Édes Anyanyelvünk, 1996 (18. évfolyam, 1-5. szám)

1996-02-01 / 1. szám

A pesti belvárosban, a Nádor utca és a Zrínyi utca sarkán a múlt évben nyílt meg a Soros György kezdeményezésére és tá­mogatásával létesített nemzetközi felső­­oktatási intézménynek az új épülete. Azért körülményeskedem, nem írva le, csak körülírva a szóban forgó intézmény nevét, mert ennek a cikkecskének éppen ez a tárgya: az egyetem neve, pontosab­ban névtáblája. A gyönyörűen felújított egykori Feste­tics-palotának mind a két utcai homlokza­tán fel van tüntetve a név. A Zrínyi utcain angolul, a Nádor utcain magyarul. Ez utóbbit akár gesztusnak is tekinthetjük, hiszen nemzetközi, s nem is magyar, ha­nem angol tannyelvű intézményről van szó. Ha azonban közelebbről is szemügyre vesszük ezt a táblát, örömünk bosszúság­gá változik. A magyar név ugyanis így van kiírva: KÖZÉP EURÓPAI EGYETEM Ha rosszmájúak akarnánk lenni, ezt kérdeznénk: az épület felújítására és be­rendezésére tellett Soros György milliói­ból, egy árva kötőjelre nem tellett? De nem akarunk (s e sorok írója, mint egyko­ri Soros-ösztöndíjas, különösen nem). Hi­szen mindössze (?) annyi történt, hogy valaki sietségből, netán az angol nyelvű másik tábla (CENTRAL / EUROPEAN / UNIVERSITY) hatására elfelejtett kötő­jelet tenni a közép és az európai közé. Mert bizony így kellett volna helyesen kiírni a magyar nevet: KÖZÉP-EURÓPAI EGYETEM, s ha okvetlenül három sorba kellett, akkor így: KÖZÉP-­EURÓ­­PAI­ EGYETEM. Igaz, e kötőjelet elvá­lasztójelnek is lehet nézni, s emiatt egy­­egy arra járó laikus nyelvvédő még pa­naszt is tehet (hiszen a középeurópai csak régebben volt szabályos, ma kötelező a kötőjel: közép-európai). Ez azonban még mindig kisebb kockázat, mint az, hogy az épületbe lépő magyart vagy magyarul tu­dót mindjárt egy helyesírási hiba fogadja. Három évvel ezelőtt, e rovat első cik­keinek egyikében, szóvá tettem, hogy az Institut Frangais (Francia Intézet) név a budai székházon hibásan van feltüntetve, mert a g betűnek lehagyták a farkincáját. Nos, e farkinca azóta sem került elő. Vajon Soros úr hiányzó kötőjelével több szerencsénk lesz? Tavaly áprilisi számunkban már kö­zöltem néhány adatot a be igekötő terje­désére (bevállal, befúj, beidéz). Most itt egy újabb fejlemény, talán még különö­sebb, mint amazok. Egy ifjú kollégámtól ezt hallottam a minap: „Új másodállásom van, határidős munkán is dolgozom, s tudod, kicsik a gyerekek, velük is kéne foglalkozni... Egyszóval: besokalltam.” „Mit csináltál?” - kérdezem aggódva, egyszersmind azonban fellobbanó va­dászszenvedéllyel, mert nagyon érdekel­nek az új szavak. „Hát besokalltam - feleli ő kissé cso­dálkozva -, nem ismered ezt a szót? Azt jelenti: elegem lett a dologból, megelégel­tem, nem tűröm, nem viselem el tovább.” A köznyelvi sokall, megsokall vmit ki­fejezés mellé (nem helyette, hanem mellé­je, ez fontos!) a bizalmas beszélt nyelv létrehozott egy tömör és kifejező igét: be­­sokall. A be igekötő, mint a többi ilyen­ben is, befejezetté teszi, nyomatékosítja a vele ellátott igét. Az így keletkező beso­­kall tárgyatlan ige, s nem is lehet tárgya, hiszen az alany tudati állapotát fejezi ki. Vagyis az új igekötő a vonzatstruktúrát is megváltoztatta. Úgy érzem, gazdagodott nyelvünk - ha nem is az „ünneplő”, de a „szabadidő”­­nyelvünk - ezzel a besokáll-lal. Persze tu­dom, hogy olvasóim között van olyan is, aki besokall az ilyesmitől. Kérem, legyen elnéző iránta. De csak olyankor, ha a ma­ga helyén, a megfelelő stílusrétegben for­dul elő. Mert azt azért se ifjú barátom, se én magam