Édes Anyanyelvünk, 1992 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1992-01-01 / 1. szám
A bombasztikustól a virulensig (Árnyalatsirató II.) Lapunk tavalyi 3. számában egy hangulatos és szerfölött tanulságos cikket tett közzé a kitűnő nyelvérzékéről és alapos nyelvészeti vértezettségéről már eddig is nemegyszer bizonyságot tevő író, költő, műfordító (és még folytathatnám!), Timár György írásának címe ez: Árnyalatsirató. Már Timár cikkének olvasásakor felvillant bennem, hogy az árnyalatsiratást, vagyis a nyelvi jelenségek, illetve bizonyos nyelvi-nyelvhasználati változások ilyen szempontú és megközelítésű szemrevételezését folytatni kellene. Most pedig, hogy a rejtvényrovatunkhoz, a Pontozóhoz érkező leveleket bontogatom, s az egyiknek, dr. Bertha Mária szolnoki olvasónk rejtvénymegfejtéseket tartalmazó levelének végén ott látom ezt a mondatát is: „Nagyon várom az Árnyalatsirató folytatását!”, úgy érzem, függetlenül attól, hogy Timár visszatér-e még az általa fölvetett kérdés vizsgálatára - remélem, igen! -, nekem is szólnom kell. Számtalan ide kívánkozó példa motoszkál fejemben, de megpróbálok rendet vágni bennük, s ezért itt most csupán néhány melléknevünk divatos használatának veszélyeire, árnyalatpusztító hatására mutatok rá. Talán még nem túl későn. Bombasztikus. Erről csak röviden szólok, mert épp e számunkban külön cikk is foglalkozik vele. Bombasztikus például egy frázispufogtató, üres szólamokkal teli beszéd, szónoklat. Ám a szó használóit mind gyakrabban ejti zavarba s téveszti meg a hasonló hangzású bomba főnév, olyannyira, hogy televízióban, rádióban, újságban nemegyszer hallunk, olvasunk bombasztikus sikerről, valamely könyv vagy intézkedés bombasztikus hatásáról. A szót ilyen értelemben használók nyilván azt hiszik, hogy a bombasztikus melléknév a bomba származéka, ez azonban tévedés. A kár pedig, amely e hibás megítélésből következik, nem csekély, mivel annak veszélyét rejti magában, hogy a bombasztikusnak a ’cikornyás, hangzatos, frázisos’-féle jelentése teljesen elhalványul, majd el is tűnik. Ha tudatosítjuk, hogy egészen más egy bombasztikus és egy bombasikerű szónoklat, akkor talán még nincs okunk a végső elsiratásra. Egészségügyi. Kezdem egy szemléltető példával. A Mai Nap című újság egyik tavalyi - 1991 -i - számából való a következő részlet: „Elvitte egy kis furikázásra a nagymama kocsiját X. Y soproni fiatalember. Egy régi katonacimborájával járták a különböző ivóhelyeket. Egy kanyarban kisodródtak, borultak, s a volt katonapajtás meghalt. A kocsi vezetője is ... súlyosan megsérült... Megtépázódott egészségügyi állapotára való tekintettel egyévi börtönt kapott csak, de a vezetéstől három évre eltiltották.” Ugye, ismerősen cseng ez az egészségügyi szó? Ha igen, nem csodálom, ugyanis talán hivatalosabb jellege, terjengősebb volta miatt - észrevehetően terjed a használata a másiknak, az egészség/'-nek a rovására. Persze, szükség van az egészségügyire is! Ez azt jelenti: az egészségüggyel kapcsolatos. Tehát beszélhetünk, kell is beszélnünk egészségügyi jogszabályokról, hatóságokról, törvényről, szolgálatról stb. Ha azonban az, amiről szó van, nem az egészségüggyel, hanem magával az egészséggel kapcsolatos, arra vonatkozik, akkor az egészségi melléknevet kell használnunk, nem a hivatalosabbnak látszó másikat. Tehát, ha szükségünk van rá, akkor egészségi bizonyítványt szerezzünk be magunknak, ne egészségügyi-t. Ha egészségünk megóvása végett időnként elutazunk hegyvidéki levegőt szívni, akkor ezt egészségi okokból, ne egészségügyi okokból tegyük. S ezek után bizonyára könnyű belátni, hogy az idézett újságmondatban a kocsi vezetőjének megtépázódott egészségi állapotára kellett volna utalni, nem pedig egészségügyi állapotára. Az egészségügyi mellett csupán egyetlen szempont szól, az is csak bizonyos esetekben. Úgy érzem, kivételként elfogadhatjuk azt a néhány kifejezést, amely, hogy úgy mondjam, „övön aluli” ügyekre vonatkozik, tehát amelyben szépítő, a nyers valóságot egy kissé elkenő, eufemisztikus szerepe van az ügynek: egészségügyi papír, egészségügyi berendezés, egészségügyi vatta, esetleg egészségügyi séta s talán még egy-kettő. De ezeket is inkább csak megtűrném, mint pártolnám, hiszen egy olyan korban, amikor széltében-hosszában divat lett mindent kimondani, mindent megmutatni, nem sok értelme van az effajta finomkodásnak. Szavaink s az árnyalati különbségek, leheletnyi eltérések megmentésének, megérzésének annál inkább. Néhai. Hosszú évek óta figyelem, hogy a néhai melléknév hogy veszíti el szinte a szemünk láttára mindjobban azt a jelentését, amelyet pedig még a tréfás hangulatú népi mondás is . ÉDES ANYANYELVÜNK