizonyára könnyű belátni, hogy az idézett újságmondatban a ko­csi vezetőjének megtépázódott egészségi álla­potára kellett volna utalni, nem pedig egész­ségügyi állapotára. Az egészségügyi mellett csupán egyetlen szempont szól, az is csak bizonyos esetekben. Úgy érzem, kivételként elfogadhatjuk azt a né­hány kifejezést, amely, hogy úgy mondjam, „övön aluli” ügyekre vonatkozik, tehát amely­ben szépítő, a nyers valóságot egy kissé elke­nő, eufemisztikus szerepe van az ügy­nek: egészségügyi papír, egészségügyi berendezés, egészségügyi vatta, esetleg egészségügyi séta s talán még egy-kettő. De ezeket is inkább csak megtűrném, mint pártolnám, hiszen egy olyan korban, amikor széltében-hosszában di­vat lett mindent kimondani, mindent megmutat­ni, nem sok értelme van az effajta finomkodás­nak. Szavaink s az árnyalati különbségek, lehe­letnyi eltérések megmentésének, megérzésé­nek annál inkább. Néhai. Hosszú évek óta figyelem, hogy a né­hai melléknév hogy veszíti el szinte a szemünk láttára mindjobban azt a jelentését, amelyet pe­dig még a tréfás hangulatú népi mondás is . ÉDES ANYANYELVÜNK

Next