Eger, 1866 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1866-01-04 / 1. szám
2 Pesti levelek. I. Ha véletlenül akkor, midőn látogató barátainkat ilyforma szavakkal kisérjük ki, bocsássatok meg, most sok dolgom van, ha mondom, véletlenül ekkor új látogatókkal találkozunk, önkéntelenül is némi kellemetlen érzés támad bennünk, melyet alig sikerül rögtön legyőznünk. Alkalmasint a sok jeles dolgozat mellett, melyek a szerkesztői fiókban közlésre várnak, legalább is ily kellemetlen érzéssel veszi át szerkesztő úr jelen levelemet, s meglehet, még a t. olvasóközönség is, meglátva a czimet, osztozni fog ez értelemben, gondolván, hogy e czim alatt ismét a pesti ünnepélyek, fényes estélyek, nagyszerű bálok, bálkirálynék stb. leirását találandja, melyeket az újdondász és levelező urak oly meghatóan szépen szoktak előadni, hogy a mama szinte irigyli a pestiek kedvező helyzetét, a kisasszony sir, hogy azokban részt nem vehet, s egyedül a papa látszik örülni ezen távollétnek, mert így egy pár ezer forint megmarad, és talán nem kell a telekkönyvbe új adósságokat be- és előjegyezni . . Szeretem hinni, hogy a nem várt első találkozás ily kevésbbé kellemes érzései megismerkedésünk után eltűnnek, és az udvariasan kimért hideg fogadtatás, kedves baráti társalgássá változik át; azért sietek a „pestileveleket“ úgy a t. szerkesztő urnak,mint a t. cz. olvasó-közönségnek bemutatni. A „pestilevelek,“ tekintettel egy hetilap szűk terjedelmére, mindenekelőtt rövidek lesznek, és nem fognak sem közjogi nagy kérdéseink komoly tanulmányozásával, sem a költséges dáridók, vagy Dumas et compagnie csevegéseivel foglalkozni. Társadalmi érdekeinknek lesznek azok szentelve; tartalmukat hazai közintézeteink, és a kevésbbé fontosaknak látszó, de valóban a polgári jólét, nemzeti fölvirágzás alapját tevő, vallási és oktatási ügyek, az e tekintetben kívánt reformok stb. képezendők. És még itt is kerülni fogják a terjedelmesebb tudományos fejtegetéseket és vitatkozásokat. Egyedül jelezni, lajstromozni akarják azok a terveket, melyek társadalmi ügyeink s függő kérdéseink megoldása körül akár szirlapilag, akár a nyilvános tanácskozásokban szóba, javaslatba hozatnak, hogy lássuk és ismerjük az irányt, mely e tekintetben túlnyomólag előtérbe lép. Ily mozaikszerű összeállításból azonnal fölismerendjük: a jog és méltányosság, az igazság és testvéri szeretet-e az, melyből az e részben fölvetett reformkérdések kiindulnak? Közönyösek e tekintetben épen nem lehetünk. Egy, habár csekély igazságtalan követelés, egy méltánytalan határozat iszonyúan képes magát megboszélni. A béke óhajtott révpartja helyett, a visszavonás és békétlenség viharos tengerére űzheti az a hon polgárait, egymás ellen lázíthatja a városok lakosait. Tűzzel játszik, ki e tekintetben önszenvedélyeit, s nem a jogot, igazságot és méltányosságot követi. Ezen olvasom a „Hon“ decz. 26-iki számát. E lap brüsseli levelezője rostalni látszik, hogy a követjelölti programmokban sok társadalmi kérdés megoldása már közel kilátásba helyeztetett, indítványba hozott. A szenvedélyek fölingerlését még időelőttinek tartja. Csak lassan juthat el törvényhozásunk e kérdésekhez. Aláirjuk néze 1866. «f TAR Itt a küzdelmek éve, honfiak! Hazánk sorsára húzunk most nyilat, Vagy visszavíja ősjogát — eszünk, Vagy elbukunk, és mélyebbre esünk— A vesztett múltért késő a panasz, Forró a sziv ? a t és mindig havaz; A forró szívvel félre most tehát, Az ész legyen a fegyver és a gát. Antheuszról tudjátok a mesét? Mig földet éré, győzelmeskedék, Ez a föld nektek a szent jog legyen, S ki azt eladni gyáva, hűtelen, Az veszszen, veszszen s átkos csontjait Hajítsa ki a föld porondja itt; Ki elárulja a nemzet jogát, Annak e hon nyugalmas sirt nem ád. E honnak földje már sokat takar, Ki vértanú volt, s az volt, mert magyar, De hol küzdénk, a véres harczmező, Horvát s románnak is temetkező. Testvériség legyen hát jelszavunk, Kik egy dicsőség lángján gyuladunk, S kinek vére e földet öntözé, Mint testvér jőjön karjaink közé. •CZA. §* S egész lesz a hon, egy sziv, mint vala, Midőn Hunyad volt hősi védfala, így összeforrva a nemzetcsalád. Kivívja a szabadság hajnalát, Es messze vet fényt a magyar hona, Tündöklik a szent-István-korona, Fényét nem fogják föl a Kárpátok, Sem Adriában a zugó habok, Keservünk nagy volt, nagy, mint Adria, Most fenékig kell kiszáradnia, Szilárdságunk Kárpátok jelelék, Most már jelelje a törhetlen ég, A melynek alkotmánya nem inog, Bár egymást váltsák évek, századok, Örök jog fénylik minden csillagon, így nagy s dicső az égbirodalom. Mi nemzetek csillagcsalád vagyunk, Az egyetértés fentartó napunk, Osszuk meg a jog fényes sugarát, S a legkisebb is csak szeret, csak áld. Legyünk egyek, hol egynek lenni kell, Szemközt a külföld érdekeivel; De itt benn a nemzet-zászló lobog. Éljen a függetlenség és a jog! Mindszenty Gedeon.