nem mondanám, hogy pl. Luther besokallt, és megindította a refor­mációt. A Hivatal, akár a Bourbonok, nem ta­nul és nem felejt. A mai hivatalos felira­tok éppoly körmönfontak és életidegenek, mint a tíz-ötven-száz évvel ezelőttiek. A budapesti metrón a múlt év őszén ezt a vadonatúj feliratot vettem észre és jegyez­tem le: Vészhelyzet esetén a vészjelző folyama­tos nyomvatartása mellett tájékoztassa a vonatvezetőt! Csak a felirat új, a stílusa nagyon is ómódi. A „legszebb” talán ez benne: „a vészjelző folyamatos nyomvatartása mel­lett”. Tehát a vezetőt nem a vezetőfülké­ben, hanem a nyomvatartás mellett kell tájékoztatni - élcelődhetnénk, ha nem gyanítanánk, hogy ez a suta megfogalma­zás idegen mintát követ. Jó magyarság­gal, azaz egyszerűen és tömören így kel­lett volna írni: „Vészhelyzetben tartsa be­nyomva (esetleg: lenyomva) a vészjelzőt, és tájékoztassa a vonatvezetőt!” Egy másik példa: egyik vidéki egyete­münk liftjében (s nyilván sok más liftben is) a kezelési útmutató ezzel a mondattal kezdődik: „1. A személyfelvonó csak ren­deltetésének megfelelő célra és módon használható.” Már régóta gondolkodom ennek az előírásnak az értelmén. Arra, hogy mit jelent a liftet „nem a rendelteté­sének megfelelő célra” használni, még csak lenne ötletem (pl. ha elakad két eme­let között, és útitársunk fiatal, csinos, rá­adásul ellenkező nemű személy). De mi lehet az, hogy „csak rendeltetésének meg­felelő módon”? Talán arra számítanak, hogy munkaadóm iránti lojalitásból, taka­rékossági céllal saját magam akarom fel­húzni a liftet a harmadik emeletre? De csitt, ne adjunk ötleteket a pénzügy­­miniszternek! Úgy alakult, hogy ebbe a „Mozaik”­­ba, egy kivételével, csupa táblával, hiva­talos felirattal kapcsolatos cikkecske ke­rült. Fejezzük be egy postai „lelettel”! Míg sorbaállok a postahivatalban a pénz­tári ablak előtt, szemem megakad a követ­kező hirdetményen (nem adnak belőle, de lemásolom): „Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy az 1983. április 18-án forgalomba bocsátott 20­-, 10-, 5-, 2-, illetve 1,­­Ft-os érméket befizetésként szolgáltatási díj kiegyenlítéseként elfogadunk és be­cserélünk 1995. december 31-ig!” Most tekintsünk el a szöveg egyéb, ki­sebb hibáitól, s irányítsuk figyelmünket a mondat vége felé található állítmányokra: elfogadunk és becserélünk. Azt mondják, a magyarul tanuló idegen ajkúak számára a(z egyik) legnagyobb nehézséget az alanyi, illetve a tárgyas ra­gozás szabályos használatának elsajátítása okozza. Meglehet. De hogy egy - vélhe­tően - magyar anyanyelvű fogalmazó, még ha történetesen hivatalnok is az illető (bocsánat!), ne vegye észre, hogy a mon­dat elején határozott névelés, ennélfogva határozott tárgyak sorakoznak, követke­zésképp az állítmányoknak is tárgyas ra­gozásba kell kerülniük? Valahogy így: „... az ekkor és ekkor fogalomba bocsátott [inkább: forgalomba hozott vagy kibocsá­tott, de most nem erről van szó, ne boly­gassuk!], tehát az ilyen és ilyen pénzér­méket erre és erre a célra elfogadjuk és becseréljük". A fenti hiba talán nem is nyelvtudatlan­ságból, hanem „csupán” hanyagságból ered (a mondat végére elfelejtették, mi van az elején). Ami miatt mégis érdemes­nek látszott közzétenni: ezt a hirdetményt legalább annyi helyen kiragasztották, ahány postahivatal csak van az országban, így aztán mindenki megláthatta, mennyire törődik a (nagybetűs) Magyar Posta a (kisbetűs) magyar nyelvtannal. Kemény Gábor NYELVI MOZAIK (Kötődés egy kötőjel miatt - Besokall - Hivataloskodó feliratok - A Magyar Posta meg a tárgyas ragozás)

Next